Category: XVIII. kerület

Januári évindító klubnap

   |   By  |  0 Comments

Januári évindító klubnap - tagok az asztal körül

Januári évindító klubnap
2024. január 31.

Az év első klubnapját egy pohárköszöntővel kezdtük. Ráhangolódtunk az új évre az elmúlt esztendő történéseinek felidézésével.

A tavalyi évben láthattunk több audionarrált színházi előadást, voltunk koncerten, múzeumokban, sétáltunk a Velencei tónál és a Városligetben, teaházban jártunk, és még sok-sok izgalmas, érdekes programon vettünk részt. Mosolyt csalt arcunkra a Magyar Zene Házában tett látogatásunk felidézése, amikor egy zenepedagógiai foglalkozás keretében elkészítettük első, közös zenei produkciónkat. Meghatottan emlékeztünk a tapintható festmények kiállítására a Pestszentimrei Közösségi Házban, valamint a Lőrinci könyvtárban megrendezett irodalmi délutánra.

Klubvendégeink is sok hasznos ismerettel láttak el minket, és tartalmas órákat szereztek a jelenlévőknek. Legnagyobb élményként a kerámiázás és a didgeridoo nevű hangszerrel való ismerkedés maradt meg bennünk.

Beszélgettünk jövőbeni terveinkről is, ötleteltünk, kik legyenek vendégeink klubnapjainkon, illetve klubprogramjainknak mik legyenek a célpontjai.

A januári jeles napokról sem feledkeztünk meg, valamint a hónap szülötteként Fekete István életével, munkásságával ismerkedtünk egy kicsit. Hallgattunk részleteket néhány művéből is.

Az eseményről készült néhány fotó itt megtekinthető.

Pázmán Krisztina
Közösségi civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #vak #VGYKE #XVIII.kerület

Ügyfélszolgálat és LifeMAX Egyesület

   |   By  |  0 Comments

Ügyfélszolgálat és LifeMAX Egyesület - klubtagok az asztalnál

Ügyfélszolgálat és LifeMAX Egyesület

2023. november 29.

Havi klubnapunk vendégei voltak: Kormányos Ágnes, a VGYKE ügyfélszolgálati munkatársa, valamint Csider Zoltán a LifeMax Egyesülettől.

A VGYKE ügyfélszolgálatának munkájáról, az egyesülettel kapcsolatos tudnivalókról értesülhettek tagjaink, valamint lehetőség nyílt a tagdíjak befizetésére is, és adategyeztetések is történtek.

Másik vendégünk a LifeMax Egyesülettől érkezett hozzánk. Egy idősek, fogyatékkal élők, egyedülállók vagy bárki más számára is elérhető és rendkívül hasznos segélyhívó szolgáltatást mutatott be a jelenlévőknek. Az eszköz megtekintését követően elmondta, hogy miként működik az, beszélt használatának előnyeiről, lehetőségeiről. Élesben is kipróbálhattuk, a rajta lévő gomb megnyomásával kb. 20 másodpercen belül be is jelentkezett a diszpécserközpont. Tagjaink igen érdeklődőek voltak, sok-sok kérdés felmerült az eszközzel és a szolgáltatással kapcsolatban, melyekre kimerítő választ kaptak Zoltántól.

Az előadást követően néhány népszerű karácsonyi dal is felcsendült, ezzel is ráhangolódva az ünnepi készülődésre.

Végezetül beszéltünk a decemberben várható programokról.

Az eseményről készült néhány fotó itt tekinthető meg.

Pázmán Krisztina
Közösségi civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #LifeMaxEgyesület #ügyfélszolgálat #vak #VGYKE #XVIII.kerület

Színházlátogatás audionarrációval – Oscar

   |   By  |  0 Comments

Színházlátogatás audionarrációval - Oscar - tagok a nézőtéren

Színházlátogatás audionarrációval – Oscar

Október 24-én a Thália Színházban jártunk, ahol az „Oscar” című előadást láthattuk audionarráció kíséretében az AKKU Egyesület tolmácsolásában.

Mösziő Barnier-nek rengeteg sok vállalata és rengeteg sok pénze van. És két lánya, de csak az egyikről tud. És a két lányának három kérője. És az egyik lányának elhiszi, hogy terhes. De amikor beosztottja, Christian beállít egy ékszerekkel teli táskával, már semmi nem érdekli, csak a táska. Viszont táskából is van még kettő. Ilyet még életében nem látott, pedig olyat is látott, amit nem vallott be senkinek.”

Claude Magnier legendás bohózatában Louis de Funès 13 év alatt több mint hatszázszor játszotta Barnier szerepét – amit filmen később Sylvester Stallone tett ismertté az egész világon.

Nagyon jól szórakoztunk a poénokban és helyzetkomikumokban bővelkedő darabon.

Az eseményről készült fotó itt tekinthető meg.

Pázmán Krisztina
XVIII. kerületi közösségi civilszervező

#AKKUEgyesület #aliglátó #audionarráció #gyengénlátó #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #színház #vak #VGYKE #XVIII.kerület

Fehérbot Napi rendezvény a XVIII. kerületben

   |   By  |  0 Comments

Fehérbot Napi rendezvény a XVIII. kerületben - a Vakrepülés Színtársulat a színpadon, előtte táncolókkal

Fehérbot Napi rendezvény a XVIII. kerületben

Október a látás hónapja, október 15-e pedig a vakok által közismert Fehérbot Nemzetközi Világnapja, melyet minden évben megünnepelnek látássérült körökben, ezzel irányítva a közvélemény figyelmét a látássérült emberek helyzetére.

A XVIII. kerületi Lámpás klub szervezésében egy gálaműsor keretében emlékeztünk meg e jeles napról. Rendezvényünket Fodor Ágnes,VGYKE eelnöke nyitotta meg köszöntőjével. Elmondta, hogy számára mit jelent ez a nap, milyen lehetőségei vannak a látássérült embereknek az életben, milyen akadályokkal és nehézségekkel kell megküzdeniük. Mindenkit arra biztatott, hogy mindig tekintsen előre és valósítsa meg céljait az élet minden területén.

A nézőket prózai és zenés előadásokkal vártuk.

Fellépők voltak:

  • Horváthné Dunaveczki Leona – musical
  • Romanek Inka – felolvasta Taskovics Adél novelláját
  • Máj Kriszta és Páll Zsolt (Pille), a Vakrepülés Színtársulat tagjai – népszerű slágerek.

A műsort követően szendviccsel és süteménnyel kedveskedtünk a jelenlévőknek.

A program megvalósítását Budapest Főváros XVIII. Kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata támogatta.

Az eseményről készült néhány fotó itt tekinthető meg.

Pázmán Krisztina
XVIII. kerületi közösségi civilszervező

#aliglátó #Fehérbotnap #gyengénlátó #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #vak #VGYKE #XVIII.kerület

Színházlátogatás audionarrációval – Alul semmi

   |   By  |  0 Comments

Színházlátogatás audionarrációval – Alul semmi - a tagok a színház bejáratánál

Színházlátogatás audionarrációval – Alul semmi

Október 20-án a Thália Színházban jártunk, ahol az „Alul semmi” című előadást láthattuk audionarráció kíséretében az AKKU Egyesület tolmácsolásában.

„Sheffield. Két munkanélküli darukezelő csodálatos tervet eszel ki: férfisztriptízzel keresnek pénzt, hogy kisiklott életüket helyrehozzák. Elragadó, megindító történet a bolondos szervezésről, melynek végén összeáll a csapat. „Nem fiatalok. Nem szépek. Nem hibátlanok. De ma este színpadra lépnek, és le sem engedjük őket, míg nem marad – alul semmi!” A legendás film színpadi változatának magyarországi ősbemutatója.”

Nagyon jól szórakoztunk a poénokban és helyzetkomikumokban bővelkedő darabon.

Az eseményről készült fotó itt tekinthető meg.

Pázmán Krisztina
XVIII. kerületi közösségi civilszervező

#aliglátó #AKKUEgyesület #audionarráció #gyengénlátó #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #színház #vak #VGYKE #XVIII.kerület

Szeptemberi klubnap az esélyegyenlőségről és a szüretről

   |   By  |  0 Comments

Szeptemberi klubnap az esélyegyenlőségről és a szüretről - a klubnap résztvevői

Szeptemberi klubnap az esélyegyenlőségről és a szüretről

2023. szeptember 27.

Havi klubnapunk vendégei a XVIII. Kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzatának munkatársai voltak. Ellátogatott hozzánk Kőhegyi Edit esélyegyenlőségi referens és Kelemenné Fejérpataky-Herceg Szilvia, a Humánszolgáltatási Főosztály főosztályvezető-helyettese.

Vendégeink a bemutatkozást követően munkájukról beszéltek, elmondták, milyen feladatokat látnak el az önkormányzaton belül. Szóba kerültek azok a fórumok is, melyeken az egyes, fogyatékkal élőkkel, illetve egyéb csoportokkal foglalkozó civil szervezetek is megjelenhetnek és hatással lehetnek egyes szakmai döntésekre. Megtudhattuk, mely jogszabályok szólnak az esélyegyenlőségről, és hogyan történik azok megalkotása. A kerületben élő emberek számára igénybe vehető humán szolgáltatásokról is szó esett, mint például a segélyezés, étkezés, vagy éppen a nappali szociális létesítmények.

Klubunk második felében az őszi munkákról, főként a szüretről szóló kvízzel tettük próbára tudásunkat. Alkalmunk nyílt háromféle szőlő és háromféle bor megkóstolására is. Falatozás közben jövőbeli terveinkről is beszélgettünk.

Pázmán Krisztina
Közösségi civilszervező

#aliglátó #esélyegyenlőség #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #szüret #vak #VGYKE #XVIII.kerület

Mi fő a bográcsban?

   |   By  |  0 Comments

Mi fő a bográcsban? - klubtagok az asztal körül

Mi fő a bográcsban?

Egy remek kerti partin vettünk részt klubunk önkéntes segítője, Ráczné Bojczán Magdolna meghívásának köszönhetően. Házigazdáink nagyon szívélyesen fogadtak minket, mindent megtettek annak érdekében, hogy jól érezzük magunkat és egy kellemes délutánt tölthessünk el otthonukban.

A bográcsban ízletes sertéspörkölt készült, amit mindenki nagyon jóízűen fogyasztott el. Desszertként torta, különféle házi sütemények és kekszek kerültek az asztalra.

Mindenki nagyon örült, hogy ezen a szép szeptember eleji napon együtt lehettünk és kötetlenül beszélgethettünk egymással, kizökkenve a hétköznapok rohanásából.

Nagyon köszönjük a meghívást, a szívélyes vendéglátást és a sok-sok szeretetet, gondoskodást, odafigyelést, amit kaptunk vendéglátóinktól!

Az eseményről készült néhány fotó itt tekinthető meg.

Pázmán Krisztina
XVIII. kerületi közösségi civilszervező

#aliglátó #bográcsozás #gyengénlátó #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #vak #VGYKE #XVIII.kerület

Klubnap a Bókay Kertben

  |   By  |  0 Comments

Klubnap a Bókay Kertben - tagok az asztal körül

Klubnap a Bókay Kertben

2023. augusztus 30.

Augusztus havi klubnapunkat, ezúttal a megszokottól eltérő helyszínen, a Bókay Kertben, a szabadban töltöttük.

Nagyon örültünk, hogy ismét találkozhattunk egymással. Mindenki beszámolt a nyár élményeiről, hol és merre járt, és hogyan töltötte a meleg napokat.

Két új klubtagot is üdvözölhettünk körünkben. A kölcsönös bemutatkozást követően a napot egy kis dinnye-partyval zártuk, mindenki élvezte a szezon végén járó gyümölcs üdítő frissességét.

A falatozás után jövőbeli terveinkről is beszélgettünk.

Az eseményről készült néhány fotó itt tekinthető meg.

Pázmán Krisztina
XVIII. kerületi közösségi civilszervező

#aliglátó #BókayKert #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #vak #VGYKE #XVIII.kerület

Városligeti séta és koncert

  |   By  |  0 Comments

Városligeti séta és koncert - csoportkép egy szobornál

Városligeti séta és koncert – július 7.

Július havi klubprogramunk keretében a Városligetbe látogattunk el.

Sétánk során áthaladtunk a Hősök terén, ahol megcsodáltuk a nagy királyainkról, vezéreinkről készült hatalmas méretű szobrokat. A Műjégpálya mellett elhaladva a hídon át közelítettük meg a Vajdahunyad várát, melyen átsétálva láthattuk a különböző stílusokat bemutató épületeket, és megtaláltuk sok általunk is ismert híres ember szobrát.

A Magyar Zene Háza épületéhez érkeztünk, melynek bisztrójában a ránk váró koncert előtt elfogyasztottunk egy kávét.

A szabadtéri színpadon a Duna Szimfonikus Zenekar „A vizek zenéi” című műsorát élvezhettük. Felcsendültek Handel, Beethowen, Muszorgszkij, Johann Strauss, Pazeller Jakab és Lehár Ferenc dallamai.

A Zenekar 2023 nyarán e koncertműsorával ünnepli legfőbb természeti kincsünk, a víz értékeit. A műsorban Európa különböző szép vizei jelentek meg: a londoni Temze, az Adria tengerpartja, a velencei lagúnák, az erdélyi Herkulesfürdő, az orosz tavak és az osztrák csermelyek világa, a Moszkva folyó partja és természetesen a Duna.

A koncert után kellemes nyár esti időben sétáltunk vissza a kisföldalatti megállójához.

Az eseményről készült néhány fotó az alábbi hivatkozásra kattintva megtekinthető.

Pázmán Krisztina
XVIII. kerületi közösségi civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #klubprogram #koncert #közösséglámpásai #látássérült #séta #vak #Városliget #VGYKE #XVIII.kerület #zene

Filmgyártás Élménytúra Etyeken

   |   By  |  0 Comments

Filmgyártás Élménytúra Etyeken - nézelődés a díszletvárosban

Filmgyártás Élménytúra Etyeken – július 6.

Július havi klubprogramunk keretében a Korda Filmparkba látogattunk el, ahol egy izgalmas filmes utazáson vehettünk részt.

Lehetőségünk nyílt a 8. stúdió meglátogatására. Végig követhettük egy film elkészítését a forgatókönyv megírásától kezdődően a befektetők szerzésén, a castingon, a filmforgatáson át egészen a vörös szőnyegig.
Sokak által ismert filmek, sorozatok helyszínéül szolgált már a Filmstúdió, ottlétünkkor is éppen forgatás zajlott, melyre a kulisszatitkok megóvása miatt sajnos nem kukkanthattunk be. Azonban egy erre a célra berendezett kis „stúdióban” leforgathattuk saját kis filmrészletünket. A látogató csoport tagjai közül kerültek ki a szereplők, a rendező, a forgatókönyvíró és a csapó is. Fantasztikus élmény volt.

A Filmpark területén számos életnagyságú díszletváros is megtalálható, melyeket az oda látogatók egy könnyű sétával bejárhatnak, így jutottunk el mi is pl. New Yorkba és Rómába.

Túránk végeztével hatalmas élménnyel gazdagodva, jóleső kimerültséggel ültünk be buszunkba és utaztunk vissza a fővárosba.

“Interaktív élménytúránkkal a stábtagok érdekes munkáját kívánjuk alaposabban megismertetni a filmbarát látogatóinkkal. Betekintést nyújtunk, hogyan dolgozik 15000 honfitársunk a nemzetközi és magyar produkciókban.

Célunk, hogy a magyar nézők büszkeséggel nézzék végig egy-egy itthon forgatott szuperprodukció hosszú stáblistáját, együtt izguljanak az Oscar díjátadón a hazai alkotók százaival, és mindemellett inspirációt kívánunk adni egy felnövekvő generáció számára, akik akár leendő hivatásukként tekinthetnek a filmiparra.”

Forrás: Korda Filmpark

Az eseményről készült néhány fotó az alábbi hivatkozásra kattintva megtekinthető.

Pázmán Krisztina
XVIII. kerületi közösségi civilszervező

#aliglátó #Etyek #film #filmgyártás #gyengénlátó #klubprogram #KordaFilmpark #közösséglámpásai #látássérült #vak #VGYKE #XVIII.kerület

Szülinap a XVIII. kerületben

   |   By  |  0 Comments

Szülinap a XVIII. kerületben - a tagok az asztal körül

Júniusban is megtartottuk havi klubnapunkat (28-án) a Kondor Béla Közösségi Házban, melynek témái: Budapest egyesítésének 150 éves évfordulója, valamint a XVIII. Kerületi Lámpás Klub eddigi hét évének történései, valamint szülinap a XVIII. kerületben.

Egy játékos kvíz keretében beszélgettünk fővárosunkról történelmi, kulturális vonatkozásban, valamint személyes élményeinkkel, sztorijainkkal is hozzájárultunk a régi dolgok felidézéséhez. Szóba kerültek a nagy magyar királyok, jelentős történelmi események, a külföldi sztárok felbukkanása Budapesten, a tömegközlekedés viszontagságai és még nagyon sok érdekesség.

Szívet melengető volt a klubunk fennállásának elmúlt hét évében történt események felelevenítése is. Jártunk színházban, múzeumokban, fesztiválokon, voltak szabadtéri programjaink, kirándultunk, stb. Jókat nevettünk egymás kalandjain.

Mivel az időjárás aznap kissé szeles és a nyárhoz képest hűvös volt, ezért a korábban beígért, a közeli fagyizóban elfogyasztható fagylalt helyett inkább a terem „melegében” egy jégkrémmel ünnepeltük szülinapunkat. Az elkövetkezendő hónapok terveiről is beszélgettünk. Egymásnak kellemes nyarat, jó pihenést kívánva váltunk el.

Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
XVIII. kerületi közösségi civilszervezők

#aliglátó #beszélgetés #Budapest #gyengénlátó #klubnap #közösséglámpásai #látássérült #születésnap #ünneplés #vak #VGYKE #XVIII.kerület

A Magyar Zene Házában jártunk

   |   By  |  0 Comments

Csoportkép a zenélő játszótéren

 

Április 29-én klubprogramunk keretében a Városligetbe látogattunk el. Az épület mellett található zenélő játszótéren találkoztunk, majd egy zenepedagógiai foglalkozáson vettünk részt.

 

Kezünkbe vehettünk és megszólaltathattunk különleges, általunk eddig nem, vagy kevésbé ismert hangszereket, mint pl. a triangulum, ritmustojás, csőharang, esőbot, különféle dobok, stb.

A ritmus érzékünket is tesztelhettük. Mozart Török indulójának dallamát követve saját kezünket, lábunkat, vállunkat, valamint a szomszédunk térdét, tenyerét használhattuk hangszerként.

A remek foglalkozást követően a „Hangdimenziók – zenei utazások térben és időben” című állandó kiállítás megtekintésére nyílt lehetőségünk. Különböző korok dallamaival, zenéjével ismerkedhettünk meg, valamint hallhattunk klasszikus zeneszerzők élettörténetéről, zenei kultúrák kialakulásáról, hangszerekről, mindenféle érdekes dologról a zenével kapcsolatban.

Az eseményről készült néhány fotó és videó az alábbi linkeken megtekinthető:

Áprilisi klubprogram-Magyar Zene Háza-képekben
Áprilisi klubprogram-Magyar Zene Háza-videó1-hangszerek
Áprilisi klubprogram-Magyar Zene Háza-videó2-Mozart Török indulója másképpen
Áprilisi klubprogram-Magyar Zene Háza-videó3-közös zenei produkciónk
Áprilisi klubprogram-Magyar Zene Háza-videó4-Mozart Török indulója már profin

Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
XVIII. kerületi közösségi civilszervezők