Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Segédeszközök a klubnapon

2017. március 25.
A képen az látható, amint egy aliglátó olvas a nagyítóval

A klubnapunkon egy olyan kerületi látássérült előadónk volt, aki régóta foglalkozik a látássérültek életét megkönnyítő segédeszközökkel. Az elve ugyanis az, hogy amíg van valakinek valamennyi látásképessége, addig azt érdemes kihasználni. Ezért elhozta a klubra azokat az eszközöket, melyeket ő a mindennapjaiban is használ.

Az elhozott segédeszközök főként digitális nagyítók voltak, melyeknek a megjelenítője a megmaradt látásképességhez igazíthatók. A nagyítók sikerére jellemző, hogy két aliglátó tagunk is sok-sok év után először láthatott ismét betűket, melynek nagyon örvendtek.

A képen az látható, amint egy aliglátó olvas a nagyítóvalA képen a márciusi újbudai klub egy pillanata látható

A vidám hangulatú kipróbálás során szóba kerültek az elérhető támogatások, melyeket az ilyen eszközök megszerzéséhez igénybe lehet venni. Ezek között említésre került a VGYKE által kínált pályázható összeg a tagjai részére, mely ugyan “csak” néhányszor tízezer forint, de ahhoz pont elegendő, hogy hatékony segédeszközök legyenek elérhetőek a segítségével.

A képen az egyik digitális nagyító látható

Egy izgalmas beszélgetés alakult ki arról is, hogy van-e határa a segédeszközök elérhetővé tételének. Ugyan nem alakult ki egyetértés, de nagyon érdekes és izgalmas érvek kerültek elő, mely sokunkban megerősítette, hogy érdemes ezeken a klubnapokon akár csak hallgatóként is jelen lenni.

A klub másik részében tájékoztatás hangzott el a tavasszal induló VISAL-tréning nevet viselő, néhány alkalmas programsorozatról, mely a látássérült élethelyzetével foglalkozik. A tréninget eredetileg azoknak találták ki, akik életük felnőtt szakaszában vesztették el a látásukat, de ez aktualizálásra került, így a mai, magyarországi környezethez alkalmazkodva, mindenkinek segítséget kínál. Nem csupán a született látássérülteknek, hanem a szerzett látássérüléssel élőknek, valamint a látó családtagoknak is. Részben öröm, részben sajnálatos, de úgy néz ki, hogy akkora az érdeklődés, hogy egy másik ilyen programot is szükséges lesz majd elindítani Újbudán.

Szóba került még az is, hogy majd ebben az évben kirándulást fogunk szervezni Tatára, ahol megnézzük a tavaly átadott rehabilitációs központot, ismét megyünk hajókirándulásra és sok más helyszín mellett majd elmegyünk Zebegényre is. Elmondtuk, hogy továbbra is nagyon nyitottak vagyunk a kerületi tagok javaslataira és mindent megpróbálunk megszervezni, amire igény van. Példának említettük, hogy valószínűleg végre megvalósul a közös bowlingozás és más tervezett sportolási lehetőség is.

Végezetül mindenkit meghívtunk április 4-re, a klubunk második születésnapjára. A szokásos helyszínen, 14 óra 15 perctől, sok szeretettel várunk majd mindenkit egy igazán érdekes és vidám klubdélutánra!

Lenkainé Vajda Viktória és Neumann Károly
közösségi civilszervezők