Fagylalttörténet és kóstolás a XVI. kerületben
2023. július 21-én a XVI. kerületi Fazekas Torta- és Desszertszalonba látogattunk el.
A helyszín érdekessége, hogy a cukrászda cukrászmestere, Fazekas Ádám 2021 decemberében megnyerte a világbajnokságot, ezzel pedig a Gelato Festival világ-ranglistáján második helyen végzett a világ 5000 fagylaltkészítője közül.
És melyik is ez a fagylalt? Ádám Rómában a kizárólag természetes alapanyagokból készült pisztáciás, tonkababbal és málnavelővel készült enyhén sós finomságával nyerte el a zsűri szívét. A program keretében nekünk is lehetőségünk nyílt megkóstolni ezt a különlegességet, és azt gondoljuk, méltán lett híres. Azonban a pisztáciás világbajnok fagyi mellett rengeteg más ízletes fagylalt közül is válogathattunk, a bátrabbak megkóstolhatták a kovászosuborkás és a citromos-avokádós ízeket is.
A cukrászdában tett látogatásunk alatt egy izgalmas fagylalttörténeti előadást szintén meghallgathattunk, ahol sok érdekességet megtudhattunk a fagylalt eredetéről, hogy milyen típusú fagylaltok léteznek, és hogy melyik nemzet hogyan fogyasztja ezt a hűvös édességet.
Így testben és lélekben is gyarapodva zárhattuk látogatásunkat a XVI. kerületi Fazekas cukrászdában.
Kollárszky Boglárka
A program a Belügyminisztérium és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatásával valósult meg.
#aliglátó #fagylalttörténet #gyengénlátó #klubprogram #közösséglámpásai #látássérült #vak #VGYKE #XVI.kerület
Két, újonnan feltöltött videót ajánlunk figyelmükbe Youtube-csatornánk tartalmából. Mindkettő a ferencvárosi Lámpás klub programja volt.
2023. 02. 12-én egy különleges színházi előadás részesei lehettek a ferencvárosi Lámpás klub tagjai a Pinceszínházban, a „Hajmeresztő” című krimikomédiát tekintették meg.
Interaktív előadás volt, ami még napjainkban is ritkaság, ugyanis a nézők döntötték el a darab végén, hogy ki a gyilkos. Kérdéseket lehetett feltenni, és a szünetben egy ládába bedobni, vagyis figyelni kellett még a legkisebb mozzanatra is, hogy fény derüljön a nyomozónak a megoldásra, aki a nézők véleményét is figyelembe vette az aprólékos nyomozás során.
Balázs Zsanett interjúkat készített a résztvevőkkel az előadásról. A színház életéről és az előadásról Zsanett először Sztarenki Pált (Pinceszínház igazgatója) és Szalai Miklósné Tündét (IX. kerületi közösségi civilszervező) kérdezte, majd egy résztvevő (néző) is megszólal.
Interjú a Pinceszínházban
2023. 04. 29-én a Sziklakórházat látogatták meg az érdeklődők a IX. kerületi Lámpás klub szervezésében.
Balázs Zsanett is velük tartott a Sziklakórházba, és interjúkat készített a résztvevőkkel. Először Hatyka-Varga Lottit, a Sziklakórház Atombunker Múzeum marketing koordinátorát kérdezte, majd Szalai Miklósné Tündét (a IX. kerületi közösségi civilszervezőt), végül egy, a programon résztvevő édesanya is kifejtette véleményét.
Interjú a Sziklakórházban
A programok megvalósulását a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és a Belügyminisztérium támogatta.
#aliglátó #Ferencváros #gyengénlátó #interjú #klubprogram #közösséglámpásai #látássérült #Pinceszínház #Sziklakórház #vak #VGYKE #Youtube
Szemléletformálás a Tudorka táborban – 2. alkalom
Szemléletformálás a Tudorka táborban, 2023. július 21-én Szalainé Tündi, a IX kerület közösségi civilszervezője és Matis Mónika, a Tandem-szem Egyesület elnöke második alkalommal tartott ebben az évben szemléletformáló interaktív előadást a győri Tudorka táborban. A fehér bot történetével ismerkedtek a gyerekek, kipróbálhatták a Braille írást, sőt ügyesen kitalálták, hogy mi van leírva a különös pontok által. Tapintós játékot, vakdominót, és kirakót is kipróbálhattak.
Mónika a vakvezető kutyákról beszélt.
Arról, hogy milyen mértékben könnyítik meg a látássérültek életét. Érdekesség, hogy kutyáját Mézit kölyöknevelőként ő nevelte fel, és később együtt vizsgáztak. A két alkalommal 90 fő szemléletfromálására került sor.
Információk:
Aki szeretne több táborról tudni az keresse fel a https://tudorkamuhely.hu/tudorka-tabor/ Honlapot és keressen gyermekének vagy magának valami jó elfoglaltságot a nyárra. Lenti képeinken látszik mennyire élvezetesek az ilyen táborok. legközelebb ti magatok se hagyjátok ki a lehetőséget, hogy elmenjetek egy egy ilyen táborba ahol felszabadultan élvezhetitek az életet, és még tanulhattok is. Én mindenképpen javasolnám, hogy ragadjátok meg a kínálkozó alkalmakat, hogy kiélvezzétek a nyarakat, amíg csak lehet. ( A Szerk.)
Szalainé Tündi
közösségi civilszervező IX. kerület
#Szemléletformálás #TudorkaTábor #SzalainéTündi #IXkerület #KözösségiCivilszervező #MatisMónika #TandemSzemEgyesület #Előadás #GyőriTábor #FehérBot #BrailleÍrás #TapintósJáték #Vakdomino #Kirakó #VakvezetőKutyák #Életkönnyítés #Mézi #Kölyöknevelő #Vizsgázás #Gyerekek #Honlap #NyáriElfoglaltság.

Tudorka Tábor

Tudorka Tábor

Tudorka Tábor
Szemléletformálás nyári napközis Táborban Pesterzsébeten
Szemléletformálás nyári napközis Táborban Pesterzsébeten. 2023. július 20-án Pesterzsébeten tartottunk szemléletformáló előadást Tanai Csaba kollégámmal, illetve Szamóca és Olivér kutyusaival a pesterzsébeti Önkormányzat GAMESZ által szervezett nyári napközis táborban, melynek idén nyáron az Ady Endre Általános Iskola adott otthont.
Beszéltünk a gyerekeknek a fehérbotos, illetve a kutyával történő közlekedésről. Lehetőség nyílt olyan szituációs játékban való részvételre, mely során a gyereke
k megtapasztalhatták látássérültként, és látó, segítséget nyújtóként a közlekedést egy rövid séta alkalmával.
Természetesen a gyerekek érdeklődése, mint mindig, most is elsősorban a kutyusokra irányult. Ráadásul ezen alkalommal a Szamóca mellett lehetőségük nyílt Olivért is megsimogatni, aki ezt nagy boldogsággal fogadta. Olivér terápiás kutyus, akinek szőre antiallergén, így aki allergiás a kutyaszőrre is megtapasztalhatta a kutyus pihe-puha bundájának érintését.
A gyerekek nagyon érdeklődőek és aktívak voltak. A foglalkozás során örömmel tapasztaltuk, hogy akik a tavalyi táborban, és ezzel együtt a tavalyi érzékenyítő előadáson részt vettek, nagyon felkészültek voltak a témában.
Ne feledjétek, hogy mindig van alkalom és lehetőség, csak meg kell találnotok. Reméljük élveztétek, és ha adódik alkalom újra találkozunk.
Dudikné Rácz Andrea
XX. és XXIII. kerületi közösségi civilszervező
#Szemléletformálás #NyáriNapközisTábor #Pesterzsébet #Előadás #Látássérültek #Fehérbot #KutyávalKözlekedés #SzituációsJáték #TerápiásKutyus #Gyerekek #ÉrzékenyítőElőadás #XXKerület #KözösségiCivilszervező

A-kepen-Csabi-Szamoca-es-Oliver-kutyusok-illetve-en-vagyok-lathato-mikozben-eloadast-tartunk-a-gyerekek-pedig-erdeklodoen-figyelnek

Csabi-a-ket-kutyus-es-en-vagyunk-lathatok-eloadas-kozben-a-gyerekek-pedig-figyelnek
Óbudai gyerektáborban Szemléletformáló előadást tartottunk.
A Nagy László Általános Iskolában jártunk 2023. július 20-án az Óbudai gyerektáborban Szemléletformáló előadást tartottunk. Pesa Anna Máriával, és vakvezető kutyájával Hablattyal együtt. Ez alkalommal 51 tanuló várt minket két csoportban.
Először arról beszélgettünk a gyerekekkel kik tartoznak a látássérültek csoportjába, és hogyan élnek ők. Elmondtuk milyen segédeszközöket használnak, így el tudják látni magukat otthon, akik egyedül élnek. Számítógépet is használnak a beszélő program segítségével. Egyre jobban tudatosodott bennük minden, amit hallottak tőlünk.
Utána Panka elmondta, hogy látássérültként milyen nagy segítséget jelent neki a kutyája. Együtt is bemutatták hogyan közlekednek az utcán. Végül Hablatyot mindenki megsimogatta. Meg is érdemelte. mert mindenben jól segített a gazdájának.
Ne feledjétek, azt szoktam mondani, hogy a kutyák angyalok, és ez bizony most hatványozottan be is igazolódni látszik. Szeressétek az állataitokat, mert sosem tudhatjátok, hogy kit és mikor menthetnek meg bármilyen veszélyes helyzetbe is kerül. Ti is mentsetek meg minden állatot ha bármikor is találkoznátok mentésre szorulóval. Lássátok meg a szívetekben rejtező angyalt és szeretetet, melyet egy állattal ki is egészíthettek, ha megtaláljátok velük a közös hangot. (A szerk.)
Pintér Teréz Közösségi civilszervező
#Óbuda #gyerektábor #Szemléletformálás #előadás #NagyLászlóÁltalánosIskola #PesaAnnaMária #vakvezetőkutya #Hablatty #tanulók #látássérültek #segédeszközök #számítógép #beszélőprogram #tudatosodás #élet #segítség #közlekedés #utcán #gazda #megsimogatás #közösségi #civilszervező #PintérTeréz
Beszélgetés nyári élményekről akadálymentes nyaralásról
Július közepén 2023.07.20. tartotta meg az Erzsébetvárosi Lámpás klub soron következő klubnapját. Ezúttal a nyári élmények és az akadálymentes nyaralás került középpontba. Beszélgetés nyári élményekről akadálymentes nyaralásról
A jelenlévők először arról meséltek,mi volt eddigi életük legmeghatározóbb nyári élménye. Volt aki arról mesélt, külföldön milyen sok élményt szerzett, más a Balatont említette kedvenc nyaralásának helyszínéül. Látássérült szempontból akadálymentes nyaralóhelyként az MVGyOSz Balaton Boglári üdülője került szóba. Ezen hely különlegessége, hogy saját stéggel rendelkezik és csak az ott nyaralók használhatják azt a stéget, be is tudnak menni a vízbe. Felvetődött, hogy nem létezik Magyarországon olyan utazási iroda, szerveződés, amely figyelembe venné a látássérültek és egyéb fogyatékossággalélők igényeit. Kísérő nélkül egy látássérült még a XXI. században sem csatlakozhat egy társas utazáshoz, ugyanis nincsenek meg ahhoz a feltételek, hogy stresszmentesen szórakozhasson,segítséget nyújtsanak nekik.
Hasznos, tapasztalatokban gazdag délutánt tölthettek együtt az érdeklődők. Legközelebb menjetek el ti is és meséljétek el élményeiteket, tapasztalataitokat. Nagyon nagy szeretettel várnak mindenkit a további programjaikra is, melyekről itt az oldalon is tudomást szerezhettek.
Kommentben nyugodtan írjátok meg nekünk, nektk milyen tapasztalataitok vannak az utazással a nyári üdülésekkel kapcsolatban látássérültként vagy bármilyen más problémával küzdötök.
Erzsébetvárosi Lámpás klub
#NyáriÉlmények #AkadálymentesNyaralás #ErzsébetvárosiLámpásKlub #Klubnap #Beszélgetés #Látássérült #Balaton #MVgyOSz #BogláriÜdülő #UtazásiIroda #LátássérültekIgényei #TársasUtazás #KísérőNélkül #Tapasztalatok #Érdeklődők.
Látogatás a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban – 2023. július 18.
Július egy forró nyári napjának délutánján a VII. és XX. kerületi Lámpás klubok tagjai a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumba látogattak el.
Wattai Liliána múzeumpedagógus vezette végig a társaságot az orvoslás történetén. A program elején különféle gyógynövényeket ismerhettek fel a jelenlévők, amelyek között volt pl. levendula, kakukkfű.
Megtudhatták, hogy két leghíresebb gyógyító az ókorban a római Galénosz és a görög Hipokrates voltak. Ekkoriban a boncolás nem volt ildomos, tehát sokkal nehezebb volt felderíteni egy-egy rendellenes állapot okát. A boncolás elfogadásával rohamosan több és több probléma okát sikerült feltárni. Eleinte a sebészet volt a leginkább művelt gyógyítási ágazat.
A foglalkozás során egy kvízjátékban is kipróbálhatták az orvoslásról szerzett ismereteiket a résztvevők, különféle szavakat sorolt fel a múzeumpedagógus, amelyeket tippelés segítségével ki kellett találni, hogy mely testrészt jelentheti, ilyen volt pl. a grác, amely a gerinc ősi elnevezése.
Az érdeklődők megismerkedhettek a szem szerkezetével, a gyomor , a tüdő és a szív kinézetével tapintásuk segítségével. A program utolsó elemeként megismerhették a fogót, amellyel néhány esetben a gyermekeket kellett kisegíteni a szülőcsatornából.
A Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatásának jóvoltából az alkalom végén egy kis megvendégelésben részesültek a jelenlévők, amely idő alatt megoszthatták tapasztalataikat a programmal kapcsolatban.
Tartalmas információkban gazdag időt tölthettek együtt a megjelentek.
Jánosi Veronika és Dudikné Rácz Andrea
VII. és XX. kerületi közösségi civilszervezők
#aliglátó #Erzsébetváros #gyengénlátó #interaktív #klubprogram #közösséglámpásai #látássérült #múzeumlátogatás #orvostudomány #Pesterzsébet #vak #VGYKE
Ruhatörténeti időutazás az Erdős Renée Házban július 18.
Mi Rákosmente lámpásai tavaly már részt vettünk ebben a házban egy helytörténeti kiállításon, amikor fölmerült, hogy megnézhetnénk a szerveződő Ruhatörténeti kiállítást is, amely ez év tavaszán került megrendezésre. Ruhatörténeti időutazás, Hódos Mária kiállításszervező két emeleten kalauzolt végig bennünket. Az első rész Rákosmente népi viseleteit mutatta be a 30-as évektől kezdve. Megnézhettünk
néhány pruszlikot (szépen hímzett kis rövid női mellény), megismerkedtünk a glancolás (kékfestő ünnepi kötény keményítési és fényesítési eljárása) fogalmával. Tovább lépve eljutottunk a 70-es évekig, amikor már lakótelepek épültek és a népviseletek szerepe egyre inkább elhalványult. Itt sok tárgyat is megtapinthattunk pl. vasalót, utazó kávéfőzőt és orsós magnót, valamint egy Trapper farmert is. A program végén kiültünk a ház kertjébe és beszélgettünk egy kicsit.

Retro tárgyak és ruhák a kiállításon
Akik érdeklődnek vagy szeretnének némi programon, kiállításokon és egyebeken részt venni, azok itt utánna nézhetnek, hol is jártunk pontosan: http://www.erdosreneehaz.hu/
Nagyon jól éreztük magunkat. ha zeretnétek ti is hasonló programokon részt venni ne felejtsétek követni az oldalt, ahol mindig friss programokkal várunk titeket. Reméljük ezzel majd kedvet kaptok ti is.
Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsa
Rákosmentei közösségi civil szervezők
#RuhatörténetiIdőutazás #ErdősRenéeHáz #Rákosmente #HelytörténetiKiállítás #RuhatörténetiKiállítás #HódosMária #NépiViseletek #Pruszlik #Glancolás #Lakótelepek #Vasaló #Kávéfőző #Magnó #TrapperFarmer #Kiállítások #Programok #KözösségiCivilSzervezők
Millenáris Parkban tartottuk klubnapunkat
2023. Július 18-án egy csodálatos napsütötte napon, Buda legzöldebb közösségi terére mentünk a látássérült emberekkel a Millenáris Parkban tartottuk klubnapunkat. Mivel a kánikula sem maradt el, a délelőtti órákat választottuk a kirándulásra, amikor még nem volt túl meleg a nagy sétákhoz.
Először a bejárattal szemben elhelyezett kör alakú lámpákat csodáltuk meg, melyek a napsütésben csillogtak. Gyönyörű füves részen máris sok fa árnyéka csalogatott minket. Mi is megpihentünk a hűvösön. Néztük a közeli szökőkút folyamatosan változó alakját. Mindenkinek jólesett, hogy a víz lehűtötte kicsit a nagy meleget körülöttünk.
Amikor tovább mentünk, újabb látnivalóban volt részünk. Halastóhoz értünk, ahol a vízben különböző méretű színes halak vidáman úszkáltak. Majd hatalmas levélfüggöny tárult elénk magasra emelkedve, szép látványt kínálva nekünk. Közben egyre melegebb lett az idő. Mi ezért bementünk a levélfüggöny mögé.
Amikor a függöny mögötti folyosóra értünk, a kintről beszűrődő fényt zöldre változtatták a sűrű levelek. A melegtől is megszabadultunk, és a levegő is üde és tiszta volt. Padok is voltak ott, leültünk és hosszan elbeszélgettünk. Kellemes órákat töltöttünk ott együtt.
A Millenáris Parkban tartottuk klubnapunkat és a helyszínről élő adásban is bejelentkeztünk a Facebook-on Budapest III. kerületi Látássérültek klubja oldalunkon, melyet az alábbi linken lehet megtekinteni korlátlan ideig:
https://www.facebook.com/lampasklub3/videos/808189454035135
Pintér Teréz
Óbudai Közösségi civilszervező
#beszámoló #millenáris #park #séta #napsütés #jóidő
Beszélgetés Gangl Tamással, a SVOE elnökével – 2023. július 17.
Az online klub vendége: Gangl Tamás, aki a Siketvakok Országos Egyesülete elnöke, és a siketvakok világnapja alkalmából az egyesület életéről beszélgettünk. Beszélgetés Gangl Tamással
Megtudtuk, kik lehetnek a tagjai, milyen szolgáltatásaik vannak, és milyen nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik a Siketvakok Országos Egyesülete. Beszélgettünk az egyesület életét érintő évfordulókról. A Siketvakok világnapjáról egy Helen Keller idézettel emlékeztünk meg: „Nézz a nap felé és az árnyékok mögéd kerülnek!”
Az egyesület elnöke, Gangl Tamás minden fogyatékossággal élő embert arra biztatott, hogy soha ne adja fel, mindig van remény minden helyzetben. Gondolkodjunk pozitívan!
Érdemes megnézni a videót, hiszen sokan kaphatnak energiát a szavakból, hogy nem csak egyek vagyunk a sok közül, és nem kell elbújnunk soha, hanem merjünk nagyot álmodni, és ne adjuk fel soha amit szeretnénk. Ha nagyon akarjuk és teszünk érte eltudunk érni bármit amit csak szeretnénk.
Figyelem a Videót csak a Facebookot használó emberek tudják megtekinteni, a Facebookra való bejelentkezés után. Sokszor nem figyelnek oda az emberek, és nem értik máshogyan miért nem tudják megnézni, vagy miért nem látják. Ezért. (A Szerk.)
A teljesség igénye nélkül, a beszélgetésről készült videó a Facebook-oldalunkon az alábbi linken megtekinthető:
https://www.facebook.com/KozossegLampasaiBudafokTeteny/videos/181418674770325
Lenkainé Vajda Viktória
Közösségi civilszervező
#Beszélgetés #GanglTamás #SVOE #Elnök #SiketvakokOrszágosEgyesülete #Világnap #Szolgáltatások #NemzetköziKapcsolatok #HelenKeller #Idézet #Energiatöltés #PozitívGondolkodás #Videó #KözösségiCivilszervező
Képeink forrása a XIII. kerületi lámpás klub.
Klubnapi beszámolónk a Magyar Zene Háza -ból
2023. 07. 15-én a IX. kerület és a XIII. kerület Lámpás klub a Magyar Zene Háza -t látogatta meg közös klubprogram keretében.
A zene bármelyik műfaját hallgassuk is meg, legyen az autentikus népzene, pop vagy rockzene, operett vagy opera, felpezsdíti szinte az összes sejtünket, más állapotba kerül az ember, az extázis állapotába. A gregorián dallamain kívül megismerkedhettünk a pofifóniával, vagyis „Isten hangjával“, melyet a plafonra festett mozgó kis puttók kísértek. A program végigvezetett bennünket az emberiség kezdetétől napjainkig a zene kacskaringós útvonalán. Megismerkedhettek az érdeklődők a türk népek dallamaival, a magyar autentikus népzenével, a gregorián dallamokkal, az opera világával. Akárcsak a Harry Potterben megelevenedtek a festmények, és daloltak. Még kottákat is elő lehetett állítani egy régi berendezés segítségével. Milyen csoda is a zene! Elvarázsol, lüktet, egy más világba vezet.
A zene mellett megismerkedhettünk a korabeli kódexekkel, tapintásra is nyílt lehetőség, az audio Guide végigvezetett bennünket a zene történelmén. Fotómontázs segítségével Pillnagókisasszonyként búcsúzhattak a látogatók, vagy a Bajazzók szomorú történetét is átélhették. Amikor az első televíziók megjelentek, már nemcsak a rádió mellett ülve hallgatthatták az emberek a zenét, hanem az előadót is láthatták, igaz csak fekete-fehérben.
Aki többet szeretne megtudni a helyszínről, programokról, a zenéről az keresse fel bátran a https://zenehaza.hu/ hivatalos weboldalát, ahol minden kérdésére válaszra talál.
XIII. kerületi közösségi klub
#KlubnapiBeszámoló #MagyarZeneHáza #LámpásKlub #IXKerület #XIIIKerület #ZeneMűfajok #Népzene #Popzene #Rockzene #Operett #Opera #Gregorián #Pofifónia #Festmények #Kotta #ZeneKacskaringó #TürkNépek #MagyarNépzene #OperaVilág #ZeneCsoda #AudioGuide #Fotómontázs #Pillnagókisasszony #Bajazzók #Televízió
10 évesek a lámpások – 2023. július 14.
10 évesek a lámpások Az online klub vendége: Mészáros Ágnes, a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi regionális Egyesülete (VGYKE) alelnöke és egyben a közösségi civilszervezők vezetője, akivel a lámpások működésének 10. évfordulójának alkalmából beszélgettünk.
Betekintést kaptunk arról, hogy hogyan is indult a 2014-ben kezdődő lámpás projekt. A riport során beszélgettünk a múltról és a jelenről a civilszervezők munkái mentén.
A jövőre nézve sok sikert és kitartást kívánunk a közösségi civilszervezők munkájához!
Ne féljetek felkeresni civil szervezőinket, bárminemű kérdésetek merülne fel várják sok szeretettel őket, sőt önkéntsek is nyugodtan jelentkezhetnek náluk, ha szeretnétek segíteni a közöségi civil szervezők munkáját, és szeretnétek minnél többet segíteni az embereknek akkor higyjétek el megéri.
Érdemes megnézni a vieót, mert hasznos és fontos információ morzsák juthatnak el, hozzátok belőle. Meleg szívvel tudom ajánlani én magam is megszoktam nézni. (A szerk.)
Figyelem a Videót csak a Facebookot használó emberek tudják megtekinteni, a Facebookra való bejelentkezés után. Sokszor nem figyelnek oda az emberek, és nem értik máshogyan miért nem tudják megnézni, vagy miért nem látják. Ezért. (A Szerk.)
A teljesség igénye nélkül, a beszélgetésről készült videó a Facebook-oldalunkon az alábbi linken megtekinthető:
https://www.facebook.com/KozossegLampasaiBudafokTeteny/videos/176171038787409
Lenkainé Vajda Viktória
Közösségi civilszervező
#Lámpások #10Évforduló #VGYKE #Alelnök #KözösségiCivilszervezők #Projekt #CivilMunka #Jövő #Siker #Kitartás #Videó