Category: IX. kerület (Ferencváros)

József Attilára emlékeztünk

   |   By  |  0 Comments

Csoportkép a klubtagokról

2026.01.24.

Ki ne ismerné az alábbi sorokat:
„Szeretlek, mint anyját a gyermek, mint mélyüket a hallgatag vermek…” (J.A.)

2026 első klubprogramján József Attilára emlékeztünk.

A hányattatott sorsú költő egész életében a szeretetet és a szerelmet kereste.

Verseiben a vágyódás az örök nő, az anya és a szerelem iránt élete során mindvégig nyomon követhető volt. A Gát utcai házban mindössze 3 hónapot élt édesanyjával és testvéreivel. Az emlékhely a földszinten van, de a költő egy első emeleti szoba-konyhás lakásban látta meg a napvilágot.

Verseiben a mérhetetlen nyomor, a tehetetlenség és a düh is megjelenik. Egy olyan világról mutat be társadalomrajzot, ahol a végtelen gazdagság és a végtelen szegénység egyaránt megjelent.

Az interaktív kiállításon versei hallhatók az érdeklődők számára, illetve fotók mutatják be életútját.

Az emlékhelyen végül egész kis irodalmi szalon alakult ki, ugyanis Romhányi „Rímhányó”, Karinthy és Kosztolányi barátsága is szóba került a „Nyár” c. vers felidézésével.

Szalainé Tündi
közösségi civilszervező

Édes élet – L’Amouse

   |   By  |  0 Comments

Csoportkép

2026 első klubnapját január 24-én tartottuk. Tagjaink kérésére egy külső helyszínen, a már jól ismert L’Amouse cukrászdában, a Tűzoltó utcában ültünk le egy kis beszélgetésre, sütik társaságában.

Megbeszéltük a tavalyi év eseményeit, mindenki visszaemlékezett az együtt töltött programokra, vendégekre, jó hangulatra.

Az új év viszont már a tervezgetésekkel indult, hova kiránduljunk, és kik lesznek a klubnapok meghívott vendégei, bár ez még természetesen tervezés alatt van.

Annyi jó ötlet merült fel, hogy mindet meg sem fogjuk tudni valósítani, de öröm volt látni a lelkesedést, és hogy egyre többen igénylik a közös beszélgetéseket, programokat.

A cukrászdában kifogástalan volt a kiszolgálás, ezért a helyet csak ajánlani tudom látássérült vendégeknek.

Programjainkat, klubnapjainkat a Ferencvárosi Önkormányzat támogatja.

Szalainé Tündi
közösségi civilszervező

Zenés adventi várakozás Rák Katival

   |   By  |  0 Comments

Közös kép Rák Kati színművésszel

2025. december 18-án Rák Kati színművésznő Zenés-prózával egybekötött adventi estjén járt a IX. kerületi Lámpás Klub.

Ismert és kevésbé ismert költők karácsonyi verseiből válogatott a művésznő, illetve novellákból.

Természetesen az ismert karácsonyi dalok sem maradhattak el a repertoárból, a nézőkkel közösen énekelte a „Kiskarácsony, nagykarácsony” c. dalt.

A program előrevetítette az adventi hangulatot, a várakozást, a csodára várást.

A műsort gitáron Bernáth Ferenc gitárművész kísérte, a programnak a Jókai Anna szalon adott otthont.

Szalainé Tündi
közösségi civilszervező

Karácsonyi dallamok, zenés advent Ferencvárosban

   |   By  |  0 Comments

A közönség

2025.12.10.

2025 utolsó klubnapján Béres Tímea szopránénekes és Somogyvári Zoárd zongorista karácsonyi zenés adventi műsorral kedveskedett tagjainknak. A művésznő gyakran fellép Milánóban az opera kedvelők társaságában, és természetesen hazánkban is több helyre hívják.

Kísérője, Zoárd Zeneakadémiára jár, fő érdeklődési köre Bartók életművének a tolmácsolása.

A délután folyamán klasszikus dallamok csendültek fel, pl. az Ave Maria, vagy a Csendes éj. A program végén közös énekléssel a Mennyből az Angyalt énekelték a megjelentek. A zenei est a karácsonyi ünnepkör közeledtét tette még fényesebbé, a várakozást kellemesebbé. A programról a Buda TV felvételt készített.

Programjaink, klubnapjaink a Ferencvárosi Önkormányzat támogatásával valósulnak meg.

Szalainé Tündi
közösségi civilszervező

Égi és földi szerelem modern köntösben

   |   By  |  0 Comments

Csoportkép

2025. november 30-án a IX. kerületi Lámpás Klub Budapesten, a Nemzeti Színházban Vörösmarty Mihály örök érvényű darabját, a Csongor és Tündét tekintette meg.

A rendező, Vidnyánszky Attila Csongor és Tünde szerelmét, kalandjait XXI. századi modern köntösben álmodta meg. Mai utcakép ad teret a kalandoknak, Mirigy, a boszorkány ármánykodásának, a három ördögfi vitájának, a tudósok eszmefuttatásának. Különlegessége volt a darabnak a zenés betétek beillesztése, mely még élvezhetőbbé tette a művet, melyet teltház előtt játszottak.

Programjaink, klubnapjaink a Ferencvárosi Önkormányzat támogatásával valósulnak meg.

Szalai Miklósné Tündi
közösségi civilszervező

Mivel foglalkozik a sommelier? Borászat a belvárosban? Miért nyúl a nyúl?

   |   By  |  0 Comments

A programon résztvevők csoportja

2025.11.08.

Ezekre a kérdésekre választ kaptunk a Mai Nyúl kézműves borászatban.

És miért nyúl? Mert kedves, aranyos és mindenki szereti. Ezért lett ez a kis borászat elnevezve a nyúlról.

Lesti Zoltán sommelier -vagyis borszakértő- kalauzolt bennünket végig kis birodalmán, ahol évente 4-5000 liter bort készítenek. Fehér- és vörösbor egyaránt szerepel a kínálatban, mivel kis kézműves borászat, a legmagasabb minőségre törekednek, amit tükröz az is, hogy szinte kizárólag Michelin csillagos éttermeknek szállítanak.

A kiváló minőségű termékekből tagjaink is kóstoltak. Érdekesség volt, hogy már 2025-ös bor is kóstolható volt a magas cukorfoknak köszönhetően.

Az uraknál a fehér bor vitte a pálmát, a hölgyek inkább az édes vörösborra voksoltak.

A szőlő az ország valamennyi bortermelő vidékéről érkezik. Érdekesség, hogy néha a borokat „keverik”, így egy különleges ízvilágú termék jön létre.

A családias hangulat még közelebb hozta egymáshoz a tagokat.

Szalainé Tündi
közösségi civilszervező

Tartalmas klubnapunk volt ezen a verőfényes novemberi délutánon

   |   By  |  0 Comments

A klubnap résztvevői

2025. november 07.

Németh Róbert, a Láthatár Segédeszköz Bolt vezetője segédeszközbemutatót tartott az újdonságokból. Többen vásároltak is tagjaink közül, illetve lehetőség nyílt a 2026-os tagdíj befizetésére is.

Ezután közlekedésbiztonsági előadással folytatódott a klubnap.

Mik a KRESZ előírásai a rollerekkel és a kerékpárokkal kapcsolatban?

Ezekről a kérdésekről vártunk választ Alföldi Renátó rendőr főhadnagytól, a BRFK munkatársától. Kiderült, hogy járdán csak akkor lehet kerékpárral közlekedni, ha az útviszonyok
azt nem teszik lehetővé. Kérdés, hogy akkor a belvárosban, főleg az ételszállító futároknak, miért nem megfelelő az aszfaltos út?

A másik sarkalatos kérdés a rollereké, mint kiderült, rájuk a magyar KRESZ-ben semmilyen szabályozás nincs. Jogalkotói hézag. Pont ezért, lakossági nyomásra, jelenleg szerkesztés alatt van az új KRESZ, ha hatályba lép, akkor előadónk szívesen eljön még egyszer, és tájékoztat a változásokról.

Szalainé Tündi
közösségi civilszervező

Beszámoló klubnappal egybekötött fehérbot napi ünnepségről

   |   By  |  0 Comments

A képen a közönség látható.

2025. október 10.

Fehérbot napi ünnepségünket ebben az évben a már jól ismert helyszínen, a Ferencvárosi Művelődési Központban tartottuk.

Az ünnepséget Döme Zsuzsanna ferencvárosi alpolgármester nyitotta meg, majd Fodor Ágnes, a VGYKE elnökasszonya köszöntötte a megjelenteket.

A fehérbot napi ünnepség közel hozza egymáshoz a kerületben élőket, családtagokat, érdeklődőket. Az ünnepség egyben kikapcsolódást is jelent a hétköznapokból, a szürkeségbe fényt hozott a megjelenteknek.

Az ünnepi műsort Rák Kati színésznő csodás előadása jelentette, melynek során megtudtuk, hogy vajon a boldogság megvásárolható-e, illetve népszerű operettekből hallatszottak dallamok.

A művésznő fellépését ajándékkosárral és virággal honorálta klubunk.

Természetesen a vendéglátás sem maradhatott el, az Interkerid Kft. közreműködésével.

A programot a Ferencvárosi Önkormányzat támogatta.

Szalainé Tündi
közösségi civilszervező

Beethoven nyomában

   |   By  |  0 Comments

Csoportkép a Beethoven Emlékmúzeumban

2025.09.27.

Ezen a szeptemberi szombaton még az égiek is kegyesek voltak a IX. kerületi Lámpás Klubhoz, ugyanis kisütött a nap, és színpompás levelek között sétálhattunk a martonvásári Brunszvik kastélyban.

De előtte egy kézműves vásárba csöppentünk, ahol illatos, kézzel készített szappanokat, kalárisokat, mézet, lekvárt lehetett vásárolni.

A piaci sokadalom után viszont „tököltünk”. A kastélypark átváltozott egy hatalmas rétté, ahol vigyorgó, szomorú tökök néztek velünk farkasszemet, majd egy hatalmas tökkel is fotózkodtunk, mint amilyen Mátyás király meséiben is volt. Ez a tök viszont nem került királyi asztalra, hanem a látogatók fotózkodhattak vele. El sem akartuk hinni, hogy nem igazi!

A kis kalandok után az emlékmúzeumban az idegenvezetés során megismerkedhettünk a kastély történetével, a csodaszép Brunszvik nővérek életével, és Beethoven kapcsolódásával a családhoz, feltehetően plátói szerelem fűzte az egyik lányhoz, Jozefinhez.

Lényegében a híres zeneszerző életében két fontos jelenség volt jelen, a zene és a hölgyek.

A hölgyek nélkül viszont nem születhettek volna csodás szerzemények, mint pl. a Für Elise, szerencsére a zeneszerző sokszor volt fizikailag, vagy plátói módon szerelmes, és ilyenkor egy-egy zeneművet írt az adott hölgynek.

31 évesen hallása és látása megromlott, de ez sem akadályozta meg halhatatlan művek alkotásában.

A kiállítás interaktív volt, időszalag mutatta be Beethoven életét, a füleseken át zeneműveit lehetett hallgatni, és a fotósarokban időutazáson vehettünk részt.

Az egyesület riportere, Balázs Zsanett egy kis beszámolót készített az eseményről, mely feltöltésre kerül Youtube-csatornánkra.

A programot a Ferencvárosi Önkormányzat támogatta.

Szalai Miklósné Tündi
közösségi civilszervező

A váci püspöki rezidencia

   |   By  |  0 Comments

Csoportkép

Vác már évszázadok óta püspöki székhely. A jelenlegi püspöki palota 250 évvel ezelőtt épült, gróf Migazzi Kristóf tervei alapján 1768 és 1775 között. Az impozáns épületet csak 3 éve nyitották meg a nagyközönség előtt, a jelenlegi püspök úr úgy gondolta, hogy az érdeklődők előtt is nyitva álljon a palota.

2025. szeptember 13-án a IX. kerületi Lámpás Klub szervezésében végigjárhattuk az épületet idegenvezetés keretében.

A jelenlegi püspök, Marton Zsolt csak egy kis külön lakosztályt tart fenn magának, a látogatók az ajtó előtt is elhaladhatnak.

A palota különlegessége, hogy sikerült eredeti bútorokat megőrizni, ami csoda a két világháború ellenére. Apácazárda, iskola, papi képző is volt az épület az évszázadok során.

Monumentális belső terek, 8 méteres magasság jellemzi a dísztermet. Ablakait nem ólomüveg, hanem színezett üveg díszíti.

Különlegességek továbbá még a barokk cserépkályhák, melyek közül több kör alakú. Természetesen a mai világban már nem használják, modern fűtés van az épületben.

Az idegenvezetés után Vác belvárosában még fagyira is volt idő.

A program a Ferencvárosi Önkormányzat támogatásával valósult meg.

Szalainé Tündi
közösségi civilszervező

Etiópia, Afrika szarva

   |   By  |  0 Comments

Laurenszky Katalin, a klubnap vendége előadás közben, etióp népviseletben

2025.09.05.

Meghívott vendégünk Laurenszky Katalin idegenvezető volt, akinek férje az etióp amhara törzsből származik. Csodálatos etióp ruhát vett fel a klubnapra, melyet tagjaink meg is tapinthattak. Sajnos szegény az ország, de ez a törzsi villongásoknak is betudható, ugyanis mindig más törzs akarja a „hatalmat” megszerezni.

Érdekesség, hogy az országban mintegy 230 nyelvjárás található.

Az ország régi elnevezése, Abesszínia római korból ered, napjaink elnevezése, Etiópia pedig görög eredetre utal.

Aki az országban él, de nem etióp származású, ő a ferendzsi.

Jellegzetes étel az ingera, vagyis „közös kenyér”, mely palacsintaszerű állagú, és hatalmas korongon sütik.

Persze a férfiak itt is szeretik ám a sört! Egy különleges gabonából, a teff -ből készül, mely a hegyi viszontagságos körülmények között is megél, a kész ital pedig a Tedzs. (a kenyér is ebből a gabonából készül).

Az ország vallásilag megosztott, kopt keresztények és mohamedánok is élnek, sőt zsidó vallásúak is. A népviselet is tükrözi ezt, a ruha hímzése keresztet, vagy zsidó keresztet formál a nőknél. Sajnos a lányok megcsonkításának rituáléja még az elmaradott vidékeken napjainkban is fennáll.

Miről híres még Etiópia? A gyönyörű nőkről, akik a világ minden táján ismertek.

A program végén etióp kendőt is felpróbáltak a résztvevők.

Klubnapjaink a Ferencvárosi Önkormányzat támogatásával valósulnak meg.

Szalainé Tündi
közösségi civilszervező

Látogatás a Tatai várban

   |   By  |  0 Comments

Csoportkép Beatrix királynéval

2025. augusztus 16-án egy különleges időutazást tett a IX. kerületi Lámpás Klub Tatán a várban.

Beatrix királyné személyesen fogadta csoportunkat, és elmondta, hogy ezen a napon bár férje vadászik, ő nem tartott vele, inkább mesél nekünk a várbeli életről.

Hogy mi volt Mátyás kedvenc fogása? Nem hiszitek el, kedves hallgatók és olvasók, hús szaftos lében, amit minden alkalommal sáfrány ízesített. Minden sárga volt a sok-sok sáfránytól. De Mátyás keze tiszta maradt a többi főúrral ellentétben, mert Beatrix megismertette az evőeszközzel.

Persze a kultúra és az olvasás sem maradhatott ki a szabadidő eltöltésénél, a királyné délutánonként szívesen vonult vissza, és termében olvasott.

A várban néha sor került külföldi követek fogadására is.

A beszámoló végén a királyné férfi tagjainkat lovaggá ütötte.

A tóparton kis séta és fagyizás előzte meg a programot.

Szalainé Tündi
közösségi civilszervező