Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Vaknavi – az elektronikus fehérbot

2014. június 19.
Forrás: www.personal.psu.edu

Forrás: www.personal.psu.edu

A vaknavi.hu weboldalon elérhető honlap ezen adatbázis segítségével szövegesen, akadálymentes formában írja le az útvonalat a vak felhasználók számára, akik így körülbelüli képet kaphatnak a számukra kevésbé, vagy egyáltalán nem ismert útvonal elsajátításához – mondja Ócsvári Áron, az alapítvány önkéntes projektvezetője, aki az Eötvös Lóránd Tudományegyetem látássérült hallgatója.

Az alapítvány önkéntesek munkájával segít az informatika és a média területén lévő hátrányos helyzetű rétegnek, ezzel szakmai lehetőséget kínálva a fogyatékossággal élő programozóknak és a médiában tanult fiataloknak

-fogalmaz az alapítvány elnöke, aki maga is programozó és újságíró.

A munkánkhoz nem csak fogyatékossággal élő fiatalok csatlakoznak. Részt veszünk a kötelező iskolai közösségi szolgálatokat megvalósító projektekben is, így a szakmájukat gyakorló diákok saját szakterületüket kamatoztatni tudják úgy, hogy azzal szociális tevékenységet végeznek. Így közvetetten érzékenyítjük a látó diákokat, akik szakmai kihívásnak tekintik a dizájnolást, miközben vak programozó társaik a háttérprogramok készítését végzik. Ennek köszönhetően óhatatlanul kialakul egy közvetlen munkakapcsolat a fogyatékossággal élő és az ép fiatalok között.

– teszi hozzá a vezető.

A napokban megjelent VakNavi alkalmazás főként azon internetes felhasználók számára hasznos, akik nem a  telefonjuk segítségével, hanem a Google Maps szolgáltatásával tervezik  útvonalaikat. A program elkészítésében a Neumann János Számítástechnikai Szakközép Iskola diákjai, valamint az ELTE Informatika Karának hallgatója vett részt önkéntesként.

Ha valaki egy számára ismeretlen helyszínre szeretne ellátogatni, akkor az esetek nagy részében útvonala megtervezéséhez a Google térképek szolgáltatását veszi igénybe. Ez igen könnyen használható egy látó ember számára, viszont vakon a szöveges információkat nem olyan egyszerű  kinyerni az oldalról. Így jött az ötlet, hogy készüljön egy úgynevezett “vakos” implementációja a térkép nézetnek. Ez a verzió sem nyújt teljes körű segítséget egy látássérült felhasználó számára, de bizonyos esetekben az illető egy letisztultabb képet kaphat az útvonalról

-zárta sorait Ócsvári Áron.

A szolgáltatás ingyenes és bárki által igénybe vehető. Jelen pillanatban a rendszer béta verziója érhető el, melyen az önkéntes programozók folyamatosan dolgoznak, figyelembe véve a felhasználók visszajelzéseit.  A VakNavi rendszer a www.vaknavi.hu weboldalról érhető el. Jó tesztelést kívánunk!

Net-média Alapítvány