Tagjainkkal a Szent István parkba látogattunk, ahol megünnepeltük klubunk 10. születésnapját. Arról beszélgettünk, kinek milyen kötődése van a XIII. kerülethez, igazán szép történeteket hallhattunk. Van, akinek közeli hozzátartozója lakott, dolgozott itt, van, aki ide járt óvodába, iskolába, de olyan is van, aki születése óta itt lakik. A délután igazán jó hangulatban telt.
2023. június 22-én egy fantasztikus programon vettünk részt tagjainkkal, ugyanis ellátogattunk a siófoki fordított házakhoz, mely a Széplaki városrészen található. A fordított ház azért fordított ház, mert itt tényleg minden a feje tetején áll. Az épületben több szoba is van, minden megtalálható benne, ami egy átlagos családi házban.
Belépve a házba egy olyan érzés keríti az embert a hatalmába, hogy úgy érzi, rettenetesen szédül. Ráadásul ferdén is áll ez a ház, tehát az egyensúlyérzékünket is próbára teszi. Elsőként a felső szinten sétálhatunk, itt található gyerekszoba, ahol egy hintaló lóg a mennyezetről, és a szőnyeg sem a lábunk alatt van, hanem a fejünk felett. Itt található a hálószoba is.
Csigalépcső vezet fel, vagy le a földszintre, ahol az előszoba, étkező, nappali, konyha és fürdőszoba van. Itt még szédítőbb az érzés, találkozhatunk Hókuszpókkal, boszorkánnyal és egy manóval is.
A klubtagokkal és kísérőikkel június 20-án Szentendrére mentünk.
A város gyönyörű természeti környezetben helyezkedik el, sok szép látnivalót kínálva az oda látogatóknak. Beceneve: A festők városa.
A hévtől gyalog indultunk el, hogy meg tudjunk állni egy-egy nevezetes történelmi helyszín, vagy régi szép épület előtt.
Úti célunk volt, hogy megnézzük Szentendrén a város legrégebbi épületét a Várdomb tetején. Régészeti feltárások során megállapították, hogy a Vártemplom négy nagyobb szakaszban nyerte el jelenlegi formáját. Már az 1200-as években állt ezen a helyen templom, melyet Szent Andrásnak neveztek. Szent Andrásról kapta Szentendre a nevét, mivel András magyarul Endre. A tatárjárás után újjáépült gótikus stílusban. Ekkor épült a torony, és a bejárati kapu mellett elhelyezett napóra, amely a legrégebbi csillagászati tárgyi emlék Magyarországon. Hatszáz éves napóra! Belül már barokk stílusban épült a templom. A török pusztítások után 1710-től az ide menekülő katolikus dalmátok építették újjá. A főoltár és a mellékoltárok szenteket ábrázolnak.
A szószéken a négy evangélista látható: Máté,János,Lukács,Márk. Belül a szentélyben a freskókat a Szentendrei Művésztelep öt festője festette az 1930-as években. Jézus életét úgy ábrázolták, mintha Szentendrén élt volna. A háttérben sok helyen a város ismert helyszínei láthatóak. A törökök elől menekültek a szerbek Szentendrére, majd az első világháború előtt visszatértek Szerbiába.
Sok látnivalóval és új ismeretekkel lettünk gazdagabbak a szentendrei városnézés, és templomlátogatás alkalmával.
Végül a nagy meleg elől menekülve a Fő téren fagyizással hűsítettük magunkat.
Reumatológiai és ízületi megbetegedésekről hallottunk
Május 19-én megtartottuk klubnapunkat Békásmegyeren a Közösségi Házban, ahol reumatológiai és ízületi megbetegedésekről hallottunk.
Vendégünk volt Dr. Kis János endokrinológus, aki a már népbetegségnek számító reumatológiai és ízületi megbetegedésekről tartott előadást. Mivel mozgásszervi megbetegedésről van szó ebben az esetben, nagyon fontosnak tartottuk, hogy meghallgassuk erről a szakembert.
A reuma szó jelentése egy gyűjtő fogalom. Az ókorból ered. A passzív mozgásszerveket az ízületek mozgatják, míg aktívan mozog az izomrendszerünk. A reuma egyre nagyobb tömegeket érint. De mi az oka? Kopásos folyamatok alakulnak ki az élet előre haladtával. A sejtek kezdenek átalakulni és hibás irányba működnek tovább. Ízületi gyulladások jelentkeznek. Kopásos megbetegedések gyakran fordulnak elő. Sok esetben genetikai oka van. Életünk során nagyon sok ízületi mozgást hajtunk végre. Egyes embereknél 40-50 éves korban már jelentkezhetnek panaszok, mások idősebb korban kevésbé betegek. Hatékony kezelés helyett sokszor gyógyszerekkel enyhítik a panaszokat. Ez nem hatékony terápia. Sok esetben protéziseket alkalmaznak. A gyógytornák részben tudnak segíteni.
A csontok működésében nagy szerepe van a mozgásnak. Minden korban elengedhetetlenül szükségünk van a rendszeres mozgásra. Az egészséges táplálkozásnak is fontos szerepe van, mert az ideális testsúly segít abban, hogy megelőzzük a betegségek kialakulását, vagy elősegítsük a mielőbbi gyógyulást.
Ezekről és sok más betegségi tényezőről hallottunk.
Köszönjük Dr. Kis Jánosnak a tartalmas előadást. Köszönjük Ruzsa Viktornak, a Hobby Rádió munkatársának, hogy felvételt készített az előadásról, melyet az alábbi hivatkozásra kattintva lehet meghallgatni.
Szemléletformálás Pesterzsébeten a Gyermekmosoly Óvodában
2023. május 18. – szemléletformálás Pesterzsébeten a Gyermekmosoly Óvodában: lelkes munkatársaink és sok érdeklődő gyermek vett részt a foglalkozáson.
Hét csoport vett részt a foglalkozásokon, mely során a gyerekeknek lehetőségük nyílt megismerkedni a fehérbotos és a vakvezető kutyával történő közlekedéssel.
Szemtakaró használata mellett kipróbálhattak olyan speciális játékokat, melyek által közelebb kerülhettek a látássérült emberek világához, valamint körjátékon is részt vehettek.
Örömmel tapasztaltuk, hogy a gyerekek gyorsan elsajátították az elhangzottakat, mely tudásukat boldogan osztották meg velünk.
Erzsébetváros májusi klubnapján Karvai Sándor, a vak többszörös Guinness-rekordert látta vendégül a klub tagsága. Vakként Guinness-rekordokat beállítani és pizzasütő világbajnokságon részt venni? Ez hihetetlennek tűnhet, de Sándornak sikerült.
Elmondása szerint mindig is rajongott a járművekért, szeretett volna ugyanúgy vezetni, biciklizni, mint látó társai. Meg is tanulta a biciklizést, majd indított be autót, motort is. A motorozással Guinness-rekordot is állított fel, a Hungaroringet körbemotorozta úgy, hogy egy headseten keresztül irányították. Egyéb járműveket is vezetett, pl. jetskit és kamiont is, legutóbb azonban egy pizzasütő világbajnokságon vett részt.
Sándor történetei mindenkinek erőt adnak, így a résztvevőknek is, ezt is tűzte ki célul, hogy az embereknek erőt adjon azzal, hogy korlátai ellenére nem mond le álmairól.
A Fővárosi ÖnkormányzatAlacskai Úti Idősek OtthonánakVirág Benedek utcai telephelye 2023. május 17-ére szervezte meg lakóinak az idei majálist, melynek egy általunk tartott zenés szemléletformáló előadás is részelehetett. A felkérésnek azért is örültünk nagyon, mert hiszünk abban, hogy a művészet eszközeivel még hatékonyabbá tehetjük az ilyen jellegű szolgáltatásainkat.
A dalokat és az azokat összekötő szövegeket úgy állítottuk össze, hogy tükrözzék a majálisokon megszokott vidám hangulatot, ugyanakkor kapcsolódjanak a látássérült emberek hétköznapi szituációihoz is valamilyen formán, illetve az idősek vélhető tapasztalataihoz is igazodjanak a témák. Ez utóbbi szempontokat nem a dalválasztásban, hanem a dalok között elhangzott tartalom előre eltervezésénél vettük figyelembe. Többek között szó esett az önkiszolgálásról, főzésről, közlekedésről, művelődésről és látássérülteknek kifejlesztett segédeszközökről is.
Leona mikrofonnal a kezében énekel.
A programszervezők elmondták, hogy az, hogy több mint negyven embert oda le tudtak ültetni, nagy dolognak számít, mert általában csak feleannyi érdeklődő vesz részt a különböző eseményeken. A zenét nagyon szeretik.
Mi is úgy gondoltuk, hogy dalokon keresztül még inkább lesz lehetőségünk átadni valamit, ami nekik is hasznos, lelkiekben is feltöltekezhetnek. A program szervezőjének elmondtuk, hogy a különféle segédeszközöket be is tudja mutatni a VGYKELáthatár Segédeszköz Boltja úgy, hogy oda kitelepül. Az idős korosztálynak nagy segítséget jelentene, ha gyengülő látásuk okán beszerezhetnének különféle eszközöket a mindennapokhoz.
Horváthné Dunaveczki Leona, aki a VIII. és a XXI. kerületek közösségi civilszervezője, ő volt az előadó. Dudikné Rácz Andrea, aki a XX. és a XXIII. kerületek közösségi civilszervezője, ő készítette a fényképeket, s képviselte az egyesületet a XX. kerületi látássérültek nevében. Ugyanis ez az idősotthon ebben a kerületben található. Szállításban, hangosításban Horváth Csaba önként adta eszközeit, idejét és munkáját, amit ezúton is köszönünk. Hálásak vagyunk a program meghívásáért Bernáthné Potondi Emese telephelyvezetőnek, s minden ott dolgozó és közreműködő munkatársának, hogy meghívtak bennünket, s mindent megtettek annak érdekében, hogy jól sikerüljön a program.
XVI. kerületi májusi klubnapunkon a vakvezető kutyáké volt a főszerep. Vendégünk egy lelkes tagunk, Samu Attila volt, aki magával hozta társát, vakvezető kutyáját is.
A beszélgetés során elhangzottak olyan általános és hasznos információk, hogy például hogyan képeznek ki egy vakvezető kutyát, hogy mit szabad és mit nem szabad megtenni egy vakvezető kutyával munka közben, de természetesen a személyes élményeknek és gondolatoknak is teret engedtünk.
Aki esetleg lemaradt volna, az online klubnap visszanézhető Facebook-oldalunkon, az alábbi linkre kattintva.
Köszönjük Attilának, hogy vállalta a beszélgetést.
2023. május 13-án részt vettünk Pesterzsébeten a Csili Művelődési Központ szervezésében megrendezésre került Egészség és Sportnapon.
Az Érdeklődők megismerkedhettek a Braille írással, lehetőségük nyílt a szimulációs szemüvegek kipróbálására – ezzel egy kis betekintést nyerve a látássérült emberek mindennapi életébe. Igény szerint hallhattak a vakvezető kutyás és fehérbotos közlekedésről, kérés esetén megengedett volt a kutyus simogatása a gyerekek legnagyobb örömére.
A gyerekek szemtakaró használata mellett kipróbálhattak speciális játékokat, ahol a tapintás és a szaglás játszott főszerepet.
A programra többek között kitelepült a Láthatár segédeszköz bolt is, így az Érdeklődőknek lehetőségük nyílt a termékek kipróbálására és megvásárlására is.
Május 13-án Óbuda egyik nevezetes helyszínére látogattunk. A Gázgyári lakótelep történetével ismerkedtünk, megnéztük az 1910-es években épült házakat. A gázgyár szakembereinek otthont adó kolónia gyakorlatilag két elkülönülő lakótelepet jelentett. A belső tisztviselő telepet a gyár vezetőinek és a magas beosztású műszaki szakembereinek építették, a külső munkás telepen pedig az alacsonyabb beosztásban dolgozó munkások kaptak lakásokat. A két telep ennek megfelelően egészen eltérő volt a lakások beosztásának tekintetében. A belső telep tervezője Reich Kálmán volt, míg a külső munkástelep Balogh Lóránt tervei szerint épült meg. A dolgozók számára kialakított lakótelep gyakorlatilag egy kis faluként működött, ahol helyben minden volt: posta, orvosi rendelő, patika trafik, óvoda, iskola, bolt, pékség, hentes, fodrász, borbély cipész. A tisztviselőtelep és a munkástelep lakásainak megépítésénél minőségileg nagy különbségek voltak. A kertek gondozására viszont mindkét helyen nagy figyelmet fordítottak az ott élő emberek. Így szépek és gondozottak voltak. Kertész és utcaseprő is dolgozott ott akkor.
Gyakorlatilag mintatelepnek számított az Óbudai gázgyári lakótelep. A főváros költségeket nem sajnálva építette, szépítette, tartotta fenn. Az épületek nem változtak az elmúlt száz év alatt. Ma is parkosított térben helyezkednek el az egységes építészeti terv szerint megépített földszintes és emeletes házak. A lakótelep sikerességét bizonyítja, hogy a ma ott élő emberek is intenzív közösségi életet élnek. Nem ritkák a társas összejöveteleik. Amikor ott jártunk, a kizöldült fák lombjai között madarak énekeltek.
Utána a közeli „Nagymama Palacsintázója” Vendéglőben megpihentünk, és finom palacsintákat és üdítőt fogyasztottunk. Közben megbeszéltük múltbéli időutazásunk élményeit.
Ez a program az NSZI pályázat keretében valósult meg. Köszönjük.
A kőbányai klub májusi összejövetelét, havi klubnapunkat 2023. május 08-án 15 órai kezdettel tartottuk meg a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban. Ezúttal Jánosi Veronika volt a vendégünk, aki a májusban esedékes Esélyegyenlőség napja okán a braille írásról tartott előadást.
Vera beszélt egy pár szót Louis Braille-ről, az írás névadójáról, majd az írás felépítését ismertette. Később a jelenlévők ajándék névjegyet kaphattak, és megismerhették a braille írógép működését.
A program szokásosan kötetlen beszélgetéssel, és az egyik klubtag által előadott vidám verssel zárult.
A klubnapon készült videó 2023. 05. 14-től megtekinthető a Közösség lámpásai – Budapest X. kerületi látássérültek klubja Facebook-oldalon: az alábbi linken.