Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Futár távkapcsolók ünnepélyes átadója az erzsébetvárosi klubnapon

2018. december 17.
A képen az alpolgármester, a VGYKE elnöke és alelnöke látható, a hetedik kerületi ünnepélyes átadón

2018. december 12-én bensőséges kis ünnepély helyszíne volt a szokásos VII. kerületi klubhelységünk. Az Önkormányzat által támogatott futár távkapcsolók átadására került sor vak és gyengénlátó tagjaink részére.

A képen az alpolgármester, a VGYKE elnöke és alelnöke látható, a hetedik kerületi ünnepélyes átadón

Az átadón megjelent Erzsébetváros alpolgármester asszonya dr. Vető Marietta, egyesületünk elnöke, Fodor Ágnes, illetve Mészáros Ágnes alelnök is.

A köszöntőjük után az alpolgármester asszony személyesen adta át a távkapcsoló készülékeket, amit a tagjaink külön örömmel fogadtak.

A képen a hetedik kerületi klubtagok láthatóak a futár távkapcsolók átadásán

Az összejövetelen vidám hangulat alakult ki, mindenki az új kis készülékét próbálgatta.

Köszönjük az Önkormányzatnak, támogatásukkal ez az ünnepély létrejöhetett!

Kővári Józsefné
közösségi civilszervező