Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Törökországban jártunk gondolatban a VII. kerületi klubon

2018. augusztus 8.
Az erzsébetvárosi klubtagok vetítést néznek a törökökről

Nagy várakozással tekintettünk az előadás elé. Az esős idő ellenére, sokan összegyűltünk és Gáspár János történelem és földrajz szakos tanár, a Budapesti Közlekedési Múzeum egykori vezetője fogadta el meghívásunkat.

Az erzsébetvárosi klubtagok ülnek a teremben az asztalok mellett

Megtudhattuk, hogy sok magyar származású ember élt köztünk a történelem folyamán, akinek sokat köszönhetnek a törökök is. Ilyen volt például Gulácsi Mihály, egy rabszolgából kiemelt magyar származású ember, aki Törökországban honosította meg a nyomtatást, török nevén Ibrahim Miteferika a török nép számára lett híres az 1500-as években.

Széchenyi István egyik fia, Ödön építette meg a török siklót, hozta létre a török tűzoltóságot és mentőszolgálatot az 1800-as évek 70-es éveiben.

Az erzsébetvárosi klubtagok vetítést néznek a törökökről

A program egy későbbi pontján egy dokumentumfilmet néztünk meg, amelyben láthattuk a török dzsámikat, átérezhettük a bazárok hangulatát, megismerhettük a török gasztronómiát. Előadónk kilenc ízben járt török földön, vele mindig nagyon kedvesek az ottani emberek. Első dolguk, hogy megkínálják a vendéget teával, még a bazárban is, ha valaki nem alkuszik nem nézik jó szemmel. A gasztronómiában kalauzolónk kedvenc étele a meggyleves, valamint a finom édességek. Húsok közül a törökök a bárányt, csirkét, marhahúst eszik.

Rá kellett jöjjünk, hogy két óra igen kevés a képzeletbeli utazáshoz, ám haza kellett indulnunk.

Köszönjük Gáspár Jánosnak, hogy bevezetett minket ebbe az igen érdekes kultúrába, valamint köszönjük a VII. kerületi önkormányzatnak a program támogatását!

Jánosi Veronika, Kőváriné Orsi
közösségi civilszervezők