Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Ez történt a masszázsban

2018. október 3.
A képen Matics Ádám masszíroz valakit a Tüskecsarnokba szervezett kitelepülésen

2018. szeptember 20-án az Egyetemi Sport Nemzetközi Napján Inkluzív Sportnapot rendezett az ELTE és a BEAC „a sport mindenkié” címmel. A jelenlévők a parasportokba nyerhettek betekintést.

Egyesületünket két közösségi civilszervezője, Tóth Andrea és Neumann Károly képviselte, jómagam pedig gyógymasszőrként voltam jelen a rendezvényen.

Felhívtuk a jelenlévők figyelmét a már öt helyszínen működő gyógy- és nyirokmasszázs szolgáltatásunkra, emellett kollégáim részletesen beszámoltak egyesületünk működéséről, milyen lehetőségeik vannak tagjainknak, vagy akik felkeresnek bennünket.

Sok embert volt szerencsém lemasszírozni, nem egy ismerősömmel futottam össze. Büszke voltam, hogy nem csak a VGYKE-t, hanem jelenlegi iskolámat is képviselhettem a Tüskecsarnokban!

A szervezés tökéletes volt! Büszkén állítom, hogy mi is hozzá tudtunk tenni a programhoz. Hatalmas élmény volt számomra!

Készítette: Matics Ádám

A képen Matics Ádám masszíroz valakit a Tüskecsarnokba szervezett kitelepülésen

A VGYKE masszázs koordinációban dolgozó munkatársai és két civilszervező kolléganőnk 2018. szeptember 26-án és 27-én, két napra kitelepültek a Terézvárosi Szakorvosi Rendelő VII. kerületi Csengery utcai Szakrendelőjébe, ahol egyébként 2015. január 1-jétől folyik az általunk nyújtott gyógymasszázs szolgáltatás.

A 6 fős csapat az épületen belül reggel 7-10 óra között érzékenyítő programon keresztül is megismertette a rendelőben tartózkodó betegekkel és hozzátartozóikkal a látássérültek mindennapjait. Beszélgettünk az ott tartózkodó emberekkel, akiknek szórólapot osztottunk és apró szóró-ajándékkal kedveskedtünk. Célunk volt továbbra az is, hogy az épületben dolgozó látássérült gyógy- és nyirokmasszőrök munkájára is felhívjuk a figyelmet, akik azért dolgoznak, hogy a betegeknek, vagy a frissülni vágyóknak könnyebb legyen az által, hogy a fájdalomtól megszabadítják őket. A következő ilyen jellegű kitelepülést még ebben az évben, novemberben tervezzük.

Készítette: Kis Erika