Kedves Tagjaink és Kísérőik!
Az idén Január 6-a és március 4-e közé esik a farsang időszaka. A délutánt a farsang eredetének, hagyományainak megismerésével szeretnénk tölteni.
A klubtagokkal ebben az évben is több alkalommal szeretnénk színházba menni. Január 23-án a Bubik István Stúdió Színpadon bemutatott ZSERBÓTANGÓ című előadást néztük meg.
Kedves Klubtársunk!
Sok szeretettel hívunk a következő klubnapra, melyet 2020. február 4-én, kedden délután 14:00-16:30 óra között tartunk a Rákoshegyi Közösségi Házban (Podmaniczky Zsuzsanna u. 3.)
2020. január 27-én a Budapest XIII. Kerületi Vizafogó Általános Iskolában jártunk, és egy másodikos osztálynak tartottunk szemléletformáló, érzékenyítő osztályfőnöki órát.
Január 23-án klubtagjainkkal látogatást tettünk a 25. születésnapját ünneplő Helikon Kulturális Egyesület képzőművészeti tárlatán, a Nagy Balogh János Kiállítóteremben.
2020. Január 22-én az Eötvös 10 Kulturális és Közösségi Színtér 3. emeletén, a 321-es klubszobánkban tartottuk meg az év első VI. kerületi lámpás klubnapját.
Kedves Klubtagok és Érdeklődők!
Nagy szeretettel hívunk meg Mindenkit a XIII. és XVI. kerületi Lámpás Klub 2020-as év első külsős programjára, melynek keretében a Radnóti Miklós Művelődési Központba látogatunk el, a XIII. kerületi civil szervezetek napjára.
Kedves Klubtagok és VGYKE tagjaink!
Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubnapunkra, melynek helyszíne: Kondor Béla Közösségi Ház. (Cím: 1181 Bp. Kondor Béla Stny. 8.)