Örömmel értesítjük Önöket, hogy a VGYKE új szolgáltatással áll tagjai és az érdeklődők rendelkezésére. A közgyűlésen megfogalmazódott az igény, hogy a számítógéppel nem rendelkező tagjainknak nagy segítség lenne, ha a hírlevelet, illetve az egyéb információkat emberi hangon felolvasva, telefonon keresztül tudnák meghallgatni.
Új rovattal jelentkezik a Hírlevél és a Hírmondó. Érzékenyítő kolléganőnk, Susovich Erika ötlete alapján minden héten egy-egy festményt mutatunk be szavakkal.
Fogyatékkal élők kézműves munkáiból szervez kiállítást a Nasiba Alapítvány 2015. szeptember 3-án a Zugló Civil Házban. A kiállítás szeptember 28-ig lesz látogatható az érdeklődők számára.
A közelmúltban – mint látássérült mentorszülőt – felkért a VGYKE vezetése, hogy augusztus 4-én, délután menjek el a XVII. kerületi lámpásokhoz, hogy bemutassam a Mentorszülő Hálózatot” -Csukáné Polyák Erzsébet beszámolója.
Kissároslaki István tervezett egy környezetbarát autót a kerekesszékeseknek, de nem tudott megjelenni a piacon. Egy amerikai ügyvéd viszont pár éve betársult, és most meghódítják az amerikai elektromosautó-piacot. Még Barack Obama is rajong a mini autóért.
„Jól és sokat ad, aki adománnyal mosolyt is ad!” Ganyi Károly, a 31 éves fiatalember üvegcsont betegséggel küzd, melynek következtében rendkívül könnyen törnek a csontjai. Kerekesszékben éli mindennapjait és küldetésének tekinti, hogy maga is segítsen a rászoruló, beteg embereken.
A MAZSIHISZ-BZSH jótékonysági célból ingyen jegyeket ajánlott fel egyesületünk tagjainak részére a 2015. augusztus 30. – szeptember 6-ig szervezett ZSIDÓ KULTURÁLIS FESZTIVÁL néhány eseményére.
Az emberek nehezen élik meg az évek múlását, a magányt, a feleslegesség érzését. Aki névtelenül fel tud hívni egy lelkisegély szolgálatot, szabadon elmondhatja gondolatait, élvezheti az értő meghallgatást, az anonimitást, a titoktartást.