Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Az alkotás varázsa

2018. augusztus 20.
Az egyik alkotás ami a rákosmenti klubnapon született

Az alkotás örömét tapasztalhatták meg azok, akik velünk tartottak augusztus 7-ei klubnapunkon, amit ismét a Rákoshegyi Közösségi házban tartottunk.

Programunkat a segédeszköz és a számítógépes pályázat ismertetésével kezdtük, és örömmel jelentettük be, hogy az Önkormányzat Civil pályázatán a teljes összeget nyertük meg a Fehér bot napi rendezvényünkre.

A rákosmenti klubtagok alkotás közben a klubnapon

Ezután adtuk át a szót vendégeinknek Cziffra Erikának lányának, akik a Kreatív Hobbi és Alkotóműhely képviseletében voltak nálunk, és kézműves foglalkozásaikat általában a Rákoscsabai Közösségi házban tartják. A tavalyi adventi programon ismerkedtünk meg velük, a Csekovszky Árpád Művelődési Házban, ahol Erika felajánlást tett az egyesületünknek kreatív program lebonyolítására. Ajtó kopogtató falidíszeket készítettünk, amelyek odújuk felé szálló madarakat ábrázolnak. Vendégeinknek majdnem az összes tagunkat sikerült meginvitálniuk ennek a kedves ajándéktárgynak az elkészítésére.

Az egyik alkotás ami a rákosmenti klubnapon született

Névnaposainkat Jana köszöntötte az új charangó muzsikájával. A nap végén a művelődési ház vezetőjétől ismét meghívást kaptunk érzékenyítő program megtartására a Rákoshegyi napok keretében, amelynek örömmel teszünk eleget.

Köszönjük Rákosmente Önkormányzatának, hogy lehetővé tette programunk megvalósulását!

Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsanna
közösségi civilszervezők