Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Narráció 17

2022. május 30.
A narrált festmény

 

A “Vizuális kultúra mindenkié”
Bortnyik Sándor: Az új Éva
1924, Magyar Nemzeti Galéria

(A kép forrása: Magyar Nemzeti Galéria, https://mng.hu/mutargyak/az-uj-eva/)
olaj, vászon, 48,5 × 38 cm

Bortnyik Sándor 1893-ban született Marosvásárhelyen. Élete nem indult könnyen, szüleit hamar elvesztette: édesanyja születése után néhány nappal meghalt, édesapja elméje pedig megbomlott a fájdalomtól, így szanatóriumba került, ahonnan már soha nem jött ki. A gyermeket ezután a nagypapa nevelte. A fájdalommal teli, nehéz indulás után a fiatal Bortnyik elhagyta szülővárosát és Budapestre jött. Itt reklámgrafikából, plakátrajzolásból élt, mivel tehetséges rajzoló volt, de 20 évesen beiratkozott a Rippl-Rónai – Kernstok – Vaszary által vezetett szabadiskolába is (Vaszaryt már egy korábbi narrációban bemutattuk).

Később megismerkedett Kassák Lajossal és a Kassák által vezetett Ma című folyóirat munkatársa is lett. 1920-ban Bécsbe emigrált, ahol könyvcímlapokat tervezett, valamint megjelentette első albumát. Berlinbe és Weimarba ment, megismerkedett a Bauhaus alkotóival, noha nem állt be közéjük. A Bauhaus egy német alkotóműhely volt, egy szellemi központ, melynek tagjai (elsősorban építészek, képző- és iparművészek) az emberi környezetet akarták átalakítani a célszerűség és hasznosság jegyében.

A húszas évek közepén alapító tagja és díszlettervezője lett a Zöld Szamár abszurd-dadaista színháznak. A dada egy véletlenszerűen választott szó, mely valójában nem jelent semmit és az általa megnevezett művészeti irányzat azért jött létre Svájcban, hogy megcsúfolja a hagyományos művészetet, botrányt keltsen, polgárokat pukkasszon, meghökkentsen és provokáljon. És általában sikerült is neki.

Bortnyik a negyvenes éveiben saját folyóiratot adott ki Plakát címmel, valamint magániskolát indított, ahol már a Bauhaus elvei alapján tanított. Leghíresebb tanítványa talán Victor Vasarely, aki később az optikai művészet megalapítója lett. Reklámgrafikai működése is kiemelkedő ezekben az években, hiszen egyszerű, mozgalmas és jól szerkesztett formái nagy hatással voltak a magyar plakátművészetre. Folyamatosan fest és kiállít, noha stílusa gondolkodása és politikai beállítottsága mentén változik: munkásokat, parasztokat, cirkuszi mutatványosokat ábrázol – a Nagybányai Iskolára emlékeztető stílusban. Ebből a kortársai, majd az utókor annyit értett meg, hogy művészi önkifejezése sokszor keveredett társadalomjobbító szándékával és a siker és elismerés iránti vággyal. A művészettörténet remekeiről és a kortárs magyar művészet némely alkotásairól szatirikus hangvételű utánzatokat készített Korszerűsített klasszikusok címmel.

Számtalan cikket és tanulmányt is írt, pár évig szerkesztette a Szabad Művészet című folyóiratot. Ötvenes éveiben előbb az Iparművészeti Főiskola tanszékvezető tanára lett, majd a Képzőművészeti Főiskola rektora. 1973-ban kapott Kossuth-díjat, majd pár évre rá, 1976-ban elhunyt.

A ma bemutatásra kerülő kép címe: Az új Éva. Létezik egy párja is ennek a festménynek, mely szintén látható a Magyar Nemzeti Galériában, annak címe: Az új Ádám. Ezt a két képet Bortnyik Weimarban festette, a Bauhaus bölcsőjében. A képek a modern emberről és az új művészetről beszélnek – éles humorral. Mindkét mű megkérdőjelezi a konstruktivizmust, mely művészeti irányzat a geometriai formákat helyezte előtérbe, egyszerű színekre és formákra egyszerűsítve a látványt. Bortnyik kirakati babára emlékeztető figurái bábuszerűen állnak ebben a színpadias térben, melynek háttere olyan, mint egy képregény leegyszerűsített képkockája. Emléket állít a kép a húszas évek gépiesedő világának, közben persze nem nélkülözi a gunyoros megfogalmazás mögé rejtett kételkedést sem.

A képen egy női alak áll a középpontban, ám ez a női alak jobban emlékeztet egy bábura, mint emberre. A távolban az ég kék, egy kis darabot látunk belőle. Minden eleme a képnek átlósan, ferdén megy át a képen, mintha lefelé billent volna minden ezen a világon, és ha kiöntenénk egy pohár vizet, akkor a víz a bal lábunkra folyna rá. Az égdarab alatt a bal sarokban egy hatalmas emeletes ház, melynek rengeteg kis ablaka van, mind egyforma, az épület pedig szigorú, barátságtalan forma. Előtte egy hegyoldal, melyen állunk mi is, egy út visz lefelé vagy felfelé, attól függ, merre megyünk. Az út mellett zöld gyep, távolabb pár oszlopszerű forma, melyek lehetnek fák törzsei, vagy villanypóznák is. Az út közepén, a kép közepén egy emelvényszerű négyzetes forma, mint egy lift, aminek nincsenek oldalai, csak az alja. Lebeg a semmiben ez a négyzetes forma, mint egy merev varázsszőnyeg. Ezen a talapzaton áll egy alak, Éva alakja. Éva legjobban azokra a bábukra hasonlít, amiket autók biztonsági tesztelésénél tesznek az autókba, hogy felmérjék, mennyire sérülne egy emberi test az ütközés során. Fehér színű, csupa-csupa mértani formából áll össze: felső teste egy henger, mint egy guriga papírtörlő, mellei kis kúpok, mint két fagyistölcsér, nyaka egy vékony henger, rajta a fej gömbölyű, csupasz forma, aminek nincs arca, nincs haja, nincsenek fülei. A két kar viszont már hasábokból áll, mintha lécekből szögelték volna össze, amik fehérre vannak festve. A kézfej azonban emberi, nem szögletes forma. Deréktól lefelé egy fekete-fehér sávokkal díszített szoknya van rajta, ami szintén egy hengeres forma, amikből meglepő módon szabályos lábak bukkannak elő: a térdek, a zoknis lábszárak és a hegyes orrú cipő mintha nem is kapcsolódna a geometrikus felsőhöz. Egyik kezében egy zöld almát tart, a másikban mintha egy kis zászló lenne.

A női alak mögött ezen a furcsa porondon áll egy próbababa, amilyet a varrónők használnak, hogy össze tudják varrni a ruhát anélkül, hogy valaki felpróbálná éppen. Ez egy olyan baba, aminek nincs feje, csak nyaka, nincsenek karjai, csak válla és mellkasa, valamint a comb tövénél véget ér és onnantól csak mintha egy lábon, egy oszlopon állna. Ez a próbababa a képen fekete színű.

A kép előterében két férfialak verekszik éppen, bár azt is csak feltételezzük, hogy verekednek, és azt is, hogy férfiak: két fehér színű figura, akik ugyanúgy, mint Éva felsőteste, csupa szabályos geometriai testből állnak: a fejek hengerek, alattuk a nyak vékonyabb henger, a test vaskosabb, a karok végén két-két gömb, melyek a bokszolás közben összeszorított öklöket helyettesítik. Kezeiket úgy emelik, mintha éppen ölre mennének, éppen felmérik egymást, hova üssenek legközelebb. A két alakot a mellkasának közepén vágja el a kép alsó széle, ezért nem látjuk, mekkorák, vagy milyen az alsótestük. A bokszolásból következtetünk arra is, hogy férfiak, akik mi máson, mint Éván, a nőn vesztek össze.

A narrációt készítette: Rácz Márta

AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület

A „Vizuális kultúra mindenkié”FOF2021 projektünket a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és az EMMI támogatja.