Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Ismerkedés a szinkronnal

2018. június 22.
A szinkronról hallgatnak előadást az egyesület tagjai

Júniusban az erzsébetvárosi lámpások meghívására Haber Ferenc, a MAFILM Audió Kft. vezetője látogatott el a VII. kerületi klubba, hogy előadást tartson a szinkronról. Erre az alkalomra az erzsébetvárosi tagok mellett a rákosmenti klub érdeklődői tagjait is beszerveztük, így szép számmal gyűltünk össze a Wesselényi utcai Erőműv Házban.

Egy teremben ülve hallgatják a szinkronról az előadást az egyesület tagjai

Mint vendégünktől megtudtuk, hazánkban a szinkron a 30-as években kezdődött. Az 50-es években alakult meg a Pannónia Filmstúdió, ahol később a szinkronmunkálatok folytak. Azt is megtudhattuk, hogy egy stáb milyen tagokból áll. Kiderült az is, hogy mi pontosan a feladata a fordítónak, a hangmérnöknek, a vágónak, gyártásvezetőnek, és a szinkronrendezőnek. A stáb először megkapja a filmet, amit fölszabdalnak ún. „tekercsekre”, utána kiválasztják a filmhez a megfelelő színészt. Nagy szinkronizálandó film esetén általában több hangmintát küldenek ki a külföldi film forgalmazójának. Ha ez jóváhagyásra kerül, csak akkor folytatódik a szinkron felvétele az adott színésszel.

A szinkronról hallgatnak előadást az egyesület tagjai

Az előadónk még sok-sok érdekességet megosztott velünk, és ígéretet kaptunk arra, hogy kisebb csoportokban ellátogathatunk majd egy igazi stúdióba. Reméljük sikerül!

Köszönjük Erzsébetváros és Rákosmente Önkormányzatának támogatását a klub működéséhez!

Acsay Péter, Jánosi Veronika, Kővári Józsefné és Krayné Faragó Zsuzsanna
közösségi civilszervezők