Ezúttal 6 éves lett a klub, tehát klubnapunk középpontjában a születésnap állt. Mindenki finomságokkal örvendeztette meg a többieket, valamint emlékeket idéztünk fel az elmúlt évek programjairól. Később kötetlenül beszélgettünk, majd az alkalom végén ismét verset hallhattunk az egyik klubtagunktól.
2023. október 6-án tartotta a IX. kerületi Lámpás klub a Fehérbot napi ünnepségét.
Köszöntőt mondott Fodor Ágnes, a VGYKE elnökasszonya, melyben méltatta a kerületi lámpás klubok kiemelkedő működését, és azt a szervezőmunkát, melyet az egyesület végez.
A Fehérbot napi ünnepségen vendégként fellépett Szepesi Richárd szintetizátorral kísért énekkel, előadásán még a közönséget is bevonta egy rockoperába. Fehér Kinga írónő egy csigacsalád életének csavaros rejtelmeibe vezette be a hallgatóságot, majd egy cukrászdában a sütemények között járhattunk virtuálisan. Balogh Rebeka, a Harsányi Melinda színitanoda növendéke egy Aranyosi Ervin és Radnóti Miklós verssel készült az ünnepségre. Fellépőink a műsor végén ajándékkosarat kaptak.
A IX. kerületi TV is forgatott az eseményen.
Ünnepségünket megtisztelte jelenlétével Lacza Annamária esélyegyenlőségi referens is az önkormányzat részéről.
Fehérbot napi Ünnepség idén először Pesterzsébeten
2023.10. 05.
Pesterzsébeten idén először került megrendezésre a Fehérbot napi Ünnepségünk.
A Rendezvényen Fodor Ágnes, Egyesületünk elnök asszonya, majd Kovács Eszter alpolgármester asszony elmondta köszöntőbeszédét, ezt követően Sulyok Péter humorista csalt mosolyt a jelenlévők arcára.
Zárásként a Vakrepülés Színtársulat humorral fűszerezett énekprodukciója ragadta magával az egybegyűlteket.
Az esemény végén egy kis megvendégeléssel kedveskedtünk a jelenlévőknek.
Kedves klubtagok, Tisztelt érdeklődők! Fehérbot napi ünnepség Erzsébetvárosban.
Sok szeretettel hívjuk Önöket a VGYKE Erzsébetvárosi Lámpás Klubja által szervezett Fehérbot napi rendezvényre. A Fehérbot napja a látássérültek életében nagy jelentőséggel bír, mivel minden évben ez az a nap, amikor módjuk van arra, hogy a társadalom számára felhívják a figyelmet nehézségeikre, eredményeikre.
Időpont: 2023. október 19. 14:00-16:00
Helyszín: KlauDió Civil Központ
Cím: 1077 Budapest, Nagydiófa u 34.
Műsor:
Köszöntőt mond: Fodor Ágnes (VGYKE elnök) és Szűcs Balázs (alpolgármester)
Fellépők: Bíró Dénes (próza), Horváthné Dunaveczki Leona (ének)
Visszajelzéseiket 2023. 10. 16-án 18 óráig várjuk a részvételről, illetve amennyiben segítségre van szüksége (kíséret, stb.) a megjelenéshez a lenti elérhetőségek valamelyikén.
A VGYKE tagjai mellett természetesen nagy szeretettel várunk bárkit: látássérülteket bármely korosztályban, más fogyatékkal élőket, jól látó társaikat, ismerőseiket, lelkes önkénteseket is!
A program Erzsébetváros önkormányzatának támogatásával valósul meg.
Szeptember utolsó napján rendezték meg a hagyományos Rákoshegyi napokat, melynek keretében sor került az új Közösségi Ház megnyitására. Erre az alkalomra velünk tartottak tagjaink és Balázs Zsanett, egyesületünk riportere is.
A megnyitó ünnepség Horváth Tamás, a kerület polgármesterének beszédével kezdődött, aki a ház közösségteremtő erejét emelte ki.
A helyi egyházak képviselői megáldották és felszentelték az épületet.
Ezt követően a Czimra Gyula Általános Iskola diákjai mondtak verseket, valamint óvodások adtak műsort.
Mi, lámpások szemléletformáló programmal készültünk, s mivel tagjaink nem egészen ismerik ezt a tevékenységünket, így az érdeklődő gyerekeken és felnőtteken kívül nekik is megmutattuk eszközeinket, így bepillanthattak munkánknak ebbe a szeletébe is.
Zsanett pedig elkészítette az interjúkat velünk és tagjainkkal.
Szeptember egy borús szombatján indult el az erzsébetvárosi Lámpás klub népes csapata a Vasúttörténeti Parkba, ahol tárlatvezetéssel egybekötött élményáradatban volt részük.
Elsőként a terepasztalokkal berendezett terembe mentek be, ahol láttak pl. fakitermelésre használt mozdonyt, amelyet szélmalom működtetett. Láttak továbbá hibás és hibátlan mozdonykerekeket, amelyekről megállapíthatták, hogy melyik a jó és melyik a hibás. Az Orientexpresst is megcsodálhatták, valamint a hajtányt és a fordítókorongot is kipróbálhatták. A különféle kiállított mozdonyok és hóekéktörténetéről is hallhattak.
Köszönjük Erzsébetváros Önkormányzatának, valamint a Vasúttörténeti Park munkatársainak ezt az éllményekben gazdag délutánt!
Szeptemberi klubnap az esélyegyenlőségről és a szüretről
2023. szeptember 27.
Havi klubnapunk vendégei a XVIII. Kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzatának munkatársai voltak. Ellátogatott hozzánk Kőhegyi Edit esélyegyenlőségi referens és Kelemenné Fejérpataky-Herceg Szilvia, a Humánszolgáltatási Főosztály főosztályvezető-helyettese.
Vendégeink a bemutatkozást követően munkájukról beszéltek, elmondták, milyen feladatokat látnak el az önkormányzaton belül. Szóba kerültek azok a fórumok is, melyeken az egyes, fogyatékkal élőkkel, illetve egyéb csoportokkal foglalkozó civil szervezetek is megjelenhetnek és hatással lehetnek egyes szakmai döntésekre. Megtudhattuk, mely jogszabályok szólnak az esélyegyenlőségről, és hogyan történik azok megalkotása. A kerületben élő emberek számára igénybe vehető humán szolgáltatásokról is szó esett, mint például a segélyezés, étkezés, vagy éppen a nappali szociális létesítmények.
Klubunk második felében az őszi munkákról, főként a szüretről szóló kvízzel tettük próbára tudásunkat. Alkalmunk nyílt háromféle szőlő és háromféle bor megkóstolására is. Falatozás közben jövőbeli terveinkről is beszélgettünk.
Angyalföld szeptemberi klubvendége Czagány Izabella volt, aki bevezetett minket a teázás rejtelmeibe. Kóstolhattunk japán, kínai és angol teákat. Elmondta, milyen eszközöket használnak a tea adagolásához, leszűréséhez, hányszor lehet leforrázni a kiadagolt teafüvet, és arról is beszélt, hogy milyen illedelmeket kell betartani egy-egy tea elfogyasztásakor.
Szeptember 26-án délután szép őszi napsütésben, jókedvűen mentünk a klubtagokkal együtt a Vakok kertjébe.
Odaérkezve először tapintható makett segített a tájékozódásban. A különböző burkolatú sétautakon eljutottunk a díszmedencéhez. A vízjáték hatására még tisztábbnak éreztük a levegőt. Tovább haladva a magasított növény ágyásokhoz értünk. Különböző illatú és tapintású növényekkel ismerkedtünk. Kikapcsolódást kínált még a lengő teke és a vakoknak kialakított pinpong játék. Végül egy árnyékos helyen megpihentünk, és hosszan elbeszélgettünk.
Mindenkinek nagyon jólesett a szabadban együtt lenni. Úgy döntöttünk, hogy máskor is elmegyünk majd, mert a park nyugodt és biztonságos környezetben igazán kellemes kikapcsolódást kínál a látássérülteknek.
Vasné Pintér Teréz
Közösségi civilszervező III. kerület
Szeptemberi külsős programunk helyszíne a Gödöllői Grassalkovich Kastély volt, ahol egy időutazásban volt részünk.
Látogatás a Gödöllői Grassalkovich Kastélyba – a királyi pár reggelizőkészlete
A tárlatvezetéssel egybekötött látogatásunk során megtudtuk, hogyan élt itt a Grassalkovich család. Látogatásunk során az állandó kiállítást tekinthettük meg, ahol Erzsébet (Sisi) teljes életútjáról és az életében szereplő emberek életéről kaphattunk információt. Tárlatvezetőnk egész átfogó tájékoztatást adott arról, hogy kiknek is adott otthont ez a kastély. A kastély különlegessége, hogy a királyi párnak saját temploma is volt, innen nézhették és vehettek részt a miséken, imádságokon. A kiállítás hat teremben a gödöllői kastély első évszázadát és az építtető Grassalkovich-család három generációját mutatja be, betekintéssel a kastély barokk templomába. Tapintásra is sor kerülhetett, minden szoba más-más díszítésű kályhával rendelkezett, ezeket látássérült tagunk megtapinthatta. A csodálatos kastélylátogatásunk befejezéseként még sétáltunk egyet a hatalmas kertben, ami inkább már-már parknak számít, zöld növényzetével mindenkit lenyűgözött.
Hazautazásunk fordulójaként pár perccel a HÉV megérkezése előtt sikerült megvásárolnunk a kiegészítő jegyeinket, de szerencsésen, utolsó felszállóként elértük a HÉV-et is.
Tengerre fel! Avagy Jack Sparrow kapitány Tortugán elrejtett kincsei után kutatott kis csapatunk a szeptemberi klubprogramon. Bizony minden kalóz és logikai tudást be kellett vetni, hogy megnyíljanak az ajtók, és belépjünk a kalandok világába. De a IX. kerületi csapat eszén még egy kalózkapitány sem tudott kifogni! Az óra elteltével megtaláltuk a kincset, , igaz, átalakult formában, ugyanis a láda gumimacikat rejtett… De kiszabadultunk!
Szeptember 22-én a Narradívákkal és az újbudai klub tagjaival elmentünk kirándulni a Bikás parkba.
A séta audionarrációval volt egybekötve. Az infokommunikációs akadálymentesítés növelte nekünk, látássérülteknek a vizuális élményt.
A Bikás-dombot és a parkot 1974-1979 között építették, területe mintegy 1 hektár. A környék fontos, a helyiek körében népszerű zöldterület. Játszótér és különféle sportpályák vannak rajta, rendszeresen ad otthont különböző kulturális rendezvényeknek. Télen szánkódombként funkcionál, nyáron 2 csúszdán lehet lecsúszni róla. 1980 augusztusában (más források szerint 1981-ben) került a mai helyére a domb tetején álló szoborcsoport, amelyről a hely a nevét kapta. Kiss István szobrászművész “Monda” című alkotása három magyar szürkemarhát ábrázol, eredetileg a szarvuk között a Napot, a Holdat és a csillagokat jelképező díszekkel. A sétánk első részében mi is megcsodáltuk a hatalmas bikákat.
Utunk során meglátogattuk Grosics Gyula szobrát, amit Újbuda Önkormányzata állíttatott fel az olimpiai bajnoknak, az aranycsapat legendás kapusának, aki nem csak a XI. kerület díszpolgára volt, de itt is lakott. Az Aranycsapat emlékév alkalmából készült alkotáson a “Fekete Párducot” látjuk a kapuban épp védés közben. A kompozíciót Kligl SándorMunkácsy-díjas szobrászművész készítette. Itt található egy emlékkő, melyen a legendás focista mondása látható. “A játékosok még véletlenül se higgyék azt, hogy ők tisztelik meg a közönséget, hanem éppen fordítva. A játékos érezze magát megtisztelve, hogy egy nemzet színeit képviselheti a nagyvilágban. Ez egy íratlan törvénye a közösség képviseletének, és ez nemcsak a sportra, hanem a világon minden másra igaz.” (Grosics Gyula idézete)
A sétánk hátralevő részében megnéztük a MIRE KÉSZÜLSZ? 23. ARC közérzeti plakát kiállítást. Idén ezzel a gondolatébresztő felütéssel engedték útjára a szervezők a 23. ARC közérzeti plakátpályázatot, amelyre több mint 700 alkotó nevezett. A programnak negyedik éve adott otthont a Bikás park, itt nyitották meg az idei kiállítást is, amely ezúttal arra kereste a választ, mit tartogat számunkra a jövő, és hogyan készülünk rá személyesen. Az alkotók reagáltak az idei év olyan slágertémáira is, mint a megélhetési válság, az élelmiszer drágulás, az oktatás lezüllesztése vagy a gombamód szaporodó akkumulátorgyárak. Kis csapatunkkal a narráció segítségével számos plakátot megtudtunk nézni.
Bikás parki séta audionarrációval – a klubtagok az információkat hallgatják a plakátkiállításon
Nagyon sok információt kaptunk, és egy tartalmas délelőttöt töltöttünk együtt. Köszönjük a lelkes audionarrációt a Narradívák részéről Gazdik Katalinnak, a rendezvény megvalósításának lehetőségét Újbuda Önkormányzatának!