Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Házasságon innen, házasságon túl

2017. december 31.
A képen a tagokkal vagyunk a színházban

A színdarab egy sikertörténete a Pesti Magyar Színháznak. Egy ideig kisebb nézőtér előtt játszották, de a nagy érdeklődés miatt átszervezték a darabot normál méretű nézőtérre és még így is teltházas előadásokat könyvelhetnek el.

Nagyon hamar felismertük, hogy miért szerethették meg a nézők ezt a művet. A tömörített párbeszédek a valódi élethelyzetekből lettek mintázva, csupa olyan gondolatot közvetítve, melyek az emberekben különböző okokból megfogalmazódnak. A színészek által használt játéktéren ezek a gondolatok kerültek egymással konfliktusba és nem mindig olyan szituációkban, ahogyan azt megszoktuk. Ezért a bemutatott, egyébként nem meglepő helyzetek ilyen módon válhattak érdekessé és izgalmassá.

A képen a tagokkal vagyunk a színházban

A darab központi gondolata az, hogy aki benne van a házasságban az kifelé kacsingat, aki kívül van, az meg befelé vágyik. A cselekmények ilyen módon alakulnak, de nem is a cselekvések és a döntések a meghatározóak, hanem az elhangzó gondolatok és az azokra adott reakciók.

Miközben ezeket figyeltük, lassan eszméltünk rá, hogy a párbeszédek stílusa, az elhangzó gondolatok és a mögöttük álló szemlélet valójában a Budapesten élő embereket mutatják meg a nézőnek. Nézőként örömmel vetettük magunkat alá ennek az utaztatásnak, de tulajdonképpen csak a színdarab vége után jöttünk rá, hogy minek is voltunk a részesei.

Mindenesetre nagy örömmel ajánljuk másoknak is megtekintésre, mert nagyon érdekes és izgalmas előadáson lehettünk. A lehetőséget pedig szeretnénk megköszönni Erzsébetváros Önkormányzatának, mivel ők finanszírozták a Klub részére a programot.

Jánosi Veronika és Tóth Andrea
közösségi civilszervezők