Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Gimnázium indul látássérülteknek!

2017. november 8.
A képen egy iskolai tantermi tábla látható
A képen egy iskolai tantermi tábla látható

A kép forrása: https://thetomatos.com

 

Az intézmény nyílt napot tart 2017. december 13-án (szerdán) 9 órától.

Az intézmény OM azonosítója: 201359
Az intézmény címe postai címe: 4025 Debrecen, Postakert utca 7.
A Dr Kettesy Aladár Iskolai Intézményegység (általános iskola és gimnázium) címe: 4032 Debrecen Lóverseny utca 3.
Telefon: 52/417-945
Honlap: www.gyorffykollegium.hu
Email: titkarsag@hbmaik.sulinet.hu
Mb. intézményvezető: Kalmár Péter
Pályaválasztási felelős: Dinkó-Akli Anett

A Hajdú-Bihar Megyei Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium ezzel a névvel és ebben a formában 2017-ben jött létre Debrecenben. Jogelődintézményei a Dr Kettesy Aladár Általános Iskola 1972-ben (mint az ország egyetlen, kizárólag látássérültekkel foglalkozó intézménye), míg a Györffy István Középiskolai Kollégium 1974-ben nyitotta meg kapuit. A két említett intézmény összevonásra került 2009-ben, így lett Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzati Általános Iskola és Kollégium.

Az elmúlt évek során az oktatáspolitikai kihívásoknak és az aktuális igényeknek is megfelelve 2017-ben az intézmény profilja SNI (gyengénlátó és vak) tanulók számára gimnáziumi képzéssel kibővülve, új nevet kapott: Hajdú-Bihar Megyei Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium.

A gimnázium az általános iskolával és a kollégiummal egy épületben kertvárosi környezetben helyezkedik el, a Nagyerdő közvetlen szomszédságában, a Debreceni Egyetem közelében, amely könnyen megközelíthető számos helyi autóbusszal, a 2-es villamossal, illetve a 35-ös főúton beérkező távolsági autóbuszokkal.

Az intézmény rendelkezik a látássérült tanulók neveléséhez, oktatásához szükséges eszközzel, szakemberrel, módszertannal. Középszintű érettségire iskolánk saját szervezésben, az emelt szintű érettségire való felkészülést a tizenegyedik és a tizenkettedik évfolyamokon saját szervezésben, illetve más debreceni gimnáziumokkal közösen biztosítja.

Tanulmányi terület: 0001 kód általános
Az általános tantervű A osztály 0001 kódú osztályában a tanulók első idegen nyelvként angol, második idegen nyelvként német nyelvet tanulnak.

Iskolánk saját szervezésben, illetve más debreceni gimnáziumokkal közösen biztosítja az emelt szintű érettségire való felkészülést a tizenegyedik és a tizenkettedik évfolyamokon. A tanórákon kívüli tanulásra és önképzésre módot adnak a délutáni foglalkozások, szakkörök.

Nyílt nap időpontja: 2017. december 13. 9 óra

Intézményünk írásbeli felvételi vizsgát nem szervez, a felvételi eljárás során a jelentkezők számára csak szóbeli elbeszélgetést tart.

Szóbeli elbeszélgetés időpontja: 2018. március 2. péntek 11 óra (pótnap: 2018. március 9. 11 óra, előzetes kérelem alapján, a kérelemre írásos választ adunk)
A szóbeli meghallgatás időpontjáról külön értesítést nem küldünk, érdeklődni az intézmény elérhetőségein lehet.
Helye: 4032 Debrecen Lóverseny utca 3.

A felvételi elbeszélgetésen nem konkrét tudástartalmakat kérdezünk, hanem a felvételiző diákok általános műveltségét, kommunikációs és digitális kompetenciáját (képességeit, készségeit, fantáziáját, a tanulás iránt mutatott motiváltságát) kívánjuk felmérni, az egyéni szükségleteit felmérni. A beszélgetés időtartama legfeljebb 15 perc.

  1. Az elbeszélgetés a felvételiző rövid bemutatkozásával kezdődik.
  2. Ezután a pedagógusok a tanuló digitális eszközhasználati szokásaival kapcsolatos kérdésekre kérnek választ.
  3. Kreatív feladat (általános műveltség, problémamegoldás, kommunikációs kompetencia)

Kérjük, hogy a tanuló hozza magával:

  • fényképes igazolványát (diákigazolvány/ személyi igazolvány/útlevél),
  • magyar irodalom füzetét,
  • matematika füzetét,
  • ellenőrző könyvét,
  • versenyeredményeik és egyéb kiemelkedő teljesítményeik okleveleit.

Az intézmény saját nyolcadikos tanulójára is az alább leírt pontszámítási szabályok vonatkoznak a felvételi eljárás során. A felvételi eljárás során összesen 50 pont szerezhető.

A pontszámítás a tanulmányi eredmények alapján történik (max.50 pont): általános iskolai eredmények (7. évfolyam végi, 8. évfolyam félévi) alapján számoljuk a következő tantárgyakból: magyar nyelv és irodalom (átlaga), történelem, matematika, idegen nyelv, 1 választott tárgy (vagy biológia vagy kémia vagy földrajz vagy fizika).

SNI jelentkezőkre vonatkozó szabályozás: Intézményünk kizárólag SNI (gyengénlátó, vak) tanulókat tud fogadni szakértői vélemény alapján. A pontszámítás során figyelembe vesszük az egyes tantárgyak vagy tantárgyrészek értékelése és minősítése alóli mentesítéseket, amennyiben azt a szülő írásban kéri, s kérését a szakvéleménnyel alátámasztja.

Várjuk jelentkezésüket!

Hajdú-Bihar Megyei Általános Iskola