Egressy Gábor: Petőfi-dagerrotípia
1845. nyara

A Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményében számtalan értékes műtárgy található, de ezek közül is talán a legizgalmasabb a híres költő, Petőfi Sándor egyetlen fennmaradt hiteles fotográfiája. Maradtak fenn persze festmények, rajzok, metszetek és írásos visszaemlékezések is Petőfi Sándor alakjáról, de ez a dagerrotípia az egyetlen, ami hűen tükrözi a költő alakját. Maga a készítő is híres ember volt. Egressy Gábor ugyanis korának kedvelt színészeként, hobbi fotográfusként volt ismert.

Maga a tárgy tenyérnyi, 9,9 × 6,8 cm méretű. A portré deréktól felfelé örökíti meg Petőfit, a technika tulajdonságaiból adódóan nem is a ma ismert fotók részletességével rendelkezik. A dagerrotípia az első fotográfiai képrögzítő eljárásként ismeretes, és a francia Louis Jacques-Mandé Daguerre-ről kapta a nevét, akinek köszönhetően 1839-ben a nagyközönség is megismerhette a módszert. A dagerrotípia készítése nem volt egyszerű és gyors feladat. Először is az ezüstözött rézlemezt polírozni és tisztítani kellett, jódgőzzel érzékenyíteni és csak ezek után helyezhették a kamerába. A művelet ekkor sem ért véget, ugyanis a portré alanyának 15-30 percig kellett mozdulatlanul pózolni a kamera előtt. Az elkészült képet később meleg higanygőzzel hívták elő és sós vízzel is kezelték. Az így elkészült lemez nagyon sérülékeny volt, így jellemzően üveglap mögött tárolták. Mindez meg is látszik magán a dagerrotípián: a képet számtalan világos karcolás fedi, néhol sötétebb ütődéstől származó foltok fedik. Az ezüst bevonat miatt a kép idővel sötétedni kezdett a kép szélétől kezdve körben kékes-barnás sávban. A kép készítése után többször gazdát cserélt, majd nyoma veszett, míg végül az 1950-es években előkerült és Escher Károly fotográfusnak adták tisztításra. Számunkra a Petőfi Irodalmi Múzeum egy tisztítás előtti felvételt adott, ami talán még különlegesebb, mint a megtisztított példány.

A költő egy a nézőnek oldalt fordított szék támláján átveti bal karját és a háttámla előtt jobb kezével fogja meg a bal kézfejét. Fekete atillát visel, azaz zsinórokkal és gombokkal díszített zubbony vagy rövid öltöny. A költő felsőtestével felénk fordul, fejét kissé oldalra és lefelé billenti. Homályosan kivehető, hogy bajszot és állát fedő kis kecskeszakállat visel. Rövid, sötét haja dús és hullámos. Az ábrázolásában talán a leginkább a tekintete fogja meg a szemlélőt. Szinte rabul ejt minket a céltudatos fiatalember tekintete. A merev tekintet annál is érdekesebb, mivel a dagerrotípia technikai jellemzőjéből adódóan, ahogy írtam akár fél óráig is mozdulatlanul kellett ülnie, hogy pontosan készüljön el a felvétel. A kissé dacos, lázadó arckifejezés mellett ez a tekintet még több száz év után is élő, kapcsolatot teremt a kép nézőjével. A mozdulattal kísérve pedig akár az az érzetünk is támadhat, hogy a költő egy kellemes délutáni beszélgetés során velünk szemben ül.

Ha érdekel a Petőfi-dagerrotípia részletes története, akkor érdemes meghallgatni Dr. Kovács Idával, a Petőfi Irodalmi Múzeum főmúzeológusával készített videót:

A narráció mellékleteként látható fotó a Petőfi Irodalmi Múzeum tulajdona, köszönet érte.

Somogyi-Rohonczy Zsófia
AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület