Category: Akadálymentesítés

Narráció 34

   |   By  |  0 Comments

Régi fotó az épületről

 

Károlyi-palota
Petőfi Irodalmi Múzeum épülete

Az egykori főúri paloták a 20. század folyamán egyre inkább új funkciót találtak maguknak. Lehetett belőlük iskola, könyvtár vagy éppen múzeum is. Az új tulajdonosok sok esetben törekedtek a régi épület értékeinek megóvására, így az új funkció ellenére ma is gyakorta élvezhetjük az egykori paloták csillogását. Ilyen épület az egykori Károlyi-palota is, amely az Astoriához közel, a Károlyi utcában található. A palota 1768-ban került a Károlyi család tulajdonába. Az első átalakításokat, bővítéseket még Károlyi György kezdte el, de utódai se maradtak el mögötte. Károlyi Mihály például modern fürdőszobákkal, autógarázzsal bővítette az épületet. A főváros 1928-ban vásárolta meg az épületet, 1957-ben pedig beköltözhetett a három évvel korábban alapított Petőfi Irodalmi Múzeum.

A klasszicista épület utca felöli homlokzata visszafogott, mégis tekintélyt parancsoló. Az emeletes épület középpontjában található hármas kapubejárójának központi, legnagyobb kapuján egykoron lovaskocsik is behajthattak. A kapu két sarkán a földön nagyméretű kő golyókat találhatunk. Ezek az úgynevezett kerékvető kövek, amelyek gyakran ilyen egyszerű kő golyóként jelennek meg, de gyakran szinte szobrászati gondossággal kidolgozott állatfigurák. Céljuk az volt, hogy a bekanyarodó és a kapun áthaladó kocsik neki ne ütközzenek a kapufélfának. A kocsik számára fenntartott bejárat két oldalán kisebb, az emberek számára fenntartott bejáratok találhatók, amelyek a mai napig használhatók. A kapu felett elegáns kovácsoltvas korlátos erkély található, ahonnan egykor még Mária Terézia is integethetett. A kapu tengelyében az oromzat részeként a Károlyi család címere látható. A központi címert korona ékesíti, két oldalról pedig egy-egy ágaskodó hím oroszlán támasztja. Az egész címer gazdag indák alkotta alapon áll. Az épület ritmikáját az íves tetejű, kékeszöld színű keretekkel ellátott ablakok adják. Az egyforma méretű íves tetejű ablakok sorozatát az épület két sarkán, az emeleti három ablak töri meg, ahol négyzetes lezárású ablakok kaptak helyet. A Petőfi Irodalmi Múzeumtól kapott régi fotón (1. kép) a 19. század végi öltözéket viselő férfiak és nők, fiatal lányok haladnak dolgukra az utca forgatagában. Két érdekes különbséget is felfedezhetünk a jelenlegi utcaképhez képest. Egyrészt az előteret átszelő villamossínt, ami ma már szokatlan látvány. A másik a palota falán látható számtalan reklámtábla. Fekete alapon fehér betűkkel olvashatjuk a Vakok Boltjának hirdetését, míg alatta Rohonczy Gida, Rigier József Ede, Emmerling Adolf hirdetőtáblái találhatók az állatkereskedés táblájának kíséretében. Egykor élt mesteremberei, kereskedői voltak Pestnek, akiket mára csak ez a fotó őrizhet meg. A táblák előterében utcai árus kétkerekű kocsija látható.

Régi fotó az épületről

Térjünk viszont be az épületbe és csodáljuk meg, hogy milyen lenyűgöző részletei maradtak fent az utókor számára. Kezdjük az impozáns lépcsőházzal (2. kép), amelynek méltóságát növeli, hogy a lépcsők vörös szőnyeggel borítottak. A lépcsőn felhaladó finoman faragott fa korlátba kapaszkodhat meg. A lépcső tetejére feljutva még mindig nem ér véget a sétánk, itt jobbra és balra is elfordulhatunk és a következő lépcsősor vezet fel minket az egykori palota tereibe. Itt a fordulónál, a lépcső jobb és bal oldalán lámpaoszlop kapott helyet. A finom levéldíszítésekkel ékesített oszlopokon növényi indák kacskaringózását idéző fém karokon öt fehér gömbbúra adja a világosságot. A lépcsőház fala pasztellszínekben játszik. Az egyszer oszlopokkal keretezett íves fülkék hátfala finom halvány rózsaszín, a fülkék között felfutó falszakaszok halvány sárgák, míg a fülkék felett elhelyezkedő falszakaszok hidegebb mentazöld árnyalatot kaptak.

Főlépcsőház

Az egykori palota termeinek leírását órákig lehetne végezni, itt viszont most csak egy elemet szeretnék kiemelni, amely meghatározza a berendezés hangulatát. A hófehér mennyezetek és ajtókeretelésekkel erőteljes kontrasztban álló színes selyemtapétákkal fedett falakat. Az egyik leglátványosabb a Vörös-szalon és a Lotz-terem falait is borító vörös színű tapéta (3. kép), amelynek fényes anyaga érdekes csillogást ad meleg színe mellett a térnek. A mélyvörös alapon a rajzos részletekkel megörökített virággirland elemeit finom rózsaszínnel dolgozták ki. Igazi bőségszaruk, burjánzó növényzet elevenedik meg a terembe belépők előtt. A rózsaszínes növények hátterében csak a falhoz közelebb lépve fedezhetjük fel, hogy a mintázatot a tapéta anyagánál sötétebb vörös színű borostyán hálózata szövi át. A falakat a székek magasságáig fehér és arany négyzetes díszítésű falburkolat fedi. A fal előtt elegáns klasszicista stílusú bútorok láthatók. A pad lábai fehérek, az íves támlájú szék megtartotta eredeti fa színét, de a polírozás növeli a fa anyag fényét.

A Vörös-szalon tapétája

A termek pompáját és csillogását tovább fokozzák a mennyezetről lelógó aranyozott csillárok. Az óriási méretű, részletesen kifaragott szerkezete levelek és indák halmazát utánozzák, az ágak végein ma már gyertyákat utánzó elektromos égők ragyognak. (4. kép)

Csillárok

Ahogy már korábban is, a Fővám téri Vásárcsarnok esetében, így ismét érdemes Gönczi Ambrus helytörténészt meghallgatni, aki ebben a videóban a Károlyi-palota történetét meséli el: A Károlyi-palota története (Ferencvárosi séták) – 9.Tv – YouTube

A narráció mellékletében szereplő fotókat köszönjük a Petőfi Irodalmi Múzeumnak!

Somogyi-Rohonczy Zsófia
AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület

Narráció 33

   |   By  |  0 Comments

Szanyi Péter: Pál utcai fiúk szobra

 

Szanyi Péter: Pál utcai fiúk szobra
2007

A Főváros utcáin egyre több olyan köztéri szobor jelenik meg, amely nem méltóságteljes talapzatról tekint le ránk, hanem embernagyságú méretével, a járókelők közé vegyülve helyeztek el. Ilyen emberközeli szoborcsoport Szanyi Péter Molnár Ferenc regényének egy ikonikus jelenetét megörökítő alkotása is, amely a Práter utca elején található általános iskola egyik kapuja mellett várja a nézelődőket. A regény címül szolgáló Pál utca alig pár percnyi sétára innen, a József körút túloldalán található.

A Práter utca egyik beugrójában bukkan elénk az öt bronz figura. A jelenetnek az iskola épületének téglafala és annak egy beugró sarka ad hátteret. A szobrász ezt, a szobor állítására egyáltalán nem szokványos, az utca és épület sajátos adottsága által kialakított területet választotta ki műve számára. A fiúk életnagyságú, körülbelül 140-160 centiméteres magassága, mozdulataik természetessége és az iskola közelsége teszi életszerűvé igazán a jelenetet. Szemlélőjében azt a benyomást kelti, mintha csak visszarepült volna az időben és a 19. század végi gyerekeket figyelné játék közben.

A szoborcsoport összesen öt alakot foglal magába két csoportra osztva. Három kisfiú – akikről a regényből tudjuk, hogy Nemecsek, Kolnay és Weisz– a sarok egyik téglafala felé fordulva merül bele a golyózásba. Mellettük a földön elhajigálva hever egy iskolatáska és egy bőrszíjjal összekötött könyvcsomag. A könyvek bőrszíján mintha egy biléta is lógna, de ezúttal nem a tulajdonos kisfiú neve olvasható rajta, hanem ötletesen oda írták fel a művész nevét és a szobor alkotásának évét. A jelenet életszerűségét növeli a falra akasztott kabát, szintén bronzból. A kisfiúk korabeli ruhában láthatók. Lábukon magas szárú cipő, rövidnadrág. A legkisebb fiú éppen golyóját gurítja a szemközti falnak. Bal lábával előre lép és jobb kezét előre lendíti. Kissé görnyedt tartása még kisebbé teszi a figurát. Érzékelhetően azt a pillanatot merevítette ki a szobrász, amikor ellendíti a kisméretű golyót. Arcvonásai alapján és Fábri Zoltán a regény alapján készült 1969-es filmjéből felismerhetjük, hogy ő Nemecsek Ernő. Balján girardi stílusú, keskeny karimás és lapos tetejű szalmakalapot viselő fiú guggol. Tekintetével ő is a falnak guruló golyókat figyeli. A csoportból egyedül a sarokhoz legközelebb álló, enyhén hajlított térdeire támaszkodó harmadik fiú kapja fel fejét a golyókról. Fejét elfordítva jobbra tekint és az iskola kapujának másik oldalán álló két nagyobb fiút figyeli kissé rémült arckifejezéssel. A másik két alak a regényből ismert Pásztorok, a vörösingesek csapatához tartozó testvérpár. Az egyikük hátát a téglafalnak vetve, hüvelykujjait nadrágja zsebébe akasztva, hanyag tartással tekint maga elé. A csoport valamennyi fiú alakja közül egyedül ő visel hosszú szárú nadrágot. Fején ellenzős sapka, akárcsak a mellette álló testvérének, aki már a golyózókat nézi. Méghogy nézi? Méregeti! Karjait mellkasa előtt összefonva, lábait szétvetve szemléli a kisebb fiúk játékát. Feszült pillanat ez, amely éppen a figurák tekintetéből, figyelmének irányából érzékelhető. A két golyózó kisfiú feszült figyelme a golyók felé, ahogy még nem is sejtik, hogy örömüknek nemsokára vége szakad. Valamint a társuk rémült tekintete, amikor észreveszi az őket méregető idősebb fiút és testvérét. A Pásztorok fölényes arckifejezése, ahogy erejük tudatában fontolgatják, hogy elvegyék-e a kisebb fiúk golyóit.
A szobrász által megörökített feszült pillanatot hűen adja vissza Molnár Ferenc regényének meghatározó eseménye előtti pillanatokat. A regényből vett idézet a szoborcsoport felett és mögött, az épület téglafalában kőtáblára faragva a regény részlete olvasható: „Hát csak jöttek a Pásztorok, egyre közelebb jöttek, és nézték nagyon a golyókat. Mondom a Kolnaynak: “Te, ezeknek tetszik a mi golyónk!” És még a Weisz volt a legokosabb, mert ő mindjárt mondta: “Gyönnek, gyönnek, ebből a gyövésből nagy einstand lesz!” De én azt gondoltam, hogy nem fognak minket bántani, hiszen mi soha nem csináltunk nekik semmit. És eleinte nem is bántottak, csak odaálltak, és nézték a játékot. A Kolnay azt súgta a fülembe: “Te, Nemecsek, hagyjuk abba.” Azt mondom neki: “Hogyne, majd éppen most, amikor te gurítottál, és nem találtál! Most rajtam a sor. Ha megnyerem, abbahagyjuk.” Közben a Richter gurított, de annak már reszketett a keze a félelemtől, és fél szemmel a Pásztorokra nézett, hát persze hogy nem talált. De a Pásztorok nem is mozdultak, csak ott álltak, zsebre dugott kézzel.”

Az az igazi, amikor maga a művész mesél művéről. Hallgassuk meg Szanyi Pétert a Pál utcai fiúk szobráról! Az einstand szobra a nyóckerbe’ – Józing (blog21.hu)

Hangoskönyv formájában pedig meg is hallgathatjuk a regényt. Molnár Ferenc A Pál utcai Fiúk HANGOSKÖNYV! (Teljes) – YouTube

Somogyi-Rohonczy Zsófia
AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület

Narráció 32

   |   By  |  0 Comments

A középső tengely középső oszlopa

Hincz Gyula ólomüveg ablaka a SOTE Nagyvárad téri Elméleti tömbjének aulájában

Vannak művek, amelyek emberek százainak az életét díszítik nap mint nap. A hosszú idő alatt állandóvá válnak, megszokjuk őket. Érdemes néha kicsit megállni előttük és rácsodálkozni művészi értékükre. Ilyen alkotás lehet sokak számára Hincz Gyula ólomüveg képe is, amely a Semmelweis Egyetem Nagyváradtéri Elméleti Tömbjének aulájában látható. A villamoson ülve sokszor pillantottam be az aulába az üvegajtókon keresztül és terveztem, hogy egyszer megnézem magamnak ezt a színpompás képet. Ennek a napja nemrég jött el, amikor egy könyvet kellett átvennem az épületben található könyvesboltban. Sokkoló, felkavaró és egyúttal lebilincselő és álomba ringató varázslatos élményben volt részem, amikor ott álltam Hincz Gyula 7 méter magas és 21 méter hosszú monumentális víziója előtt. Izgalmas elgondolni, hogy az élettel teli előcsarnokban diákok százai szaladnak naponta óráikra, vagy éppen vizsgáikra várva megpihentetik szemüket és elábrándoznak egy pillanatra az élénk színű üvegképen.

A színpompás kompozíció valóban mintha egy álmot jelenítene meg. (1. kép) Színeivel -főként napsütéses időben- az izzó sárgák és narancssárgák, tüzes vörösek, élénk kékek és lilák teszik élővé a képet. A két sorra és három oszlopra osztott kompozíció középső tengelyében, a középső oszlopban kör alakú formákból mintha csak hullámokban törne elő a mintázat. Körök, apró téglalapok, amőbaszerű formák, szemekre és egyéb testrészekre emlékeztető elemek töltik be az üvegfelületet. A néhol geometrikus vagy éppen organikus formák beindítják az ember képzeletét, a színpompás elemek éppúgy lehetnének a mikroszkóp alatt vizsgált minták felvételei vagy éppen egy gazdagon díszített törzsi szőttes. Apró részletei, váltakozó mintái és formái szinte táncba kezdenek a szemünk előtt, még akkor is, ha az üvegelemek rendjét vékonyabb, vastagabb oszlopok törik meg. Hincz Gyula képéből elsöprő dinamizmus és életerő árad. Kisebb és nagyobb elemek kiegészítik egymást és kitöltik a rendelkezésükre álló teret, ahogy a természetben és az emberi szervezetben is megvan mindennek a maga helye és szerepe.

A középső tengely középső oszlopa

Fotó: Kovács Attila- Semmelweis Egyetem

Érzékeltetésképpen a központi oszlop alsó sorában helyet kapó formát figyeljük meg (2. kép).

A mező közepén egy kör alakú forma látható. Középpontja egy piros pötty, melyet a középponttól kifelé haladva sötétkék kör vesz körül. Ezt egymás után, a középponttól távolodva fehér, piros, fehér, sötét vörös, piros, sötét vörös és piros körsávok követik. A piros és vörös váltakozó körök sorozatát egy vastagabb sáv követi, amelyben sötét és világoskék apró négyzetekből álló négyzetrácsos mező követ. A kör középpontjától még mindig távolodva a kék mozaikszerű körsávval megegyező vastagságú körben napsárga alapon amőbaszerű, szabálytalan ovális alakú – néhol egészen kifliszerű – mintás formák úszkálnak. A formák mintázata az őket szabálytalan rendben átszelő vékony fekete vonalak által meghatározott mezőkben váltakozó színűek: zöld, rózsaszín, piros, fehér és világoskék. Az eddig leírt kör alakú forma végül egy vékonyabb fehér, majd még kifelé haladva egy ugyanolyan keskeny piros körrel zárul. Az eddig is részletgazdag körformát még tovább bontotta Hincz, ugyanis a kör középpontjából egymásra merőlegesen négy egyenes tör elő. Ez a bonyolultnak tűnő leírás pedig csak egy elemet ír le a kompozícióból, így talán érzékelhető, hogy milyen sűrű, apró részletekből álló, mintákban gazdag képpel van dolgunk.

A központi oszlop alsó sorának formája

Fotó: Kovács Attila- Semmelweis Egyetem

Pár gondolat a művészről:

Hincz Gyula festőművész és grafikus 1922-ben kezdte tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Vaszary János és Rudnay Gyula tanítványaként. 1926-ban Párizsba utazott, majd két évvel később Berlinben folytatta tovább tanulmányait. Moholy-Nagy László közbenjárására kiállított a híres Sturm galériában is. Művészetét a későbbiekben több ösztöndíjjal is támogatták, így a római Collegium Hungaricumban is tölthetett időt, 1947 és 1948-ban Kínában, Vietnámban és Koreában is járt tanulmányúton. A II. világháború után sem következett be törés a művészi karrierjében, az új rendszer is kedvelte és támogatta. Az Iparművészeti Főiskola tanára, majd később igazgatója lett és tanított a Képzőművészeti Főiskolán is. Munkásságát Munkácsy- és Kossuth-díjjal is értékelték. Művészi tekintetben igazi kaméleon volt, alkotásaiban a figurális és az absztrakt feladatokat ugyanolyan tökéletesen és kreatívan oldotta meg. Szobrok, falképek, mozaikok, gobeleinek, üvegképek mind találhatók művei között. Hagyatékát a váci Tregor Imre Múzeum kezeli, de akár mi is találkozhatunk műveivel, ha a Móra kiadónál megjelent Weörös Sándor Bóbita kötetét kezünkbe vesszük, ugyanis illusztrációit ő készítette.

A narráció mellékletében található fotókat a Semmelweis Egyetem bocsátotta rendelkezésünkre. Köszönet érte!

Fotók: Kovács Attila- Semmelweis Egyetem

Somogyi-Rohonczy Zsófia
AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület