Egy mesedélutánon voltunk március 2-án az üveghegyen innen a kispesti Fodrászmúzeumban. Korom Zsuzsanna a múzeum tulajdonosa volt a mesemondó és mi, a kispesti és a 18. kerületi lámpások, gyerekekké válva szájtátva hallgattuk az őskortól az első világháborúig a borbélyság történetét.
A XVIII. kerületi márciusi klubnapon az asztrológia, mint jelenség kerül megvizsgálásra. Érdekes, szórakoztató előadással és beszélgetéssel várnak mindenkit a szervezők!
Március 9-én kolléganőmmel, Verával (Jánosi Veronika) ellátogattunk a Szépművészeti Múzeumból a Magyar Nemzeti Galériába költöztetett Múzeum+ estek egyikére, ami ezúttal a Szalon tematikáját dolgozta fel.
Elnökségünk úgy határozott, hogy a VGYKE tagok részére a Láthatár boltban folyamatosan 10% vásárlási kedvezményt biztosít a nagyítók és a beszélő eszközök körére.
A kedvezmény igénybe vételéhez szükséges a VGYKE tagságot igazoló fényképes igazolvány, érvényes 2017. évre befizetett tagdíjjal.
Újpesten éppen a nőnappal azonos időben tartották a klubnapot, így a havi klubnap egy szerény, de emelkedett nőnapi ünneplésre is okot adott. Erről olvashatunk el egy beszámolót.
Kolléganőnk, S. Tóth Erika és a Holdvilág Kamaraszínház ezt az értékes nézői visszajelzést kapta a minap az Ágacska c. mesejáték februári előadása kapcsán. Marianna, aki az alábbi sorokat írta, párjával és vak kisfiával rendszeres látogatója a Holdvilág előadásainak. Köszönjük!
A divattervező hölgy a március 23-i Divatplacc by night elnevezésű rendezvényen szeretne a nagyérdeműnek egy kis ízelítőt adni az idei tavaszi/nyári kollekciójából, mellyel egyszersmind a VGYKE-t is támogatja, hiszen az eladásokból befolyt összeg egy részét az egyesületnek ajánlja fel.
A kispesti klub is részt vett a Tűzoltó Múzeum felkeresésében. A gyűjteményben található anyagokról és azok hátteréről olvashatunk el egy összefoglalót.
Történelmi városnéző sétára hív mindenkit az angyalföldi Lámpás Klub. A programon az 1956-os belvárosi helyszínek bejárása történik meg, kifejezetten látássérülteknek előkészített idegenvezetéssel.