Category: XVIII. kerület

Októberi klubnap: ősz, gyümölcsök, pálinka

   |   By  |  0 Comments

A klubtagok az asztalnál esznek.

Október 30-án megtartottuk soron következő klubnapunkat, melyen a főszerep a gyümölcsöké és az azokból készülő pálinkáé volt.

Először megnéztünk egy rövid filmet arról, hogyan készül a pálinkafőzés alapjául szolgáló cefre. Azt is megtudhattuk, hogy milyen gyümölcsökből és hogyan készül a pálinka. Beszélgettünk arról, hogy ki vagy kinek ismerőse, rokona foglalkozik jóféle házipálinka készítésével és mindezt hogyan teszi. Egy kvízjátékkal leteszteltük ki milyen főzőmester lehetne, nagyrészt tökéletes válaszok születtek, így megállapítottuk, hogy a pálinkáról, mint hungarikumról igen sokat tudunk.

Elhangzottak még a pálinka népies elnevezései is, valamint mókás szólások is vele kapcsolatban. Egyik klubtag hozott néhány stampedlis poharat vicces feliratokkal, amiken jót derültünk.

Klubtagjaink jóvoltából finom házi sajtos rudak is kerültek az asztalra, melyek igen jó szolgálatot tettek a kóstoló során. Ugyanis többféle házi főzésű nedűt is megízlelhettek a jelenlévők, természetesen igen-igen mértékkel. A hangulatot fokoztuk egy kis zenével is, természetesen a pálinkáról. Aki nem ivott, az jóízűen fogyasztotta az asztalon felhalmozott gyümölcsöket: almát, körtét, szilvát, szőlőt.

A délután – az együttlétnek és a pálinkának is köszönhetően – nagyon jó hangulatban telt.

Jövő hónapban esedékes programjainkat is megbeszéltük, majd vidám hangulatban hagytuk el a termet.

Októberi klubnap képekben-2024.10.30.

Pázmán Krisztina
közösségi civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #vak #VGYKE #XVIII.kerület

Szeptemberi klubnap az okoseszközökről

   |   By  |  0 Comments

A tagok az asztal körül ülnek.

Szeptember 25-én megtartottuk soron következő klubnapunkat, melyre ellátogatott hozzánk egyesületünk elnöke, Fodor Ágnes és Lakatos Melitta, a VGYKE okoseszköz oktatója.

Miután az elnök asszony köszöntötte a jelenlévőket, két, az egyesület életében igen jelentős eseményre szóló meghívást adott át tagjainknak. Az október 26-án tartandó tisztújító közgyűlésre, valamint a december 6-án megrendezésre kerülő születésnapi ünnepségre invitálta a VGYKE tagjait, kísérőiket, családtagjaikat.

Ezt követően Lakatos Melitta munkatársunkkal ismerkedhettek meg a klub résztvevői. Az okoseszközök használatáról, a VGYKE kereteiben megvalósuló oktatásról beszélgettünk vendégünkkel. Melitta szívesen válaszolt az elhangzó kérdésekre, valamint Ági közreműködésével néhány mobiltelefonos applikáció működését is szemléltette. Megtudhattuk, hogy ezen alkalmazások hogyan segítik a látássérült emberek hétköznapjait, a közlekedést, a körülöttünk lévő környezet felismerését, stb. Lehetőségünk adódott a Braille kijelző használatának megismerésére is. Melitta Braille kijelző módban írt üzenetet Ági telefonjára.

Tagjaink nagyon élvezték a bemutatókat és aktívan részt vettek az előadásban.

Az eseményről készült néhány fotó és videó az alábbi hivatkozásokra kattintva tekinthető meg:
Szeptemberi klubnap képekben
Fodor Ágnes elnök meghív mindenkit a fent említett eseményekre
Lakatos Melitta okoseszköz oktató bemutatkozik
Melitta bemutatja a Braille kijelzőt
Egyéb alkalmazásokról beszél

Pázmán Krisztina
Közösségi civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #vak #VGYKE #XVIII.kerület

Strandoltunk

   |   By  |  0 Comments

Csoportkép a fürdő előtt

Kihasználva a szeptember eleji kellemes meleget, tagjainkkal 2024. szeptember 9-én ellátogattunk a Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdőbe.

A vendégek számos szolgáltatást vehetnek igénybe: gyermekmedence, élménymedence, szabadtéri medencék élményelemekkel, szaunák, masszázs, gyógyvizes medencék és természetesen gyógyászati kezelések.

Igazán jól esett belecsobbanni a kellemesen meleg vízbe, néhányan még a szaunázást is kipróbálták. A fürdőzés után jól esett egy kis harapnivaló a büfében.

Tagjaink nagyon élvezték a vízi programot, így elhatároztuk, hogy immár hagyományt teremtve minden év szeptemberében el fogunk látogatni ide.

Az eseményről készült néhány fotó itt tekinthető meg.

Pázmán Krisztina
XVIII. kerületi közösségi civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #vak #VGYKE #XVIII.kerület

Végre itt a nyár, tandemezzünk!

   |   By  |  0 Comments

Végre itt a nyár, tandemezzünk! - csoportkép a tandemkerékpárral

Júniusi klubnap – végre itt a nyár, tandemezzünk!

Június 26-án megtartottuk nyárindító klubnapunkat, melyre ellátogatott hozzánk Oláh Ferenc és Kovács András, akik egy tandem kerékpáron érkeztek.

Vendégeink meséltek arról, hogyan kezdték el a biciklizést és hogyan ismerkedtek meg ezzel a különleges módjával. Ferkó nem látóként a hátsó ülésen teker, hosszabb kerékpáros túrákon is részt vesz, saját tandem kerékpárjai és váltott „pilótái” is vannak. András látóként gyakran edz Ferkóval, de másokat is szívesen elvisz biciklizni magával.

A megismerkedés után a Művelődési Ház előtti téren néhány bátrabb vállalkozó ki is próbálhatta a fiúk kerékpárját. Volt, aki csak megnézte, de volt, akit nehéz volt leszállítani róla, annyira élvezte a suhanást.

A sport után jöhetett a korábban beígért fagyi, melyet a sétány fáinak árnyékában fogyasztottunk el jóízűen.

Az eseményről készült néhány fotó és videó az alábbi hivatkozásokra kattintva megtekinthető:

Júniusi klubnap képekben
1. videó
2. videó
3. videó
4. videó

Pázmán Krisztina
Közösségi civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #vak #VGYKE #XVIII.kerület

Májusi klubnap a kerületi Rendőrkapitányság munkatársával

  |   By  |  0 Comments

Májusi klubnap a kerületi Rendőrkapitányság munkatársával - a résztvevők

Májusi klubnap a kerületi Rendőrkapitányság munkatársával

Május 29-én megtartottuk klubnapunkat. Ez alkalommal Keviczky Csilla, a BRFK XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság rendőrhadnagya látogatott el hozzánk.

A bűnmegelőzési részleg munkatársa különböző csalásokkal ismertette meg a jelenlévőket. Főként az interneten előforduló átverések kerültek a reflektorfénybe. Hallhattunk a romantikus csalásokról, ingatlanhoz kötődő átverésekről és egyéb módon elkövetett bűncselekményekről is.

Csilla számtalan dologra hívta fel figyelmünket előadásában. Sajnos a hallgatóságból is többen tudtak elrettentő példákat mondani, de szerencsére nem személyes élmények voltak ezek.

A nap tanulsága volt, hogy mindenki legyen körültekintő, ne dőljön be mindenféle rosszakaratú embernek. Vigyázzunk magunkra és egymásra is!

Az előadás után egy kis süti mellett megbeszéltük a nyári hónapok programjait.

Az eseményről készült néhány fotó itt tekinthető meg.

Pázmán Krisztina
Közösségi civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #vak #VGYKE #XVIII.kerület

Színházlátogatás audionarrációval a Thália Színházban

   |   By  |  0 Comments

Színházlátogatás audionarrációval a Thália Színházban - csoportkép a színház előtt

Színházlátogatás audionarrációval a Thália Színházban

Május 21-én a „BOEING BOEING – Leszállás Párizsban” című előadást láthattuk audionarráció kíséretében az AKKU Egyesület tolmácsolásában.

Bernard, a sztárépítész elegáns loft-lakásában éli gondtalan életét. Ha kinéz az ablakon, Párizsra lát. Ha vacsorázna, a házvezetőnő viszi otthon a nemzetközi konyhát. Ha menyasszonya megérkezik, mámorosan szeretik egymást. Ha másik menyasszonya érkezik meg, vele is mámorosan szeretik egymást. Ha a harmadik, vele is. Mert minden normális, modern férfinak három menyasszony az ideális, csak légiutas-kísérők legyenek, és menetrend szerint elkerüljék egymást.

Amikor beállít a régi iskolatárs, hogy apró szívességet kérjen, ő is elámul az irigylésre méltó és tökéletes rendszeren. Persze egyetlen apró hiba is végzetes. Kettő még rosszabb, vicces. Ez az este a harmadik hibával kezdődik…”

Zseniális színészi alakítások, sok-sok humor és fülbemászó dallamok jellemezték a darabot, melyen nagyon jól szórakoztunk.

Az eseményről készült fotó itt tekinthető meg.

Pázmán Krisztina
XVIII. kerületi közösségi civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #vak #VGYKE #XVIII.kerület

Áprilisi klubnap a látássérültek hétköznapjairól

  |   By  |  0 Comments

Áprilisi klubnap a látássérültek hétköznapjairól - a tagok a kivetítőt figyelik.

Áprilisi klubnap a látássérültek hétköznapjairól

Április 24-én megtartottuk klubnapunkat. Ez alkalommal a látássérült emberek hétköznapi tevékenységei (pl. háztartási munkák végzése, tanulás, pénz kezelése, közös szabadidős tevékenységek, stb) során felmerülő nehézségekről és azok megoldásairól beszélgettünk.

Segítségünkre volt a VGYKE „Zéró látás, színes hétköznapok” című videósorozatának néhány epizódja, melyeket projektorral kivetítve közösen megnéztünk, majd megbeszéltük a látottakat, hallottakat. Igazán remek kis kerekasztal beszélgetés kerekedett minden epizód után, hasznos tanácsok, tapasztalatok és vicces történetek is elhangzottak.

A videósorozat megálmodóját, Horváthné Dunaveczki Leonát telefonon keresztül interjúvoltuk meg arról, hogyan születtek meg az egyes epizódok, kik voltak a munkálatok résztvevői, és természetesen hallhattunk néhány szót a jövőbeni tervekről is.

Egy igazán hasznos, jó hangulatban telt délutánt töltöttünk együtt.

Az eseményről készült néhány fotó itt tekinthető meg.

Pázmán Krisztina
Közösségi civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #vak #VGYKE #XVIII.kerület

Az ókori Egyiptom illataival ismerkedtünk a Szépművészeti Múzeumban

   |   By  |  0 Comments

Az ókori Egyiptom illataival ismerkedtünk a Szépművészeti Múzeumban - a tagok körben ülnek.

Az ókori Egyiptom illataival ismerkedtünk a Szépművészeti Múzeumban

Április 20-án egy múzeumpedagógiai foglalkozással egybekötött látogatáson vettünk részt a múzeum egyik állandó kiállításán.

Szépművészeti Múzeum megújult egyiptomi tárlata a korábbinál nagyobb területen, számos új tárggyal és témával kiegészülve várja a látogatókat. Az új koncepció három nagy tematikus egységre bontva mutatja be az ókori Egyiptom világát: Templom – Istenek; Nílus-völgy – Emberek; Sírkamra – Halottak.

Lehetőségünk nyílt egy szaglószerveinket megmozgató foglalkozáson részt venni, amely során olyan illatokat ismerhettünk meg, amelyeket az istenek kultuszához, vagy a halotti kultuszhoz kötődő rituálék során, illetve a hétköznapokban használtak pl. gyógyászati célokra. Megszagolhattuk pl. a tömjén, mirha, a kék lótusz, fehér lótusz, illatát, de találkoztunk olyan általunk is használt fűszerekkel, mint a fahéj vagy rozmaring.

Az eseményről készült néhány fotó itt tekinthető meg.

Pázmán Krisztina
XVIII. kerületi közösségi civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #vak #VGYKE #XVIII.kerület

Márciusi klubnapunkon a Húsvétra készültünk

  |   By  |  0 Comments

Márciusi klubnapunkon a Húsvétra készültünk - a tagok tojást készítenek.

Márciusi klubnapunkon a Húsvétra készültünk

Március 27-én megtartottuk klubnapunkat, melynek fő témája a közelgő Húsvét volt.

Először beszélgettünk kicsit az ünnephez kötődő népszokásokról és saját szokásainkról. Egy rövid kvízzel leteszteltük, mennyire vagyunk tájékozottak a témában. Majd a fiúk elővették kölnijeiket, és egy frappáns locsolóvers kíséretében meglocsolták a lányokat. Ezután a hölgyek is elmondták kedvenc versikéiket, valamint kedvenc húsvéti receptjeiket is kicserélték egymással.

Szorgos kezeinkkel „húsvéti tojást” is készítettünk kókuszgolyó tésztából, melyet aztán el is fogyasztottunk.

A vidám délutánon sokat nevettünk együtt, és egymásnak áldott ünnepet kívánva váltunk el.

Az eseményről készült néhány fotó itt tekinthető meg.

Pázmán Krisztina
Közösségi civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #vak #VGYKE #XVIII.kerület

Februári klubnapunkon farsangoltunk

  |   By  |  0 Comments

Februári klubnapunkon farsangoltunk - cica, oroszlán és párduc jelmezes tagok

Februári klubnapunkon farsangoltunk

Február 28-án fergeteges farsangi hangulatban búcsúztattuk a telet klubnapunkon.

Először beszélgettünk kicsit a farsangi szokásokról, felelevenítettük néhány egyéni és közös élményünket is.

Nagyon sokan érkeztek jelmezben, melyért nem maradt el a jutalom. A jelmez nélkül érkezők választották ki a két győztest, egy lányt és egy fiút.

Érkeztek hozzánk nagymacskák – cica, oroszlán, párduc -, egy angyalka, egy nyuszi, egy bohóc, Mickey és Minnie egerek, egy teafilter és nem utolsó sorban egy álomfogó is. A jelmezverseny győztese Minnie egér és az oroszlán lettek.

A jelmezesek egy táncos játékban is részt vettek, ahol szintén az oroszlán győzedelmeskedett.

Ezt követően hat fős csapatokra bontva egy beszélgetős, ismerkedős játékot játszottunk, mely nagyon tetszett mindenkinek. Sokat nevettünk az elhangzott kérdéseken és a válaszokon.

Természetesen nem maradhatott el a fánk sem, majd jóllakottan még táncra is perdültünk.

Az eseményről készült néhány fotó itt tekinthető meg.

Pázmán Krisztina
Közösségi civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #vak #VGYKE #XVIII.kerület

A Pinceszínházban jártunk

  |   By  |  0 Comments

A Pinceszínházban jártunk - tagok a nézőtéren Sztarenki Pál igazgató úrral

A Pinceszínházban jártunk

Február 25-én April De Angelis: Színésznők című darabját láthattuk audionarráció kíséretében az AKKU Egyesület tolmácsolásában.

Ezúttal színpad bejárásra is lehetőségünk adódott. A színház igazgatója, Sztarenki Pál, aki egyben a darab rendezője is, mesélt az előadás létrejöttéről. Érdekes kulisszatitkokba is beavatott bennünket. A színpadon megnézhettük, megtapinthattuk a díszleteket, kellékeket, a színésznők által viselt ruhákat. Még egy „színházi alkoholos italt” is kaptunk, melyet a darabban fogyasztanak a színészek.

Egy igazán különleges előadást láthattunk, az audionarráció pedig segített a történet megértésében.

„Egyszer II. Károly angol királynak várakoznia kellett, hogy a színházban elkezdődjön az előadás. Mi tart ilyen sokáig?! – türelmetlenkedett a király. A királyné borotválkozik. – hangzott a válasz. Akkor mostantól játssza nő! – rendelkezett a király. És ettől a naptól kezdve törvénybe került, hogy női karaktereket csak nők játszhatnak az angol színpadon. Ez a színházi anekdota őrzi a restauráció korában lejátszódó nagy színházi forradalom kezdetét és okát.”

April De Angelis, kortárs angol írónő Playhouse Creatures című művében az első hivatásos színésznők portréját rajzolja meg. A pionírok élete nem volt könnyű. A közönség tehetséges prostituáltaknak tekintette őket, és ha nem kívántak ennek megfelelően viselkedni, vagy bizonyos szolgáltatásokat nyújtani, kitették magukat otromba tréfáiknak, esetleg kegyetlen bosszújának. Többségük tragikus véget ért, de egyvalakinek sikerült felemelkednie, feljutni a legmagasabb körökig, egészen a király ágyáig…

Az eseményről készült néhány fotó itt tekinthető meg.

Pázmán Krisztina
XVIII. kerületi közösségi civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #vak #VGYKE #XVIII.kerület

Mit rejt Kodály Zoltán otthona?

  |   By  |  0 Comments

Mit rejt Kodály Zoltán otthona? - Tagok a múzeum előterében.

Mit rejt Kodály Zoltán otthona?

Február 23-án betekintést nyerhettünk a mindenki által ismert zeneszerző lakásába.

„Kodály Zoltán (Kecskemét, 1882 – Budapest, 1967) zeneszerző egykori otthona – melyben 1924-től haláláig lakott – a Belvárost a Városligettel összekötő reprezentatív fasor, az Andrássy út és a ma nevét viselő tér, a Kodály körönd sarkán épült eklektikus stílusú bérpalota földszintjén található.

Az 1990-ben megnyitott Kodály Zoltán Emlékmúzeum állandó kiállításként eredeti formájában, teljes berendezéssel mutatja be a mester otthonát. A dolgozószoba a hatalmas könyvtárral, a zeneszalon és az ebédlő a nagy zeneszerző, népzenetudós és pedagógus életének tárgyi dokumentumaival, az őt körülvevő bútorokkal és műalkotásokkal idézi vissza a magyar zenetörténet egyik legfontosabb huszadik századi műhelyét. A volt hálószobában pedig a tárlókban elhelyezett fényképek, az egész életművet reprezentáló kéziratok, a népzenegyűjtés dokumentumai adnak betekintést Kodály sokoldalú munkásságába.”

A múzeum alagsorában található teremben kisebb rendezvényeket, zenés előadásokat is tartanak. Itt volt lehetőségünk megtekinteni azt a kis filmet, mely rendkívül jól tematizálva mutatja be a zeneszerző életét, munkásságát.

Tárlatvezetőink nagyon kedvesen fogadtak bennünket, és ottlétünk alatt mindenben nagyon körültekintően segítségünkre voltak.

Az eseményről készült néhány fotó itt tekinthető meg.

Pázmán Krisztina
XVIII. kerületi közösségi civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #vak #VGYKE #XVIII.kerület