Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Terézvárosi Nyári Napközis Táborban érzékenyítettünk

2022. augusztus 30.

 

2022. 08. 09-én táborozó gyerekekhez mentünk érzékenyítő programunkkal, melyen három 25 fős csoportra osztva vettek részt.

Szó volt a fehérbottal való közlekedésről, illetve az ezzel kapcsolatos tudnivalókról. Bemutattuk a botozási technikákat, beszéltünk a segítségnyújtásról, illetve elmondtuk, hogy mire kell figyelni, ha vak emberrel találkozunk az utcán, járművön vagy bárhol.

A gyerekek kipróbálhatták a fehér botos és a vakvezető kutyás közlekedést. Részt vehettek szituációs feladatokban is. Különböző akadályokat kellett kikerülniük, vagy éppen elkísérni a másikat egyik pontból a másikba.

Minden felmerülő kérdésükre igyekeztünk válaszolni.

A szemléletformáló csapat tagjai és vakvezető kutyusaik

Nagy örömünkre szolgált, hogy a gyerekek mennyire aktívak voltak.

Lukács Erzsébet Böbke
Közösségi civilszervező.