Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Klubnap a tavaszi programokról

2017. június 5.

A tavasz és a nyárias idő szeszélyes határán tartott angyalföldi klubnapunkon a soron következő időszak programjairól beszélgettünk. Áttekintettük, hogy mi minden fog a következő hetekben elénk kerülni és részletesen egyeztettük a megjelentek igényeit és észrevételeit.

A képen a klubnap résztvevői látszódnak

Akik nem voltak ott, azoknak ajánlóként szeretnénk ezeket áttekinteni.

Beszélgettünk az állatkerti látogatásról, mivel hiába tervezünk maratoni látogatást, a programba így sem fér bele a teljes kiállítási terület megtekintése. Ezért megbeszéltük ki melyik részt szeretné felkeresni és egy térkép segítségével összeállítottuk az útvonalunkat.

Szóba került a szentendrei kirándulás is, ahova a hajós program miatt csak korlátozott létszámban lehet majd jelentkezni. Úgy döntöttünk, hogy a Retro Múzeum felkeresésén túl csak egy hosszabb séta, fakultatív pizzázással összekötve lesz a programban, így a szentendrei programrész is kényelmes hosszúságú lesz mindenkinek.

A későbbi dinnyési és dunakanyari kirándulások is előkerültek, melyeket a többi klub szervezőivel is egyeztetni fogunk. Az a célunk, hogy ezeket a programokat is a lehető legjobban az igényekre szabjuk, hogy mindenki a legtöbbet nyerhesse belőlük!

Ezzel is szeretnénk kifejezni azt a reményünket, hogy egyre többen keresnek fel minket és kapcsolódnak be a programjainkba, hiszen sok érdekesség, élmény és újdonságot igyekszünk elérhetővé tenni!

Jánosi Veronika és Molnárné Tóth Andrea
közösségi civilszervezők