| By Helmes Renáta | 0 Comments
Kedves Tagok, Kísérők, Érdeklődők!
A VGYKE 2020-ban is siker esen pályázott az NFSZK „FOF2020 A vizuális kultúra mindenkié” nevű pályázatán, melynek keretében novemberi klubnapunkon az audionarrációról és az akadálymentes kultúráról beszélgetünk Petneházy Emőkével, az AKKU (az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért) Egyesület audionarrátorával.
| By Szendrei József | 0 Comments
A Halászbástya és Szent István szobra
A Budai Várnegyed igazán bővelkedik a látnivalókban, turisták ezrei teszik tiszteletüket ezen a fővárosi helyszínen. Az épületeken kívül az innen elénk táruló panoráma is vonzó célponttá teszi. A Halászbástya 1987-ben a Világörökségi listára is felkerült a Budai Várnegyed részeként. Nézzük meg jobban a Mátyás-templom felől!
Az első képen a Halászbástya lenyűgöző együttesének egy része látható. A Schulek Frigyes által tervezett neoromán tömböt hét torony alkotja, amely a Honfoglalás hét vezérét szimbolizálja. Nem véletlen ez az utalás. A Halászbástyát ugyanis 1899 és 1902 között építették, tehát a milleniumi ünnepségeknek, a Honfoglalás ezredik évfordulójának tiszteletére épült. A fotón jól látszódnak a jellegzetes elemei. A kör alaprajzú tornyokat kúpos tető fedi, a tetőzet alatt oszlopokkal tagolt ablaksor látható. A bástya tornyai között az építész fedett folyosókat alakított ki, nyitott oszlopcsarnoksoron nyugvó boltozattal, amelyek felett teraszt nyitott. Schulek Frigyes ezzel az árkádsorral a románkori kolostorok kerengőit idézte meg. Bár az épület neoromán stílusú, tehát a 11. és 12. század robosztusabb építészetéből meríti elemeit, mégis könnyed hatást kelt ez a kőépítmény. Ezt a néhol szinte csipkeszerű könnyedségét talán az építész által megálmodott ritmikus elemek adják. Az árkád oszlopait kettős, illetve hármas csoportban nagyobb ívek fogják össze. Az áttört felületeken szabad kilátás nyílik a Dunára. A fehér kő, szinte világít a napsütéses napokon és remekül kiegészíti a Mátyás-templom törő épületét. Tovább haladva az egykori Híradás-bástyára épített, az eddigieknél egy szinttel magasabb, külön lépcsőrendszerrel és lépcsőtoronnyal kiegészített tornyot találunk.
A Halászbástya árkádjainak ölelésében, egy kisebb téren Stróbl Alajos Szent István szobra (1906) várja a látogatókat. A Halászbástya stílusához illeszkedő román stílusú, fehér mészkő talapzatot első királyunk életéből vett jelenetek díszítik. A háromszintes kő építmény alapja egy ovális alaprajzú elem, amelynek korlátját egyenlő szárú keresztek törik át. Az áttört mellvédkorláton csúcsos elemek díszelegnek, amelyek mintha hosszúkás török turbánok formáját idéznék. A korlát mögött látható téglalap alapú alépítmény oldalsó falait Szent István életéből vett jelenetek, az államalapítást meghatározó történelmi mozzanatokat megörökítő domborművek díszítik (koronázás, törvényhozás, templomépítés és Bécs hódolata), a téglalap sarkain pedig fenséges kő oroszlánok ülnek. Ezen az elemen található a harmadik, az előzőnél valamennyivel kisebb elem, amelyet csavart mintás oszlopok vesznek körül. A talapzat ezen részén, az oldalfalakon szintén domborművek láthatók, amelyek a király egyházalapító tevékenységére utalnak. Az Isten báránya mellett, a négy evangélista jelképe látható. Az aranyozott körökben az oroszlán, a sas, a bika és az angyal faragott képe látható. A fotón talán nem is érzékelhető, hogy milyen méretekről van szó. A talapzat több ember magas, 540 centiméter. Ezen a többszintes, dúsan díszített talapzaton foglal helyet Szent István négy méteres méltóságteljes bronz szobra, amelyet kékeszöld patina borít. Az első királyunkat hordozó ló négy lábát megvetve, szilárdan áll, fejét leszegi, testét gazdagon kimunkált ötvösművészeti érmékkel díszítő takaró fedi. Milyen más ez a ló, mint Savoyai Jenő lovasszobrának energikus paripája, amelyen nem messze innen, a Magyar Nemzeti Galéria előtt áll! Az államalapító királyt hosszú hajú és szakállas férfiként ábrázolta a szobrász. Vállán a koronázási palást, fején a Szent Korona, kezében kettős kereszttel díszített jogar. A nemes zöld patinával borított szobor feje körül aranyló kör, glória jelzi a király 1083-ban történő szentté avatását.
Igencsak furcsán hathat, hogy ezt az elegáns és méltóságteljes építményt a halászokról nevezték el. Hogyan is kerülhettek a Dunától messze, egy hegy tetejére a vízparti munkások? Az elnevezés azonban a hagyomány következtében mégiscsak Halászbástya lett, ugyanis a középkorban a várfalnak ezt a részét a halászok céhe védte. Egy másik elképzelés szerint nevét a bástya alatt elterülő városrészről kapta, amelyet anno Halászvárosnak hívtak és a mai Víziváros déli részét jelentette.
Somogyi-Rohonczy Zsófia
| By Helmes Renáta | 0 Comments
Balázs Zsanett a projekt szeptemberi megnyitóján Cseh Addriennt, az AKKU, vagyis Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület elnökét egyesületük működéséről, míg Fodor Ágnest, a VGYKE elnökét a “Vizuális kultúra mindenkié!” elnevezésű program múlt- és jövőbeli megvalósításáról kérdezte.
Continue reading...| By Szendrei József | 0 Comments
Vaszary János: Morfinista
1930
A Magyar Nemzeti Galéria tereiben sétálva eddig találkozhattunk idilli hangulatú, nemzeti öntudattól és harci láztól átitatott és vallási hitvallástól sugárzó képpel is. Ezen a héten a modern élet kritikus ábrázolását csodálhatjuk meg Vaszary János Morfinista című képén. Színpompás, álomszerű jelenetet látunk, de ez az álom kissé nyomasztóvá válik, ha részletesen megvizsgáljuk.
A kép előterében, a festmény alsó sávjában hófehér bőrű, meztelen nőalak nyúlik el ernyedten. Üres tekintettel kifelé mereng a képből. Szó szerint üres, a festő a lelki üresség ábrázolásához nem festett szemgolyót se az alaknak. A nő talán egy fotelben ül, amelynek egyik karfáján lazán veti át lábait, gyűrűs kezével pedig a másik karfán támaszkodik. Ruhát nem visel, csak egy fehér alapon piros pöttyös kendő látható a fején és egy színben ezzel harmonizáló (piros, fehér, kék) gyöngysor van a nyakában. Alakját, a kép többi részéhez hasonlóan kissé elvontan, az egyéni jellemzőktől, részletektől mentesen festette meg a művész. A hófehér testet kékes lila körvonalakkal rajzolta meg. Nincs is szükség ezekre, hiszen az élvezeteket hajszoló nőben egy elvont fogalmat, a nagyvárosi létet fogalmazta meg a festő. A nő mögött a háttér kissé kaotikus, mintha egy morfiumgőztől terhes képzelgés lenne, ahol a valóság elemei rendszertelenül rakodnak egymásra. Határozott fénysugár világítja meg a nő arcát és mögötte a háttérben látható óriási Buddha szobor fejet, amely azt mutatja, hogy a 30 évek válságai között sokan a vallásban kerestek megoldást. Ezzel együtt a Buddha szobrok gyakori lakásdekorációs elemek is voltak a korszak art deco stílusú lakásaiban. A nő lábainál a háttérben cilindert viselő férfialak fekete árnya látható. Ez az elem szintén a korszak élvhajhász életmódját szimbolizálja. A test gyönyörei, az erotikus kapcsolatok nyíltsága erőteljesen hozzátartoztak a modern városi világhoz. Ezt a világot jelenítik meg a háttérben felbukkanó toronyházak és épülettömbök. A nagyvárosi éjszaka csillogását adó fényeket apró színes pöttyök sokaságával ábrázolta a művész. A morfin okozta képzelgéseket, hamis álmokat kék és rózsaszín gömbökkel jelenítette meg a művész.
Összességében nézve a kép remekül érzékelteti a 20. század első évtizedeinek nagyvárosi életérzését, életviszonyait. A csillogás, az élvezetek között bőven válogathat a városlakó, de a nyüzsgésben mégiscsak egyedül érzi magát és kapcsolatai felszínesek maradnak. Ezt az érzetet adják vissza a Morfinista festményének színei is. A képet szemlélve szinte dúskálunk a színekben, de a festmény kékei és rózsaszínei mégis tompák és kissé fakók.
Vaszary Jánost (1867-1939) festményeiről, grafikáiról ismerjük, de tervezett gobelineket (faliszőnyegeket) is, ami jól mutatja sokszínű tehetségét. Művészeti tanulmányait a budapesti Mintarajziskolában kezdte, majd kortársaihoz hasonlóan, ő is Münchenben és Párizsban tanult. Munkáiban erőteljesek a franciás jegyek, de mutatják a Nagybányai Iskola hatását is. Képzőművészeti tevékenysége mellett figyelemre méltó tanári aktivitása is, ugyanis 1920-tól tíz évig a Képzőművészeti Főiskola tanára volt. Részt vett több fontos művészeti csoport munkájában is. Alapító tagja volt az Új Művészek Egyesületének és a Képzőművészek Új Társaságának.
Ha szeretnél többet megtudni Vaszary Jánosról, akkor érdemes meghallgatni az alábbi két videót:
Somogyi-Rohonczy Zsófia
| By Szendrei József | 0 Comments
Csontváry Kosztka Tivadar: Zarándoklás a cédrushoz Libanonban (1907)
Magyar Nemzeti Galéria
Álmok, látomások, isteni sugallatok. Nem ritkán meghatározzák az ember életét. Főleg, ha hallgatunk rájuk. Szerencsére így tett Csontváry Kosztka Tivadar is és ennek köszönhetően csodálhatjuk meg most a Magyar Nemzeti Galériában Zarándoklás a cédrushoz Libanonban című festményét.
Talán a színek azok, amik a leginkább megragadják figyelmünket és szinte oda láncolnak a festményhez. Az ég kékje a kép szélein még erőteljes, harsány, szinte éles színekben játszik, akárcsak a felhőtlen nyári napokon, de a horizonthoz közelítve egyre lágyabb, világosabb kékbe megy át. A horizont, másnéven láthatár, az a vízszintes vonal vagy sáv, ahol az ég és a föld találkozik. Egy olyan része az ábrázolásnak, amin megpihenhet a szemünk a kép szemlélése közben. Ez a sáv Csontváry képén egy halvány rózsaszín, légies domboldal, amelyen fehéres színű halvány utak sávjai vezetnek fel. Vajon mi lehet ez a domboldal? Talán sziklák vagy napszítta fű adja ezt a furcsa szint? Egy dolog biztos, hogy szinte éteri, súly nélküli ez a domboldal, akárcsak felhők szálltak volna le az égből.
A képet az óriási cédrus uralja. A két fa kékes, szürkés színekben játszó, összecsavarodó törzse adja a kép függőleges tengelyét, míg a fa fajtájára jellemző vízszintesen terjeszkedő ágai és méregzöld lombozata egészen kinyúlnak a kép oldalsó széléig. A fák körül elterülő vöröses-barnás földön az izzó rózsaszín és finom fehér virágok között láthatók a zarándokok. Az óriásira nőtt fákhoz képest szinte eltörpül a tövében álldogáló egy fehér és egy fekete ló. A képen szereplő további alak is aprócskának tűnik a fenséges cédrusokhoz képest. A fa körül hosszú fehér ruhában nők táncolnak egymás kezét fogva. Olyan érzetet keltenek, mintha valamilyen ősi rítus szerinti táncot járnának. Mozdulataikból és ruhájuk lengedezéséből érezhető lendületük, kezüket az ég felé emelik. A kép előterében lovaikon különböző színes ruházatban várakozik a többi zarándok. A háttérben a vöröses föld és a finom rózsaszín domboldal határán további alakok tűnnek fel. Lovasok, egy-két gyalogos, köztük talán civakodó kisgyerekek. A távolság miatt még kevésbé vehetők ki, mint az előtér figurái. A fa és az emberek mérete közötti különbség nem feltétlenül a növény adottságaiból adódik, bár a libanoni cédrus akár 40 méter magasra is megnőhet, az ilyen óriások igen ritkák. Az óriásira nőtt fa, mintha az égi és földi világot akarná összekötni, szétterülő ágai akárcsak széttárt karok lennének. Hatalmas ágai alatt az emberek, míg lombkoronájában madarak találnak oltalomra. Csontváry képei tele vannak szimbólumokkal, jelképekkel, így talán nem lepődünk meg, hogy több szakértő úgy gondolja, hogy a festő önmagát jelenítette meg fa formájában. Az eget és a földet összekötő fa így könnyedén vélhető a prófétai szerepet magára öltő festő önábrázolásának.
Néhány gondolat a művészről:
Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) művészetének látnoki-prófétai jellege már a gyógyszerészi pálya elhagyásakor is megnyilvánult. 1880. október 13-án leült a patika ajtajához, ahol dolgozott, hogy lerajzolja a szemközt álló ökrös szekeret. A patikavezető, amint meglátta rajzát, állítólag felkiáltott, hogy Csontváry festőnek született. Ekkor Csontváry hangot hallott: „Te leszel a világ legnagyobb napút festője”.
Az isteni hang hatására végül elhagyta szakmáját és Münchenbe ment, ahol Hollósy Simon festőiskolájában fejlesztette rajztudását. Rengeteget utazott. Festett Dalmáciában, Olaszországban, Németországban, Görögországban, Egyiptomban, Palesztinában, Szíriában, Libanonban, Párizsban. Élete folyamán nem igazán becsülték műveit hazájában. Örökösei szekérponyvának akarták eladni műveit, utolsó pillanatban vásárolta meg őket az építész, Gerlóczy Gedeon.
Nehéz besorolni Csontváry festői stílusát. Sokan az expresszionizmushoz és a posztimpresszionizmushoz sorolják, de nem igazán illik egyik irányzatba se. Ő a Napút festője volt, a színek teljes tárházát akarta megörökíteni képein, valamint a napfény és a környezet tárgyainak összejátszásából sugárzó energiát.
Somogyi-Rohonczy Zsófia
| By Helmes Renáta | 0 Comments
2020. szeptember 28-án Petneházy Emőke audionarrátor, az AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület munkatársa volt a beszélgetőtársunk a Hangos hírmondó Vendégvárójában.
Continue reading...| By Szendrei József | 0 Comments
Székely Bertalan: Egri nők
A 19. század művészetének egyik meghatározó irányzata volt a történelmi festészet. Nem véletlenül lett kedvelt a korabeli Magyarországon, a szabadságharc leverése után a magyar társadalomban az elnyomó hatalommal, a Habsburgokkal szembeni ellenállás érzelmi megerősítését szolgálta. A hazafias témaválasztásnak köszönhetően előszeretettel ábrázolták a korábbi nagy honvédő hősöket, mindezt romantikus, lírai, lelket felemelő hangvételben.
Székely Bertalan ennek az irányzatnak kimagasló egyénisége volt. Az Egri nők című óriási (227×176,5 cm), embernél is nagyobb vásznán mozgalmas és hősies csata jelenete bontakozik ki. Miután a férfiak már elestek a harcban a várvédő nők testükkel, kosarakból kiömlő kődarabokkal próbálják meg visszatartani a várfalra létrák segítségével felmászó török ostromlókat. Ezt a vérzivataros, hősies harccal telített hangulatot emeli ki a háttérben látható ostromban megsérült bástya, a várfalon folyó küzdelemben egymásba gabalyodó testek és a háttérben gomolygó füst, amit a várban keletkezett tűz lángja fest vörösre. A meleg színek, a vöröses színárnyalatok használata nemcsak a halálos harc érzékeltetésére szolgálnak, hanem a néző érzelmeinek felélesztésére is alkalmasak.
A jelenet középpontjában fekete hajú, erős fizikumú nő látható. Alakját erős fény emeli ki, mintha egy reflektor világítaná meg. Lilás színű szoknyája előtt felhajtott fehér kötény látható, mintha csak azt szerette volna jelezni a művész, hogy a nő asszonyi teendőit hagyta abba a harc kezdetekor. Fehér blúzára szőrmével bélelt, világoskék anyagból készült, combközépig érő mentét, egyfajta kabátot húzott. Mozdulatában elszántság, a végsőkig harcolni akarás érződik. Jobb lábával kissé előre lép, így támasztja meg magát a beomlott várfalon. Bal kezével a mellette holtan összeeső páncélinges férfialak élettelen kezét fogja. A festmény elemzéseiből tudhatjuk meg, hogy az asszony férje kezét fogja és az ő íves szablyáját tartja jobb kezében, ezzel véve át párjától a várvédő feladatot. Érdemes megfigyelni a nő arcát, ahogy merev, félelmet egyáltalán nem sugárzó arccal tekint le a lába alatt özönlő török ostromlókra.
A török támadók első sorát még sikerült az asszonyoknak visszaverni. A katonák közül páran hátraesnek, de a mögöttük mászó alakok már lándzsával támadnak az asszonyra. Izgalmas kicsit elidőzni a törökök csoportján. Van közöttük kopaszra borotvált fejű katona, akinek csak egy kis lófarokban hagyták meg a haját, de vannak turbános alakok is. Öltözetüket finom anyagok alkotják: sárga-fehér, zöld-vörös mintás vastag brokát anyagok és vékonyabb hatású vörös-fekete vékony csíkozású kaftánok. Nehezen hihető, hogy a korabeli török közkatonák ilyen öltözéket viseltek. Talán ezeknek a kosztümöknek is köszönhető, hogy inkább egy színházi előadás jelenetének érzetét kelti a kép. A várfalon még két női alak látható a központi figura mögött. A fiatalabbik asszony oldalán karddal, elszánt tekintettel emeli fel a kövekkel teli kosarat, amit az ostromló törökök fejére készülnek zúdítani. Idősebb segítője arcán félelemmel segít emelni a kosarat. Félelmét nemcsak arca, de testtartása is tükrözi, nyakát kissé behúzza.
Érdekes megfigyelni, hogy bár egy véres küzdelmet örökített meg a festő, mégis mentes az ábrázolás a halál megjelenítésétől. A szereplők ruhái patyolat tiszták, a holtak is sérüléstől mentesek. Nem olyan meglepő ez, ha arra gondolunk, hogy itt a hősies érzelmek, a haza védelme a kép témája és nem pedig az elrettentés, sokkolás volt a festőművész célja.
Érdemes elolvasni a kép történetének alapjául szolgáló irodalmi alkotást, Tinódi Lantos Sebestyén énekét: Eger vár viadaljáról
Néhány gondolat a művészről:
A magyar történelmi festészet nagy alakja 1835-ben született Kolozsvárott. Eleinte mérnöknek készült, de szerencsénkre végül átiratkozott a művészeti akadémiára. Ahogy sokan a 19. század második felében Münchenben tanult, de elutazott Berlinbe, Franciaországba, Hollandiába, Németországba, Olaszországba és Londonba is. 1866-ban végül visszatért Magyarországra. Itthon nagyméretű történelmi témájú festményei mellett figyelemre méltóak freskói, amelyeket a pécsi székesegyházban, a tihanyi apátság és a budapesti Mátyás-templom számára készített. Jelentősek portréi is, de igazi kísérletező, nyitott személyiségként a mozgás tanulmányozásával is foglalkozott.
Somogyi-Rohonczy Zsófia
| By Szendrei József | 0 Comments
Szinyei Merse Pál: Majális
A Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményébe nem lehet elégszer elmenni! Ahová csak nézünk, mindenhol remekműveket találunk. A következő hetekben a Galéria képeiből válogatunk, a sort pedig Szinyei Merse Pál Majálisával kezdjük.
Szinyei Merse Pál a saját korában igencsak felborzolta a kedélyeket 1873-ban készült képével. Hihetetlenül fiatal még ekkor, csupán csak 28 éves. De miért is lehet botrányos a fűben üldögélő és beszélgető fiatalok csoportja? Lássuk csak!
A kép középpontjában egy hat fiatalból álló csoportot láthatunk. Két fiatal nő és négy férfi tölti az élénk zöld, dús fűben takarókon üldögélve idejét. A fűben apró virágok, a domboldalon kisebb bokrok találhatók. A fiatalokra árnyék vetül. Magát az árnyék okozóját nem látjuk, de a formájából rájöhetünk, hogy egy nagy fa alatt ülnek. A kép bal alsó sarkában, a hozzánk legközelebb látható alak egy szürke nadrágot és fekete zakót viselő szalmakalapos férfi, akinek az arcát nem láthatjuk, hiszen éppen leguggolva előre hajol, hogy a fűből felvegyen egy zöld üveges pezsgőt, amit a földbe vájt üregben hűtöttek eddig. Mögötte, nekünk háttal, a társai felé fordulva látható egy fehér nadrágos, világosbarna bársonyzakóban hason fekvő férfi. Előtte a pléden mindenféle finomságot láthatunk, a fiatal férfi éppen egy csirkecombot tör ketté. Az alak nem más, mint maga Szinyei Merse Pál! Így emlékszik vissza arra, hogy miért is örökítette meg magát is korai képén: „Magamat is ráfestettem a képre, hason fekve, falatozva, hátat fordítva. Bevallom, azon kritikusokra gondoltam, kiknek képem nem fog tetszeni.”
Tőle jobbra foglal helyet egy fodros, élénk rózsaszín ruhát viselő vörös hajú lány. Feltűzött hajába rózsaszín szalagot kötött. Nyakában fekete szalagon apró kereszt lóg, talán erélyessége jelképeként. Testtartása tartózkodó, hiszen jobb karját szorosan maga elé fogja és kissé elfordul a hozzá beszélő fiatalembertől, de összecsukott legyezőt tartó jobb kezének tartása és a kissé oldalra fordított fejtartása, valamint a férfira vetett kacér tekintete mutatja incselkedését. A jobbján ülő férfi kéztartásából érzékelhetjük, hogy hevesen magyaráz valamit párjának. A férfi és a nő testbeszéde mintha a csábítás időszakában mutatná be egy szerelmespár kapcsolatát. Ezzel szemben a mellettük üldögélő pár már akár a beteljesült szerelem nyugalmát is tükrözhetné. A habos fehér ruhájú, barnahajú nő kezeit békésen nyugtatja ölében. Kezében mezei virágokból gyűjtött kis csokrot láthatunk, tekintetét a mellette vörös pléden elfekvő férfin nyugtatja. A férfi hanyagul az oldalán fekszik. Jobb kezében vékony kis szivar, bal karjával támasztja meg fekete kalapos fejét. Tekintetét szerelmesen nyugtatja mellette ülő kedvesén. A férfi és a nő mozdulataiból a békés egymásra találás, a szerelmesekre gyakran jellemző boldog hallgatás olvasható ki. Tekintetünket a kép középpontját elfoglaló fiatalok kötik le, de nem csak ők szerepelnek a képen. A háttérben, a kép bal felső sarkán végig húzódó domboldal mögül két napernyős, kalapos nő alakja bukkan elő. A művészettörténetben az ilyen mellékfigurákat straffázsalakoknak hívják és céljuk a kép mozgalmasabbá tétele és a tér mélységének érzékeltetése.
Így leírva egyáltalán nem tűnik botrányosnak a kép, ugye? Akkor mégis miért váltott ki olyan sok emberből ellenérzést? Ennek megválaszolásához fontos ismernünk Szinyei Merse Pál korát és annak művészeti életét. A 19. század végén még erőteljesen érződött a romantika művészeti stílusának hatása. Nagy események, fennkölt eszmék kerültek a középpontba, és a jelenetek megfestése is inkább a képzeletre hagyatkozott. A század végén azonban egyre inkább megjelent a realizmus és az impresszionizmus művészeti irányzata és ezzel együtt a való élet apróbb jelenetei, a hétköznapi emberek vették át a képeken a szerepet a korábbi hősöktől. Meghökkentő tehát, hogy a Majális óriási vásznára (126×162 centiméter, tehát majdnem ember nagyságú) Szinyei egy ilyen hétköznapi jelenetet, a városból kiszabaduló kedélyes társaság pihenését festette meg. Az impresszionisták előszeretettel alkottak a szabad ég alatt, vásznaikkal, állványaikkal és festékeikkel felmálházva vágtak neki a vidéki tájnak. A Majális vibráló napsütötte színeit, a dús természeti táj elemeit, az alakok fesztelen mozdulatait szemlélve azt gondolhatnánk, hogy Szinyei sem tett másként. Ez azonban egyáltalán nem igaz. Szinyei Merse Pál ugyanis műtermében festette hosszú hónapokig képét, bár az igaz, hogy előtte alaposan megfigyelte, tanulmányozta a természeti elemeket.
Somogyi-Rohonczy Zsófia
| By Helmes Renáta | 0 Comments
A Budavári Palota és Savoya Jenő szobra
Continue reading...| By Szendrei József | 0 Comments
A Budavári Palota és Savoya Jenő szobra
Kedves Olvasók!
Folytatódik a
VGYKE műalkotásokat bemutató sorozata, amelynek keretében hétről hétre egy újabb művészeti érték narrációjával és a hozzá kapcsolódó művészettörténeti információkkal találkozhattok. Az ötven alkotásból álló sorozatot ezúttal úgy állítottuk össze, hogy Budapest és környékén tett sétának is beillik. Több nagy múzeum is csatlakozott sorozatunkhoz, így a Magyar Nemzeti Galéria, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár és a Gödöllői Királyi Kastély épületével és gyűjteményének izgalmas darabjaival is megismerkedhettek majd. Budapest azonban a múzeumokon túl is bővelkedik látnivalókban, így köztéri szobrok, hidak, ipari műemlékek is feltűnnek majd időről időre a narrációk között.
Sok minden miatt csodálatos hely Budapest, de leginkább talán azért, mert olyanok, mint a mindent tudó mesemondók. Az épületek, hidak, szobrok akár több száz év történeteit mesélhetnék el. Ilyen épület a Magyar Nemzeti Galériának otthont adó Budavári Palota is, amelynekk egyik épületrészét a fotón is láthatod.
A szikrázó augusztusi napfényben álló méltóságteljes épületet központi bejáratának három ajtajára lépcsősor vezet fel, a kapuk felett klasszikus oszlopok tartják a háromszög alakú építészeti elemet, a timpanon. Eddig nagyon hasonlít az előző sorozatban már szereplő Műcsarnok épületére (olvasd itt) A timpanon felett magasodik két ablaksorral az óriási patinazöld kupola. Gyönyörű ez a kissé matt, kékeszöld szín, ami a réz oxidációjával jön létre. Emléktáblák, szobrok is büszkén viselik, valójában a nemesség, az érték jelzőjének is tekinthetjük. Visszatérve az épületre: a timpanonos főbejárat két oldalát a földszinten árkádok, felettük pedig két emelet magas oszlopokkal díszített falszakasz alkotja. Ez az épületrész kissé beljebb helyezkedik el, tehát mind jobbra, mind balra jócskán kiugrik két 3 szintes épületrész. Ennek ablaksorait féloszlopok díszítik. Ez azt jelenti, hogy az oszlopok nem körbejárhatók, hanem csak kissé kiemelkednek a fal síkjából. Az oszlopok nemcsak térben, hanem színben is elütnek a faltól. Az oszlopok világosak (a napfényes nyári napokon vakítóan fehérek), míg a falak kicsit sötétebb barnának tűnnek.
A Budavári Palotát nemcsak azért érdemes meglátogatni, mert gyönyörű panoráma nyílik innen a Duna felé, hanem mert történelmi és építészeti emlék. Igazi klasszikus. Története Nagy Lajos, Zsigmond és Mátyás király koráig nyúlik vissza, de a törökök idejében, illetve 1686-os visszafoglalásakor súlyosan megsérült. Újjáépítését Mária Terézia idején, 1749-ben kezdték el a korban divatos barokk stílusban. Amit viszont a mai állapota tükröz, az már a 19. század építészete, amikor Ybl Miklós és Hauszmann Alajos neobarokk elemekkel bővítették ki. Ennek köszönheti méltőságteljes külsejét, amelyben minden elem az értéket, a tekintélyt és a kimértséget tükrözi. A fehéren világító oszlopok az antik hagyományokat, a szabályosan, emeletenként más-más stílusú ablakok az oszlopokkal együtt alkotott ritmusukkal a következetességet , az épület előtti tágas tér és a dunai panoráma a hatalmat képviseli számomra.
A kép előterében látható a Budavári palota történetének egyik fontos szereplőjéről készült bronz szobor. Róna József szobrász Savoya Jenőt, Buda várának egyik hős felszabadítóját lovon ábrázolja. Az izmos paripa mellső lábait megfeszíti, fejét lehorgasztja, hátsó lábai közül egyiket kecsesen kissé felemeli. A nemes állat erőt sugároz. A rajta ülő hadvezért jobb kezében parancsnoki pálcát tart és talán a várat ostromló katonákat irányítja. A címerrel és domborművel díszített kő talapzaton domborműveket találhatunk, csatatéri jelenetek láthatók rajtuk. A fotón szereplő alakok jól érzékeltetik, hogy a talapzat jó két ember nagyságú.
A II. világháború alatt az épület egy része megsemmisült és csak az 1960-as években kezdték el az újjá építését. Ezután már nem királyok lakhelyéül szolgált, inkább művészet otthona lett. Jövő héten már a Magyar Nemzeti Galériában folytatjuk utunkat tovább.
Szeretnél többet megtudni az épületről? Ezeket a cikkeket ajánlom!
Az épület történetéről:
http://hg.hu/cikkek/varos/11194-a-budavari-palota-700-eves-historiaja-6
http://budavar.btk.mta.hu/hu/muemlekek/a-budavari-kiralyi-palota.html
Savoyai Jenő szobráról:
https://www.kozterkep.hu/1726/savoyai-jeno-herceg-lovasszobra#
| By Helmes Renáta | 0 Comments
A VGYKE 2020-ban is sikeresen pályázott az NFSZK „FOF2020” nevű pályázatán, melynek nyitóeseményét szeptember 8-án egyesületünk Regionális Központjának tárgyalójában tartottuk. (Bp. Szugló u. 81.)
Continue reading...| By Helmes Renáta | 0 Comments
2020. augusztus 28-án a XIII. és XVI. kerület tagjai a Győri Nemzeti Színház előadásában Agatha Christie: Váratlan vendég című darabját tekintették meg a Városmajori Szabadtéri Színpadon.
Continue reading...