Hare Krisna

A III. kerületi Lehel utca 15-17. szám alatt található korábbi általános iskola és a Samsung elektronikai cég volt székhelyének épülete ma a Haré Krisna Oktatási és Kulturális Központnak ad otthont, melyet 2026. április 19-én a kerületi lámpás klub meglátogatott.
Impozáns, különleges épület, melyben templom, közösségi tér egyaránt helyet kapott.
Az épületegyüttes Csillaghegyen található, mely kulturális programoknak, fesztiváloknak és hittudományi főiskolának is helyet ad. Akik nagyon fiatalon bekerülnek szolgálatot tenni a templomba, ők ott is lakhatnak.
A tagok életét meghatározott rítus hatja át, imádkozás, lelki feltöltődés a mindennapok része.
Maga a vallás az 1970-es években indult el.
Egy bengáli szerzetes, A. C. Bhaktivedánta Szvámi Pabhupáda -aki a vasinava hinduizmus tanait követte- hozta el a nyugati világba a Krisna tudatot, és innen terjedt el széles körben, így Magyarországon is.
A tanokat követők vega étrendet követnek, állati eredetű húst nem fogyasztanak, halat sem, ennek ellenére különleges ízvilágot ismerhettünk meg a templomban elfogyasztott, úgynevezett vegán lakomán. Tejet fogyasztanak, de csak azt, amely a somogyvámosi Krisna templom szent teheneitől származik.
Klubnapjaink, programjaink a Ferencvárosi Önkormányzat támogatásával valósulnak meg.
Szalainé Tündi
közösségi civilszervező