Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Pódium est – beszélgetés Molnár Piroskával

2018. április 10.
A képen Molnár Piroska látható, amint a Munkaügyek című sorozatban Elvirát alakítja

Molnár Piroska a Nemzet Színésze, Kossuth díjas, Jászai díjas; érdemes és kiváló művész; a halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára.

1968-ban végzett a Színművészetin, közben szerepelt a 1966-os Táncdalfesztiválon. 1968-ban a Szegedi Nemzeti Színházhoz igazolt, majd 1971-től 1978-ig a Kaposvári Csiky Gergely színház tagja. Innen négy évre a Nemzeti Színházhoz szerződött, majd a Katona József színházat alapította meg több kaposvári művésszel közösen. 1982-től ismét Kaposvárott játszott 2002-ig, ezt követően pedig 11 évig a Nemzeti Színház színpadát koptatta. 2013-ban a Tháliába igazolt. Színészként 231 bemutatója volt, rendezőként 5 bemutatót jelez a színházi adattár. Filmszerepeinek száma is jelentős: közelíti a százat.

Molnár Piroska április 25-én, szerdán lesz a vendégünk, beszélgetős, pódium estünk délután négykor kezdődik a Vakok Állami Intézetének Hermina úti rendezvénytermében, melyre mindenkit sok szeretettel várunk.

A képen Molnár Piroska látható, amint a Munkaügyek című sorozatban Elvirát alakítja

A kép forrása: https://szimpatika.hu