Kiszabadultunk!
2023.09.23.
Tengerre fel! Avagy Jack Sparrow kapitány Tortugán elrejtett kincsei után kutatott kis csapatunk a szeptemberi klubprogramon. Bizony minden kalóz és logikai tudást be kellett vetni, hogy megnyíljanak az ajtók, és belépjünk a kalandok világába. De a IX. kerületi csapat eszén még egy kalózkapitány sem tudott kifogni! Az óra elteltével megtaláltuk a kincset, , igaz, átalakult formában, ugyanis a láda gumimacikat rejtett… De kiszabadultunk!
Szalai Miklósné Tündi
Közösségi civilszervező
#aliglátó #Ferencváros #gyengénlátó #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #szabadulószoba #vak #VGYKE
Klubnap Nemes Nagy Tündével
2023. szeptember 1-jén Nemes Nagy Tünde volt klubunk vendége. A jó idő miatt az FMK udvarán tartottuk meg a klubnapot, aminek mindenki örült.
Tünde a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vakok és Gyengénlátók Egyesületének elnökasszonya, aki beszámolt a 2023-as Braille verseny eseményéről. Elmondta, hogy a legfiatalabb jelentkező 7 éves volt, a legidősebb pedig már túl a 70-en. Továbbá elhozta az egyesülete által nyomtatott Braille, illetve nagybetűs naptárakat is, és beszélt a telefotel szolgáltatásról is.
Kellemes délutánt töltöttünk együtt.
Szalai Miklósné Tündi
Közösségi civilszervező
#aliglátó #Ferencváros #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #vak #VGYKE
Hajózás a Dunán
2023. augusztus 26-án egy gyönyörű hajókirándulás részesei lehettek a klubtagok a Dunakanyar egy kis területén. A hajó Nagymarosról indult, és körjárattal érkezett vissza, érintve Visegrádot, Dömöst. A nem látó tagoknak a kísérők narrálták a látványt, a dunai hajózás egészen más érzetet keltett, mint pl. a Balatonon való ringatózás.
Ezen a napon ráadásul erős élmények is vártak a csoport tagjaira, ugyanis épp chilifesztivál zajlott. Lehetett kóstolni chilis csokit, chipset, kenyeret is.
Nagyon szép napot töltöttek együtt tagjaink a Ferencvárosi Önkormányzat támogatásával.
Szalai Miklósné Tündi
Közösségi civilszervező
#aliglátó #Ferencváros #gyengénlátó #hajóirándulás #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #vak #VGYKE
Rajzolás látássérültként – 2023. augusztus 4.
Augusztusi klubnapunk meghívott vendége Bizsók László Virgil volt, aki látássérültként csodálatos old timer autókat rajzol, bár elmondása szerint látása folyamatosan romlik, kérdés, hogy meddig tudja még folytatni ezt a hobbyt.
Az autók rajzolásának vágya gyerekkorában jelentkezett, akkor kockás füzetbe készültek az első kezdetleges rajzok, majd az évek múlásával csiszolta a technikát, egyre élethűbb régi autócsodák kerültek ki a kezei közül. A rajzon tapintható órákat is hozott a klubnapra, természetes autó design stílusban.
A klubnap második részében a fraktálrajzzal ismerkedtek meg a résztvevők, mint különleges pszichológiai módszerrel, Természetesen itt a rajzoláson, az ellazuláson volt a hangsúly, olyan vak tagjaink is rajzoltak, akik eddig még sosem, és nagyon örültek , mikor bizony egyiküknél egy üveg, másikuknál egy kisegér varázsolódott a rajzlapra.
Szalai Miklósné Tündi
Közösségi civilszervező
#aliglátó #autó #Ferencváros #gyengénlátó #klubnap #közösséglámpásai #látássérült #rajz #rajzolás #vak #VGYKE
Kirándulás és hajózás Győrben
2023. július 22-én Győrben tett kirándulást a csoportunk. Városnézés, ebéd a Zátony Étteremben és utána másfél órás hajózás volt a Mosoni Dunán. A kapitány mesélt Győr nevezetességeiről, a folyószabályozásról, a csónakházak történetéről.
A győri séta közben megismerkedtek tagjaink Baross Gábor munkásságával, hisz a belvárosi főutca az ő nevét viseli, Győr díszpolgára a vasminiszter mind a mai napig. Megnézték a házat, ahol Napoleon a kismegyeri csata éjszakáján megszállt, a püspöki palotát, Apor Vilmosról is hallhattak.
A Zátony Étteremben kétfogásos menü volt az ebéd, húsleves és rántott hús, majd ezután következett a sétahajózás. A tagok visszajelzései szerint egy csodás napot tölthettek együtt.
A programot a Ferencvárosi Önkormányzat támogatta.
Szalai Miklósné Tündi
Közösségi civilszervező
#aliglátó #Ferencváros #gyengénlátó #Győr #hajózás #kirándulás #klubprogram #közösséglámpásai #látássérült #vak #VGYKE
Nők a bántalmazás hálójában – július 7.
Ezen a meleg júliusi klubnapon Lombos Petra, a FESZGYI (Ferencvárosi Szociális és Gyermekjóléti Intézmények) munkatársa beszélt a családon belüli erőszak formáiról, a jelzőrendszer fontosságáról.
Baranyi Krisztina polgármester szívügyének tekinti a segítségnyújtás fontosságát a IX. kerületben, védett lakások is kialakításra kerültek. Csupán a II. és a XX. kerület rendelkezik még védett lakásokkal a menekülők számára. Ilyenkor van, aki mindenét hátrahagyja, ezért van szükség berendezett lakásra, de országosan is működik a rendszer.
A nőknek különböző praktikák is a rendelkezésére állnak, hogy segítséget tudjanak kérni, a segítségnyújtás lehetőségeiről ott is tájékoztatást kapnak, ahol nők megfordulnak.
Sok információt tartalmazó, nehéz, de érdekfeszítő klubnapnak lehettek részesei az érdeklődők.
Szalainé Tündi
Közössségi civilszervező
#aliglátó #bántalmazás #család #Ferencváros #gyengénlátó #klubnap #közösséglámpásai #látássérült #nők #vak #VGYKE
2023. 05. 05.
Májusi klubnapunkon egy különleges numerológiai előadást hallgathattak meg az érdeklődők.
Dr. Márton Csilla elemezte a számokat, melyek meghatározzák az életünket, de kitért arra is, hogy az ember képes arra, hogy befolyásolja az esetlegesen nem kedvező hatásokat.
A Sorsmisszió számot úgy kapjuk meg, hogy a születési számainkat egyenként összeadjuk, és a kapott kétjegyű számot összeadással egy számjegyre egyszerűsítjük.
Példa: 1981.05.31. 1+9+8+1+0+5+3+1= 28 = 2+8 = 10= 1+0 = 1
Csilla a számokat részletesen elemezte 1-9 között, és így mindenki megérthette, hogy mi az életfeladata, hogyan tud segíteni másoknak, illetve a saját sorsában mire figyeljen.
Szalainé Tündi
Közösségi civilszervező
Sziklakórházi látogatás Budapesten
Sziklakórházi látogatás Budapesten – a ferencvárosi Lámpás Klub áprilisi programja
2023. április 29.
Budapesten a Sziklakórházat látogatták meg az érdeklődők a IX. kerületi Lámpás Klub szervezésében. A kórház története 1939-ben kezdődött az első harcok idején a II. világháborúban, majd az 1956-os forradalom idején is sajnos szükségessé vált a működése.
A tárlatvezetésen megtudhattuk, hogy az akkori technika milyen orvosi beavatkozásokat tett lehetővé, több tucat élethű viaszbábu mutatja be, hogy az ostrom alatt hogy látták el a sebesülteket és a polgári lakosságot. Sokszor nem volt víz, de áram igen, ugyanis az egész barlangkórházat aggregátorokkal látták el, melyek mind a mai napig működőképesek. Az évek során bővült a tárlat, még egy mérethű helikopter is került a föld mélyére. Az atomháború szörnyűségeinek bemutatásával zárult a kiállítás, origamiból készült darvak üzenik, hogy soha többet ilyen pusztító fegyvert ne vessenek be az emberiség ellen.
A kiállítás az ember lelkéig hatol, és mikor kijöttünk a fényre, mindannyian úgy gondoltuk, hogy a háború a legrosszabb, amit az emberiség maga ellen elkövet.
Szalainé Tündi
Közösségi civilszervező
#aliglátó #Ferencváros #gyengénlátó #klubprogram #közösséglámpásai #látássérült #Sziklakórház #vak #VGYKE
2023. első klubnapját február 3-án tartottuk a régi, szokásos helyünkön, a Ferencvárosi Művelődési Központban.
Continue reading...