Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Játszótéri kirándulás

2018. október 6.
A képen két kisfiú látható, akik a homokozóban játszanak egymással

Abban a nagy örömben lehet részünk, hogy a klubtagságunk folyamatosan növekszik, mégpedig teljes családok belépésével. Ezen alkalommal a kisgyerekeseknek kedveztünk és egy ismerkedést segítő programot szerveztünk egy újpalotai játszótérre. Azért éreztük ennek a szükségességét, mert a nagyobb rendezvényeinken nem szeretnénk, ha a gyerekek úgy érkeznének meg, hogy idegen gyerekek közé kerüljenek. Arra gondoltunk, hogy egy közösen szerzett, kellemes, ismerkedő jellegű élmény esetén, majd várni fogják a következő találkozást.

A képen egy modern csúszda látható, mely körül négy kisgyerek játszik

A helyszín kiválasztásában az volt a célunk, hogy kifejezetten kevés eszköz legyen a játszótéren, így a gyerekeknek kikerülhetetlen legyen a közös játék, ezen keresztül pedig az ismerkedés. Amíg ennek a kezdeti fázisa tartott, addig mi szülők nagyon izgatottan és érdeklődve figyeltük a kicsik egymásra való ráhangolódását.

A képen négy kisgyerek játszik egy modern csúszdán

Szerencsére az összehangolódás, a barátkozás hamar megindult, ami a szülőknek is megkönnyebbülést jelentett. Mialatt a kicsik játszottak, hamar megindult a tervezés, ötletelés arról, hova lehetne közösen is elmenni. Ismertetésre kerültek az eddigi programjaink, valamint az, ahogyan ezeket a gyerekeknek is élvezhetővé varázsoltuk.

Ez az összehangolódást elősegítő alkalom nagyon jól sikerült, így reménykedünk abban, hogy hamarosan a nagyobb szabadidős programjainkon is köszönthetjük az új kicsi tagjainkat a családjaikkal együtt!

Tóth Andrea
közösségi civilszervező