Esküvőm egy felejthetetlen pillanata…
Idézem, amit Orsinak írtam:
“A látássérült ismerősöket tiszteletben tartva, azt is leírom, amit te bizonyára tudsz magadról, ha nem bánod. 🙂 Fekete-fehér, térdig érő, kosztüm van rajtad, követi karcsú alakodat. Az eleganciát nem csak a forma, de a minta is kiemeli, a fekete alapon különös gonddal tervezték a fehér részleteket, a nyak “v” kivágásánál és azt kiegészítve egy vízszintesen a mellkason végigfutó sávval, mely két oldalt a derék és a csípő ívén ugyancsak “v” alakban leszaladva folytatódik, darázsderekat kölcsönözve a ruha viselőjének. A kosztümhöz kis fehér boleró és fekete harisnya is tartozik, utóbbit ezen a képen nem látjuk, mert közelről, deréktól fölfelé lettél lefotózva.
Nem tudom megállni, hogy a gondosan összeválogatott kiegészítőkről is szót ejtsek, mert azok még az esküvői kavalkádban is feltűntek, annyira gyönyörűek és olyan jó az összhatásuk. Bal oldalt a bolerón egy nagyjából tenyérnyi méretű piros virágkitűző, hozzá egy törtfehér, kerek csipkehatású fülbevaló és egy ugyancsak csipkejellegű fekete karkötő. Nyakadban, alig észrevehető, finom ezüstlánc és a mikrofont tartó kezeden gyűrű, azt hiszem ugyancsak ezüst.
Ez már a lagzi karaoke programja, énekelsz. Arcod átszellemült, érződik, hogy szereted ezt a pillanatot, hogy elemedben vagy a “színpadon”. A háttér elkent félhomályában téged fény, szinte aura vesz körül és ez nem véletlen. Aki csak a képet látja, nem tudhatja, de mi, akik ismerünk, pontosan tudjuk… Ha te mikrofont ragasz, nem afféle karaokis-együttérző, elnéző tiszteletből hallgat némán a közönség, inkább a csöndes ámulat fojtja beléjük a szót. Meg kell hagyni, vitted kűrt, köszönjük!. 🙂 ”
Fotó: Béres Márton
Ennek az írásomnak egyébként utóélete is van, ugyanis a soraim nyomán kaptam a megtisztelő felkérést egy volt kolléganőmtől, hogy narráljam lélegzetelállító menyasszonyi ruháját. A megkeresést és a narrációt az alábbi két cikkben osztottam meg a nagyérdeművel:
http://www.vgyke.com/hir/egy-meghato-keres/
http://www.vgyke.com/hir/alomszep-menyasszony/
Tetszett a narráció? Írja meg nekem a vgyke.audionarracio@gmail.com e-mail címen, köszönöm! Látogasson el a www.facebook.com/vgykeaudionarracio oldalra is, itt további narrációkat, programajánlókat és egyéb érdekességeket talál, várom szeretettel!
S. Tóth Erika
audionarrátor, kommunikációs munkatárs
Mobil: +36 30 755 6983