Franz Xaver Messerschmidt: Karakterfej: Gyerekesen síró
1771-1775
A Szépművészeti Múzeum világszínvonalú festmény gyűjteménye mellett szobrászati anyaga is számottevő. A sok szemet gyönyörködtető alkotás között olyan különleges alkotások is megbújnak, mint az osztrák szobrász, Franz Xaver Messerschmidt karakterfejei a Régi Szobor Gyűjteményben. A furcsa grimaszok néhol meghökkentik, máskor megnevettetik nézőjüket.
Az ón és ólom ötvözetéből készített mellszobrokon bizarr arckifejezést öltő fejeket formált meg a művész. Figyelmét kifejezetten a mimikára összpontosította, így csak a fejet, a nyakat és a mellkas egy kis részét alkotta meg, utóbbi talapzatként is szolgál. A ’gyerekesen síró’ karakterfej egy rövid, hullámos hajú férfit formáz. A szemöldökét felvonó figura homlokát erőteljesen ráncolja, szája lefelé görbül, ajkai kissé szétnyílnak, így láthatjuk fogait is. A sírástól orrcimpái kitágulnak, ráncok sűrű hálózata borítja be az orrát és a szem környékét is. A heves gesztus hatással van a férfi nyakára is, izmai megfeszülnek. Maga az arckifejezés jól megragadja az érzelmeit visszafogni nem tudó, látványosan és hangosan sírni kezdő emberek arckifejezését, bár könnyedén beillene az undor kifejezésének is az erőteljesen felhúzott orrával és a lefelé görbülő szájával. A 45x22x25 centiméteres, életnagyságú szobor valóban akkora, mint egy ember feje, így könnyű azonosulni, a való élethez kapcsolni az amúgy is nagyon életszerű arckifejezést. Nem vesz el a valószerűség érzetéből a szobor sötét barnás-szürke színe és fémes csillogása sem. Az arcon látható finom ráncok, a hullámos hajában látható aprólékos barázdák segítségével még a hajszálakat is érzékeltette a művész. Messerschmidt karakterfejei még manapság is érdekességnek számíthatnak, gondolhatjuk, hogy milyen megdöbbentőek lehettek a 18. század során, még akkor is, ha a korszak művészeti és szobrászati kérdései között fontos szerepet foglalt el az érzelmek ábrázolása, bár ilyen szélsőséges megjelenítése minden bizonnyal sokkolta a korabeli közönséget.
A művész története épp annyira izgalmas, mint amennyire különlegesek karakterfejei saját korának szobrászatában. Franz Xaver Messerschmidt a bécsi Képzőművészeti Akadémia szobrásztanszékén a professzori állás várományosa és a császári udvar közkedvelt szobrásza volt, tehát mondhatjuk, hogy karrierjének csúcsán volt, amikor elmebajára hivatkozva egyszer csak nyugdíjazták. Háta mögött hagyta az osztrák fővárost és Pozsonyban telepedett le, itt keletkeztek különleges karakterfejei is. Többféle elképzelés létezik keletkezésük körülményeire: van, aki Messerschmidt feltételezett skizofréniájának jeleit látja benne, míg mások a művésszel szoros barátságban álló orvos, Franz Anton Mesmer sajátos kezelései során a betegek arcán látható szélsőséges grimaszokat látják visszaköszönni a szobrokon.
Ha szeretnél többet megtudni Messerschmidt karakterfejeiről, akkor érdemes meghallgatni a Szépművészeti Múzeum rövid hanganyagát is: 54. Franz Xaver Messerschmidt: Karakterfejek by Szépművészeti Múzeum (soundcloud.com)
A csatolt fotó a budapesti Szépművészeti Múzeum tulajdona.
Id. Lucas Cranach: Salome Keresztelő Szent János fejével
1530-as évek
A Szépművészeti Múzeum sok csodálatos festményének alapját adják bibliai történetek, El GrecoKrisztus az olajfák hegyén című munkáját már alaposabban megismerhettük. Lucas Cranach festményével a XVI. század eleji németalföldi festészet területén barangolhatunk.
A bibliai történet szerint Salome zsidó hercegnő, Heródes mostohalánya volt. Egy ízben Heródes lakomát tartott és azon Salome olyan gyönyörűen táncolt, hogy ezért bármit kérhetett. Anyja mélységesen gyűlölte Keresztelő Szent Jánost, aki nyíltan támadta Heródessel való házasságát, hisz annak előtt éppen Heródes testvérének felesége volt. Így anyja rávette Salomet, hogy Szent János fejét kérje táncáért fizetségként.
A történetet az évszázadok alatt számtalanszor megfestették, Cranach művének segítségével a 16. század világába tekinthetünk be. Festményén Salome ugyanis a készítés idejének megfelelő ruhát visel. A kerek, hófehér arcú németalföldi szépség szőke haját fehér gyöngyökkel díszített háló fogja össze, frizuráját vörös bársonykalap koronázza, amit nyolc fehér toll keretez. A fiatal nő elszántan -sőt kihívóan- tekint a kép nézőjére, ruhája előkelő származást és gazdagságot sejtet. Elegáns ruhája aranybrokát anyagból készült, feketével hímzett gazdag növényi és virágdíszítés fedi. Ruhája szabadon hagyja vállait, ujjain két helyen is meleg hatást keltő sötétzöld bordázott bársony anyag töri meg az aranybrokát pompáját. Korabeli jellegzetesség, hogy a könyök részénél fehér inganyag buggyan ki. Az ábrázolt nő vagyonos helyzetét jelzik ékszerei is. Mellkasát két sorban súlyos sodrott aranylánc keretezi. Furcsa mód éppannyira tűnik rabláncnak az ékszer, mint a hatalmának és jelentős anyagi helyzetét jelképező státuszszimbólumnak. Kecses nyakán egy sokkal finomabb nyakéket pillanthatunk meg. A nyakpántszerű ékszeren vörös és zöld drágakövek láthatók foglalatukban, az ékszer széléről fehér gyöngyök csüngnek.
Kezében egyszerű, mindenféle díszítés nélküli fém tálcát tart. Ezen látható Keresztelő Szent János levágott feje. Az egykor életteli fej, most száját kissé kitátva, de tekintetét az ég felé fordítva fekszik a tálon. Nyakán sokkolóan élethű a vágás. Maga a tett, a levágott fej véres látványa teljesen új megvilágításba helyezi a fiatal nő arckifejezését. Már nemcsak kihívó, hanem egyenesen kegyetlen, mindenre képes női démont láthatunk benne. Az elegáns dáma tehát a csáberejével bármit elérni képes, a férfiak világára végveszélyt hozó nő képében jelenik meg Cranach festményén.
Vessünk egy pillantást azonban a fiatal nő mögött látható tájképre is, amelyre a nő mögött lévő ablakon keresztül pillanthatunk ki. A táj jellegzetesen vadregényes német táj fenyvesekkel, kristálytiszta vizű hegyi tóval, a sziklákon álló várkastéllyal. Ez a kissé ridegnek tűnő természeti háttér is felerősíti bennünk a vérszomjas tetthez, a szent lefejezésének óhajához szükséges hidegséget, érzelmek nélküliséget.
Néhány gondolat a művészről:
A festő 1472-ben született Bajorországban, apja is festő volt. Festményei mellett grafikai munkáiról is ismert, fametszetei is híresek. Élete és munkássága összefonódik korának politikai és vallási eseményeivel, későbbi lakhelye és műhelyének helyszíne az a Wittenberg, ahonnan Luther protestáns tanai elkezdik meghódítani a világot. Olyan jelentős szerepet vállalt a tanok művészeti eszközökkel való terjesztésében, hogy a protestáns egyházi festészet megalapítójának is tartják.
A Szépművészeti Múzeum Cranach a Krisztus és a házasságtörő asszony című képének audioguidejából többet is megtudhatsz a művészről és stílusáról: 28. Id. Lucas Cranach: Krisztus és a házasságtörő asszony / Salome by Szépművészeti Múzeum (soundcloud.com), illetve érdemes meghallgatni a Cranach életéről szóló animációs kisfilmet is:
Fotó: Id. Lucas Cranach: Salome Keresztelő Szent János fejével, Szépművészeti Múzeum Budapest
A krétai születésű és Velencében tanult mester stílusát ezer közül is fel lehet ismerni. Extrém módon megnyújtott, hosszúkás alakjai, sokszor aszkétikus megjelenésű szentjei, drámai fényhatású képeinek sötét színvilágából mintha reflektorszerű megvilágításban tűnnének ki.
Az El Greco által megfestett jelenet-a Megváltónak az utolsó vacsora után a Getsemáni kertben való imádkozását ábrázolja. A kép alsó egyharmadában látható Péter,Jakab és János, akiket tanítványai közül magával vitt, de hátrahagyva őket már egyedül imádkozott. A tanítványok mély álomba szenderülve láthatók a kettétört fa alatt. Tele van a kép szimbólumokkal, így van ez a törött fatörzzsel is, amely a kettétört élet és a halál szimbóluma, miközben a mellette látható bimbózó olívaág az öröklétet jelképezi. A két bal oldali figura feje összeér álmukban, míg a jobb szélső szakállas férfi jobb kezével átkarolja és baljával támasztja a fejét. Olyan mozdulatok ezek, amiket talán csak a mély álomban lévő, magukat biztonságban érző emberek mutatnak csak. Mit sem sejtenek a közelgő veszélyről. Ábrázolásukban az érdekesség az őket takaró barna anyag megfestésének módja. Merev és fénylő hatást kelt. A három alak felett látható a kép középpontjában Krisztus és az angyal. A Biblia szerint Jézus háromszor szólt az Atyjához és tért vissza az alvó tanítványokhoz. Az ima közben Jézus vérrel verítékezett és egy angyal jött a megerősítésére. Ezt a találkozást láthatjuk a képen is.
Az aszkétikus, hosszúkás, sápadt arcú Krisztus vöröses-lilás színű hosszú ujjú ruhát visel. A ruházata is szimbólumként olvasható, ugyanis a színe a lélek metaforája, mely kész elhagyni a testet. Térdeplő alakja alatt kék köpeny van leterítve. Arcáról talán áhítat és meglepettség olvasható le. Két karját kissé széttárja, kézfejeit lefelé fordítva néz az érkező angyal felé. Furcsa ez a kézmozdulat is, inkább sugallja a hirtelen érkező alak okozta meglepetést. A fehér ruhát viselő angyal arca nem látható teljes mértékben, a nézőnek kissé hátat fordít. Testtartása alázatos, lehajtott fejjel közelít a Megváltó felé. Ruhájának örvénylése az emberi világtól való elkülönülést jelzi és egyúttal nyugtalanság érzetét is kelti. Az anyag kissé összeolvad a felhővel, amelyen az angyal érkezett. Kezében arany serleget tart, amely ismét egy szimbólum: az eljövendő keresztre feszítést és a passió stációit szimbolizálja. Egyszerre jelképezi Isten haragját és az isteni kegyelmet.
Az angyal felett, mintha csak megnyílna a fekete égbolt. A sűrű fellegek közül az égi fény sugárzik le.
A látványos jelenetek között megbújik a történet egyik fontos momentumát megjelenítő részlet is. A kép jobb szélén apró figurákra lehetünk figyelmesek, ahogy a fekete háttérből kitűnnek. Kezükben fáklyát tartó katonák ők, akiket Júdás hoz, hogy elfogják Krisztust. Baljóslatú apró részlet ez, ami bár eltörpül a kép középpontjában látható találkozás jelenete mellett, hisz a sötétből alig rajzolódnak ki a figurák, mégis megerősítik a szemlélőben a kép komor, felzaklató hangulatát.
A festményt szemlélve feltűnhet a színek különlegessége. Színekben gazdag palettával dolgozott El Greco. Rózsaszín, zöld, kék és barna, de ezek a színek mégis hidegek maradnak a festményén. Ezzel talán a földi világtól akarta eltávolítani a festő a jelenetet vagy éppen víziószerűségét erősíteni. A színek mellett izgalmas a fények használata is, hiszen forrásuk meghatározhatatlan. Talán az angyal testéből vagy a sötét égboltból árad ez az éles, fehér fény? Nem tudjuk, de a reflektorszerű megvilágítás erőteljesen emeli ki Krisztus alakját, világítja meg az angyalt, sőt még az alvó tanítványokat is. A fénynek ez a természetellenessége szintén a vízió érzetét erősíti.
Néhány gondolat a művészről:
Eredeti neve Domenikos Theotokopulos volt és Krétán született. Velencei tanulmányai után 1577-ben érkezett Spanyolországba, ahol tehetős támogatókra lelt és lett a spanyol barokk kimagasló mestere. Stílusára leginkább megnyújtott alakjai jellemzőek, néhol még az egyes testrészek arányait is önkéntesen választotta meg és alakította ki. Képeire a nyugtalanság, víziószerű megfogalmazás jellemző.
Ha szeretnél még többet megtudni El Greco munkáiról, ajánlom a Szépművészeti Múzeum hanganyagát! 47. El Greco: Bűnbánó Magdolna és Krisztus az Olajfák hegyén by Szépművészeti Múzeum (soundcloud.com)
A közösség lámpásai-Budapest XIII. kerületi látássérültek klubja a klub napját ismét a facebook oldalon 2021. február 22-én 14 órakor facebook-os élőadásban, online tartotta meg. Ez alkalommal a klub vezetők Istók Imola és Aranyiné Kmett Olga voltak.
Februárban ismét két vendéggel kedveskedtek a tagjaiknak a civil szervezők. A téma az akadálymentes kultúra illetve a Szülő-Példa-Érték nevű projekt volt.
Az első vendégük Tóth Cecília volt, aki audio-narrátorként dolgozik a Pesti Magyar Színházban. A beszélgetés során az akadálymentes kultúráról hallhattak a tagjaink bővebb információt. A beszélgetésből megtudhatják a látássérültek-hallássérültek, hogy milyen lehetőségeik vannak az akadálymentes kultúra keretein belül. Pl. a Pesti Magyar Színházban a látássérültek audio-narráció segítségével kísérhetik figyelemmel a színházi előadást, illetve a siketeknek és a nagyothallóknak is van lehetőségük, hogy az színházi előadást zavartalanul figyelemmel kísérjék a jelbeszéd. segítségével.
A második vendégük volt Dr. Ozvári-Lukács Ádám jogász:
Dr. Ozvári-Lukács Ádám látássérült szülőként illetve jogászként nyújt tanácsadást azoknak a családoknak, melyben látó szülők nevelik a látássérült gyermeküket. Továbbá azoknak a látássérült szülőknek is segít megtalálni a megoldást, akik látássérültként nevelik a látó gyermeküket. Az online klubnap keretein belül a Szülő-Példa-Érték nevű projektről tartott előadást. A rövid beszélgetésük a jogi tanácsadásra fókuszálódott elsősorban. A látássérült szülők hallhatak fontos információkat a jogaikról, lehetőségeikről, de azok a szülők, akik látóként látássérült gyermeket nevelnek, szintén fontos információt hallhatak pl. többek közt, hogy a látássérült gyermekek az oktatásának és integrálásának milyen lehetőségei vannak. Szó eset a megváltozott munkaképességű aktív felnőttekről, többek közt beszéltek a munkaerőpiacon való elhelyezkedési lehetőségekről.
Az élő bejelentkezés lentebb, a Facebook oldalon tekinthető meg. A civil szervezők neve Istók Imola és Aranyiné Kmett Olga.
Vendégünk volt Petneházy Emőke audionarrátor, az AKKU Egyesület közönségszervezője és gyógypedagógiai aszisztens.
Emőke először arról beszélt hogyan élte meg 2020-ban a korlátozások miatt kialakult kihívásokat az AKKU Egyesület, és személy szerint Ő maga. Olyan tevékenységbe fogtak, amihez nem kellett személyes kapcsolat. Így valósult meg az RTL-en és a Duna TV-ben bemutatott filmsorozatok, és a múzeumi kiállítások akadálymentesítése látássérülteknek. Emőke elmondta, hogy nekik nagyon fontosak a visszajelzések, ezért kérte Mindenkitől az együttműködést.
Beszélt a színházak helyzetéről, és a további terveiről is.
Hallottunk Tőle arról is, hogy a Vakok Iskolájában hogyan tanulnak a diákok az online oktatásban, és milyen eredményeket érnek el.
Girolamo Romanino: Agostino Barbarigo dózse zászlót ad át Niccolo Orsininek
1508-1509 körül
A Szépművészeti Múzeumba betérve több ezer év kincsei között válogathatunk. Az egyiptomi, az antik, a régi szobor és régi magyar gyűjtemény, a grafikai gyűjtemény vagy a régi képtár felbecsülhetetlen értékű műtárgyakat őriz. Innen válogatunk a következő pár hétben.
Az első legyen egy technikailag is nagyon izgalmas kép, Girolamo RomaninoAgostino Barbarigo dózse zászlót ad Niccolo Orsininek című alkotása. A kissé kopottas, tompa színű festményen a reneszánsz épületek között bontakozik ki a jelenet. A színek visszafogottsága talán furcsa lehet egy festmény esetében, azonban ez igazából egy freskó, tehát falkép, amelyet egy különleges technikával választottak le a falról és rakták át vászonra mint hordozóanyagra, hogy az épület pusztulása vagy átépítése után is megmaradhasson az utókornak. Közelebb lépve a képhez néhol láthatjuk is előbukkanni a vásznat, sőt egy-két helyen még olyan falfirkákat is felfedezhetünk, amelyeket még akkor véstek a képbe, amikor az a falon volt.
Az óriási méretű képen (300 x 371 cm) tehát közel embernagyságú alakokkal van dolgunk. A jelenet hátterében a perspektíva szabályai szerint megfestett város épületei sorakoznak. A fehér falakat vöröses barna sávok díszítik az árkádos ablaksorokat keretezve. A kép jobb oldalán, háttal a nézőnek lépcsőn halad felfelé egy tollas kalapot viselő udvaronc. Talán a lépcső tetején rá váró idős férfihez, gazdájához siet. Az ősz szakállas, bő tógára emlékeztető reneszánsz köpenyt viselő férfi mögött az udvar további tagjai, beszélgető férfiak láthatók. A kép középpontjának a háttérben tornyos épületet pillanthatunk meg, amelytől egy folyó választ el minket. A fénylő, csillogó víztükör érzékelteti a folyót, amelynek partján csónakok és újabb nyüzsgő embercsoport látható.
A perspektíva felfedezését a reneszánsz művészetnek tulajdonítják. Célja, hogy a festmény sík felületén ábrázoltakat térbelivé tegye. Ezt úgy érik el, hogy a nézőhöz közelebb álló tárgyakat nagyobbaknak, míg a távolabbakat kisebbnek ábrázolja. Tehát egy és ugyanazon tárgyat eltérő méretűként ábrázolják a nézőtől való távolsága alapján. A másik ábrázolási szabály, hogy a távolba vezető vonalak látszólag egymásfelé közelednek és egy távoli pontban, az ún. enyészpontban találkoznak is. Ezt leginkább az épületek és utak megfestésekor tapasztalhatjuk és ezt a hatást érzékelhetjük Romanino városának ábrázolásakor is. A Barbarigo és Orsini találkozásának helyet adó teret övező épületek falainak vonalai egy ilyen képzeletbeli pont felé közelednek.
Térjünk vissza a jelenet főszereplőihez. Elsőként Agostino Barbarigo dózsét vegyük szemügyre. Az ősz szakállú férfi barna köpenyt visel. A fehér prémgallérral díszített drága ruhadarabnak valószínűleg komoly súlya lehet. A földre omló anyag redői érzékeltetik ezt. A férfi fején a dózsék, a velencei köztársaság választott vezetőinek jellegzetes süvegét viseli. Ez a fejfedő jellegzetesen vörös színű, hátsó részén kicsúcsosodik, a homlokot övező részén mintha korona pántja díszítené. Festményünkön is arannyal díszített sáv jelzi ezt a részt. A dózse tehát a köztársaság nagyhatalmú vezetője volt. Barbarigo a dózsei tisztséget 1486-tól 1501-ben bekövetkezett haláláig töltötte be. Előtte térdel Niccolo Orsini, a velencei sereg vezére. A kopasz, testes férfi karddal az oldalán, páncélba öltözve veszi át a zászlót a rá letekintő dózsétól. A zászló átadása a hadvezéri megbízatást jelképezi. Ebben az időben Velence komoly harcokat vívott az Oszmán Birodalommal, így Orsini fontos feladatot kapott.
A zászló átadását, a két alakot szemlélő fiatal férfiak csoportjai veszik körül. A jobbára hosszú hajú, kalapot viselő ifjak öltözékének jellegzetes darabja a harisnyanadrág. Ez a mai szemmel megmosolyogtató lehet, de a reneszánsz korban jellegzetes viseletnek számított a férfiak körében. Az ifjak lábaira feszülő harisnyák jobb szára fehér, míg a bal szára kék színű. Ennek az oka valószínűleg nem valami divathóbort, hiszen az Orsini család címere is kék-fehér színű. A harisnya színével tehát a család hadaihoz való tartozásukat fejezték így ki.
A komoly hangvételű jelenetben egy kedves kis részletet is felfedezhetünk! A térdeplő Orsini lábainál ugyanis egy barna bundájú kiskutya kucorog. A kutyát gyakran a bátorság és az állhatatosság szimbólumaként használták. Ha érdekelnek a különböző kutya ábrázolások a művészet történetében, akkor ajánlom az alábbi cikket: Kutya a képzőművészetben. | Kutyatár | Kézikönyvtár (arcanum.hu)
A klasszikus művészet szentélye, a Szépművészeti Múzeum Schickedanz Albert és Herczog Fülöp Ferenc 1905-1906
A Hősök tere (1. kép) Budapest egyik leglátogatottabb turisztikai csomópontja. Emellett érdekessége az is, hogy a teret meghatározó valamennyi építészeti alkotás egy ember nevéhez fűződik. Ő Schickedanz Albert, aki a Műcsarnokot, a Milleniumi Emlékművet és a Szépművészeti Múzeumot is tervezte. A Milleniumi ünnepségsorozat során kialakított téren két monumentális épület található, mindkettő a művészet otthona. A Műcsarnokkal, amely a kortárs képzőművészet bemutatkozó helye, egy korábbi narráció során már megismerkedhettünk. Az épület vélhetőleg a honatyák tetszését is elnyerte, így a Hősök terén körbe pillantva találkozhatunk Schickedanz egy másik főművével is, amelyet az épületre kiírt pályázaton nyertes tervei alapján építettek meg. Az építésére a Főváros ingyenesen ajánlotta fel a területet, ahol addig a Feszty körkép bemutatására szolgáló Rotunda – neve is mutatja, hogy kör alakú- épülete állt.
A Szépművészeti Múzeum épülete a neoreneszánsz és neoklasszicista építészetnek szép példája. Az építészeti stílushoz híven az antik görög és római épületek elemeit használja fel, azok elrendezési elvét és megoldásait követi. Ez a döntés nem véletlen, hiszen a klasszikus stílus az időtlenség és az érték érzetét kelti és mély tiszteletet vált ki a szemlélőből. Elrendezése, komoly és letisztult megjelenése templom hatását kelti, ez pedig tökéletes otthont biztosít a Szépművészeti Múzeum gyűjteménye számára, amelynek egy-két izgalmas darabjával a következő hetekben ismerkedünk meg.
A világos kőből készült elemei nyári napsütéskor szinte vakítják az ember szemét, de ez a nagy „fehérség” csak a 19. század találmánya, mára pedig már a hófehér oszlopok tűnnek számunkra hitelesnek, pedig a valóságban az antik görög épületek és szobrok is festve voltak, gazdag színeikkel kápráztatták el a korabeli szemlélőjüket.
Figyeljük meg a Schickedanz Albert és Herczog Fülöp Ferenc tervei alapján 1900 és 1906 között létrejött épület egyes klasszikus elemeit, hogy jobban megértsük, miből ered klasszikus szépsége. Az épület karakterét meghatározó részletei közül itt csak kettőt emelek ki: az oszlopokat és a homlokzat leglátványosabb elemét, a szobrokkal ékesített timpanont. Az oszlopfők (2. kép) a klasszikus antik oszloprendek közül a korinthoszihoz, a legbonyolultabbhoz hasonló. Ez az oszlopfő akantuszlevelek, indák és csiga formájú díszek alkotta dekoratív csokorként írható le. Kőbe vésve azonban igazán elegáns hatást kelt a levél kecses hajlása és összetett formája. A gazdag növénycsokor pedig szépen koronázza a hatalmas átmérőjű, bordázott oszlopokat.
Az oszlopok tetején párkányok pihennek, ezeken nyugszik a timpanon, ez a háromszög alakú építészeti elem, amelyben harci jelenetet megörökítő szoborcsoport látható (3. kép). A jelenetnek is erős antik kapcsolódása van, ugyanis a mozgalmas szoborcsoport a kentaurok és a laphiták csatáját jeleníti meg. A laphiták félig mitologikus, félig történelmi thesszáliai népek voltak, akik több északi görög törzs legendáiban előfordulnak, tehát létezésüknek lehetet valós alapja. Valószínűleg Görögország egy hegységekkel övezett síkságának, Thesszáliának őslakói voltak, akiknek természetes ellenségei a kentaurok voltak. Ezek az emberi felsőtesttel és ló alsótesttel született lények vadságukról voltak híresek. A timpanonban ábrázolt legenda szerint Peirithoos, a Thessáliában élő lapitha törzs királya és Hippodameia esküvőjén vendégként vettek részt a kentaurok, de igencsak felöntöttek a garatra és a bor hatására szinte eszüket vesztve erőszakoskodni kezdtek a nőkkel. Ekkor harc tört ki a lapithák és a kentaurok közt, amely sok életet követelt, de a csata a laphiták győzelmével zárult, a kentaurokat pedig elűzték a vidékről. A szoborcsoport alakjai érzékletesen adják vissza a történetet, Az atletikus testalkatú laphita férfiak heves párharcot vívnak az ördögi ábrázatú kentaurokkal. Némely laphiták pedig botokkal készülnek lesújtani a redőzött klasszikus ruhát (peplosz) viselő, az erőszaknak ellen állni próbáló nőkkel viaskodó kentaurokra. A háromszög forma hatására az alakok a szélső csúcsok felé haladva először csak térdre ereszkednek, majd az egészen a sarkokban ábrázolt figurák már fekve figyelik a dulakodást. Összességében elmondható, hogy a heves mozdulatok olyan élethűen adják vissza a harc hevét és lendületét, hogy néhol az az érzésünk lehet, hogy megmozdulnak a több száz éve a timpanonban lévő alakok.
Érdemes meghallgatni Kovács Vera, a múzeum munkatársának bemutatóját a múzeum történetéről is. TEXTÚRA 2020 // ÉPÜLETTÖRTÉNET – Kovács Vera tárlatvezetővel – YouTube
Budapest tele van mesélő házakkal. Olyan épületekkel, amik nemcsak egykori lakóik által mesélnek, de már az utcán mellettük elhaladva is beindítják a képzeletünket, bár a hétköznapi rohanásban, forgatagban hajlamosak vagyunk leszegett fejjel elhaladni mellettük. Pillantsunk fel egy kicsit az egykori császári és királyi fényképész házára, ami ma is a fotográfia otthona.
Az 1894-ben elkészült épület három fő részre bontható. (1. kép) Az utcával érintkező földszint színpompás zöld-sárga mázas kerámiával fedett, innen nyílik az elegáns előcsarnok. Jelenleg a szomszédos Thália Színház jegyirodája, illetve egy kávézó található ezen a szinten. Az első emeleten lehetett a lakószint, itt két díszes keretezésű ablak között balusztrádkorlátú erkélyt láthatunk. A balusztrád, másik nevén báboskorlát gyakori építészeti elem. Lépcsők korlátjaként, erkélyek és teraszok lezárásaként gyakran találkozhatunk vele. A sok esetben kőből készült elem leginkább karcsú vázához vagy ha modern hasonlatot keresnénk, tekebábhoz hasonlít.
A második emeleten rendezték be az egykori napfényműtermet, ahol az elsősorban gyermekfotóiról híressé vált Mai Manó dolgozott. (2. kép) A terem mai napig látogatható és üvegezett terében nem is vitás, hogy honnan kapta a nevét. Az épületen kívülről is hangsúlyos szerepet kap a napfényműterem zárt erkélye, amelynek vasszerkezetet csavart oszlopok és reneszánsz kódexekből ismert növényi díszek, levelek és indák sűrű és aprólékos rajzú szövevénye adja. A zárterkély két oldalán a homlokzaton egy-egy szoborfülkét láthatunk. A fülke két oldalát féloszlopok díszítik, amiknek talapzatán kedves kis puttófejek láthatók, a fejezetüket pedig korintoszi oszlopfő inspirálhatta, tetejüket timpanon, háromszög alakú dísz zárja le. A fülkék hátoldalát óriási méretű kagyló díszíti, előttük pedig csábító szépségű nőalakok pózolnak. A jobb oldali fülkében a ruhátlan nőalak ölét szemérmesen takarja el egy kisebb lepel, hajában talán babérkoszorú. Elmerengve tekint az ég felé, lábánál olvasó kisgyermek kucorodik. A bal oldali fülkében álló nőalak mozdulata dinamikusabb, köpenyét háta mögött mintha valami szellő lebbentette volna meg. Lábánál üldögélő kis puttó (szárnyas angyal fiúcska) kezében egy kis madarat nyújt felé. A díszítés stílusa neoreneszánsz elemeket sorakoztat fel: kacskaringó növényi indák, levelek, a régi könyvek grafikai díszítését idéző aprólékos elemek, oszlopok, párkányok. Érdekesebb azonban a díszítések finomságánál azok anyaga. Ugyanis mind a fülkék, mind a szobrok által nem fedett felületeket takaró dísztéglák a Zsolnay gyár által szabadalmaztatott pirogránitból készültek. Az épületek kerámiával való burkolása évezredes hagyományokra tekint vissza, ám Zsolnay Vilmos találmányáig ezek a díszek ki voltak téve a környezeti hatásoknak, főként a fagynak. A pirogránit sikerének a titka viszont épp a hidegnek, fagynak és nedvességnek való ellenállása. A nevében a pyro szó azt jelzi, hogy nagyon magas hőmérsékleten égetik ki az anyagot, míg a gránit tartósságát jelzi. A fülkében álldogáló nőalakok bronzból készültek.
Az épület harmadik szintjén a két szoborfülek felett balusztrád korlátos erkélyek találhatók. Közöttük, a napfényműterem zárt erkélye felett három ablak és a felettük, a tető alatti falrészt díszítő festmény látható (3. kép). Az idő igencsak megrongálta a képet, így a szürkévé piszkosult jelenet az utcáról alig látható már, de két nőalakot és a közöttük repkedő puttók alakja még kivehető. A bal oldalon vörös lepelbe burkolózott nő régi típusú fényképezőgép lencséjét igazgatja a nézőnek háttal ülve. A jelenet jobb oldalán kék lepelben talán valamilyen lámpát vagy más fényforrást tart. Közöttük huncut puttók hadakoznak.
Ma a Mai Manó Ház kiállításai látogathatók az egykori terekben, így nyitva tartás idején ízelítőt kaphatunk az egykori fényűző műterem hangulatából. A bejárati kapu kovácsolt vas kapuja mellett a falat kékes-zöld mázas kerámia burkolja, rajta mustársárga díszeket találunk (4.kép). A kapu felett gyümölcsökkel és zöldségekkel megrakott füzért mintáztak kerámiából, a sárga máz csak úgy csillog a kukoricacsöveken, kerekded almákon. A két füzér között női fej látható. Nyakában gyöngysor, fején sisaknak is beillő fejdísz. Személytelenül és tartózkodóan tekint le a kapun belépőkre. A kompozíció két sarkában a művészetre utaló, apró jeleket fedezhetünk fel. Egyik oldalon fúvós hangszerek csoportját, míg a másikon festőpalettát. Ezzel a díszítéssel a fényképész tevékenységének művészi értékét hangsúlyozhatta.
További díszei az épületnek a kaput és az ablakokat keretező oszlopok, valamint növényi indákkal, virágfűzérekkel, marcona szakállas férfiakat idéző maszkokkal ékesített félköríves ablakkeretek is. Az egyik ikonikussá vált eleme azonban az a kis puttó alak (5. kép), amelynek lábai helyett mintha csak növényi indák lennének és kezében az építtető foglalkozására utaló fényképezőgépet tart.
Ha szeretnéd még alaposabban megismerni a házat, akkor ajánlom Kincses Károly érzékletes leírását KINCSES KÁROLY: A MAI MANÓ HÁZ (maimano.hu)
Budapest a legváratlanabb helyen lep meg minket csodákkal. A legtöbb épület málló pompájával vívja ki szomorkás csodálatunkat, de szerencsére van pár gyöngyszem, amik felújítva ejtenek rabul minket. Ilyen a terézvárosi egykori Lindenbaum-házak egyik megmaradt homlokzata is.
A szecessziós díszekkel ékesített épület az Izabella utca végén, a Ferdinánd-hídtól csak pár lépésre fekszik, a mellette elhaladó trolibusz ablakán kinézve sokaknak okozva szép pillanatokat. Spiegel Frigyes és Weinréb Fülöp építészpáros eredetileg két ház, az Izabella utca 94-96. homlokzatát tervezték meg szecessziós stílusban, a négy őselem szimbólumaival. A házakat megrendelőjükről, Lindenbaum Sándor és Győző olajmágnásokról Lindenbaum-házaknak is hívják. Mára sajnos csak a Föld és Levegő elemeit gazdagon bemutató 94-es szám csodálható meg. A mellette álló ház romos homlokzatán a Víz elemeiből már szinte semmi se fedezhető fel, a Tűz elemét pedig csak egy árva sárkány őrzi.
A háromemeletes épület ablakai, formái egyszerűek. Akárcsak egy sima vászon, helyet ad a pompázatos díszeknek. (1. kép) A halványzöld homlokzaton azonban vörös, zöld, arany díszek sorjáznak. A harmadik emeleti ablaksor alatt húzódik a Víz alapelemet megjelenítő figurák sora. A domborművekkel díszített sávban (másnéven fríznek is nevezik ezt az építészeti elemet) szimmetrikusan jelennek meg az alakok. A középpontban bájosan mosolygó aranyozott napkorong látható, ezt követi a repülő madarakat ábrázoló sáv. A madaraknak felismerjük a szárnyait, kidolgozott tollazatukat, csőrüket és valamennyi testrészüket, mégis sablonos megjelenésűek. Jellemzően kétféle méretben jelennek meg viszonylag sűrű rajban a nap felé „repülve”.
A ház szélei felé haladva újabb aranyozott medálszerű díszítőelemmel találkozunk. (2. kép) Lángok között medúzafőre lelünk. A Medúza az ókori mitológiából ismert lény, az úgynevezett gorgók egyike. A történet szerint Medúza eredetileg két nővérével gyönyörű lányok voltak, de magukra haragították Pallasz Athénét, így ő elcsúfította őket. Hajuk helyén kígyók tekeregtek, aranyszárnyuk, éles foguk volt, pikkely fedte testüket, de disznóagyaraik sem tették őket vonzóbbá. Aki csak rájuk nézett, kővé meredt. A három testvér közül csak Medúza volt halandó, őt Perszeusz ölte meg a legenda szerint. A Medúza főből az évezredek során klasszikus díszítő elem lett és már mi sem változunk kővé, ha a Lindenbaum-ház homlokzatán meglátjuk. A frízen tovább haladva a ház szélei felé ismét a madarak sorával találkozunk, ezúttal viszont irányt váltanak és a falak felé haladnak. A fríz legszélső figurái meztelen, hosszú hajú fiatal lányok, akik felhúzott lábbal kuporognak. Kezükben a szél által meglebbentett anyagot tartanak. A madarak és lányok figurái között aranyozott ötágú csillag látható. Formája a kommunizmus jelképeként ismert csillagot idézi, de a ház építésekor (1896-1897) a politikai irányzat még nem határozta meg a jelkép használatát. Az ötágú csillag, pentagramma az ókortól használatos jelkép. Babilóniában az öt irányt és ezzel együtt öt bolygót jelképezett, a középkorban pedig már az öt őselem megjelenítésére szolgált (az ötödik őselem az idea, azaz szent dolog volt).
A Föld őselemének jelképeit az első emeleti ablaksor alatt húzódó sávban, frízben találhatjuk. Mintha csak a paradicsomi kert elevenedne meg. (3. kép) Itt nincsen egy olyan központi elem, aminek két oldalán, szimmetrikusan sorakoznának a díszítőelemek, de itt is jellemző a Levegőnél tapasztalt ismétlődés. A bejárati kapu felett, a középponti tengelyben dús lombozatú és gyökérzetű fa két oldalán vörösesbarna rókapár látható. Farkukat felfelé kanyarítva tekintenek fel a fára. Hátuk mögött, a szemlélővel szembe fordulva pompás, aranyozott pávák láthatók. A hiúságot jelképező pávák mellett, a ház szélei felé haladva újabb fa következik, ennek törzsét azonban már tekergő kígyók fogják közre. Kígyók láthatók a következő figurán, egy ruhátlan fiatal lány lábai körül is. A lány aranyozott teste lágy, gömbölyded idomaival a kor szépségideálját idézi, jobb lába kissé behajlítva, ezáltal lesz természetes az álló mozdulat. A lány mindkét karját az ég felé emeli, haja lágyan hullámozva omlik hátára, egy kósza tincs szemérmesen takarja el ágyékát. A fák ágai között almákra is bukkanhatunk, így a paradicsomi kert kígyókkal már a bűnbeesést is jelképezi. A frízt a fal felé haladva a jól ismert rókapár motívuma és a páva követi. Természetesen a központi rókapártól indulva ez a mintasor a jobb és bal oldalra is pontosan ismétlődik. Ez a tengelyszimmetrikus kompozíció látható a Levegő madarai, medúzafői és csillagai esetében is.
A ház díszítését a fent leírt két fríz határozza meg, de a köztes díszítőelemekre is érdemes figyelmet fordítani, mert gyönyörű példái a szecesszióra jellemző növényi mintáknak. A növények eléggé idealizáltak, így nehéz őket pontosan felismerni, de a tervező leírásaiból tudjuk, hogy mályvát, napraforgót, liliomot és egy kákaszerű növény leveleit használták fel a díszítéshez. A földszinti ablakok közeiben két liliomot vörös szalag fog ja össze. Az első és második emelet ablakait mályvákból és levelekből alkotott virágfűzérek gipsz díszei keretezik, a legfelső emelet ablakai növénygirlandokat kaptak.
Az egykori Lindenbaum-ház színes mesekönyvre emlékeztet, alakjai mintha csak egy tündérmese szereplői lennének. Azonnal beindítja az ember fantáziáját. A Millenium idején, építésekor azonban koránt sem volt ilyen lelkes a fogadtatása. A közönségnek meg kellett szoknia színpompás homlokzatát, ugyanis ezeknek a ragyogó színeknek a használata nem volt elterjedt. A színek használatáról így emlékszik meg a tervező, Spiegel Frigyes egy korabeli írásában:
Hisz mindnyájan tudjuk, hogy mennyire elszoktunk a színektől, hogy szemünk már föl sem tud fogni egy egészséges színhatást és hogy már régóta vágyódik látni minden valamire való művész a színt házainkon, mely jobbára megvolt az előbbi korok házain is és mely azokról oly hosszú időn át száműzve volt. Természetes tehát, hogy ha már eltértünk a sablontól, e tekintetben is megkísértettük az újítást, különösen mikor bízvást remélhetjük, hogy e kísérletünket a szakkörök rokonszenvvel fogadják. A festékek egyszerű mészfestékek, melyek egy régi recipe szerint túró és tojás hozzákeverése által lettek szilárdabbá és az eső behatása ellen állandóbbakká téve.
