Májusi klubnap tapintható festményekkel
Május 25-én megtartottuk havi klubnapunkat, melynek vendégei Romanek Inka art-díjas festőművész és lánya, Taskovics Adél voltak.
Inka megosztotta velünk gondolatait, beszélt életének meghatározó szakaszairól, munkásságáról, elmondta, számára mit jelent a festészet, mi volt az a pont az életében, ami által komolyabban elkezdett foglalkozni vele.
Festményeinek különlegessége és egyedisége abban rejlik, hogy látássérült emberek számára is láthatóvá válik a kitapintható domborműves formák által. Néhány alkotását el is hozta nekünk, így élőben is megcsodálhattuk azokat.
Klubtagjaink könnyes szemmel hallgatták Inka és Adél megrendítő történeteit, de egyúttal erőt, reményt és hitet is kaphattak arra, hogy akarattal, kitartással milyen csodás dolgokat lehet véghezvinni.
Adél az édesanyjához fűződő kapcsolatáról mesélt, és néhány humoros történetet is felidézett életükből.
A délután folyamán klubunk fennállásának 6. évfordulójáról is megemlékeztünk, valamint néhány közérdekű információ is elhangzott a jövőt illetően.
Az eseményről készült képek és videók az alábbi linkeken megtekinthetőek:
Képek
1. videó
2. videó
3. videó
Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
XVIII. kerületi közösségi civilszervezők