Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Narráció 32

2021. május 10.
A középső tengely középső oszlopa

Hincz Gyula ólomüveg ablaka a SOTE Nagyvárad téri Elméleti tömbjének aulájában

Vannak művek, amelyek emberek százainak az életét díszítik nap mint nap. A hosszú idő alatt állandóvá válnak, megszokjuk őket. Érdemes néha kicsit megállni előttük és rácsodálkozni művészi értékükre. Ilyen alkotás lehet sokak számára Hincz Gyula ólomüveg képe is, amely a Semmelweis Egyetem Nagyváradtéri Elméleti Tömbjének aulájában látható. A villamoson ülve sokszor pillantottam be az aulába az üvegajtókon keresztül és terveztem, hogy egyszer megnézem magamnak ezt a színpompás képet. Ennek a napja nemrég jött el, amikor egy könyvet kellett átvennem az épületben található könyvesboltban. Sokkoló, felkavaró és egyúttal lebilincselő és álomba ringató varázslatos élményben volt részem, amikor ott álltam Hincz Gyula 7 méter magas és 21 méter hosszú monumentális víziója előtt. Izgalmas elgondolni, hogy az élettel teli előcsarnokban diákok százai szaladnak naponta óráikra, vagy éppen vizsgáikra várva megpihentetik szemüket és elábrándoznak egy pillanatra az élénk színű üvegképen.

A színpompás kompozíció valóban mintha egy álmot jelenítene meg. (1. kép) Színeivel -főként napsütéses időben- az izzó sárgák és narancssárgák, tüzes vörösek, élénk kékek és lilák teszik élővé a képet. A két sorra és három oszlopra osztott kompozíció középső tengelyében, a középső oszlopban kör alakú formákból mintha csak hullámokban törne elő a mintázat. Körök, apró téglalapok, amőbaszerű formák, szemekre és egyéb testrészekre emlékeztető elemek töltik be az üvegfelületet. A néhol geometrikus vagy éppen organikus formák beindítják az ember képzeletét, a színpompás elemek éppúgy lehetnének a mikroszkóp alatt vizsgált minták felvételei vagy éppen egy gazdagon díszített törzsi szőttes. Apró részletei, váltakozó mintái és formái szinte táncba kezdenek a szemünk előtt, még akkor is, ha az üvegelemek rendjét vékonyabb, vastagabb oszlopok törik meg. Hincz Gyula képéből elsöprő dinamizmus és életerő árad. Kisebb és nagyobb elemek kiegészítik egymást és kitöltik a rendelkezésükre álló teret, ahogy a természetben és az emberi szervezetben is megvan mindennek a maga helye és szerepe.

A középső tengely középső oszlopa

Fotó: Kovács Attila- Semmelweis Egyetem

Érzékeltetésképpen a központi oszlop alsó sorában helyet kapó formát figyeljük meg (2. kép).

A mező közepén egy kör alakú forma látható. Középpontja egy piros pötty, melyet a középponttól kifelé haladva sötétkék kör vesz körül. Ezt egymás után, a középponttól távolodva fehér, piros, fehér, sötét vörös, piros, sötét vörös és piros körsávok követik. A piros és vörös váltakozó körök sorozatát egy vastagabb sáv követi, amelyben sötét és világoskék apró négyzetekből álló négyzetrácsos mező követ. A kör középpontjától még mindig távolodva a kék mozaikszerű körsávval megegyező vastagságú körben napsárga alapon amőbaszerű, szabálytalan ovális alakú – néhol egészen kifliszerű – mintás formák úszkálnak. A formák mintázata az őket szabálytalan rendben átszelő vékony fekete vonalak által meghatározott mezőkben váltakozó színűek: zöld, rózsaszín, piros, fehér és világoskék. Az eddig leírt kör alakú forma végül egy vékonyabb fehér, majd még kifelé haladva egy ugyanolyan keskeny piros körrel zárul. Az eddig is részletgazdag körformát még tovább bontotta Hincz, ugyanis a kör középpontjából egymásra merőlegesen négy egyenes tör elő. Ez a bonyolultnak tűnő leírás pedig csak egy elemet ír le a kompozícióból, így talán érzékelhető, hogy milyen sűrű, apró részletekből álló, mintákban gazdag képpel van dolgunk.

A központi oszlop alsó sorának formája

Fotó: Kovács Attila- Semmelweis Egyetem

Pár gondolat a művészről:

Hincz Gyula festőművész és grafikus 1922-ben kezdte tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Vaszary János és Rudnay Gyula tanítványaként. 1926-ban Párizsba utazott, majd két évvel később Berlinben folytatta tovább tanulmányait. Moholy-Nagy László közbenjárására kiállított a híres Sturm galériában is. Művészetét a későbbiekben több ösztöndíjjal is támogatták, így a római Collegium Hungaricumban is tölthetett időt, 1947 és 1948-ban Kínában, Vietnámban és Koreában is járt tanulmányúton. A II. világháború után sem következett be törés a művészi karrierjében, az új rendszer is kedvelte és támogatta. Az Iparművészeti Főiskola tanára, majd később igazgatója lett és tanított a Képzőművészeti Főiskolán is. Munkásságát Munkácsy- és Kossuth-díjjal is értékelték. Művészi tekintetben igazi kaméleon volt, alkotásaiban a figurális és az absztrakt feladatokat ugyanolyan tökéletesen és kreatívan oldotta meg. Szobrok, falképek, mozaikok, gobeleinek, üvegképek mind találhatók művei között. Hagyatékát a váci Tregor Imre Múzeum kezeli, de akár mi is találkozhatunk műveivel, ha a Móra kiadónál megjelent Weörös Sándor Bóbita kötetét kezünkbe vesszük, ugyanis illusztrációit ő készítette.

A narráció mellékletében található fotókat a Semmelweis Egyetem bocsátotta rendelkezésünkre. Köszönet érte!

Fotók: Kovács Attila- Semmelweis Egyetem

Somogyi-Rohonczy Zsófia
AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület

2021. április 12.
A főbejárat

A Fővárosi Állat- és Növénykert főbejárata

A Városliget egyik látványossága a Fővárosi Állat- és Növénykert, amely 1866. augusztus 9-e óta várja a látogatókat, 1986 óta pedig természetvédelmi területnek is számít az állat- és növényritkaságokat bemutató kert. A számtalan látványos építménye közül azonban, ha az állatkertre gondolunk, nagy valószínűséggel mindenkinek a főbejárat épülete jut eszébe. A jelenlegi építményt 1909 és 1912 között építették Neuschloss Kornél műegyetemi professzor tervei alapján (1. kép).

A főbejárat

Már a kapuban állatokkal találkozik a látogató. Az építmény két oldalán két-két világosszürke műkőből öntött elefánt tornyosul fölénk. Természetesen az élő állatoknál valamennyivel kisebbek, de az ormányosok így is lenyűgözőek. A két elefánt között egy-egy idomárjuk ül lábát összefonva.

A bal oldali elefántpáros között buggyos nadrágban, izmos meztelen felsőtesttel fiatalabb férfi szobra látható, mindkét kezét kissé az ég felé emeli, mintha valamilyen szertartást végezne (2. kép). A vele szemben törökülésben ülő férfi szobra is hasonló.

A bal oldali idomár és elefántok

A jobb oldali két elefánt között ülő férfi idősebb, bajszos és szakállas komoly arccal tekint a kapun áthaladókra. Fején turbán látható, kezei szintén kissé az ég felé emelve láthatók. Felsőtestét a bal vállán átvetett kendő részben fedi. (3. kép) Az idő és leginkább a látogatók keze nyomott hagyott már a szobrokon, a bal oldali idomár szobra szinte már fekete a sok simogatástól.

A jobb oldali idomár és elefántok

A kapu boltívén gyönyörű mozaik képet láthatunk, egy igazi paradicsomi kép tárul elénk. A két íven szimmetrikusan épül fel a kép, az alsó sorban kaktuszok láthatók, majd egy narancsliget fái érett gyümölcseikkel, a csúcs felé haladva pedig pálmák helyezkednek el. A boltív csúcsán, a mozaik legtetején egy fehér madár, egy kócsag repül (4. kép). A mozaik Róth Miksa, korának híres üvegművesnek műhelyében készült. A mozaikos sáv alatt baglyok és farkasok szoborfejei tekintenek le ránk. Összesen 11 állatfejet számolhatunk össze, a baglyok és a farkasok egymást váltva szerepelnek. A kapuzatot egy álkupola koronázza, amelyet ugyanolyan kék Zsolnay kerámiával díszítettek, mint az Állatkert Elefántházát, a kék mázas kerámia ragyog a napsütésben. Az álkupolát, a boltívhez közeli alapján körben robosztus jegesmedvék szobrai állják körbe, a szobrok Maugsch Gyula alkotásai. A boltívet bástyákra, kis várra emlékeztető épület szobra koronázza.

Mozaik

A főkapu két oldalán félköríves rész található, amelyben 3-3 zöld ráccsal takart forgókapu kapott helyet, ezen léphetnek be a látogatók. A két félkörív zárásaként kaptak helyet a jegypénztárak. A kő épületeket a főbejárat csúcsos boltívét idéző ív díszíti és természetesen innen sem hiányozhatnak az állatok, egy-egy ülő mandrillt ábrázoló szobor kapott helyet az épületek sarkain. A mandrillok a cerkófmajmok családjába tartozó látványos majmok, az arcukon az orr két oldalán látható világoskék hosszanti bordázott mezőről lehet felismerni.

Amennyire látványos a főbejárat, annyira érdekes az állatkert alapításának a története is. Már a reformkorban felmerült egy nyilvános állatkert életre hívásának a gondolata, de az 1848-49-es szabadságharc és az azt követő politikai helyzet nem tette lehetővé az alapítást. Végül az 1860-as években ismét felmerült a gondolat, igazi nemzeti összefogás és sok-sok ember önzetlen munkája kellett hozzá, hogy a Főváros által a Városligetben kijelölt helyen létrejöjjön az állatkert. Példaértékű volt Petz Ármin, a város főkertészének felajánlása, aki ingyen és bérmentve álmodta meg és alakította ki az állatkert parkrészeit. Szintén díjazás nélkül dolgozott Reitter Ferenc csatornázási mérnök is, aki a Nagy-tó táplálásáért felelős kút kiásásáért és tervezéséért volt felelős. A kezdeti épületeket ifj. Koch Henrik és Szkalnitzky Antal tervezte, utóbbi építész nevéhez fűződik az Egyetemi Könyvtár épületének megtervezése is. A nyitáskori épületek közül mára már csak az elhagyatott várromra emlékeztető Bagolyvár épülete maradt meg. A kezdeti években az állatok vásárlására közadakozásból összegyűlt pénzből vagy adományozás által kerültek az állatkertbe. Az egyik leghíresebb ajándék Erzsébet királyné által érkezett, akinek közbenjárására a schönbrunni állatkert három zsiráfja közül (akkori elnevezése szerint foltos nyakorja) egy nőstényt kapott a fővárosi intézmény. Érkezése után nemsokkal újabb örömöt okozott a nyakorján, ugyanis egészséges zsiráfborjúnak adott életet.

Somogyi-Rohonczy Zsófia

2019. december 17.

Schickedanz Albert: Műcsarnok

 

Kedves Olvasó,

ismét menjünk kicsit ki a városba! Sőt, azonnal induljunk el Budapest egyik legreprezentatívabb terére, a Hősök terére. Ott áll immár 122 éve a Schickedanz Albert által tervezett Műcsarnok. Ez egy igazán klasszikus és építészetileg tanulságos épület, méltó dísze a térnek. Órákat lehetne részleteiben beszélni az épületről, én most a fontosabb elemeit emelem ki. A Műcsarnok elegáns tömbje különleges hangulatot áraszt. Letisztult összhatást kelt, nyugalmat és magabiztosságot sugároz. Az egyszerű elemekből építkező épülettömb aprólékosan kidolgozott díszítéseket kapott. Az emberben egy szentély vagy templom hatását kelti.

 

Ez talán annak is betudható, hogy az épület bazilikális alaprajzú, ezzel legtöbbször a templomok esetében találkozhatunk, bár eredetileg az ókori római vásárcsarnokoknál volt használatos. A bazilikális alaprajz gyakorlatilag azt jelenti, hogy három hajóban, tehát három teremsoron haladhat a látogató az épület végében elhelyezkedő apszisba, azaz félkör alakú térbe. Templomok esetében itt találhatjuk a főoltárt. A három hajó közül a középső magasabb, míg a két szélső hajó alacsonyabb, így engedhetik be a mellékhajók tetejében nyitott ablakok a fényt a középső térbe is. Ezt a magasabb középső hajót, a főhajót, zárja le az utca felé a Műcsarnok esetében a klasszikus szépségű homlokzat. A márvány lépcsősoron fellépkedve a hat lenyűgöző oszloppal díszített portikuszba (oszlopcsarnokba) jutunk fel. Az oszlopokat korintoszi oszlopfők koronázzák. Ez a klasszikus görög oszlopfő gyakorlatilag akantuszlevelek, indák és csiga formájú díszek alkotta dekoratív csokorként írható le. Az akantuszlevelek kissé szúrósnak tűnő, lapos és cakkos szélű levelek, a medveköröm nevű növényről mintázták. Ez a növény hazánkba is megtalálható, élőben valószínűleg gaznak, kórónak vélnénk, kőbe vésve azonban igazán elegáns hatást kelt a levél kecses hajlása, összetett formája. Az oszlopfejezeteken néhol növényekkel teli vázákat, rémisztő faunfejeket láthatunk. A faunok szintén az ókori görög és római művészetből átörökített alakok. A faunok (az ókori rómaiaknál szatírok) félig kecske, félig emberi lények, akiknek torzonborz szakálla és disznó füle van, homlokán apró szarvak láthatók.

 

Az épület leglátványosabb dísze, mégis az egész építményt betetőző, az oszlopok tetejére támaszkodó háromszög alakú elem, amit timpanonnak hívnak. Ebben a háromszögben kapott helyet Haranghy Jenő Szent István a művészetek pártolója című mozaikja. A távolról színpompás festménynek tűnő jelenet valójában apró négyzet alakú üveglapokból áll össze. A jelenet közepén Szent István alakja áll velünk szemben, karjait körülbelül 45 fokos szögben széttárja. Mozdulata kissé az áldásosztásra emlékeztet. Fején a jól ismert Szent Korona látható, testét sárgás-narancssárga bő ruha fedi, erre félköralakú, ragyogóan vörös köpenyt terítettek, amelynek szegélyét aprólékos hímzés fedi. Jobbján apácák és fiatal nők láthatók, kezükben a Koronázási palástot tartják. Szent Istvántól balra a király előtt fiatal férfi térdel, kezében épület tervrajza, alakja mögött épület makettje látható. A makett mögött fehér hajú, hosszú szakállú idős férfi, mellette koronát viselő fiatal fiú, valószínűleg Szent Imre (Szent István fia). A timpanon háromszög formájából adódóan a művészeknek úgy kell megtervezni a figurák mozdulatait és elhelyezkedését, hogy azok a lehető legtermészetesebben alkalmazkodjanak a rendelkezésükre álló egyre kisebb helyhez. Éppen ezért a Szent István mellszobrát faragó szobrásznak már térdre kell ereszkedni és kissé görnyedve kell munkához látnia, míg a háromszög sarkában már egész kis helyen kell elférnie a figurának, így a talán a táblakép festészetet szimbolizáló szakálas, bajszos rövid görög tógát viselő férfi már hátát görnyesztve, lábát felhúzva kuporog. A jobb oldali sarokban meztelen felsőstestű, vélhetőleg falképet festő szakállas alak látható. Az egész kép hátterét aranyszínű mozaik kockák alkotják, ezzel szinte beragyogják a jelenetet.

 

A timpanon alatt felirat olvasható: A MAGYAR MŰVÉSZETÉRT MDCCCXCVI. Utóbbi az építés évét jelzi római számokkal, tehát a feliratban az 1896-os évszám olvasható. Az épület falait vöröses barna klinkertégla burkolat borítja, amin hosszában körülbelül egy méter széles virágos, indás kerámiafríz szalagként fut körbe, az ablakok közötti felületeket szintén ilyen kerámia, pontosabban az időjárásnak jobban ellenálló pirogránit növényi díszítéseket találunk, amelyek a Zsolnay gyár munkásait dicsérik.

 

Néhány gondolat az építészről:

1846-ban született a galíciai Bialaban, építészeti tanulmányait a németországi Karlsruheben végezte, majd Bécsben és később Budapesten szerzett szakmai tapasztalatot. 1884-1901-ig, nyugdíjazásáig a Magyar Királyi Iparművészeti Tanoda építészeti rajz- és alaktantanára volt. Tulajdonképpen szinte az egész Hősök tere Schickedanz Albert építészeti munkásságának emlékhelye lehetne, ugyanis a Műcsarnok 1894-es megbízása után, 1895-ben megbízást kap a Millenniumi emlékmű megtervezésére Zala György szobrászművésszel közösen, később 1898-ban, bár második helyezést ér el, végül mégis ő tervezheti meg a tér szemközti oldalán álló Szépművészeti Múzeumot is.

 

A narráció alapjául a fortepan.hu oldalon található 1943-as fekete-fehér fotó szolgált. Képszám: 26648

Somogyi-Rohonczy Zsófia