Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Látogatás a Rex Alapítványnál

2015. április 30.

Rex állatsziget fotó 1

Rita széles mosollyal lépett ki a Rex Állatsziget irodájából, majd köszöntött minket. Kíváncsian vártuk, hogy vajon milyen állatok laknak még egy menhelyen a kutyusokon kívül. Az első állomás a nyuszik udvara volt, ahol Rita sok érdekességet mesélt: elmondta, hogyan is kerültek hozzájuk a tapsifülesek. Természetesen simogathattunk is puha nyuszkót kézben fogva, miközben egy-egy félénkebb jószág is ugrabugrált körülöttünk.

Láttunk háziszamarat, aki először jól megbámult minket, majd unottan visszaballagott a karám végébe. Tovább haladva csüngő hasú disznó köszöntött röfögésével. Érdekes pofája, mosolygó szemei miatt rácsodálkoztam.

A következő helyszínen a pacikat csodálhattuk meg. Azon túl, hogy milyen gyönyörűek, nagyon sok beteg gyermek, és felnőtt ember gyógyulását is elősegítik.

 

Rex állatsziget fotó 2Rex állatsziget fotó 3

 

Az utolsó állomásunk pedig a kutyusok lakhelyeinek körbejárása volt. Mivel a sok élménytől információtól picit kifáradtunk, így a cicák a következő látogatásra maradtak. Utólag úgy gondolom, kár volt izgulnom az első programszervezésem miatt, mert a visszajelzésekből ítélve mindenki nagyon jól érezte magát!

Széles Attiláné / Panka
Újpest közösségi mentora