Hangoskönyvek és nosztalgia Óbudán
Magyarországon a látássérült embereknek az 1960-as évek eleje óta van lehetősége hozzájutni felolvasott könyvekhez a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Hangoskönyvtára jóvoltából. A mai kor követelményei azonban felülírták az egykor szalagra, majd később kazettára történő felolvasást. Néhány éve CD-ken lehetett hangoskönyveket kölcsönözni, de mostanra már ez a lehetőség is megszünt. Az irodalomkedvelők vagy egy kimondottan e célra készített, és az MVGYOSZ Hangoskönyvtárából kölcsönözhető hangoskönyv-olvasó készüléket, vagy pedig mobilapplikációt tudnak használni. Utóbbiban lehetőség van a kiválasztott könyv saját okoseszközre történő letöltésére, kizárólag saját célra, vagyis a felolvasott mű – a szerzői jogdíjakra való tekintettel – nem másolható. Az érintettek regisztrációt követően használhatják mind a hangoskönyv-olvasó készüléket, mind pedig a mobilapplikációt, illetve egy e célra kifejlesztett webes felületet is.
2017. nyarán Helle Maximilian ötlete volt, hogy jó lenne digitalizálni a régi hangoskönyveket, illetve minél több újat is elkészíteni. Ötletét megosztotta a Facebook-on. Felhívását olvasta Puskás Kata Szidónia, az egykor legtöbbet felolvasó és egyik legnépszerűbb kiváló színművész, Bodor Tibor unokája, aki természetesen egyetértett a kezdeményezéssel. 2018. januárjában létrehozták a Bodor Tibor Kulturális Egyesületet. Az Egyesület önkénteseket toborzott, akik lelkesen kezdték digitalizálni a régi hanganyagokat, illetve lelkesen fogtak hozzá újabb könyvek felolvasásához. Az Egyesület a mai napig is várja önkéntes felolvasók jelentkezését.
Hogy a VGYKE III. kerületi Lámpás Klubjának résztvevői is megismerhessék e nagyszerű kezdeményezést, illetve ha már ismerik, de tennének fel kérdéseket a Hangoskönyvtárral kapcsolatban, 2024. novemberi klubnapunkra vendégségbe hívtam a kezdeményezés megálmodóját, Helle Maximiliant, aki technikusként segíti a Hangoskönyvtár munkáját. Maxi örömmel mesélt is e kezdeményezésről, és beszélgetett a résztvevőkkel, akik közül sokan osztották meg hangoskönyvekkel kapcsolatos élményeiket. Maxit egyébként nem csak ebbéli minőségében ismerhetjük, hanem – és ezt a tevékenységét régebb óta is folytatja – zongoraművészként is. Rendszeresen hallhatjuk őt klubokon, és kísér nóta- és operetténekeseket is. Többek között a november 2-án elhunyt Kisnémedi Varga Pál magyarnóta- és operetténekessel is dolgozott együtt, kimondottan jó barátság kötötte össze őket. Meg is emlékeztünk Kisnémedi Varga Paliról és egy ugyancsak novemberben elhunyt, III. kerületi tagtársunkról, Bükiné Hangl Zsuzsannáról. Emlékük előtt egy perces néma felállással tisztelegtünk.
Amikor Maxit meghívtam novemberi Lámpás Klubunkra, megbeszéltük, hogy bár a klub témája most a hangoskönyv lesz, de amennyiben a résztvevők igényt tartanak rá, természetesen örömmel vesszük, ha megszólaltatja a Békásmegyeri Közösségi Ház I. emeleti kistermében lévő pianínót. És bizony, volt is igény a jelenlévők részéről, miután a klub első felében a 2018. januárjában alakult Bodor Tibor Kulturális Egyesületről, az MVGYOSZ Hangoskönyvtárából kölcsönözhető hangoskönyv-olvasó készülékről és a Hangoskönyvtár-alkalmazásról, illetve hangoskönyvekről beszélgettünk, a kétórás klub második órájában a kötetlen, jó hangulatú beszélgetésből nosztalgiázás lett, régi, közismert dallamok csendültek fel. Többen dalra is fakadtak. Emellett a klubról nem hiányozhatott néhány finomság, sós perec és vaníliás karika, ásványvíz.
A Bodor Tibor Kulturális Egyesület alapító-elnöke, Bodor Tibor unokája, Puskás Kata Szidónia elfoglaltsága okán most nem tudta tiszteletét tenni nálunk, azonban reméljük, hamarosan őt is vendégül láthatjuk majd a Békásmegyeri Lámpás Klubban. Maxinak köszönjük a remek hangulatú muzsikát, a Bodor Tibor Kulturális Egyesület valamennyi munkatársának pedig a sok szép és igényes hangoskönyvet!
És végezetül, de nem utolsó sorban köszönjük Vasné Pintér Terikének, volt klubvezető tagtársunknak a klub lebonyolításában , a megvendégelésben és a képek elkészítésében nyújtott segítségét!
További részletek és egyéb tartalmak, pl. a korábbi klubnapjainkról, programjainkról készült élménybeszámolók a Közösség Lámpásai – Óbudai Látássérültek Klubja Facebook-oldalán olvashatók.
Ruzsa Viktor
VGYKE III. kerületi közösségi civilszervező
#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #Óbuda #vak #VGYKE