Hogyan veszítetted el a látásodat és miként élted meg az új élethelyzetet?

21 éves koromban egy orvosi műhibából kifolyólag elveszítettem a látásom. Óriási tragédia ért és újból fel kellett állnom. A sok biztatás mellett erős akaratra is szükségem volt ahhoz, hogy elinduljak biztos úton.

Milyen ösvényen indultál el?

Marosvásárhelyen születtem és ott nőttem fel, egy erdőszéli, eldugott kis területen. Reménytelen volt részemről, hogy vakon ott tovább éljek. 1990. április 27-én hivatalos engedéllyel átjöttem Budapestre, az Idővel Vakult Személyek Osztályára. Itt tanultam meg
közlekedni, háztartási munkát végezni, vásárolni és különböző képzéseket végigcsinálni. Ezek telefonkezelő, masszőr, reflexológia, európai üzleti asszisztens és mentorszülő képzések voltak, utóbbi pedig különösképpen felkeltette a figyelmemet.

Hogyan alakult a magánéleted?

1990. december 8-án férjhez mentem és született egy gyönyörű kislányom Orsolya, aki jelenleg 13 éves. Sajnos 19 év után elváltam és egy teljesen önálló életet kezdtem el. Sokat küzdöttem és harcoltam, hiszen az iskolai képzések és a tanítás alatt is bizonyítanom kellett, hogy vak szülőként is megállom a helyem és jó példát mutatok gyermekem számára.

Jelenleg is tagja vagy a VGYKE-nek. Miben tudtak Neked segítséget nyújtani az egyesület szolgáltatásai?

Sok segítséget kapok a VGYKE-től, például a mostani munkahelyemet is az elnök asszony, Fodor Ágnes ajánlotta. Ezen kívül még a Támogató Szolgálattól is kértem segítséget. Szeretek kulturális programokon részt venni, melyre sor került már az újpesti Közösség Lámpásai által. Továbbképzések terén is óriási segítséget kaptam az egyesülettől, és nyitott vagyok még több olyan képzés elvégzésére, amelyre szükségem lehet a munkám kapcsán.

Hogy érezted magad az előző, és hogy érzed magad a mostani munkahelyeden?

Talán mondhatom, hogy elértem azt a sikert, amire vágytam. Mentorszülőként a VGYKE-nél dolgoztam, melynek jelenleg is tagja vagyok, és továbbra is önkéntesen vállalom a segítségnyújtást. Sok tapasztalatot szereztem ebben a munkakörben, és sokat tanultam más szülőktől is, akik hasonló helyzetben voltak gyermekeikkel.

Jelenleg a NISZ Zrt.-nél dolgozom: a telefonközpontot kezelem. Napi 9 órában vagyok bent, ami leköti a napom háromnegyed részét. Nem könnyű, hiszen ez egy új munkakör és rendszer, amit el kellett sajátítanom. Azt vallom, hogy mindig szüksége van az embernek tanulásra és továbbképzésre.

Miként sikerül áthidalni a különböző akadályokat a közlekedésben és a munkahelyen?

Nagyon nehéz vakon munkát találni. Sajnos sokan elhagyják magukat, begubóznak, nem fejlődnek, és nem törekszenek a magasabb életszínvonalra. Sok akaraterőre és kitartásra van szükség. Nem könnyű közlekedni bizonyos területeken, ahol nagy a tér és nincs támpontom, így hát alkalomadtán szükségem van látó ember segítségére. Általában örömmel segítenek, de van, amikor csak megnéznek és elmennek mellettem.

Mik a terveid, álmaid a jövőre nézve?

Szeretném, ha a közeljövőben könnyebb lenne az életem, találnék egy segítőtársat, aki megkönnyítené a mindennapjainkat a lányommal. Az egyesület által pedig szeretnék segítséget nyújtani más sorstársaknak, és megmutatni, hogy mindent lehet, csak akarni kell!

Ivanova Daniela