Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Országgyűlési krónika – fogyatékosságügyi program

2015. március 23.
Kép forrása: http://rehabportal.hu

Kép forrása: http://rehabportal.hu

A Fidesz a program fontosságát hangsúlyozta

Tapolczai Gergely (Fidesz) – aki felszólalását jeltolmács segítségével mondta el – közölte: neki és családtagjainak nagy segítséget jelentettek az eddigi szemléletformáló és rehabilitációs programok. Pozitívan szólt az esélyegyenlőségi műsorok indításáról és az integrált iskolákról, a turisztikai szolgáltatók szemléletformálásáról, a felnőttképzési programok bővítéséről, a technikai segítő eszközök kölcsönzési rendszerének fejlesztéséről.

Kiemelte, hogy már a kromoszóma-rendellenességben szenvedők is jogosultak fogyatékossági támogatásra, és bővült a fogyatékosságügyi tanácsban jelen lévő csoportok köre is. Rámutatott ugyanakkor arra: a fogyatékkal élő gyermeket nevelő szülők nem kapják meg a kellő tájékoztatást.

Mint mondta, a keretprogramot a jövőben készülő intézkedési terv tölti meg tartalommal, amelynek kidolgozásához felajánlotta segítségét.

Az MSZP a kritikái ellenére támogatja a programot

Korózs Lajos, az MSZP vezérszónoka előrebocsátotta, kritikai észrevételei ellenére támogatja a program elfogadását.

A szövegből idézve megjegyezte, a helyzetértékelésben a foglalkoztatás kapcsán azt írják, hogy az eddig megtett intézkedések eredményesnek bizonyultak. Szavai szerint ezt a kormányzat nem tudja alátámasztani, ugyanis az adatok alapján kevesen tudnak elhelyezkedni. Az lenne az ideális állapot, ha nem kellene arra ösztönözni a munkaadókat, hogy a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztassák – szögezte le.

A szöveg kitér arra, hogy megvalósuló akadálymentesítési megoldások erősen eltérő színvonalúak – folytatta.

Felhívta a figyelmet, hogy az anyag olyan célokat is vázol, amelyek már az előző programban is szerepeltek.

Jobbik: miért csak most kerül a parlament elé a program?

Vágó Sebestyén a Jobbik vezérszónoka is közölte, hogy támogatni fogják a határozati javaslat elfogadását. Azt viszont kérdésként tette fel, hogy miért csak most kerül a parlament elé a program, miközben az előző 2013-ban már lejárt. A képviselőnek hiányérzete volt, hogy a program nem tartalmazza a források megjelölését.

Ugyanígy kritizálta, hogy a kitűzött célok végrehajtásának határideje nem szerepel az anyagban. Az akadálymentesítésre áttérve hangsúlyozta, hogy még a parlamentben sem lehet minden helyiséget – például a Jobbik irodáit vagy az orvosi rendelőt – akadálymentesen megközelíteni. Emellett viszont üdvözölte az ésszerű akadálymentesítés bevezetését.

Tovább kell fejleszteni a támogatott lakhatást – mondta a képviselő, aki üdvözölte a korai felismerés és a korai fejlesztés szerepét a programban.

Az LMP többet remélt a javaslattól

Szél Bernadett (LMP) arról beszélt, hogy az anyag másfél évet késett, ehhez képest ő többet remélt volna tőle, ugyanis lett volna idő az alapos kidolgozásra.

A 2011-es népszámlálás adatai szerint a fogyatékossággal élők foglalkoztatása 14 százalék volt, ami öt százalékpontos növekedés a 2001-es felméréshez képest – emelte ki. Az anyagból viszont hiányolta annak bemutatását, hogy az elmúlt időszakban ez az arány hogyan változott. Felhívta a figyelmet, hogy az sem derül ki, milyen hatékonysággal működik a támogatási rendszer. Kijelentette, hogy ha a foglalkoztatás csökkenő támogatások mellett nő, akkor csökken az egy főre eső támogatások összege.

Hibásnak nevezte, hogy sem a sérülés foka, sem a végzettség alapján nem differenciálnak a támogatás során.

Képviselői hozzászólások

Kovács Sándor (Fidesz) szerint a csökkent munkaképességűek, de nem fogyatékossággal élők rehabilitációját nem feltétlenül a fogyatékossági programban kellene taglalni. A program nagy előnyének nevezte ugyanakkor, hogy az érintettek teljes életútját végigkíséri és családtagjaikkal is komplexen foglalkozik.

Vágó Sebestyén (Jobbik) bírálta, hogy a program öt év múlva kerül ismét a Ház elé, mert így a hozzá kapcsolódó intézkedési tervek megvalósulását a parlament nem tudja ellenőrizni.

Frakciótársa, Lukács László György helyesnek ítélte a korai diagnosztika fontosságának hangsúlyozását, de úgy látta, hogy nem lesz megfelelő forrás ezen szűrésekre. Ugyancsak fontosnak ítélte a korai objektív hallásszűrést.

Hiányolta a javaslatból az intézmények elérésének biztosítását. Arra is rámutatott: a bírósági eljárásokban korlátozottan vehetnek részt a fogyatékkal élők, mind fizikai okok, mind az információkhoz való elégtelen hozzáférés miatt.

Czibere Károly államtitkár a vitában elhangzottakra reagálva fontos társadalompolitikai eredménynek nevezte, hogy politikai oldalaktól függetlenül nemzeti konszenzus alakult ki az ügy támogatására, mert a szakpolitikai viták ellenére az alapvető elvekben egyetértés van.

Ezt követően az ülést vezető Latorcai János lezárta az általános vitát.

Napirend után

Napirend utáni felszólalásában Vágó Sebestyén (Jobbik) arra hívta fel a figyelmet, hogy egy fiatalember rendszeres találkozókat tart Tatabányán, amelyeken az Alzheimer-kórban szenvedőket és hozzátartozóikat segítik. A szocialista Kiss László az Óbudán talált ókori szarkofágokról beszélt.

A felszólalás után Latorcai János levezető elnök lezárta a napirend tárgyalását, a képviselők hétfőn folytatják a munkát.

Forrás: MTI