Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Ukami- A farkas

2023. július 4.
UKAMi a farkas könyv borító
Kedves Tagok, Kísérők, Érdeklődők!

A Zuglói Lámpás Klub vezetői, Márti és Csabi szeretettel hívnak minden érdeklődőt júliusi klubnapjukra! Ezúttal az Ukami- A farkas című könyvről hallhatnak az érdeklődők.

Klubnapunk vendége Okos Levente, a DULÁTE (Dunakanyari Látássérültek Egyesülete) elnöke, akit könyvének kiadásának apropóján hívtunk újra meg. Levente sajnos májusban hivatalos ügyintézés miatt nem tudott eljönni.

Levente így mutatkozik be: Mindig nehéz frappáns bemutatkozást írni, nem is tudom, hogy hol kezdjem. Élve születtem két fejjel és hat lábbal…. Na komolyra fordítva a szót: L. Ryson 1976-ban született Vácott és azóta is ott él. 2015 óta a Váci székhelyű Dunakanyari Látássérültek Egyesületének az elnökeként képviseli a környéken élő látássérülteket. Gyermekkorában szerette a Fantasy, az Akció, Kaland és Sci-fi regényeket, sokat olvasott ezekből a regényekből magyar és külföldi íróktól vegyesen. Egész életében fontos szerepet töltött be a sport. 15 évesen kezdett el karatézni, majd később az úszással és a futással is próbálkozott, végül a testépítésnél kötött ki, amit megvakulása, 2009 után is folytatni tudott. Sokáig foglalkozott hobbiszinten rajzolással is, amit megvakulása után már nem tudott csinálni. Jelenleg az UKAMI regénysorozat írásával foglalkozik szabadidejében. L. Ryson első regénye akcióban bővelkedő, érdekfeszítő és nem utolsó sorban meglepetésekkel teli olvasmány. A regény karaktereinek drámája, jellemfejlődése még izgalmasabbá teszi a történetet.

Levente a regényt hat kötetesre tervezi, ebből az első már kapható E-Book formátumban több internetes könyváruházban is.

Klubnapunk időpontja: 2023. július 12. szerda 14 órai kezdettel

Klubnapunk helye: Zuglói Civil Ház (1144 Budapest, Csertőpark 12.)

A klubnapon való részvétel ingyenes, de kérjük az alábbi elérhetőségen jelezni a részvételi szándékot!

Minden érdeklődőt várunk szeretettel!

Kiss Márta, Tanai Csaba
Közösségi civilszervezők
VGYKE
Közösség Lámpásai projekt
ZUGLÓ

E-mail: zuglo.szervezo@vgyke.com

#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #könyv #könyvbemutató #közösséglámpásai #látássérült #meghívó #regény #vak #VGYKE #Zugló