Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

HOGYAN ŐRIZZÜK A BRAILLE-KULTÚRÁT?

2024. január 22.
A képen egy Braille-írással készített papír látható, amit valaki az ujjával olvas

JANUÁR 4-E A BRAILLE-ÍRÁS-OLVASÁS VILÁGNAPJA.
HOGYAN ŐRIZZÜK A BRAILLE-KULTÚRÁT?

2024. január 17.

Január 4-e Louis Braille (1809-1852) születésének évfordulója, a Braille-írás-olvasás világnapja. Igaz, hogy a XXI. században már egy kisgyerek is hamarabb tanulja meg az okoseszközöket kezelni, mint a betűvetést, azonban fontos felhívni a figyelmet az írás-olvasás, így a vak emberek számára elengedhetetlen Braille-írás és -olvasás fontosságára. A Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Egyesületének elnöke, Nemes-Nagy Tünde, aki egyúttal a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Braille Bizottságának tagja, munkatársaival tesz is ennek érdekében, méghozzá nem is keveset. Évről-évre rendeznek Braille-olvasás versenyt, többféle Braille kiadványt készítenek nem csak saját megyéjükben élő látássérültek számára. Idén pedig egy újabb nagy attrakcióval készülnek. Hogy mivel is várják a Braille-olvasás szerelmeseit? Erről is beszélgettünk a kispesti Lámpás klub idei első online klubján.

Beszélgetésünk itt hallgatható meg.

Következő online klubunk február 21-én szerdán 14:00 órakor lesz a kispesti Lámpás klub Facebook-oldalán.

Ruzsa Viktor
Közösségi civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #Kispest #klubnap #közösségiklubok #látássérült #online #vak #VGYKE