Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

„Úgyis vissza érkezem”

2023. január 31.
Az egyik fellépő verset mond, a kerületi civilszervező mellette áll. A közönség is látható.

 

2023.01.17-én a VII. kerületi klub megtartotta a pandémia utáni első (újranyitó) személyes rendezvényét a nemrég újonnan megnyílt Klaudió Civil Központban (1077 Budapest, Nagydiófa utca 34.)

A programon szép számmal megjelentek az érdeklődők, akik színvonalas műsor után köszönthették ismét egymást.

Fodor Ágnes köszöntőjében elmondta, a VII. kerületben is újra gyúltak a „Közösség Lámpásai” fényei, és köszönetét fejezte ki az önkormányzat képviselői felé, hogy biztosítják a helyet klubjaink számára.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Niedermüller Péter polgármester, valamint Szűcs Balázs alpolgármester, akik szintén köszöntötték az egybegyűlteket.

Niedermüller Péter azt hangsúlyozta, hogy világunkban milyen fontos egy hely, ahol emberek együtt tevékenykedhetnek. Valamint elmondta, hogy az a jó, amikor bárki tartozzon bármely csoporthoz, találhat olyan feladatot, ahol segítheti mások, jelen esetben a kerületi lakosok életét, utalva ezzel a VGYKE gyógymasszőr munkatársaira, akik kerületünkben is dolgoznak.

Szűcs Balázs arról beszélt, hogy fontos, hogy a látássérültek igényeire is válaszoljon a kerület vezetősége.

A köszöntők után következő ümnepi műsorban hallgathattak a jelenlévők verset, dalokat és novellát. A dalok között elhangzott Charlie Az Légy Aki Vagy címűklasszikusa, melynek egy közismert sora a jelen beszámoló címe is egyben.

A program kötetlen beszélgetéssel és szeretetvendégséggel zárult.

Köszönjük Erzsébetváros Önkormányzatának támogatását, valamint a színvonalas műsort a fellépőknek!

Az Erzsébetváros Újságban olvasható egy cikk az eseményről.

Jánosi Veronika
Közösségi civilszervező