A VI. MERI Sportnapra április 22-én, szombaton kerül sor az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben. A program Önnek szól, ha szeretne egy jót mozogni és megismerni olyan embereket, akik fogyatékosságuk ellenére is örömüket lelik a sportban, sőt, azt világbajnoki szinten művelik.
A debreceni Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola 2014. március 17-én a Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesületét látta vendégül. A szervezet tagjai szemléletformáló, érzékenyítő foglalkozást tartottak az irodai asszisztens, valamint a gyógy- és sportmasszőr tanulók számára.
A Vakok Állami Intézete idén negyedik alkalommal rendezte meg Tavaszváró Sportnapját a Vakok Kertjében. A programot Nagy József, a MOB fogyatékosok sportjáért felelős koordinátora, Szabóné Berta Irén, a Vakok Állami Intézetének igazgatója és Soltész Miklós, szociális és családügyért felelős államtitkár nyitotta meg.
„Egy zug, ahol zöldségek és barátságok teremnek, ami megfűszerezi a városi életet” – olvasható az első zuglói közösségi kert bejáratán, és ez az egy mondat mindent el is mond a létesítményről. A közösségi kert ugyanis egy olyan civil kezdeményezés, amely meg is valósult.
Megkapta tanúsítványát a VGYKE által kiképzett 19 közösségi mentor május 30-án, csütörtökön. Az oklevélen kívül mindannyiuknak egy-egy lámpást is átnyújtottak az egyesület vezetői, mert júniustól a közösség lámpásaiként elkezdik építeni a szolidaritás kis szigeteit.
Meggyújtották a közösség lámpásait, így hivatalosan is útjára indult a Vakok és Gyengénlátók Közép Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) által kezdeményezett, uniós forrásból megvalósuló azonos nevű projekt. A szervezők szerint a részt vevő járásokban létrejönnek a szolidaritás szigetei, amelyeken a fogyatékos emberek a korábbinál összehasonlíthatatlanul teljesebb életet élhetnek majd.
Kultúraformáló projektet indít uniós támogatással a Vakok és Gyengénlátók Közép Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE): látássérült, egyéb hátrányos helyzetű és egészséges emberekből álló kis közösségeket építenek, amelyek helyi szinten megváltoztatják a fogyatékos emberek és a többségi társadalom viszonyát. Most a projekt motorjait, a közösség lámpásait keresi az egyesület, akikre képzés, majd munkahely vár.
A Szénafüvek Családi Manufaktúra egyedi termékeit organikus és minősített bio alapanyagokból készíti. A gyógynövényes alvó/pihenő párnák és egyéb, az egészségre kedvező hatású termékek már a Láthatár bolt polcain is megtalálhatóak, méghozzá rendkívül kedvező áron!
Meghívó a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete (MBE) Egyetemes Tervezés Információs és Kutatóközpontjába (ETIKK), a Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület szakembereinek közreműködésével
Régóta dédelgetett álom vált valóra 2014. március 20-án. A Dabas és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete (DATLE) minden hónap első szerdáján tartja helyi Klubrendezvényét Dabason, melyen az ócsai látássérült tagok is mindig részt vesznek.
Hazánk egyik legnagyobb és legrégebbi civil szervezete, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) 2014-ben kulturális tehetségkutató versenyt indít a fogyatékos emberek számára.