Sportos online klub Kispesten

2025.08.20.
Míg tavaly a párizsi nyári olimpia volt a nyár legkiemeltebb nemzetközi eseménye, azért az idei nyár sem maradt alul világesemények tekintetében. Még ha nem is olimpia szintű, de magyar szempontból legalább akkora jelentőséggel bíró események zajlottak le a nyár folyamán. Augusztusi online klubunkon két sporteseményt emeltem ki, ahol szép számmal voltak magyar indulók és nagyon szép eredményeket is értek el.
Mindig jó érzés megemlíteni azokat az eredményeket, amelyeket a hazánkat képviselő sportolók érnek, értek el, ezért választottam a nyár alábbi két – magyar szempontból – legeredményesebb sport eseményét.
Egyik a World Aquatics nemzetközi szövetség által szervezett vizes világbajnokság, amelyet július 11-e és augusztus 3-a között Szingapúrban rendeztek meg, a másik pedig a Tbilisziben, Georgia fővárosában július 22-e és 30-a között megrendezett vívó világbajnokság volt.
A vizes világbajnokságot ismertettem úgy, mint történelmi jelentőségű, maratoni hosszúságú eseményt. Szingapúrnak nincsenek uszodái, ezért minden medencés sportágat ugyanabban a medencében kellett megrendezni, ezért nyúlt olyan hosszúra. A nyílt vízi úszó versenyszámokat pedig Sentosa szigeténél rendezték meg szokatlanul meleg vízben és nagyon magas páratartalom mellett. Ezek a körülmények sok sportoló, köztük a magyarok szervezetét is megviselték.
A körülmények ismertetését követően elmondtam részletesen a magyarok eredményeit, amelyeket nyílt vízi úszásban, úszásban, vízilabdában értek el, megemlítettem azt is, hogy indultak magyarok szinkron úszásban is, de a magyar szinkronúszás még nem tart azon a szinten, hogy érmekért vagy előkelő helyezésekért küzdhessenek a lányok, tőlük már az is szép eredmény, hogy kijutottak a világbajnokságra és bemutathatták gyakorlataikat. Műugrásban és toronyugrásban nem volt magyar érdekeltség.
A vizes világbajnokság ismertetését követően a vívó világbajnokságról beszéltem, ahol elmondtam, hogy milyen fegyvernemekben zajlanak a küzdelmek a vívásban, majd ismertettem a magyarok eredményeit. Egy nagyon eredményes vívó vb-t zártak a magyarok, összesen hat érmet hoztak haza Tbilisziből.
Mondandóm végén Dávid Sándor „Balczó” című hangoskönyvét ajánlottam, amely Balczó Andrásról, az egyik legnagyobb magyar öttusázóról szól és Dávid Sándor az ő életútján keresztül mutatja be a klasszikus, hagyományos öttusa sportágat.
A könyv megtalálható az MVGYOSZ hangoskönyvtárában.
Sportos online klubunk végén szervezőtársam, Ruzsa Viktor ajánlotta soron következő programjainkat és klubjainkat.
Klubunk itt hallható.
Rátóti Krisztina
VGYKE XIX. kerületi közösségi civilszervező