Schickedanz Albert: Műcsarnok

Kedves Olvasó,

ismét menjünk kicsit ki a városba! Sőt, azonnal induljunk el Budapest egyik legreprezentatívabb terére, a Hősök terére. Ott áll immár 122 éve a Schickedanz Albert által tervezett Műcsarnok. Ez egy igazán klasszikus és építészetileg tanulságos épület, méltó dísze a térnek. Órákat lehetne részleteiben beszélni az épületről, én most a fontosabb elemeit emelem ki. A Műcsarnok elegáns tömbje különleges hangulatot áraszt. Letisztult összhatást kelt, nyugalmat és magabiztosságot sugároz. Az egyszerű elemekből építkező épülettömb aprólékosan kidolgozott díszítéseket kapott. Az emberben egy szentély vagy templom hatását kelti.

Ez talán annak is betudható, hogy az épület bazilikális alaprajzú, ezzel legtöbbször a templomok esetében találkozhatunk, bár eredetileg az ókori római vásárcsarnokoknál volt használatos. A bazilikális alaprajz gyakorlatilag azt jelenti, hogy három hajóban, tehát három teremsoron haladhat a látogató az épület végében elhelyezkedő apszisba, azaz félkör alakú térbe. Templomok esetében itt találhatjuk a főoltárt. A három hajó közül a középső magasabb, míg a két szélső hajó alacsonyabb, így engedhetik be a mellékhajók tetejében nyitott ablakok a fényt a középső térbe is. Ezt a magasabb középső hajót, a főhajót, zárja le az utca felé a Műcsarnok esetében a klasszikus szépségű homlokzat. A márvány lépcsősoron fellépkedve a hat lenyűgöző oszloppal díszített portikuszba (oszlopcsarnokba) jutunk fel. Az oszlopokat korintoszi oszlopfők koronázzák. Ez a klasszikus görög oszlopfő gyakorlatilag akantuszlevelek, indák és csiga formájú díszek alkotta dekoratív csokorként írható le. Az akantuszlevelek kissé szúrósnak tűnő, lapos és cakkos szélű levelek, a medveköröm nevű növényről mintázták. Ez a növény hazánkba is megtalálható, élőben valószínűleg gaznak, kórónak vélnénk, kőbe vésve azonban igazán elegáns hatást kelt a levél kecses hajlása, összetett formája. Az oszlopfejezeteken néhol növényekkel teli vázákat, rémisztő faunfejeket láthatunk. A faunok szintén az ókori görög és római művészetből átörökített alakok. A faunok (az ókori rómaiaknál szatírok) félig kecske, félig emberi lények, akiknek torzonborz szakálla és disznó füle van, homlokán apró szarvak láthatók.

Az épület leglátványosabb dísze, mégis az egész építményt betetőző, az oszlopok tetejére támaszkodó háromszög alakú elem, amit timpanonnak hívnak. Ebben a háromszögben kapott helyet Haranghy Jenő Szent István a művészetek pártolója című mozaikja. A távolról színpompás festménynek tűnő jelenet valójában apró négyzet alakú üveglapokból áll össze. A jelenet közepén Szent István alakja áll velünk szemben, karjait körülbelül 45 fokos szögben széttárja. Mozdulata kissé az áldásosztásra emlékeztet. Fején a jól ismert Szent Korona látható, testét sárgás-narancssárga bő ruha fedi, erre félköralakú, ragyogóan vörös köpenyt terítettek, amelynek szegélyét aprólékos hímzés fedi. Jobbján apácák és fiatal nők láthatók, kezükben a Koronázási palástot tartják. Szent Istvántól balra a király előtt fiatal férfi térdel, kezében épület tervrajza, alakja mögött épület makettje látható. A makett mögött fehér hajú, hosszú szakállú idős férfi, mellette koronát viselő fiatal fiú, valószínűleg Szent Imre (Szent István fia). A timpanon háromszög formájából adódóan a művészeknek úgy kell megtervezni a figurák mozdulatait és elhelyezkedését, hogy azok a lehető legtermészetesebben alkalmazkodjanak a rendelkezésükre álló egyre kisebb helyhez. Éppen ezért a Szent István mellszobrát faragó szobrásznak már térdre kell ereszkedni és kissé görnyedve kell munkához látnia, míg a háromszög sarkában már egész kis helyen kell elférnie a figurának, így a talán a táblakép festészetet szimbolizáló szakálas, bajszos rövid görög tógát viselő férfi már hátát görnyesztve, lábát felhúzva kuporog. A jobb oldali sarokban meztelen felsőstestű, vélhetőleg falképet festő szakállas alak látható. Az egész kép hátterét aranyszínű mozaik kockák alkotják, ezzel szinte beragyogják a jelenetet.

A timpanon alatt felirat olvasható: A MAGYAR MŰVÉSZETÉRT MDCCCXCVI. Utóbbi az építés évét jelzi római számokkal, tehát a feliratban az 1896-os évszám olvasható. Az épület falait vöröses barna klinkertégla burkolat borítja, amin hosszában körülbelül egy méter széles virágos, indás kerámiafríz szalagként fut körbe, az ablakok közötti felületeket szintén ilyen kerámia, pontosabban az időjárásnak jobban ellenálló pirogránit növényi díszítéseket találunk, amelyek a Zsolnay gyár munkásait dicsérik.

Néhány gondolat az építészről:

1846-ban született a galíciai Bialaban, építészeti tanulmányait a németországi Karlsruheben végezte, majd Bécsben és később Budapesten szerzett szakmai tapasztalatot. 1884-1901-ig, nyugdíjazásáig a Magyar Királyi Iparművészeti Tanoda építészeti rajz- és alaktantanára volt. Tulajdonképpen szinte az egész Hősök tere Schickedanz Albert építészeti munkásságának emlékhelye lehetne, ugyanis a Műcsarnok 1894-es megbízása után, 1895-ben megbízást kap a Millenniumi emlékmű megtervezésére Zala György szobrászművésszel közösen, később 1898-ban, bár második helyezést ér el, végül mégis ő tervezheti meg a tér szemközti oldalán álló Szépművészeti Múzeumot is.

A narráció alapjául a fortepan.hu oldalon található 1943-as fekete-fehér fotó szolgált. Képszám: 26648

Somogyi-Rohonczy Zsófia

Mag Krisztina Szilvia: Mistake

Kedves Olvasó,

jöjjön mára egy igazi fotóművészeti érdekesség: a fotogram. Mag Krisztina Szilvia fiatal fotóművész sok-sok izgalmas kísérlete közül nehéz volt csak egyet kiválasztani, de végül a Mistake címre hallgató, három darabból álló munkára esett a választásom. Mi az, amit látunk? A három fotogram hasonló képi világot tükröz. Vöröses, narancsos, sárgás színei a bal oldali képen egészen a lilába nyúlnak. A háttér alapja közelről valamilyen emberi vagy állati bőr hatását kelti. A felületen mintha valamiféle hüllő lehúzott bőrének finom mintázatát, erezetét látnánk. Ez előtt a bőrhatású háttér előtt rendszertelenül elhelyezve fehér színű kör alakú foltok láthatók. Némelyiknek sárga, másokban lila pont található a középpontjában. Egészen olyan hatást keltenek, mint valamiféle sejtmagok. Az egész kép olyan érzetet kelt, mintha egy mikroszkóp alatt vizsgálnánk egy különleges vírust vagy most fedeznénk fel egy újfajta mikroszkopikus méretű élőlényt.

A fotogram mint műfaj végtelenül izgalmas, de művészi szintű használata magabiztos technikai tudást igényel. Gyakorlatilag egy fényképezőgép nélküli fotografálási eljárásról szól. A művelet során a teljesen lesötétített helységben a fényérzékeny anyagot viszünk fel a fotópapírra, majd a különböző tárgyakat helyezünk a papírra. Ezután megfelelő időtartamig megvilágítjuk a berendezett kompozíciót. Ehhez a művelethez egy egyszerű lámpa is elegendő. Ezután a fotós gyakorlatból már ismert módon előhívjuk, fixáljuk a képet. Ahol fedték a tárgyak a fényérzékeny anyagot, ott nem exponálódik, tehát fehéren marad a papír. A végeredmény kiszámíthatatlan, ugyanis nem tudhatjuk előre, hogy mennyire fedi majd a tárgy a papírt, tehát mennyire lesz pontos és éles a tárgy körvonala. Izgalmas eredményt érhetünk el azzal is, ha transzparens, a fényt részben átengedő anyagot használunk, vagy üveggel kísérletezünk, ami megtöri az exponálásnál használt fényt. A technikát már az 1920-as években használták a fotográfusok, akkor még természetesen fekete-fehér filmen alkalmazva.

A fentiekben leírt kép egy nagyon különleges fotogram, ugyanis a művész üveggolyókat használt a képhez, ezeknek a fénytörése hozta létre a sejtmagszerű látványt. A furcsa, bőrszerű hátteret úgy is létre lehet hozni, hogy üveglapra hengerrel viszünk fel festéket, a henger pedig a sűrű festéket ilyen hólyagosan teríti szét a hátulról megvilágított üveglapon. A fotogram maga nagyon sok bizonytalansági faktorral készül. Alapvetően a tervezéskor és az exponáláskor nem tudhatjuk, hogy pontosan milyen képet kapunk majd. Az üveggolyók használatakor sem tudjuk, hogy a fényt, hogy fogják törni a golyók a fényt. Még bizonytalanabbak lehetünk a végeredményben, ha a fotogram elkészítéséhez lejárt szavatosságú színes filmet használunk (ahogy tette ezt a művész is ebben az esetben), ugyanis a lejárt filmnél teljes mértékben kiszámíthatatlan eredményt kapunk. Nem lehet megismételni egy kép készítését sem, tehát egyszeri és megismételhetetlen eredményről van szó. Soha többet nem jöhet létre még egyszer ugyanez a kép. A kép címe Mistake, ami angolul hibát jelent. Ez a cím nagyon szépen leírja a munkamódszert és a művészi magatartást, amivel Mag Krisztina Szilvia dolgozik. A fotogram műfajában ugyanis rengeteg hibalehetőség rejlik, sokszor viszont pont ezek a hibák, véletlenek okozzák a legizgalmasabb végeredményt.

Néhány szó a művészről: Mag Krisztina Szilvia 2009-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen médiaművészként, diplomamunkájában is a fotogram technikáját használta fel. 2010 és 2015 között a Fiatal Fotóművészek Stúdiója tagja volt. Jelenleg a Budapesti Komplex SZC Kézművesipari Szakgimnázium oktat fotográfiát, illetve a Ludwig Múzeumban tart integrált foglalkozásokat megértéi nehézséggel élő gyerekek számára. 2018 óta az ARTÉR Művészeti Egyesület tagja Budafokon.

Somogyi-Rohonczy Zsófia

Weegee: Gyerekek a tűzlépcsőn

Kedves Olvasó,

bevallom, hogy gyengéim azok a fotósok, akik meg merik örökíteni a világ sötétebb oldalát is. Rajongok azokért a fotográfusokért, akik szinte láthatatlanná tudnak válni, ezért a lehető legintimebb és legközelibb felvételeket tudják készíteni az emberekről, így minden színlelés nélkül, az emberek valódi arcát láthatjuk viszont a felvételeken. WEEGEE 1941-ben készített Gyerekek a tűzlépcsőn című felvétele épp ilyen.

A jelenetet felülről készítette a fotós, innen nézünk mi is le a tűzlépcsőn szorosan egymáshoz bújó, alvó gyerekekre. Első pillantásra csak öt kisgyereket veszünk észre. Először is a három kislányt és egy kisfiút, akik szorosan egymáshoz bújva, rongyos ruháikba, néhol meztelen felsőtesttel próbálják kipihenni a nap fáradalmait. A kép jobb szélén hátán fekvő fekete hajú kisfiú szeme csukva, keze az arcán nyugszik, talán álmában vakarja meg magát. Neki háttal, oldalán fekvő sötét rövid hajú kislány apró mintás nyári ruhájában alszik, talán négy-öt éves lehet. Fejét a mellett fekvő nagyobb kamaszlány vállán nyugtatja. A nagylány sem lehet több 11-12 évesnél, de a többiekhez képest már egész felnőttes. Vállig érő haját csattok fogják hátra. Felsőteste meztelen, karjával igyekszik eltakarni apró melleit. Másik kezében kölyök cirmos cicát tart. Felhúzott lábait sötét szoknya takarja. A kamaszlány hátához simulva, hátával az ablakpárkányhoz feszülve látunk még egy alakot, arcát az előtte fekvő lány válla félig eltakarja. A négy alvó gyereket egy ötödik figyeli a tűzlépcső melletti ablak mélyedéséből. Az olajos, fekete hajú inget viselő fiú kezében zseblámpa látható, talán egy csíny részeként a lámpa fényével akarja felébreszteni alvó társait. A fényképet alaposabban megvizsgálva további gyerekeket vehetünk részre. Néhol egy-egy láb, máshol egy kéz árulkodik a további szereplőkről. A fent leírt négy alvó gyerekkel ellentétes irányban újabb négy gyerek lábacskáit fedezhetjük fel, lábaik szinte összeérnek az előbb leírt négy kisgyerek lábaival. Az ablakból zseblámpával figyelő fiúnak is akad társa, legalábbis kezeit láthatjuk az ablakpárkányon. Az egész kép hangulatát a szegénység és a piszok uralja. A gyerekek ruházata és az alvó alakok felett kötélen száradó ruhák mind-mind a pénz hiányáról árulkodnak. Maga a tény is, hogy a gyerekek felnőtt felügyelete nélkül, az éjszakában a tűzlépcsőn egymáshoz bújva alszanak, azt sugallja, hogy szüleik éjt nappallá téve dolgoznak a betevőért, az anyák valószínűleg nem tudnak otthon maradni gyerekeikre vigyázni. A fekete-fehér felvétel drámai hatását erősíti, hogy WEEGEE vakuval készítette. Minderre az éles kontúrokból, egyes ruhadarabok vakító fehérségéből, a tűzlépcsőnek a téglafalra vetülő határozott árnyékából következtethetünk.

Pár gondolat a művészről:

Arthur Fellig vagy ahogy mindenki ismerte, WEEGEE 1899-ben született a ma Ukrajna területén található Lembergeben, csak 1910-ben költözik az egész család az Államokba, New Yorkba. 18-19 évesen már különböző fényképész stúdiókban és hírújságoknál dolgozott, 36 évesen szabadúszó karrierbe kezdett. 39 évesen ő az egyetlen fotós, akinek engedélye van olyan hordozható rövidhullámú rádiót használatára, amellyel a rendőrségi adást is fogni tudta, így sokszor előbb ért ki a bűnügyi helyszínekre, mint a rendőrség. Felvételein a Lower East Side és a Harlem jellegzetes figurái mellett hírességek és politikusok is megjelennek. Fotói olyan fontos újságok és magazinok oldalain jelentek meg mint a The Harald Tribune, a Sun vagy a Daily Mirror.

A WEEGEE – a híres, 1935-1960 2019. január 20-ig látogatható a Mai Manó Házban (1065, Budapest, Nagymező utca 20.)

Somogyi-Rohonczy Zsófia

A fotó adatai: Weegee, Gyerekek a tűzlépcsőn, 1941. május 23. © Courtesy Institute for Cultural Exchange, Germany 2018

Végvári Gergely: Rettenetesen szép volt

Kedves Olvasó!

Vannak igazán bizarr kép. Sötétek, álomszerűek, kissé félelmetesek, de épp annyira csak, hogy felkeltsék az érdeklődésünket, hogy vasmarokkal megragadják a gondolatainkat és soha többé ne engedjenek el. Valahogy így voltam Végvári Gergely 2016-ban festett Rettenetesen szép volt című képével is.

A farost lemezre festett kép hátterén semmilyen konkrét elem nem látható. Nagy és erőteljes ecsetvonásokkal felvitt fekete, szürke és fehér foltok láthatók. A misztikus és időtlen háttér előtt sorakoznak a figurák. Jobb szélen magasodik frontális beállításban, tehát szemből, két hátsó lábára állva egy tátott szájú, fülét hegyező malac. Eddig talán még nem is esnénk kétségbe, de az öltözéke már végképp elszakít minket a valóságtól. Elegáns, földig érő bíborvörös köpenye elől szétnyílik, látni engedi kerekedő pocakját. Ágyékát mintha a japán szumóbirkózókra jellemző fehér textil fedné. Karjait kissé előre lendíti. Arckifejezése kissé támadónak nevezhető. A kép bal oldalán két fehér alapon szürkés kontúrral megfestett, emberszerű figura látható. Az emberszerű kifejezés itt teljes mértékben helytálló, hiszen csak érzékeljük a figurákat. Felismerjük a fejüket, látjuk, hogy kissé oldalra fordulva a hozzájuk képest óriási malac felé fordulnak. Karjukat a figura felé lendítik, de azt, hogy miért, az már nem egyértelmű. Talán az alakok félelmükben védekezően maguk elé tartják karjukat? Vagy inkább az áhítat vezérli őket és a malachoz mint istenséghez imádkoznak? Ennek eldöntése már rajtunk, a néző múlik.

Ami a bizarr és álomszerű képi világon túl megragadott a festményben, az a nagyon gyors tempó, ahogy a művész megfestette. A gyors és lendületes ecsetvonások, a részletek hiánya rengeteg teret enged a képzeletnek. Az álomszerű és spontán hatást erősíti, a festéknek néhol látható megfolyása is. Mégsem alakul ki az az érzetünk, hogy egy összecsapott vagy be nem fejezett festményről van szó. Ne higgyük azt se, hogy gyorsan és könnyen készült el a kép. Ugyanis hihetetlenül hosszú folyamat eredményeképpen születik meg a festmény. A művész sokszor képeket gyűjt, fotókat készít, skicceket és vázlatokat készít, próbálgatja a kompozíciót. Folyamatosan érlelődik, érik, formálódik a tudatalattijában a mű. Ezután a rengeteg mentális munka végül sokszor a megfestés valóban egy gyors folyamatnak tűnik, de azt minden részletében érezzük, hogy egy –agyban- kidolgozott alkotással van dolgunk.

Néhány szó a művészről:

Végvári Gergely tanulmányait az Óbudai Képzőművészeti Iskola festőművész szakán, majd a Magyar Képzőművészeti Egyetem festőművész és képzőművész-tanár szakán végezte. 2011 óta állít ki csoportos kiállításokon, első önálló kiállítása 2017-ben nyílt meg az Ari Kupsus Galériában, ahol a Mean World Syndrome (magyarul gonosz világ szindróma) sorozat volt látható.

Somogyi-Rohonczy Zsófia

Francis Bacon: Portrait of George Dyer in a Mirror

Kedves Olvasó,

ezen a héten egy olyan művészre, festményre esett a választásom, akit megérteni és élvezni sem könnyű dolog. Ennek ellenére megkerülhetetlen a neve, ha a 20. század művészetéről beszélünk. Ő Francis Bacon!

A Magyar Nemzeti Galériában jelenleg futó kiállításon a Bacon, Freud és a Londoni iskola festészete című tárlaton a figurális festészet egy fontos csoportjának, az ún. Londoni iskola mestereinek alkotásából mutat be közel 90 művet. A csoport egyik meghatározó tagja volt Francis Bacon, akinek szeretőjéről, George Dyer-ről készített 1968-as képét szeretném leírni most neked. A hideg, kékes árnyalatú háttér előtt ülő alak, mintha egy pódiumon pózolna, alakját éles és reflektorszerű fény világítja meg. A háttér világos és egyöntetű kékjébe húzott vékony szürkés fehér félköríves vonal látható. Ez elé helyezte a festő a kékes, barnás foltokkal márványszerűvé, kőhatású felületet képező festett kör alakú pódiumot. A forgós, irodai széken ülő fiatal férfi alakját csak sejtjük. Kitartó és figyelmes koncentráció után tudjuk összerakni a sokszor elfolyó, máskor széthasadó emberi alakot. Mi is az, amit ki tudunk venni? Divatosan nyírt, hátrafésült világos haját, világos szürkésbarna öltönyét, fehér ingjét. Az alak mintha egy széken ülne, lábai kinyújtva, cigarettát tartó bal karja lazán a szék karfáján nyugszik. Ültében kinyújtott lábai bokájánál lazán keresztezik egymást. Jobb válla felett a háta mögött felállított állvány felé fordul, az állványra állított tükörben arca profilban tükröződik vissza, a tükröződésben feje azonban középtájon kettéhasad. A profilból látszó arc bőrét a rózsaszín és a piros különböző árnyalatait felvonultató foltok tarkítják, ezek a nyers húsra emlékeztetnek. Az alak szétesett formái bennem leginkább a részegség hatását kelti, amikor az emberi agyban az elfogyasztott alkohol hatására megfolynak, összecsúsznak az alakok és eltűnik a térnek és az időnek a biztos keretei, viszonyítási pontjai.

Néhány szó a művészről:

Az ír származású angol művész festményeinek karakteres elemei a nyers, üres felületek. Képeinek sokszor maga a vászon adja az alapot. Figurái nyersek, szenvedélyesek, groteszkek, formáik nehezen összerakhatóak. Bacon zseniális művészi tevékenysége mellett személyiségének árnyoldaláról is említést kell tennünk, ugyanis az alkohol és a szerencsejáték rabja volt. Egyik legismertebb sorozatában Velázquez X. Ince pápáról készített portréjának parafrázisait (átiratait, egyéni stílusának megfelelő feldolgozásait) alkotta meg. A fent leírt kép modelljével, a szeretőjével George Dyer-rel állítólag 1963-ban egy kocsmában találkoztak. A fiatal férfi bűnöző családból származott, lopásból tartotta fenn magát. Kapcsolatuknak Dyer öngyilkossága vetett véget.

A Bacon, Freud és a Londoni iskola festészete című kiállítás 2019. január 13-ig látogatható a Magyar Nemzeti Galéria „A” épületében (1014 Budapest, Szent György tér 2.), nyitvatartás: kedddtől vasárnapig 10.00-17.45

Somogyi-Rohonczy Zsófia

Kép kreditje: Francis Bacon: Portrait of George Dyer in a Mirror, 1968© The Estate of Francis Bacon. All rights reserved, DACS/Artimage and HUNGART 2018. Photo: Hugo Maertens

Caravaggio: Sírbatétel

Kedves Olvasó,

folytassuk tovább művészettörténeti kalandozásunkat Rómában. Az egyik legnevesebb barokk festőművész, Caravaggio egyik képét választottam a mai napra. A mesterre olyannyira jellemző stílusban megfestett Sírbatétel a Vatikáni Múzeumban várja a látogatókat.

A jelenet hátterét és környezetét minimálisan festette meg a művész. A mélyfekete háttérben az alakok szinte összepréselődnek, tolonganak egy kőpárkányon. A háttér sötétjéből reflektorszerű fényárral emelte ki a művész az alakokat. A hat szereplőből öt könnyedén beazonosítható a bibliai szövegek alapján. Elsőként a keresztről levett, halott Megváltó, akinek ábrázolása hagyományosnak mondható. Hosszú hajas és szakállas arca nyugodt, szeme lehunyva, ajkai kissé szétnyílnak. Erős, izmos, fiatal testét vakítóan világítja meg a fény. Ágyékát lágyan leomló fehér anyag takarja. Élettelen, fekvő testét két férfi tartja. Egy idősebb alak a két lábát térdeinél fogja össze és emeli meg, míg egy fiatalabb férfi a felsőtestét tartja. A halott Megváltó hozzánk közelebbi karja élettelenül lóg teste mellett és finoman érinti a talajt. Mozdulata és testének ábrázolása kettős érzetet kelt, hiszen a festő nem ábrázolta Krisztus testén a Longinus lándzsája okozta mellsebet, teste ép és egészséges, semmilyen jelen nincs a Passió történet során elszenvedett kínoknak. Testtartása, ahogy két férfi karjában lóg, azonban ernyedt, kiszállt belőle a lélek. A Megváltó testét tartó idősebbik alakot nem tudjuk egyértelműen beazonosítani. Az idős, szakállas férfi szegényes barna ruhát visel, míg a mellette álló kékes ruhát és vörös köpenyt viselő fiatal férfiban János Evangelistára ismerhetünk rá. A két férfi háta mögött áll három nő, akik vélhetőleg a három Máriát testesítik meg. Ők Mária, Jézus anyja, Mária Magdolna és Mária, Kleofás felesége. A hagyomány szerint ez a négy, azonosítható alak voltak a kereszthalál tanúi. A nők ábrázolása egyáltalán nem hagyománytisztelő, semmilyen jel (másnéven attribútum) nem található rajtuk, teljesen hétköznapi alakoknak tűnnek. Ez az ábrázolásmód tekinthető Caravaggio egyik stílusjegyének, ugyanis a vallásos tárgyú, szent témákat rendszeresen hétköznapi alakokkal, modellekkel festette meg. Ennek értelmében a Sírbatétel képén a bal oldalon kék ruhát viselő apáca látható, ahogy fájdalommal teli arckifejezéssel tekint a halott Megváltóra. Jobb karját kinyújtja a holttest felé, mintha még utoljára meg szeretné érinteni. Talán ő lehet Mária, Jézus anyja, hiszen őt jellemzően kék ruhában ábrázolták. A mellette álló fiatal lány arcához kendőt emelve sír, magába roskadva és megtörve gyászol. A három nő közül talán az ő testtartása a leginkább visszafogott. Mellette, a kép jobb szélén láthatjuk a leghevesebb reakciót. A fiatal nő fájdalmas arcát és mindkét karját az ég felé emelve, száját talán kiáltásra tárva fejezi ki fájdalmát. A három nő, tehát a gyász három fázisát vagy három intenzitású kifejezési formáját, reakcióját is megtestesítheti. Az egész kép megfogalmazása karakteresen mutatja meg Caravaggio művészeti stílusát és alkotásmódját. Erőteljes fény-árnyék hatásokkal dolgozik, amely olyan drámai hatást kelt, hogy szinte mellbe vágja. Fontos tulajdonsága még, hogy a vallásos, bibliai témákat is hétköznapi módon festi meg, akárcsak a mindennapok egy jelenete lenne. Képeihez sokszor vette a modelleket az utcákról vagy olyan szenthez egyáltalán nem méltó „tulajdonságaik” voltak, mint a piszkos láb.

Néhány gondolat a művészről:

Caravaggio a 16. század végének és a 17. század elejének egyik meghatározó művésze volt. Élete igazán kalandos, hiszen nehéz természete sokszor sodorta verekedésekbe, ahonnan gazdag pártfogói mindig kimentették. Végül az egyik ilyen összetűzésből embert is ölt, ezért menekülnie kellett Rómából, ahova csak jóval később térhetett vissza. Furcsa és mozgalmas életéről Derek Jarman készített filmet.

Somogyi-Rohonczy Zsófia

Michelangelo: Mózes

Kedves Olvasó, 

a közelmúltban hat napot töltöttem el Rómában. Hihetetlen mennyiségben találhatók itt műalkotások, néha úgy éreztem, hogy fel sem tudom fogni valamennyit. Szóval mit szólnátok hozzá, ha pár héten keresztül Rómában kalandoznátok velem?

Elsőként vegyük az irányt a San Pietro in Vincoli templomhoz. A visszafogott sárga-fehér színű homlokzat szinte eltörpül a környezetében található impozáns épületek között, mégis sokan keresik fel az itt őrzött ereklye, Szent Péter jeruzsálemi bebörtönzése során használt láncai miatt. A kényelmes lépcsősoron fellépkedve, a félhomályos templombelsőben, az oltár mellett lélekzetelállító kincs vár bennünket, II. Gyula pápa síremlékén ugyanis Michelangelo 1513 és 1515 között faragott Mózes szobra csücsül. A hófehér márványból kifaragott óriás méltóságteljesen tekint ki a síremlék oszlopos, tornyos építményéből.

A próféta embernagyságnál majd kétszer nagyobb izmos alakján megtörik a fény, szinte világít a templom sötétjében. Az ülő alak hajlított bal lábát kissé széke alá húzza, óriási hajlított jobb lába kissé előrébb helyezkedik el, sarus lábfejei előbukkannak a lábára halmozott textil redői alól. Fantasztikus látvány, ahogy a kemény márvány a szobrász tehetségének köszönhetően mégis lágy szövet hatását kelti. Mózes felsőtestével szembe fordul, bal karját behajlítja és kézfejét hasán nyugtatja, míg jobb karját lazán a mellette heverő kőlapokon nyugtatja. Szinte már-már tiszteletlen megfogalmazás ez, hiszen a Mózes történetében oly jelentős, az Úr által csak neki átadott Tízparancsolatot tartalmazó kőlapok ilyen mellékes szerepet kapnak az ábrázolásban. A próféta felsőtestét szintén lágyan redőződő anyag fedi, de nem ismerhető fel semmilyen népviselet, éppen csak jelzésértékű. Az életerős, atlétikus test a Michelangelo emberábrázolására olyannyira jellemző stílusban ábrázolja a bibliai történet szerint már meglett, idős prófétát. Karján a sportolókat meghazudtoló izmok, erőt sugároznak, arcán sem az idős ember vonásait fedezzük fel, szinte makacs harciassággal tekint ki, fejét kissé balra fordítva a síremlék díszes építményéből. Zárójelben jegyezném meg, hogy a kitekintés iránya sem véletlen, hiszen a régi művészetben a jobb oldal isteni védelmet élvezett, míg a bal oldal ki volt téve a gonosz erőinek. Épp ezért fordul villámokat szóró tekintetével a próféta bal oldalra, míg jobb odalán tartja a kőlapokat. Korát egyedül a majdnem ölébe omló hosszú szakálla jelzi, haja dús csigákba rendeződik. Az ábrázolás leginkább zavarba ejtő vonása a férfi fején éktelenkedő két szarv. Isten törvényeinek tolmácsolója a Sátán jelképével a fején?

Hogy lehet ez? Nos, nem Michelangelo tévedett, hanem az Ószövetség óhéber szövegének félrefordításaként ábrázolták a reneszánsz korban tévesen a dicsfény kiáramló sugarai helyett szarvakkal a prófétát.

Néhány szó a művészről: 

Michelangelo Buonaroti a reneszánsz művészet egyik kimagasló művésze volt. Elsősorban szobrásznak tartotta magát, de igazi mesterműveket alkotott a festészet, az építészet és a költészet terén is. Elismertségét mutatja, hogy csak keresztnevén szokták emlegetni, ahogy Leonardot és Rafaellot is. Alkotásai mellett egyénisége is megkülönböztette kortársaitól: magányos és folyton egyedül dolgozó, önmarcangoló, szenvedélyes figura volt. Megbízói között több pápát is találunk, többek között ennek köszönhetjük a Sixtus-kápolna lenyűgöző mennyezeti freskóját és Utolsó ítélet falképét. Alkotásait leginkább emberábrázolásairól ismerhetjük fel. Férfi és női alakjait egyaránt már-már túlzóan izmos, gigászi testtel ruházott fel, a lenyűgözően erős testekben azonban mindig sok az elegancia, sokszor finom vonásaik vonzzák a tekintetet.

Somogyi-Rohonczy Zsófia 

Fotó: Michelangelo: II. Gyula síremléke, részlet. Mózes szobra