A fogyatékkal élő embereket ellátó rendszer ezer sebből vérzik. A legsúlyosabb, hogy csak hétfőtől péntekig, nyolctól négyig foglalkoznak velük, utána mintha megszűnnének létezni.
Igenis létezik! Ha Te is egy olyan munkáról álmodozol, amiben látássérült diplomásként a számodra legmegfelelőbb munkakörben teljesedhetsz ki, tanulj a „legjobbaktól”!
Zugló lámpásai a vakok kertjébe szerveztek kirándulást június 18-án. A séta előtt a lámpások a gyógynövényekről olvastak fel és beszélgettek el a klubtagokkal.
“Az “Így kerek a világ” című esélyegyenlőségi nap sikerén felbuzdulva felkérést kaptunk a már hagyományosnak mondható nyári táborban egy érzékenyítő nap megszervezésére és lebonyolítására” -meséli Abigél, Újpest Lámpásainak közösségi mentora.
Egy vállalkozás, amely úgy áll bele a piaci versenybe, hogy abból az adottságából kovácsol előnyt, ami első ránézésre sokak szerint akár a létét is megkérdőjelezhetné. Amely úgy nyereséges működésének gyakorlatilag első percétől kezdve, hogy éppenséggel a tartós üzleti sikertelenséget sem lehetne feltétlenül kudarcként értelmezni. Amely veszteségével sokkal többet veszítene az elmaradt profitnál, de amely számára mégsem a pozitív pénzügyi eredmény a legfontosabb. A szekszárdi Ízlelő étterem szinte kizárólag fogyatékosokkal működik olyan sikerrel, hogy már franchise hálózatban gondolkodnak.
Idén is várja a szigetlakókat az Ability Park. A Sziget Fesztiválon augusztus 13-17 között játékos formában bárki kipróbálhatja, hogy milyen lehet látássérültként focizni, kerekesszékesként közlekedni vagy siketként kommunikálni. A játékok kipróbálása ingyenes!
“Örömmel jelenthetem be, hogy 2014. július 14-én ismét egy nagyon jó hangulatú csapat gyűlt össze a XIII. kerületi Közösség Lámpásai jóvoltából.” Szikora Szilárd kispesti közösségi mentor beszámolója.
Több hazai híresség is csatlakozott a Mozdulj! Közhasznú Egyesület Balaton körüli kerékpártúrájához, ahol tandembiciklin, látássérültekkel tekernek majd együtt.
Az MIT (Massachusetts Institute of Technology) fejlesztői megint bizonyítottak. Egy olyan mutatóujjra rögzíthető eszközzel álltak elő, mely felolvassa a nyomtatott szöveget a látássérülteknek. Ez lehetővé teszi majd, hogy a Braille írás mellett más módon is hódolhassanak az olvasás örömének.