Bár anyák napja lévén, a szokottnál kevesebben voltunk, ez nem törte meg a lendületet, olyannyira nem, hogy Koltai Judit, a Színház vezetője és egyben a darab rendezője, hirtelen ötlettől vezérelve a jelenlévő látó nézőket is felinvitálta a színpadra egy kis érzékenyítő kulisszabejárás erejéig, így tehát nem csak maga az előadás, de az akadálymentesítés folyamata is integrált élménnyé válhatott.

Új látogatókat is köszönthettünk a soraink között, egyik kedves látássérült nézőm barátnője és állandó kísérője, elhozta négy unokáját is, akik még sosem láttak testközelből színpadi kulisszát, úgyhogy nagyon élvezték a körsétát. A “régi motorosokat”, volt Lámpásklubom tagjait már ismerősként üdvözölték legkedvesebb színészeim, akiknek jó kedélye és türelme mindig megkönnyíti a munkámat a színpadbejárás sürgés-forgásában. Persze minden darabban akadnak új arcok, akik még nem találkoztak a kulturális akadálymentesítés ezen különös formájával – ezúttal a Jolanda királynőt játszó Nemcsók Nóra, de ő is ugyanolyan magától értetődő természetességgel kezelte a helyzetet, mint a többiek. Mindig meglep, ahogy ez a társulat együtt gondolkodik és ösztönösen beleérez.

Sokszor találkoztam a jelenséggel, amikor valakit feszélyez egy látássérült ember közelsége, mert nem tudja, hogyan kezelje, mit mondjon vagy mit tegyen és kényszeredetten ügyetlenkedik, túlsegíti vagy alulsegíti. Vera, vak kolléganőm kérdezte az első Holdvilágos kulisszabejárás után, hogy érzékenyítettem-e a színészeket, mert olyan természetesen kezelik a látássérült nézőket, mintha nem először találkoznának velük. Akkor mondtam, hogy nem, nekik ez valahogy jön, szóval méltán mondhatom, szerencsés vagyok, hogy ilyen társulattal dolgozhatok együtt, ezúton is köszönöm mindannyiuknak.

Az előadás maga új kihívást tartogatott számomra. Ebben a mesében ugyanis – bár sok zenei betétet és izgalmas hangeffekteket tartalmaz – nincsenek dalok, ami a hosszú dialógusokhoz és monológokhoz hasonlóan a narrátor “pihenőideje”, ekkor általában csak nagyon indokolt esetben szólal meg. Nos, mivel Szélike meséjében sok a dinamikus váltás, az akció, nem nagyon hagyott pihenni, de azért remélem, sikeresen vettem ezt az akadályt is. Egy biztos, semmit se élveztem annyira eddigi színházi munkám során, mint a Nadragulya macskát alakító Kovács Andi bajuszkáját pödrő és lustán elnyújtózva hempergő mesteri cicamozdulatait narrálni, hiába miau-bolond vagyok. Alig várom, hogy megint duruzsolhassak a nézőimnek a mikrofonfarkú, pepitakabátos, folyton tejecske után sóvárgó királyi főtanácsnokról…

Legközelebb jövő hét szerdán, azaz május 31-én 10 órától, a Holdvilág Kamaraszínház Kulturális Egyesület székhelyén, az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban, ahova minden kedves nézőt szeretettel várok! Részletek az eseményben.

A beszámolót írta: S. Tóth Erika