Ez a klublátogatás több szempontból különleges volt. Egyrészt azért, mert ezúttal a művészetközvetítés témája alkalmat adott rá, hogy kicsit komolyabban elgondolkodjunk a kultúra mai helyzetéről itthon és a világban. Judit ezúttal nem csak a megismerkedésünk és a két egyesület közötti együttműködés hátteréről mesélt, valamint arról, hogy miképpen születik meg és épül fel egy előadás technikailag, hanem arról is, hogy milyen nehéz egy produkció financiális hátterét megteremteni, hogy bizony húsba-vágó problémákkal kénytelen megküzdeni egy színház minden évadban a szűkös pályázati és állami támogatások szabta keretek között. Emellett szó esett arról is, hogy mennyire fontos szerepe van a köznevelésnek és a szülőknek abban, hogy fennmaradhasson a kultúra, a művészet iránti igény. Ahogy Judit megfogalmazta, a művészi élmény táplálja a lelket, az tesz bennünket emberré, úgyhogy nem szabad a mindennapi rohanásban megfeledkezni róla. Már annyi is elég, ha este leülünk elolvasni egy verset, meghallgatunk egy mesét vagy akár egy szép zenei etűdöt.

Innen találtunk vissza az előadás vezérfonalához, a gyakran hangoztatott gondolathoz, hogy a kultúra mindenkié, így hát alapvető, hogy akadálymentessé tegyük, lévén mindannyiunknak alanyi joga, hogy hozzáférhessen. Ehhez kapcsolódva különböző művészeti ágak audionarrációval történő akadálymentesítésére hallgattunk meg példákat, előbb az Ágacska előnarrációjának egy részletét, majd két híres festmény narrációjának hangfelvételét. Ezt követően a hallgatóság nagy örömére Judit ezúttal is rögtönzött, József Attila, Karóval jöttél című versét adta elő, illeszkedve az előadás ez alkalommal kicsit komolyabb hangvételéhez. Hiába, minden klubnak egyedi jellege, íze és atmoszférája van, így változnak a felvetett témák és a választott művek, még ha a keretek ugyanazok maradnak is. Zárásként egy filmrészletet hallgattunk meg, teljessé téve ezáltal a narrációval akadály-mentesíthető vizuális művészeti ágak palettáját.

Másrészről azért volt számomra különleges ez az alkalom, mert egy nagyon kedves újpesti egyesületi tagunk és kísérője is megtisztelt jelenlétével. Tekintve, hogy mindketten kifejezetten rutinos látogatói a narrált színházi és egyéb kulturális eseményeknek, tartottam tőle, hogy nem sok újat mondhatok, de szerencsére nem így lett. Külön megtiszteltetésnek éreztem a jelenlétüket, már csak azért is, mert mióta megismerkedtünk, ez a kedves vak hölgy fáradhatatlan érdeklődéssel és biztatással követi a munkásságomat, amit nem tudok eléggé meghálálni, épp ezért az Ő szavaival zárnám ezt a kis élménybeszámolót.

“Kedves Erika! Ezúton is szeretnék neked köszönetet mondani az évbúcsúztató audionarrációs találkozásért, melyet a békásmegyeri klubban rendeztetek meg Pintér Terikével, az ő lámpás klubjával és természetesen a Te és Koltai Judit közreműködésével.

Számomra példaértékű volt, ahogyan felépítetted előadásodat a narrációs tapasztalatok továbbítását, a látássérült emberekhez a színházi világ közelebbre hozását […], melyet üdítően szakított félbe olykor olykor Koltai Judit, a Holdvilág színtársulat vezetőszínészének lendületes tájékoztatása. Nagyon örülök, hogy sikerült megismerkednem Veled, aki, ahogy aposztrofáltalak, ennek az ügynek a “megszállottja” vagy, remélem, a narrációs színházi előadások egyre szélesebb körben válnak a látássérültek nélkülözhetetlen színházi élményeivé.

Hogy vannak még csiszolandó pontok, vannak még a realitást sem nélkülöző megoldások, az természetes, hiszen egészen új utakat keresünk, új megoldásokat kell találnunk. Csak azzal szeretném kiegészíteni, hogy köszönöm a VGYKE hírlevelében közreadott audionarrációs cikkeket, a színházi látogatásokat megelőző előnarrációkat, és mindazt a sok erőfeszítést, mellyel segíted a látássérültek művészeti ágakban történő eligazodását.

Érdeklődéssel és köszönettel várom a következő évadot! Emmy”

A beszámolót írta: S. Tóth Erika