Alapítványi támogatás a lakásgondok enyhítéséért
A pályázatok beérkezésének határideje: 2014. május 8.
A támogatás összege:
Alapítványunk ebben az évben – a bankbetétek hozamainak jelentős csökkenése miatt – előreláthatóan 1.000.000 (azaz egymillió Ft -ot tud majd támogatásként a pályázók részére odaítélni. Ez az összeg esetleg növekedhet, amennyiben az alapítvány – a jelen felhívással kiírt – pályázat elbírálásáig további támogatáshoz, adományhoz jut.
Tekintettel arra, hogy a kiosztható összeg ebben az évben rendkívül alacsony, a beérkezett pályázatok alapján a kuratórium döntésével várhatóan tíznél kevesebb pályázó fog támogatásban részesülni.
A támogatandó célok:
Az alapítvány az alábbi konkrét célokat támogatja, feltéve, hogy azok megvalósítása 2014-ben folyamatban van, vagy legalább elkezdődik, illetve az ilyen célokra esetleg korábban felvett bankhitel törlesztése 2014-ben is folyik:
a) Lakásvásárlás, lakáson fennálló tulajdonközösség megszüntetése,lakáscsere;
b) Lakás építése, bővítése;
c) Lakás felújítása, tatarozása;
d) illetve az a.- c. pontokban felsoroltakkal összefüggésben felvett bankhitel kiváltása, csökkentése.
A pályázók köre:
Az életvitelszerűen Budapesten élő vak nagykorú személy, aki vakok személyi járadékára, illetve fogyatékossági támogatásra való jogosultságát, hitelt érdemlően (pl. megállapító határozattal, igazolni tudja és a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének, illetőleg a szövetség bármely fővárosi illetőségű tagegyesületének a tagja pályázhat. A pályázat szempontjából életvitelszerűen Budapesten élőnek minősül az a tag is, aki a támogatás segítségével Budapestre szándékozik költözni.
Az alapítvány alapító okirata szerint az a) és b) pontban meghatározott célra ugyanaz a személy csak egy alkalommal kaphat támogatást, illetve a c.) pontban meghatározott célra ugyanaz a személy öt éven belül újabb támogatást nem kaphat. Azok a pályázók tehát, akik az a), illetve b) pont szerinti támogatásban már részesültek, valamint akik a c) pont szerinti támogatásban öt éven belül részesültek, és a támogatást ténylegesen igénybe is vették, most nem pályázhatnak.
Az, akinek a vele egy háztartásban élő közeli hozzátartozója már támogatásban részesült, a c) pontban meghatározott célra csak abban az esetben támogatható, ha minden olyan pályázó támogatást kap, aki korábban abban még nem részesült.
A pályázati kiírás teljes szövege:
LETÖLTÉS
Pályázati adatlap kézi kitöltéshez:
LETÖLTÉS
Pályázati adatlap elektronikus kitöltéshez:
LETÖLTÉS
a Vakok Lakásgondjainak Megoldását Támogató Alapítvány nevében:
dr. Nyusti Szilvia