Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Margitszigeten jártunk!

2018. június 5.
A képen a kisvonat látható, ami körbeviszi a kirándulókat a Margot-szigeten

A májusi klubprogramunk keretében a régi Nyulak szigetére, vagyis a mai nevén a Margitszigetre látogattunk el. Egy kisvonat vitt végig minket a sziget területén, sok nevezetességgel ismerkedhettünk meg és nagyon érdekfeszítő történeteket hallhattunk a hangosbemondón keresztül.

A sziget mintegy 15000 évvel ezelőtt keletkezett. Eredetileg három szigetből állt, az északi részen elhelyezkedő kisebb Fürdő-sziget és a déli részén fekvő Festő-sziget tartozott még hozzá.

Története közel kétezer éves. Már a rómaiak idején a 3-4. században is lakott hely volt. A népvándorlás idején megszakadt a sziget története, de az Árpád házi királyaink idejében ismét szerephez jut. Ez időben Urak szigete néven emlegették. Neve az idők folyamán többször változott, volt: Nyulak szigete, Boldogasszony-sziget, illetve Duna-sziget is.

IV. Béla uralkodásának idején a 13. században Domonkos rendi apácák kolostort és templomot alapítottak a szigeten. Ide adta be nevelésre IV. Béla lányát, a kilenc éves Margitot 1251-ben, és itt élt haláláig, 1271-ig. Ezután hosszú ideig az ő nevét viselte a sziget.

1796-tól József nádor birtokába került. Ebben az időben Palatinus-sziget néven volt ismert.

A sziget mai története a múlt század közepén a Duna szabályozásával kezdődik, mikor a három szigetet egyesítették. Ekkor ismét a Margitsziget elnevezést kapta vissza. Ettől az időtől lendületes fejlődésnek indult, melyet egy időre a második világháború szakított meg. 1945 után újból rendbe hozták, parkosították és a nagyközönség kincsévé tették.

A sziget nevezetességei a teljesség igénye nélkül:

  • Zenélő kút (Bódor kút)
  • Japán Kert
  • Palatinus Strand
  • Ferences rendi templom romjai
  • Hajós Alfréd Nemzeti Sport Uszoda
  • Centenáriumi emlékmű
  • Zenélő szökőkút
  • Kisállatkert
  • Domonkos rendi kolostor romjai
  • Víztorony
  • Szabadtéri Színpad

Utazásunkat követően egy finom fagyira is megálltunk a környéken. Mindannyian jól éreztük magunkat és megbeszéltük, hogy még visszatérünk és biciklivel is bejárjuk a szigetet.

Juhos Róbert és Mészáros Gábor
közösségi civilszervezők

A képen a margitszigeti víztorony látható

A kép forrása: http://www.houseoctogon.com/fotok/margitsziget4.jpg