Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

A Hadik kávéház titkai

2024. február 6.
A Hadik kávéház titkai - a tagok kávézás közben a kávéház történetét hallgatják.

A Hadik kávéház titkai
2024.01.26.

Tagjainkkal meglátogattuk a kerületben levő Hadik kávéházat. A kávézó nagy múltra tekint vissza. A történetet kávézás közben Nagy Richárdtól, a kávézó vezetőjétől hallgattuk meg. A Hadik az 1910-es években nyitotta meg kapuit. Fénykorát akkor élte, mikor állandó vendége volt Karinthy Frigyes, felesége, Bőhm Aranka, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Déry Tibor és még több nevezetes író, költő, művész. Az 1940-es években államosították, és egészen 2010-ig más kereskedelmi egységek működtek a helyén.

Az újra nyitással ismét kávéházként üzemel a Hadik. Az akkori vezetés a múlt ápolásaként felkereste Karinthy unokáját, Karinthy Mártont, hogy megtudják, mit fogyasztott szívesen az akkori kávézóban a nagypapa. Megtudtuk, hogy Karinthy a csokoládét nagyon szerette, és így született a Karinthy szelet. A süti háromféle csokiból készül, ami nagyon harmonikus és finom.

A kávéházban ücsörögve és kávézgatás közben egy kicsit úgy éreztük, hogy visszarepültünk a múltba. Nagyon jót beszélgettünk, és jó volt lelassítani ebben a rohanó világban. Máskor is érdemes lesz ide betérni.

Lenkainé Vajda Viktória
Közösségi civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #Újbuda #vak #VGYKE