A tréfás időjárás sem tántorított el bennünket, hogy részt vegyünk a bográcsfőző versenyen. Megküzdöttünk a tűzrakás nehézségeivel, az eső és napsütés váltakozásával, nem utolsó sorban az átláthatatlan füsttel a tűzrakás idején. Nagy köszönet segítőnknek, Áginak az ötletért, a palóclevesért, a kis csapatnak a közös főzésért, a jó hangulatért, a teljes kikapcsolódásért! Mindez túlnőtt a nyereményeken, ráadásul ettünk egy nagyon jót. Talán majd ősszel nyerünk is.
Nagyon izgalmas programunk volt a klubnapon. Az Újpesten élő Lázi Péter festőművész mutatkozott be. Nem csak kész festményeket hozott magával, hanem félkész műveket is. Mégpedig azért, hogy lássuk, hogyan néznek ki félkész állapotban a képei. El is magyarázta, milyen anyagra hogyan viszi fel a festéket. Többféle technikával, anyaggal (pl: vászon, fa, hungarocel, stb.), festékkel is dolgozik. Azt is elmondta, hogy mi látható a festményen, milyen színekkel.
A még sok érdekesség között mesélt arról is, hogy kísérletezik a tapintható kép festésével is. Mi készteti a kísérletre? Több alkalommal vett már részt látássérült programokon.
Köszönjük az igen érdekes bemutatkozást, és kívánjuk, hogy Olaszország után, itthon is érjen el sikereket kiállításokkal!
Egy különleges mesevilágba csöppentünk a Szelfimúzeum II. BUBBLES helyszínén.
Nem találkoztunk mesefigurákkal, sem mese elemekkel, mégis olyan volt a hatás. Villózó neonok, színes, csillogó hátterek. Az ügyesek felmászhattak a magas elsőkerekű1860-as éveket idéző kerékpárra, szelfizhettek fehér lovon, csúszdázhattak műanyag labdákkal teli medencébe.
Sokat nevettünk, nagyon jó kikapcsolódás volt. Kíváncsiak lettünk a másik helyszínre is.
Az újpesti színházi programunkban egy igazán mai témát feldolgozó színdarabot láthattunk.
Egy nagymama és unokája kapcsolatát tárja fel előttünk Amy Herzog. A komédiában két generáció, két külön világ, két gondolkodásmód, és sok ki nem mondott szó keveredik a szívmelengető és humoros koktéllá. Természetesen mindez nem lett volna ennyire szórakoztató, egyben elgondolkodtató is a nagyszerű színészek játéka nélkül. Nagyon jól éreztük magunkat, és várjuk az áprilisi előadást is.
Hogy éljünk biztonságban Újpesten?
2024. március 6.
Az idén is elkezdődött Varga Brigitta rendőr százados körzeti megbízott közbiztonsági és közlekedésbiztonsági előadás sorozata. Mint mindig, most is elmondta, hogy éppen milyen csalásokkal tévesztik meg az embereket, és szedik ki belőlük a pénzüket. Mire figyeljünk, hogy ne kerüljünk a csalók hálójába, mivel nekünk, látássérülteknek még nehezebb dolgunk van velük szemben. Figyelmeztetett bennünket a lámpák figyelembevételére és az óvatos közlekedésre is.
Most is felajánlotta a segítségét, ha szükségünk lenne rá. Köszönjük neki, hogy mindig segítségünkre van, például a beszélő lámpák visszakapcsolásánál!
Gyönyörű tavaszias délelőttön sétáltunk a Vajdahunyad Várban található Mezőgazdasági Múzeum különleges kiállítására, ugyanis a Csodálatos cirkuszvilág – nemzetközi cirkusztörténeti kiállítást látogattuk meg kis csapatunkkal. Nyilván azt a milliőt, élményt nem kaphatjuk vissza a kiállításon, mint a cirkuszban az előadásokon, de sok mindent megtudhattunk a Magyar Cirkusz történetéről.
A magyar artistaművészek és cirkuszi dinasztiák, relikviák, a cirkusz-képzőművészet és filmművészet jeles alkotásai, fényképek, dokumentumok tekinthetők meg, melyeket csodálattal néztük, olvastuk, hallgattuk. Láthattunk még szebbnél szebb kosztümöket, maketteket, csodákat: élethű installációk drótkötélen, golyón, ugródeszkán és egyensúlyozó apparáton. Először láthatóak együtt a nemzetközi cirkuszi örökség legkiválóbb külföldi gyüjteményei és múzeumai.
Cirkusz kicsit másképp – kiállítottak egy száz éves, eredeti lovas körhintát is.
Nagyon jól éreztük magunkat ezen az igazán különlegesen színes, érdekes, izgalmas interaktív kiállításon. Csak ajánlani tudjuk mindenkinek.
Vendégek az Újpesti Családsegítő- és Gyermekjóléti Központból
2024.02.07.
A februári klubon vendégeink közérdekű információkat osztottak meg velünk. (Drótos Katalin,Győri Gáborné,Turai-Kaján Zita,Michna Eszter)
Többek között, hogy kik, és milyen problémákkal, hova, kihez fordulhatnak a kerületben. Például azt is elmondták, hogy a szülők és gyerekek is fordulhatnak hozzájuk problémáikkal. De az óvodából, iskolából érkező panaszokat is orvosolják. Nagyon sokrétű és nagy felelősséggel jár a munkájuk, mégis mosolyogva és kedvesen állnak szolgálatukra az ügyfeleknek.
Köszönjük, hogy elfogadták a meghívásunkat, tájékoztattak bennünket, és válaszoltak sok-sok kérdésre!
Az időjárás és a látogatás kezdésének tolódása ellenére is mindenki időben érkezett a találkozási pontra.
Idegenvezetőnk, Kalina Éva átsegített minket a bejutás nehézségein. A Parlament főbejáratát már csak a külföldi delegációknak nyitják meg. Ezért a látogató központon át indultunk meg vezetőnk után a szőnyeggel borított lépcsőkön, ámulva az aranyos’ díszítésekkel teli lépcsőházban, melyből az egész épületben 28 található összesen.
Mi a Dk. frakció termében vártuk Barkóczi Balázs képviselő érkezését. Elmondta nekünk, hogy itt tartózkodnak a szünetekben, valamint hogyan működik a kormány, és hogyan zajlik egy ülés. Innen tovább indultunk a Parlament megtekintésére.
A Parlament folyosóján sétálva a kísérőnktől megtudtuk, hogy a Parlament 1885-1904 között neogótikus, eklektikus stílusban Steindl Imre tervei alapján épült. A gigantikus épület magassága 96 m, hossza 268 m, szélessége 123 m. Az épület falai és mennyezete arannyal díszítettek, ablakai ólom üvegesek, padlózata vörös szőnyeggel borított. (3466 m hosszú) Eljutottunk az épület kupolatermébe, ahol koronaőrök (ketten) őrzik a szentkoronát napi 24 órában. Szerencsénk volt végignézni egy őrségváltást is.
Innen visszafordultunk a Duna felőli folyosón, amely a felsőházi ülésterembe vezet, ez régóta az országgyűlés egykamarás látogatóknak, konferenciáknak, diák programoknak a helyszíne.
Labirintusszerű folyosókon és lépcsőkön kanyarodtunk vissza a kiindulásiponthoz. Vakvezető kutyáink fegyelmezetten és kitartóan rótták velünk az útvonalat a körsétánkon. Élményszerzésünk folyamán még számtalan érdekességet hallottunk, és szépséget láttunk.
Ezúton is köszönetet mondunk a fent említett idegenvezetőknek az alapos és mindenre kitérő, és látássérülteknek is élvezhető felkészülésért. Külön köszönet jár hat vakvezető kutyánk szíves fogadtatásáért.
Az év első klub napján két előadóval (Nagy Laura és Pesti Viktória) kis időre bekerültünk az illatok világába. Egy fantasztikus utazáson vettünk részt az illóolajok és eszenciák illatolásával. Megtudtuk, hogy az élet mely területein használhatóak az olajok és eszenciák.
Kedves vendégeink sajnos idő hiányában nem tudtak minket teljesen végig vinni ezen az utazáson, de megígérték, hogy visszatérnek még hozzánk.
Köszönjük ezt a csodálatos élményt, és szeretettel várjuk vissza Laurát és Viktóriát!
Mikulás-napi klubra hívunk sok szeretettel, étellel-itallal, beszélgetéssel!
A közelgő karácsonyi ünnepekre való készülődés jegyében idén is vásárt rendezünk; ha még nincs ajándékötleted, vagy valami igazán egyedit és különlegeset adnál szeretteidnek, látogasd meg árusaink standjait! Egyedi tervezésű munkákat készítő vállalkozók, kézművesek hozzák el munkáikat:
– Láthatár Segédeszköz Bolt (elsősorban, de nem kizárólagosan) látássérültek mindennapi tevékenységét megkönnyítő eszközök, termékek nagyítóktól kezdve a fehérbotokon át a magyarul vagy angolul beszélő segédeszközökig.
Ha 2023.11.30. 12:00-ig jelzi nekünk, klubtagunknak lehetősége van előre rendelt termékek átvételére vagy a webshopban kinézett eszköz kipróbálására is a Láthatár Segédeszköz Bolt asztalánál. A bolt weboldala: https://lathatarbolt.hu/
– a képernyő jobb oldalán nyithatóak le a termékkategóriák.
Várjuk minden kedves tagunkat és kísérőiket!
Időpont: 2023. december 6. 15:00-17:00 óráig.
Helyszín: Újpesti Kulturális Központ: Ifjúsági Ház (1042 Budapest, István út 17-19.)
További részletek olvashatóak Facebook-eseményünkben, mely Facebook-fiók megléte nélkül is megtekinthető:
Ezúttal a VGYKELouis Braille Támogató Szolgálata látogatott el hozzánk, akiket Szabó Pálma képviselt. Pálmától megtudtuk, mivel is foglalkozik egy támogató szolgálat – akik nem keverendőek össze sem a házi gondozással, sem az idősellátással – ; mi kell a szerződéskötéshez, és hogyan történik aztán a segítség kérése, igénybe vétele. Pálma példákkal illusztrálta, mi mindenben lehetnek egy látássérült ember segítségére a mindennapok során – az otthon nyújtott segítségtől kezdve (mint az iratrendezés, iratkitöltés) a bevásárláson át a különféle hivatalos és egyéb ügyintézésekig, az oda való és az épületen belüli kíséréstől kezdve az ügyintézési folyamat támogatásáig – természetesen csak azon műveletekre vonatkozóan, amit az ügyfél maga fogyatékosságából adódóan nem tud megoldani (mint pl. sorszámok kikérése és figyelése, aláírás segítése, pénzfelvételnél az automata kezelése, stb.). Céljuk az ügyfél önállóságának megerősítése: bár semmit nem tesznek meg helyette, minden folyamatban mellette állnak, hogy fogyatékossága miatt ne szenvedjen további hátrányokat az életvezetés területén.
Ezután, némi Annamari-féle sütemény és egyéb finomságok elmajszolása közben kibeszéltük legutóbbi szilvásváradi kirándulásunkat, és mindenki elmondta, mit szeretett benne a legjobban: volt, aki a lovakat emelte ki (csikósimogatás, fogatolás); de a finom ebédet is jólesően emlegettük. Akadt, akinek a délutáni túra volt a legnagyobb élmény – mindenki másfelé ment, mást emelt ki, de ezzel vált kerekké a nap története: így egy kicsit az is átélhette, aki nem tudott velünk tartani akkor.
Pompás lipicaik, robajló vízesések – Szilvásváradon járt az újpesti klub
Bár az előrejelzés esőt ígért, optimistán vágtunk neki a nagy útnak: az eddigi hőségnél még az eső is jobban hangzott… Nyugodt utunk volt Szilvásváradig, ahol borús, de kellemes idő fogadott.
Utunk első állomása az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad Hajtókocsi-kiállítása, ahol a csoport egyik fele vezetett sétán ismerkedhetett meg a különféle kocsitípusokkal, azok történetével – bár felülni nem lehetett rájuk, körbejárhatóak, megérinthetőek voltak.
Ám az sem búsult sokáig, aki kedvet kapott a sétakocsikázáshoz: a csapat másik fele ugyanis éppen két fogattal járta a környéket, hogy aztán cseréljenek, és az eddigi múzeumlátogatók is felülhessenek a két-két gyönyörű lipicai húzta kocsikra… Mindkét csoport bemehetett az egyik istállóba is, hallgatni a lovak neszezését, érezni a friss széna illatát, óvatosan megérinteni egy-egy bársonyos lópofát a bokszok rácsain keresztül… Végül még lovat is simogathattunk: a 19 éves szürke Favory kanca, Furmint türelmesen, jókedvűen viselte a sok becézést, vakargatást. Ezután a nemrég született csikókat nézhettük meg, akik még az anyakancákkal együtt voltak a karámban; sajnos nem jöttek igazán közel – ám a sok információ és érdekesség, amit a lipicaiakról (és úgy általában a lovakról) hallhattunk, bőven kárpótolt mindenkit a távolságért.
Fakultatív programként egy, a ménes életéről, történetéről szóló 20 perces filmet is megtekinthettünk.
Néhány perces sétával értünk át a Táltos Vigadóhoz, ahol a következő tábla fogadott: „Kedves Vendég! Kérjük, térjen be hozzánk, különben Ön is és Mi is éhen maradunk!” Engedtünk az invitálásnak, és nem bántuk meg – ki-ki választása szerint kapott gulyást vagy vadragulevest, másodikként palacsintával vagy grízes tésztával… Még némi házi limonádé, kávé – és már indultunk is tovább a Szalajka-völgy felé, hogy megnézzük a híres Fátyol-vízesést.
Elérve a kisvasút fatelepi állomását, elérkezett a szabadprogram ideje: mindenki maga választhatott, merre megy, mit néz meg az indulásig hátralévő bő három óra alatt. Akadt itt szuvenírbolt, kürtös fagylalt, frissen sült pisztráng; de felfelé haladva a vízesés felé vadaspark, erdészeti múzeum is. Karnyújtásnyira tőlünk pettyes bundájú dámszarvas-család a párás zöld háttér előtt, hatalmas fák lombjainak halk susogása, harapnivalóan friss levegő, és minden irányból a csobogó víz hangja: a Szalajka-patak zúgói, a Szikla-forrás vízesése, a Nagy-tó… Utóbbi mögött található a híres szalajka-völgyi pisztrángtelep, ahol – nagy szerencsével elcsípve még a nyitvatartási idő utolsó félóráját! – kályhában sült sebes pisztrángot vettünk.
A vágyott Fátyol-vízeséshez végül négy lelkes tagunk jutott fel – leérve aztán kürtös fagylalttal ünnepeltek.
Pompás lipicaik, robajló vízesések – a legkitartóbb tagok a Fátyol-vízesésnél
Szép lassan mindenki visszaért, összegyűlt a csapat – még az időközben enyhe szemerkélésre váltó időjárás sem szegte kedvünket: fáradtan, de élményekkel (és mindenféle finomságokkal) telten szálltunk fel a buszra. Hazautunk szokatlanul csendesre sikerült – a friss, tiszta levegőn töltött nap után sokakat elnyomott az álom…