Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Külsős klub program

Zuglói Civil Ház Csertő park 12., Budapest

Éless-Szín jelmezeinek kiállítása és vására

A Magyar Nemzeti Múzeumban jártunk

Magyar Nemzeti Múzeum Múzeum krt. 14-16., Budapest

A Magyar Nemzeti Múzeumba látogattunk el, ahol tárlatvezetők segítségével az ókori Pannónia provincia kiállítást tekintettük meg. A tárlatvezetés után egy kávét és egy szendvicset fogyaszthattunk el a múzeum kávézójában.

Klubnap

Zuglói Civil Ház Csertő park 12., Budapest

Lenkainé Vajda Viktóriával a siketvakságról beszélgettünk

ferencváros 2023.04.14-klubnap

Ferencvárosi Művelődési Központ-FMK Budapest Haller utca 27. 1093

Aroma-party az aromák szerepe a mindennapokban

Hangtálak és gong a XVI. Kerületben

Napraforgó Központ Cziráki utca 22. 1. emelet, klubterem, Budapest

Krayné Faragó Zsuzsanna mutatta be nekünk a hangtálakat és mesélt nekünk jótékony hatásaikról. Lehetőségünk is nyílt kipróbálni ezt a különleges élményt.

Látogatás a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumba

Látogassunk el együtt a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumba, ahol ezúttal a vendéglátás múltjával és jelenével ismerkedhetünk meg a tárlatvezetés folyamán! "A kiállítás a 19. század végi és 20. század…

Idegenvezetővel a Hősök terén

Budapest Hősök tere Budapest

Gámánné Morvay Katalin idegenvezetővel jártuk végig a Hősök terét és környékét. Sok érdekességet tudhattunk meg a tér történetéről és az ott megtalálható látnivalókról.

A költészet napjáról Erzsébetvárosban

KlauDió Civil Központ Nagydiófa utca 34., Budapest

A résztvevők a költészet klasszikus és modern változatába egyaránt betekintést nyerhetnek.

Slambuc-főzés a Tavaszi Sportpartin

Újpest, Bánka Kristóf Sportközpont (1044 Bp., Fiumei út 2.)

Nagy fába vágtuk a fejszénket, hogy főzőkanalat faragjunk belőle! Újpest Önkormányzata ugyanis ezen a hétvégén, szombaton tartja meg a kerületben már hagyományos Tavaszi Sportpartit. A programok között szerepel felnőtt férfi…

program

Pesti Magyar Színház Hevesi Sándor tér 4.

A tagokkal a Pesti Magyar Színházban megnéztük a Valahol Európában cimű narrált zenés darabot

Táncra fel!

1134. Budapest, Tüzér u. 56-58.

A DameUna Salsa Tánciskola bemutatása

Árubemutató

7100 Szekszárd, Hunyadi utca 4. irodaház nagyterme. Hunyadi utca 4., Szekszárd,, Magyarország

Meghívás után a bolt készletének bemutatása árusítása.

Látogatás a Magyar Zene Házába

Magyar Zene Háza Olof Palme stny. 3., Budapest

Ez alkalommal a Magyar Zene Házában egy zenepedagógiai foglalkozáson vehetünk részt, melynek időtartama kb. 45 perc. Ezt követően az állandó kiállítás megtekintésére nyílik lehetőség, melyhez nem látók számára erősen ajánlott…

program

Rákoskeresztúr Népkert

Hagyományosan részt veszünk a kerületi majálison, ahol az érdeklődők megismerkedtek a vakos játékokkal és a Braille írással

Szemléletformálás az Erzsébet ligetben

Erzsébet liget Budapest

A Kertvárosi Majálisra települt ki a VGYKE. Interaktív játékokkal és vakvezető kutya-simogatással készültünk erre a programra.

Tavaszi tere-fere

Újpesti Ifjúsági Ház 1042 Budapest István út 17-19

Szeretettel hívunk májusi klubnapunkra, melyen megbeszéljük a májusra tervezett, klubunk 10 éves fennállását ünneplő bográcsolás részleteit. Akik nem tudtak részt venni, azoknak elmeséljük az elmúlt hónap eseményeit, és kíváncsiak vagyunk…

2023.05.05-Numerológia és a sorsunk

Ferencvárosi Művelődési Központ FMK Budapest Haller utca 27. 1093

dr. Márton Csilla előadása Önismeret a numerológia tükrében

XI. kerület lámpás klub

Gazdagréti Közösségi Ház Budapest, Magyarország

Meghívás után a bolt készletének bemutatása árusítása.

A braille írásról Kőbányán

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ

Az érdeklődők az esélyegyenlőség napja apropóján megismerkedhetnek a Braille írás történetével és metodikájával.

Klubnap

Zuglói Civil Ház Csertő park 12., Budapest

Beszélgetés baráti körben

Pesterzsébeti Sport és Egészségnap

Budapest, Nagy Győri István u. 4-6, 1201 Nagy Győri István u. 4-6, Budapest, Magyarország

Meghívás után a bolt készletének bemutatása árusítása.

Külsős program: Óbudai Gázgyári Lakótelepen jártunk

1031. Budapest, Sujtás u

A lakótelepen a több mint száz éve épült házak között sétálgatva úgy éreztük magunkat mintha megállt volna az idő. Valóságos élő múzeumban jártunk. Az ott élő emberek keltik életre mindennap…

Ismerkedés a Vakvezető kutyákkal

Napraforgó Központ Cziráki utca 22. 1. emelet, klubterem, Budapest

Samu Attila mutatta be nekünk vakvezető kutyáját és hogy milyen az élet a vakvezető kutyákkal.

Klubnap vendége: Dr. Kis János endokrinológus

Békásmegyeri Közösségi Ház Csobánka tér 5., Budapest,

Izületi és reumatológiai megbetegedések okairől, és gyógyítási lehetőségeiről tartott előadást a szakember.

A Csodák Palotájában jártunk

Csodák palotája Bécsi út 38-44

A Csodák palotájába tettünk látogatást, ahol kipróbálhattuk azt a sok különleges játékot és megcsodálhattuk a sok izgalmas jelenséget, melyet ez a helyszín kínál.

Séta és piknik a Velencei-tónál

Velencei-tó Velencei-tó, Gárdony, Magyarország

Indulás a KÖKI pályaudvarról a 9:27-kor Székesfehérvár felé induló G43-as vonattal. Érkezés Gárdonyba 10:24 perckor. Innen a tó partját követve átsétálunk a kb 4,5 km-re lévő Velence településre. Útközben egy…

Beszélgetés a siketvakságról

Prevenciós Központ 1134. Budapest, Tüzér u. 56-58.

Vendégünk, Lenkainé Vajda Viktória a siketvakságról beszélt tagjainknak

Postamúzeum meglátogatása

Postamúzeum Benczúr utca 27, Budapest

A résztvevők megismerkedhetnek a postázás és a telefonközpont történetével.

2023.05.27-szemléletformálás

Ferencvárosi Művelődési Központ FMK Budapest Haller utca 27. 1093

A Ferencvárosi gyermeknapon szemléletformálás

2023. május 27-online klub

Online klubunkon a ferencvárosi gyermeknapról történik bejelentkezés, ahol megismerhetik az érdeklődők a szemléletformálás egy kis részletét.

Épületséta az újpesti Városházán

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata – Polgármesteri Hivatal (1041 Bp., István út 14.)

Kíváncsian figyeled a különféle városi sétaprogramokat, de még nem találtál kedvedre valót? Esetleg jobban érdekelnek azok, amelyek régi épületek ajtaját és titkait tárják fel előtted? Most itt az alkalom, hogy…

Segédeszköz bemutató

Kispesti Kaszinó Fő utca 42., Budapest, Magyarország

Meghívás után a bolt készletének bemutatása árusítása.

Májusi klubnap a XVIII. kerületben – a hallásról

Kondor Béla Közösségi Ház Kondor Béla sétány 8., Budapest

Ez alkalommal a WIDEX Hallásközpont munkatársa látogat el hozzánk. Szó lesz a központ működéséről, munkájáról. Beszélgetünk a hallásról, a hallást segítő eszközökről, azok beszerzésének módjáról. Lehetőség nyílik a helyszínen hallásvizsgálat…

program

Vakok Állami Intézete Hermina u. 21., Budapest

Hangszavaló verseny A szabolcsi egyesület szervezésében dalszövegek szavalatként való előadását szervezett.

2023. 06.02- klubnap Gyöngyfűzés

Ferencvárosi Művelődési Központ FMK Budapest Haller u. 27. 1093

A klubnapon tagjaink a gyöngyfűzéssel ismerkedtek

Kiállítás megnyitó – “Tapintható képek”, kerámia lámpák

Pestszentimrei Közösségi Ház (PIK) Vasút út 48., Budapest, Magyarország

Romanek Inka Art és Cserhát nívódíjas festő, a Magyar Kultúra Nagydíj birtokosa, és Huszár Rita festő és keramikus - „Tapintható képek” kerámia lámpák - című közös kiállításának megnyitója. A műsort…

2023.06.06-Response projekt

Mozgásjavító Általános Iskola Budapest Mexikói út 60.

A Kézenfogva Alapítvány által szervezett előadáson való részvétel

Júniusi klubcsevej

Újpesti Ifjúsági Ház 1042 Budapest István út 17-19

Szeretettel hívunk júniusi klubunkra! Témánk ezúttal az évértékelés – némi süti és szörp mellett megvitatni, kinek mi tetszett legjobban? Mit szeretnétek még megnézni, megismerni, hova lenne jó a csapattal eljutni?…

Kalandozás a Sashalmi Piac rendezvényén

Sashalmi piac Sashalmi tér 1.), Budapest

A jelenlévők megismerkedhetnek a VGyKE szemléletformálási módszerével, megtekinthetik milyen koncertek, műsorok vannak a rendezvényen és vásárolhatnak a piacon.

Ismerkedés a hangtálakkal

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ

A résztvevők megismerhetik a hangtálak szervezetre gyakorolt hatásait, valamint történetüket.

Egy szép nyári nap Szegeden

Budapest- Szeged-Budapest

Szeretnénk veletek eltölteni egy tartalmas és emlékezetes szép napot. Székesfehérvár, Szolnok és Tihany után újra egy egésznapos, buszos kirándulásra várunk: gyertek velünk megnézni Szeged nevezetességeit! Sétálunk, benézünk a dómba, beállunk…

Hangfürdő

Zuglói Civil Ház Csertő park 12., Budapest

A zuglói lámpásklub vezetői Hangfürdő -t szerveznek a Zuglói Civil Házban.

program

Zuglói Civil Ház Csertő park 12., Budapest

Hangfürdő - A zuglói tagokkal közösen élveztük Krayné Faragó Zsuzsanna hangfürdőjét

Klubnap

Zuglói Civil Ház Csertő park 12., Budapest

Krayné Faragó Zsuzsa hangmasszőr és gong oktató tartott hangfürdőt (hangtálakkal és gonggal)

Beszélgetés Budapestről játékosan

KlauDió Civil Központ Nagydiófa utca 34., Budapest

Idén 150 éves fővárosunk. Ennek tiszteletére két játékkal emlékezünk meg.

Lámpás Klubnyitó Pesterzsébeten

Csili Művelődési Központ Nagy Győri István utca 4-6, Budapest,

2023. június 15.-én a XX. Kerületben a Csili Művelődési Központban megrendezésre került a pesterzsébeti Lámpás Klubnyitó.

Kitelepülés

Gyengénlátók Általános Iskolája EGYMI és Kollégiuma Miskolci utca 77., Budapest, Magyarország

Új tagok toborzása, VGYKE szolgáltatás megismertetése.

Óbuda VGYKE Klub

1039. Budapest Csobánka tér 5. Csobánka tér 5., Budapest, Magyarország

Meghívás után a bolt készletének bemutatása árusítása.

Angyalföld Lámpás Klub 10. születésnap

Prevenciós Központ Tüzér u. 56-58., Budapest, Magyarország

Tagjainkkal és vendégeinkkel közösen megünnepeljük az Angyalföld Lámpás Klub 10. születésnapját.

Tárlatvezetés a Csontváry Kiállításra

Szépművészeti Múzeum Dózsa György út 41., Budapest

2023. június 28.-án ellátogatunk a Szépművészeti Múzeumba, ahol Csontváry Kostka Tivadar születésének 170. évfordulója alkalmából közel 40 alkotása került kiállításra.

Júniusi klubnap a XVIII. kerületben – Budapest 150, klubunk 7 éves

Kondor Béla Közösségi Ház Kondor Béla sétány 8., Budapest

Ez alkalommal Budapest egyesítésének 150 éves évfordulójára emlékezünk vetítéssel egybekötött történelmi emlékezéssel és kvízjátékkal. Klubunk fennállásának 7. évfordulóját is megünnepeljük emlékekkel, sütivel/fagyival.

Klub

Rákosliget katolikus kör, 1172 XV. U. 2. Rákosliget, Budapest

A Láthatár bolt bemutatkozása a klubon

Beszélgetés a köz- és közlekedésbiztonságról

Újpesti Ifjúsági Ház István út 17-19, Budapest

Szeretettel várunk júliusi klubunkra, melynek témája a köz- és közlekedésbiztonság. Látássérültként különösen fontossá válik a mindennapok során, hogy megfelelő elővigyázatossággal járjuk az utcákat, intézzük ügyeinket a valós és virtuális térben…

Filmgyártás-élménytúra a Korda Filmparkban

Korda Filmpark Korda út 1572 hrsz., Etyek, Magyarország

Etyekre utazunk, ahol a filmgyártás rejtelmeibe tekinthetünk be. A Korda Filmpark Látogatóközpontja bennfentes ismereteket nyújt arról, hogyan készül el egy nemzetközi filmes szuperprodukció, miközben játékos élményt nyújt, hogy betekinthess a…

Klubnap-2023.07.07

Ferencvárosi Művelődési Központ FMK Haller u. 27., Budapest

Fogyatékkal élő nők a bántalmazás hálójában-előadó Lombos Petra

Séta és koncert a Városligetben

Városliget Olof Palme sétány 3., Budapest, Magyarország

A Városligetben tervezünk egy sétát, este pedig részt vehetünk egy fantasztikus komolyzenei koncerten a Magyar Zene Háza Szabadtéri színpadán. A vizek zenéi – A Duna Szimfonikus Zenekar előadása.

Akadálymentes nyaralás látássérültként

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ

A résztvevők megismerhetik egymás tapasztalatait a különféle szálláshelyek akadálymentessége tekintetében.

Könyvbemutató

Zuglói Civil Ház Csertő park 12., Budapest

(Okos Levente a DULÁTE elnöke könyvének bemutatója. L.Ryson Ukami- A farkas)

Kitelepülés

Vakok Állami Intézete Hermina u. 21., Budapest

Új tagok toborzása, VGYKE szolgáltatás megismertetése tagdíjbefizetés

Zene háza

Magyar Zene Háza Olof Palme stny. 3., Budapest

Látogatást teszünk a Zene házában a XIII-ik kerülettel közös program

Látogatás a Magyar Zene Házába

1146. Budapest, Olof Palme sétány 3.

A XIII. kerületi Lámpás klub tagjai ellátogatnak a Magyar Zene Házába

Külső program

1174 Báthory u. 31. Erdős Renée Ház,

Ruhatár II. kiállítás megtekintése

Fagyitörténet és kóstoló a fazekas cukrászdában

Fazekas cukrászda: 1162. Csömöri út 202. Csömöri út 202., Budapest

Fazekas Ádám, XVI. kerületi cukrászmester munkásságával találkozhatunk, aki híres pisztáciás fagylaltjával 2019-ben a világbajnokságon első helyezést ért el. Az előadás után lehetőség nyílik a fínomság megkóstolására is.

Látogatás az újpesti rendőrkapitányságra

1042 Budapest, Árpád út 87

Kedves klubtagunk, tisztelt érdeklődő! Lehetőségünk adódott a felújított kerületi rendőrkapitányságot. Varga Brigitta főhadnagy kíséretében megtekinteni. A kapitányság épületével való ismerkedés közben sok érdekességet tudhatunk meg a rendőrök munkájáról. Biztosak vagyunk…

Júliusi klubnap a XVIII. kerületben – Agyagból kerámia

Kondor Béla Közösségi Ház Kondor Béla sétány 8., Budapest

Vendégünk lesz Huszár Rita keramikus, a VGYKE szervezésében létrejött, a Pestszentimrei Közösségi Házban 2023. augusztus 31-ig megtekinthető „Tapintható képek, kerámia lámpák” című kiállítás egyik alkotója. A klubnapon személyesen is megismerkedhetünk…

Külsős program – Hajókirándulás Óbudai klubtagokkal

1051. Vigadó tér - Hajóállomás

Sétahajóval közel két órás utat tettünk meg a Dunán. A vízről nézve megcsodáltuk Budapest nevezetes épületeit. Nem mindennapi, felejthetetlen szép látványban volt részünk.

Rákosmente augusztusi klub

Csekovszky Árpád Művelődési Ház Hősök tere 9.

Dr. Kiss János előadása reumatológiai témában

Kilenc élet -Erdélyi Tünde könyvbemutató

Újpesti Ifjúsági Ház 1042 Budapest István út 17-19

Kedves Tagjaink, kedves Érdeklődők! Szeretettel hívunk augusztusi klubnapunkra, amely vendége Erdélyi Tünde írónő most megjelent könyvét hozza el Nekünk.. Tündi már volt vendégünk akkor nagy sikert arattak novellái, remélhetőleg most…

Klubnap ferencváros IX. kerület

Budapest Haller u. 27. 1093 FMK

"Trabanton szállni élvezet" Vendég Bizsók Virgil László és megismerhetjük a fraktálrajz technikáját

Játékos délután a Vakok kertjében

Városliget, Vakok Kertje

A jelenlévők kipróbálhatják a lengő tekét és a vakpingpongot, valamint megismerhetik a nemrég felújított parkot.

Klubdélután Pesterzsébeten az ismerkedés jegyében

Csili Művelődési Központ "B" épület(1201 Budapest, Baross utca 55.)

2023. augusztus 10.-én 14 órai kezdettel a Tagok és Érdeklődők együtt tölthetnek egy fantasztikus Klubdélutánt. Mivel a Pesterzsébeti Lámpás klub június 15.én indult Pesterzsébeten személyes jelenléttel, ezért ezen alkalom az…

Emlékezzünk meg augusztus 20-áról

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ (1105. Budapest, Szent László tér 7-14)

A jelenlévők feleleveníthetik tudásukat az ünnep kapcsán és megoszthatják egymással tapasztalataikat, hogy ők szokták-e ünnepelni a napot és mmiként.

Látogatás a Biblia Múzeumba

Biblia Múzeum (1092 Budapest Ráday u. 28.)

2023. augusztus 15.-én 10 órai kezdettel tárlatvezetéssel betekintést nyerhetünk a Biblia világába.

Nagymaros-Visegrád körjárat a Dunán

Nagymaros-Visegrád körjárat a Dunán

Vonattal megyünk Nagymarosra, ott hajóáa szállunk, másfél órás hajóú vár ránk, majd vonnattal visszatérünk Budapestre.

Kirándulás Szilvásváradra

Szilvásvárad

2023. augusztusi programunk szervezésekor igyekeztünk jó lóra tenni! Úgy gondoljuk sikerült is. Magyarország méltán híres a Lipicai ménesgazdaságban nevelt lovairól. A ménesgazdaság múzeumában a régmúlt idők lovas kocsijait tekintjünk meg,…

Augusztusi klubnap a XVIII. kerületi Bókay Kertben

Bókay Kert Szélmalom utca 33., Budapest, Magyarország

Ezúttal a szabadban, a kötetlen kikapcsolódás kap főszerepet: beszélgetés, játék, sport és árnyékban hűsölés a nagy melegben. Nyári élménybeszámolót tartunk és egy hűsítő dinnye partyval zárjuk a napot. Részvételi szándékodat…

VGYKE – Projektzáró rendezvény FOF 2022-C-2675

Kedves Partnereink! Sok szeretettel hívunk mindenkit a „Közösség lámpásai” a látássérült emberek közösségbe szervezése FOF 2022-C-2675 online projektzáró eseményünkre, ahol közösen értékeljük a megvalósult programokat és beszámolunk az elért eredményekről.…

Klubnap ferencváros

Meghívott vendég: Nemes Nagy Tünde elnök Szabolcs Szatmár-Bereg Megyei elnök

Klubnap, Ügyfélszolgálat

Csekovszky Árpád Művelődési Ház, Hősök tere 9.

Ismerkedés az ügyfélszolgálat tevékenységével, tagdíj befizetési lehetőség

Szeptemberi klub: támogató szolgálat és szilvásváradi élménybeszámoló

Újpesti Kulturális Központ: Ifjúsági Ház (Budapest, 1042. István út 17-19.) I. emelet 117. terem (a terem változhat)

Kedves Tagjaink, kedves Kisérők! Szeretettel hívunk szeptemberi klubunkra, melynek vendége Szabó Pálma Edina, aki a VGYKE Louis Braille Támogató Szolgálatának egyik, sok tagtársunk által elismert és kedvelt, rutinos munkatársa. Pálma…

Szeptemberi klub: támogató szolgálat és szilvásváradi élménybeszámoló

Újpesti Kulturális Központ: Ifjúsági Ház

Kedves Tagjaink, kedves Kisérők! Szeretettel hívunk szeptemberi klubunkra, melynek vendége Szabó Pálma Edina, aki a VGYKE Louis Braille Támogató Szolgálatának egyik, sok tagtársunk által elismert és kedvelt, rutinos munkatársa. Pálma…

Bemutatkozik Ruzsa Viktor, a Civil Rádió munkatársa.

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ (1105. Budapest, Szent László tér 7-14)

A résztvevők megismerkedhetnek Ruzsa Viktorral, aki rádióskét dolgozik már vek óta. Mesél nekik munkája mikéntjéről és kezdetéről.

Információk a közbiztonságról

Zuglói Civil Ház Csertő park 12., Budapest

Kedves tagok, kísérők, érdeklődők! Szeretettel hívunk szeptemberi klubnapunkra, melynek vendége Sebőkné Barad Márta rendőr törzsszászlós a XIV. kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja, akitől fontos információkat hallhatunk arról, hogy mire figyeljünk, milyen…

Kirándulás a béke szigetére

Újpesti Kulturális Központ: Ifjúsági Ház (Budapest, 1042. István út 17-19.) I. emelet 117. terem (a terem változhat)

Kedves klubtagunk, tisztelt érdeklődő! Állandó fáradtság gyötör, ám mégsem tudsz egy igazán jót aludni? Szükséged lenne legalább néhány perc háborítatlan nyugalomra, hogy feltöltődhess? Annyi stressz ér mostanában, hogy a benned…

Látogatás a Postamúzeumba

Postamúzeum (1068 Budapest Benczúr utca 27.)

2023. szeptember 19.-én ellátogatunk a Postamúzeumba, ahol tárlatvezetéssel megismerhetjük a vezetékes, illetve vezeték nélküli távközlést, a hagyományos posta eszközeit, valamint lehetőségünk nyílik megtekinteni a 17. századtól napjainkig viselt postai egyenruhákat

Meghívó – Lámpás klubvezető váltás lesz Óbudán

Békásmegyeri Közösségi Ház Csobánka tér 5., Budapest,

Rendhagyó klubnap lesz a harmadik kerületben. Vasné Pintér Teréz a harmadik kerületi látássérültek Lámpás klubjának vezetője nyugdíjba megy. Ruzsa Viktor közösségi civil szervező veszi át a klub vezetését.

Békásmegyeri Közösségi Ház 1039 Budapest, Csobánka tér 5.

Békásmegyeri Közösségi Ház 1039 Budapest, Csobánka tér 5.

Vasné Pintér Teréz klubvezető nyugdíjba megy. Októbertől Ruzsa Viktor Közösségi civil szervező veszi át a klub vezetését. Váratlanul eljöttek és ezzel meglepetést szereztek a Lámpás kollégák. Ajándékaik egyike volt egy…

Szabadulószoba

Budapest Gát utca 39

A karib tenger kalózai-vajon milyen kalózok leszünk, kiszabadulunk az ismereteink birtokában?

Program – Vakok Kertjébe látogatunk

Városliget Budapest, Magyarország

A felújított Vakok kertvében a kikapcsolódást kínáló eszközöket kipróbáljuk, és közben jól elbeszélgetünk.

Szeptemberi klubnap a XVIII. kerületben az esélyegyenlőségről

Kondor Béla Közösségi Ház Kondor Béla sétány 8., Budapest

Vendégünk lesz Kőhegyi Edit esélyegyenlőségi referens, a XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzatának munkatársa. Beszélgetünk a munkájáról, feladatairól, az esélyegyenlőség biztosításában elért sikerekről és persze kudarcokról. valamint a kerületben élő látássérült lakosok…

Rendvédelmi Nap a Pestszentimrei Sportkastélyban

Pestszentimrei Sportkastély Kisfaludy utca 33/c, Budapest, Magyarország

A BRFK XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság vendégeként részt vehetünk a Sportkastélyban megrendezésre kerülő Rendvédelmi Napon, melyen színes program várja az érdeklődőket. Bemutatkozik: a Magyar Honvédség – lövészet, Katasztrófavédelem - tűzoltóautó, Közlekedési…

„Hosszúlépés kísérővel” – színház az újpesti Lámpásokkal

Újpesti Kulturális Központ: Ifjúsági Ház (1042 Budapest, István út 17-19.) színházterem

Kedves klubtagunk, tisztelt érdeklődő! Ezúttal színházba hívunk: a Cri Du Chat Baráti Társaság „Hosszúlépés kísérővel” címmel előadást szervez klubjaink kedvelt helyszínén. A darabban egy sors-duett történetét követhetjük végig, mely a…

Látogatás a Vasúttörténeti parkban

1142. Budapest, Tatai út 95.

A jelenlévők megismerhetik a Parkban található különleges vasutakat, kipróbálhatják a hajtányozást, fordítókorongozást.

Fehérbot napi ünnepség

1118 Budapest, Törökugrató utca 9.

Fehér bot napi ünnepség Köszöntöt mond Fodor Ágnes a VGYKE Elnöke Fellépők: Horváthné Dunaveczki Leona ének Helle Maximilian digitális zongora A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, jelentkezési határidő: szeptember 25.…

Rákosmente októberi klubnapja

Ismerkedés az új művelődési házzal, információk a rollerekkel kapcsolatban, latin-amerikai dallamok telefonon keresztül

Fehér Bot Napi klubdélután

Újpesti Ifjúsági Ház 1042 Budapest, István út 17-19

Kedves klubtagunk, tisztelt érdeklődő! Az október a Látás hónapja, október 15. pedig a látássérültek nemzetközi napja – A fehér bot napja. A fehér bot a vakok utcai közlekedésének közismert és…

Idén előszőr Fehérbot napi Ünnepség Pesterzsébeten

Csili Művelődési Központ "B" épület (1201 Budapest, Baross utca 55.)

Sok szeretettel hívok Mindenkit a pesterzsébeti Lámpás Klub által idén először tartandó Fehérbot napi Ünnepségünkre. A jó hangulatról gondoskodik Sulyok Péter humorista, valamint a Vakrepülés Színtársulat kápráztat el minket produkciójával.…

Fehér bot napi ünnepség – klubnappal egybekötve

Ferencvárosi Művelődési Központ Budapest Haller u. 27. 1093

A IX-ik kerület 2023-ban is megrendezi fehér bot napi ünnepségét. Fellépőink lesznek: Balogh Barbara, Szepesi Richárd, Fehér Kinga

A Kőbányai Lámpás klub 6. születésnapja

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ (1105. Budapest, Szent László tér 7-14)

A jelenlévők együtt ülik meg a kerületben működő klub 6. születésnapját. Emlékeket idéznek fel, jó hangulatbanegyütt töltik a délutánt.

Klubnap

Zuglói Civil Ház 1144 Budapest, Csertő park 12.

Fehér bot napi ünnepség és aLámpás klub 10. születésnapja

Fehér bot napi ünnepség

Vigyázó Sándor Műv. Ház, Pesti út 13. Budapest

Fehér bot napi és születésnapi ünnepség a Vigyázó M.H.-ban

Fehér bot napi klubünnepség

Napraforgó Család- és Gyermekjóléti Központ 1163 Budapest, Cziráki utca 22. I. emelet klubterem

Világunk, társadalmunk a vizualitásra épül. Egy látássérült életvezetését komolyan befolyásolja, mennyit lát, azt miképp képes használni, milyen támogatásra, segítségre számíthat közvetlen környezetében; mennyire értik apróbb-nagyobb problémáit a „látók”, tudnak-e megfelelően…

A Fehérbot Nemzetközi Napja és október egyéb jeles napjai

A Kispesti Lámpás Klub Facebook-oldalán

Kispesti Lámpás Klub Online klub, melynek keretében - egyebek mellett - a Fehérbot Nemzetközi napjáról, a fehérbot történetéről és jelentőségéről hallhatnak az érdeklődők.

Kirándulás a Feneketlen tóhoz

Kedves Tagok, Kísérők! Sok szeretettel hívok mindenkit 2023.10.20-án a Narradívákkal közösen szervezett újbudai külsős programunkra, amelyen meglátogatjuk a kerületben lévő Feneketlen tavat. A közös séta audiónarrációval valósul meg. Találkozó: Kosztolányi…

A Fehérbot Nemzetközi Napja és október egyéb jeles napjai

Budapest III. ker. Csobánka tér 5. Békásmegyeri Közösségi Ház

Klubunk keretében - egyebek mellett - a Fehérbot Nemzetközi napjáról, a fehérbot történetéről és jelentőségéről hallhatnak az érdeklődők.

Táncoljunk együtt!

Liget Táncakadémia – Erzsébetligeti Színház (1165 Budapest, Hunyadvár u. 43/C)

Szeretnéd megtapasztalni a mozgás, ezen belül a néptánc örömét? Jó hírünk van: a Liget Táncakadémia lehetőséget nyújt erre – részt vehetünk egy, külön a látássérültek igényeire szabott próbaórán! Látogatásunkkor rendkívül…

Audionarrált színházi előadás megtekintése

Thália Színház Nagymező utca 22-24., Budapest

Az előadás címe: Alul semmi, hossza 155 perc egy szünettel. Színpadbejárás nincs. Audionarrátor: Baksa-Szerecz Zsófi. Az előnarráció a helyszínen. Jegyek korlátozott számban elérhetők, három fő jelentkezését várjuk a programra. Jegyár:…

Unicum múzeum-ház meglátogatása

Budapest Dandár utca 1. 1096

2023. október 21-én meglátogatjuk az Unicum múzeumot. és a lepárlót. Online bejelentkezés is lesz.

Séta a Budai Várban

Budai Vár , Magyarország

Ha egy kis őszi sétára vágysz, és szeretsz Budapesten barangolni, akkor tarts velünk egy sétára egy rejtett zugos, titkokkal, izgalmas történetekkel és romantikus utcácskákkal övezett helyre, ahol együtt megnézhetjük a…

Fehér Bot Napi rendezvény

Kondor Béla Közösségi Ház Kondor Béla sétány 8., Budapest, Magyarország

Sok szeretettel meghívjuk Önt és kísérőjét a Vakok és Gyengénlátók Közép- Magyarországi Regionális Egyesületének XVIII. kerületi Lámpás Klubja által szervezett, a Nemzetközi Fehér Bot Napja alkalmából tartandó rendezvényére.

Audionarrált színházi előadás megtekintése

Thália Színház Nagymező utca 22-24., Budapest

Az előadás címe: Oscar, hossza 120 perc egy szünettel. Színpadbejárás egyeztetés alatt. Audionarrátor: Baksa-Szerecz Zsófi. Az előnarráció a helyszínen. Jegyek korlátozott számban elérhetők, három fő jelentkezését várjuk a programra. Jegyár:…

Tárlatvezetés a Sziklakórházban

Sziklakórház Atombunker Múzeum (1012 Budapest Lovas út 4/c.)

Októberi pesterzsébeti klubprogramunk keretében ellátogatunk a budai Vár alatt található Sziklakórház Atombunker Múzeumba.

Fehérbot napi rendezvény

Prevenciós Központ 1134. Budapest, Tüzér u. 56-58.

Sok szeretettel hívok minden kedves érdeklődőt a XIII. kerületi Lámpás klub fehérbot napi ünnepségére. Program: Köszöntőt mondanak: Csiga Gergely alpolgármester Szalkay Lajos kulturális projektvezető, civil és nemzetközi referens Fodor Ágnes…

Klubnap 2023. november 3

Ferencvárosi Művelődési Központ FMK Budapest Haller u. 27. 1093

Láthatár segédeszköz bemuatótja. A soft laser a mindennapokban

Klubnapunkon a Láthatár Segédeszköz Bolt és az Ügyfélszolgálat munkatársa

Zuglói Civil Ház Csertő park 12., Budapest

Lehetséget adunk, hogy helyben megvásárolja a kiszemelt terméket, akár karácsonyi ajándéknak is. Klubnapunkon lehetőség van befizetni a jövő évi tagdíjat is, így megspóroljuk az időpont egyeztetést, telefonálgatást és esetleges várakozást.

Tagdíjbefizetési lehetőség az újpesti klubon

Újpesti Kulturális Központ: Ifjúsági Ház (1042 Budapest, István út 17-19.) I. emelet 117. terem (a terem változhat)

Szeretettel hívunk novemberi klubnapunkra, melynek vendége a VGYKE Ügyfélszolgálata, illetve Varga Brigitta főhadnagy kmb.. Brigi ezúttal is a tőle megszokott élvezetes és informatív előadásmóddal mesél a különféle, ám számunkra mindig…

Musicalmesék

Operettszínház

2023. november 12-én az operettszínházba megyünk előadásra.Óz, a nagy varázsló, az Oroszlánkirály, A muzsika hangja, a Mary Poppins, A kis hableány, a Herkules, a Madagaszkár, a Vuk és a Hugó,…

Ünnepekre hangolódva a Karácsonyházban

Karácsonyház (2100 Gödöllő Szabadság út 2.)

Novemberi pesterzsébeti külsős klubprogramunk keretében ellátogatunk Gödöllőre a Karácsonyházba. „A Karácsonyház Magyarországon egyedülálló, különleges karácsonyi mesevilágot megidéző üzlet. Egy népszerű karácsonyi vásár és trendbemutató Gödöllő szívében, amely mini karácsonyi kültéri…

Karácsonyi musical-Christmal Miracle Musical

Ferencvárosi Művelődési Központ Budapest Haller utca 27. 1093

Az IYF nemzetközi ifjúsági szervezet 2016 óta ismétlődő európai karácsonyi musical turnéja idén Budapesten három helyszínen is megtartásra kerül.

Vasárnapi színház

Aranytíz Kultúrház (1051 Budapest, Arany János u. 10.)

A történet úgy kezdődött, hogy egy tudományos küldetés résztvevője rábukkant a boldogság bolygójára… na de mi történt ezután? Ha kíváncsi vagy a folytatásra, tarts velünk egy integrált, zenés színházi előadásra,…

Városok fénye korok dicsősége – időutazás a Lumina Parkban

Lumina Park Budapest (1003 Budapest, Soós Rezső stny. 1. , Palatinus fürdő)

Talán emlékszel februári margitszigeti kirándulásunkra, amikor a Lumina Parkba látogattunk el! Különleges világkörüli utazásnak lehettünk akkor részesei, ami minden résztvevőnek felejthetetlen élményt nyújtott. A fénypark sikerét mutatja, hogy több mint…

Látogatás a Holokauszt Emlékközpontba

Holokauszt Emlékmúzeum

2024. november 25-én ellátogatunk a Holokauszt Emlékmúzeumba., ahol az állandó kiállítást tekintjük meg tárlatvezetéssel egybekötve. Az állandó kiállítás témája a magyar holokauszt. Célja, hogy a faji ideológia által fizikai megsemmisítésre…

Klubnap

Napraforgó Családi és Gyermekjóléti Központ 1163. Budapest, Cziráki u. 22.

Klubnap az ügyfélszolgálattal és a Láthatárbolttal, valamint utó Halloweeni jelmezes party

Őszbúcsúztató utó-utó-Halloween-buli jelmezversennyel

Napraforgó Család- és Gyermekjóléti Központ 1163 Budapest, Cziráki utca 22. I. emelet klubterem

Szürke égbolt, eső kopogása, kéményfüst szállingózik, szélhordta avar csörög a járdán… az állatok elbújnak, a fák lassan elalszanak. Minden készül a télre, az elcsendesedésre – kivéve persze az embert, aki…

Novemberi klubnap a VGYKE ügyfélszolgálatával és a LifeMax Egyesülettel

Kondor Béla Közösségi Ház Kondor Béla sétány. 8., Budapest

Vendégünk lesz a VGYKE ügyfélszolgálatának munkatársa. Lehetőség lesz a 2024. évi tagdíjak befizetésére, kérések, kérdések megválaszolására. Másik vendégünk a LifeMax Egyesület munkatársa lesz, aki egy segélyhívó szolgáltatást mutat be nekünk.

Klubnap

Budapest Haller u. 27 1093

Meghívott vendégünk lesz az ügyfélszolgálat munkatársa, és bemutatkozik a fogyatékkal élőknek használható okosóra a Life-max.

Klubnap

Rákoshegyi Közösségi Ház, Kép u. 7-9

LifeMax segédeszköz bemutató, karácsonyra hangolódás

Mikulás-klub és karácsonyi vásár Újpesten

Újpesti Kulturális Központ: Ifjúsági Ház (1042 Budapest, István út 17-19.)

Mikulás-napi klubra hívunk sok szeretettel, étellel-itallal, beszélgetéssel! A közelgő karácsonyi ünnepekre való készülődés jegyében idén is vásárt rendezünk; ha még nincs ajándékötleted, vagy valami igazán egyedit és különlegeset adnál szeretteidnek,…

Adventi várakozások-Zenés Irodalmi Est

József Attila ltp-i Közösségi Ház. Budapest Toronyház u. 3/b. 1098

Adventi zenés irodalmi est-fellépők: Pelsőczy László, Kovács Rebecca, Szentesi Nóra

Audionarrált színházi előadás megtekintése

Pinceszínház Török Pál u. 3., Budapest

Az előadás címe: Három és fél nővér, hossza 2 óra egy szünettel. Audionarrátor: Baksa-Szerecz Zsófi. A programon való részvétel ingyenes, jegyek korlátozott számban kaphatók a jelentkezés sorrendjében.

Teaházba megyünk

Teaház a Vörös Oroszlánhoz

A tél közeledtével mindenkinek jól eshet egy finom, forró tea. Gyertek velünk Teaházba, ahol sokféle különlegességet meg lehet kóstolni.

Karácsonyi klubnap Kőbányán

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ (1105. Budapest, Szent László tér 7-14)

A résztvevők családias légkörben készülnek a karácsonyra, saját maguk által készített süteményekkel kedveskedve egymásnak.

Élet teljes biztonságban

Békásmegyeri Közösségi Ház (1039 Budapest Csobánka tér 5.) I. emeleti kisterem

Klubunk vendége, Csider Zoltán, a LifeMax Egyesület munkatársa bemutatja az Egyesület segélyhívó szolgáltatását, valamint a hozzá tartozó mobilkészüléket.

Adventi vásár a XVI. kerületi Lámpásokkal

Napraforgó Család- és Gyermekjóléti Központ 1163 Budapest, Cziráki utca 22. I. emelet klubterem

Készüljünk együtt a karácsonyra – látogass el velünk a Sashalmi piac immár hagyománnyá vált karácsonyi vásárára! Lássuk, mivel készültek az árusok, és milyenre sikerült aznap a forralt bor; merüljünk el…

Audionarrált színházi előadás megtekintése

Thália Színház Télikert Nagymező utca 22-24., Budapest

Az előadás címe: A koponya (fekete komédia), hossza 90 perc szünet nélkül Audionarrátor: Baksa-Szerecz Zsófi. Az előnarráció a helyszínen. A programon való részvétel ingyenes, jegyek korlátozott számban kaphatók a jelentkezés…

Karácsonyi klub

Napraforgó Család- és Gyermekjóléti Központ 1163 Budapest, Cziráki utca 22. I. emelet klubterem

Szeretettel hívunk karácsonyi klubunkra, mely a szokott helyen és időben kerül megrendezésre. Légy vendégünk egy forró teára, karácsonyi sütire; készüljünk együtt a téli évszak legnagyobb ünnepére! Klubunkon kihirdetjük a novemberi…

Karácsonyi Online Klub

Online: http://www.facebook.com/KozossegLampasaiKispest

Beszélünk az Adventről és a Karácsonyról, valamint december egyéb, jeles napjairól.

Klubnap

FMK Budapest Haller u. 27. 1093

Első klubnapunkon megbeszéljük az eljövendő év programjait, eseményeit, tagjaink beszámolnak hogyan teltek az ünnepek.

Évindító klubnap, programtervezéssel

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ (1105. Budapest, Szent László tér 7-14)

A jelenlévők elmesélhetik, miként teltek nekik az ünnepek és átbeszéljük milyen programokat tervezünk a 2024-es évre.

Havi Klub

Újpesti Ifjúsági Ház 1042 Budapest István út 17-19

Aroma és illat randevú. Kedves Tagjaink, Kísérők, Érdeklődők! Ez év első klub óráin, próbára tehetjük a szaglásunkat. Valamint, az előadók segítségével megismerkedhetünk az esszenciális illóolajok változatos világával. Kedves meghívott vendégeink…

Évindító klubnap Pesterzsébeten

Csili Művelődési Központ "B" épület 2. terem (1201 Budapest Baross utca 55.)

Szeretettel hívok mindenkit az idei első klubnapunkra, melyen kötetlen beszélgetés keretében megvitatjuk a 2024-es év leendő eseményeit, programjait. Várok Mindenkit szeretettel!

Hírességek bűvöletében: tárlatvezetés Madame Tussauds panoptikumában

Madame Tussauds Budapest (Budapest, Dorottya u. 6, 1051)

Mindig is arról álmodtál, hogy saját szemeddel lásd történelmünk nagyjait: Kossuthot, Petőfit, Szent István királyt? Teáznál Sissivel és II. Erzsébettel, eszmét cserélnél Ferenc pápával? Rúgnád a bőrt Puskás Öcsivel? Vagy…

Mozizás a Cinema City Westendben

Cinema City Westend (1069 Budapest Váci út 1-3.)

Szeretettel hívok Mindenkit idei első klubprogramunk gyanánt a Cinema City Westendbe, ahol a Semmelweis című filmdráma kerül vetítésre. A program önköltséges, a jegyek ára MVGYOSZ igazolvánnyal 2.400 Ft/fő, teljes árú…

Időszámítás és egyéb érdekességek – évnyitó klub

Napraforgó Család- és Gyermekjóléti Központ 1163 Budapest, Cziráki utca 22. I. emelet klubterem

Kedves Tagunk, kedves Kísérő! Szeretettel várunk titeket évnyitó klubunkra, melynek témája – az új év jegyében – az időszámítás és a különféle naptárrend-szerek. Valóban 2024-et írunk – és ha igen,…

Évindító klub

Online: http://www.facebook.com/KozossegLampasaiKispest

Új év, új lehetőségek, januári jeles napok. Január 4-e a Braille-írás világnapja Louis Braille (1809-1852) születésnapja. Ennek kapcsán online felhívjuk Nemes-Nagy Tündét, a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Egyesületének elnökét,…

Program

Mosonyi utca 5.

Látogatás a rendőr múzeumban

Évindító klubnap Erzsébetvárosban

1077. Budapest, Nagydiófa utca 34. (KlauDió Civil Központ)

A résztvevők együtt tervezik a 2024-es év programjait és klubtémáit.

Nemzeti ikonjaink: az Országház és a Szent Korona

Országház (1056 Bp., Kossuth Lajos tér 1-3.)

A Duna bal partján álló Országház nemcsak a főváros, de az egész ország egyik legismertebb jelképe is; Európa második, és a világ harmadik legnagyobb parlamenti épülete. Itt székel az Országgyűlés,…

Évindító klub Békásmegyeren

Békásmegyeri Közösségi Ház (1039 Budapest Csobánka tér 5.) I. emeleti kisterem

Törzstagunk, Papp Györgyné Anikó ad elő saját verseiből és novelláiból, majd évkezdő beszélgetést tartunk a tagokkal, amelynek során javaslatokat tehetnek arra, milyen programokat szeretnének közösen megvalósítani.

Múzeum látogatás

Postamúzeum Budapest, Benczúr u. 27, 1068

Ismerkedés a posta történetével a budapesti Postamúzeumban.

Machbeth

Budapest Török Pál utca 9. 1093

2024. január 27. Pinceszínház Machbeth előadás

Gyermekvállalás látássérültként

Sok szeretettel várok minden kedves Tagot és Érdeklődőt januári online klubnapunkon. Beszélgetőpartnerem lesz Egyesületünk tagja és munkatársa, Kollárszky Boglárka, aki látássérült és három gyermek édesanyja. Témánk ezúttal is nagyon érdekesnek…

Dohány utcai Zsinagóga meglátogatása

Dohány utcai Zsinagóga (1074. Budapest, Dohány utca 2.)

A résztvevők megismerkednek a Zsinagóga építészetével és a zsidóság kultúrtörténetével.

Januári évindító klubnap

Kondor Béla Közösségi Ház Kondor Béla sétány. 8., Budapest

Évindító klubnapunkon ráhangolódunk az új évre az elmúlt esztendő történéseinek felidézésével. Beszélgetünk jövőbeni terveinkről is, ötletelünk kik legyenek vendégeink klubnapjainkon, illetve klubprogramjainknak mik legyenek a célpontjai. A januári jeles napokról…

Klubnap

FMK Budapest Haller u. 27. 1093

Dietetikus a klubnapon-Tarczali Eliza Csenge

Rákosmente februári élő és online klubja

1174 Kép u. 7-9. Rákoshegyi Közösségi Ház

Vendégünk Bieber Mária rehabilitációs szakember "vakos játékokat" hoz magával, tehát játszani is fogunk.

Koncert és teázás

Budapest XI. Kosztolányi Dezső tér 11. Óázis Gyógynövény Galéria és Kereskedés

Csendes dalok címmel megjelent a Kéttamás duó új lemeze. Ennek bemutató koncertjére látogatunk a Kispesti Lámpás Klub szervezésében. A koncert szünetében teakóstolóra is nyílik lehetőség.

Klubdélután a családsegítővel

1042 Budapest, István út 17-19

A februári klubon a kerület Család és jóléti központ lesz a vendégünk. A központ vezetői látogatnak el hozzánk, akik segítenek eligazodni, hogy milyen témában kitől kérhetünk segítséget központjukban. Vendégeink: Drótos…

Cirkusz kicsit másképp

Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, Városliget Vajdahunyad Vár

Kedves klubtagunk, Tisztelt érdeklődő! Szeretettel invitálunk Benneteket a Mezőgazdasági Múzeumban található időszaki kiállításra. A Cirkusz világ címet viselő cirkusztörténeti kiállítás betekintést enged a cirkuszművészek a magyar illetve nemzetközi dinasztiák közé,…

Süssünk-Főzzünk valamit

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ (1105. Budapest, Szent László tér 7-14)

A résztvevők recepteket osztanak meg egymással.

Program

Budapest Markó u. 22.

Mentőmúzeum: A tagok megismerkednek a hazai sebészképzéssel, a mentés történetével,és egy ambu babán kipróbálhatják az újraélesztést tárlatvezetés során

A siketvakságról és a fogyatékosság elfogadásáról Erzsébetvárosban

1077. Budapest, Nagydiófa utca 34. (KlauDió Civil Központ)

A jelenlévők megvitatják véleményüket a fogyatékosság elfogadásáról általában és Lenkainé Vajda Viktória érintett személy segítségével megismerik a siketvaksággel való együttélés egy szegmensét.

„Szinergia – Fotóról festmény” – kiállításmegnyitó

Stefánia Palota - Honvéd Kulturális Központ Stefánia Galéria (1143 Budapest, Stefánia út 34-36.)

Látássérültként a vizuális művészetek befogadása nem mindig egyszerű: már gyengénlátóként is nehézséget okozhat az apróbb részletek észrevétele, vakként pedig gyakorlatilag lehetetlen. Nagy segítséget jelent egy jó audionarrátor, aki – bár…

Tapintható és narrált festményekről

1039 Budapest Csobánka tér 5. Békásmegyeri Közösségi Ház I. emeleti kisterem

Balvinszky Orsolya, jelenleg Zürichben élő gyógypedagógus, képzőművésszel beszélgetünk videóhívásban, Messengeren keresztül tagjaink jelenlétében. A beszélgetésünk során munkájáról kérdezem, elsősorban arról, milyen technikával dolgozik, mióta készít látássérültek számára tapintható képeket, melyekről…

Hangszínház

Jókai Anna szalon Budapest I. kerület Iskola u. 28.

Rák Kati hangszínháza-Kíntornász címmel. Belépő: 1000.-Ft

A Sárkány Éve

2024. február 10-én az időt holdévben (is) mérő Kína és a Távol-Kelet számára elbúcsúzott a Víz Nyúl, és beköszöntött a Fa Sárkány Éve. A holdújév, vagy más néven tavaszünnep –…

Februári jeles napok és a Húsvét előtti nagyböjt

A Kispesti Lámpás Klub Facebook-oldalán: http://www.facebook.com/KozossegLampasaiKispest

2024-ben a Húsvét a lehető legkorábban, március utolsó hétvégéjén lesz. Így február végi online klubunk alkalmával érdemes lesz beszélni a Húsvétot megelőző nagyböjti időszakról, a februári jeles napokról.

Hegyvidék februári online lámpás klub

https://www.facebook.com/KozossegLampasaiHegyvidek

Közeleg a tavasz, irány a természet! Februári online klub alkalmunkon Papp Csabával a Baranya Megyei Szabadidősport Szövetség elnökével beszélgetek a természetjárás, a túrázás gyakorlati tanácsairól, a természetjárás szépségeiről.

2. kerület februári online lámpás klub

https://www.facebook.com/KozossegLampasaiMasodikKerulet

Közeleg a tavasz, irány a természet! Februári klub alkalmunkon Papp Csabával a Baranya Megyei Szabadidősport Szövetség elnökével beszélgetek a természetjárás, és a túrázás gyakorlati tanácsairól, a természetjárás szépségeiről.online

Audionarrált színházi előadás megtekintése

Thália Színház Télikert Nagymező utca 22-24., Budapest

Az előadás címe: Anton Csehov: Ványabá, hossza 160 perc egy szünettel. Audionarrátor: Seres Edit Lili. Előnarráció a helyszínen. A programon való részvétel önköltséges, jegyek korlátozott számban kaphatók a jelentkezés sorrendjében,…

Múzeumlátogatás

Kodály Zoltán Emlékmúzeum Andrássy út 87-89., Budapest

A Kodály Zoltán Emlékmúzeum megtekintése tárlatvezetéssel. A programon való részvétel önköltséges, ára: 1500 Ft/db. A csoport maximális létszáma 20 fő lehet. A múzeumba vakvezető kutya nem vihető be, valamint a…

Magyar menyasszony kiállítás

Magyar Nemzeti Múzeum Budapest Budapest Múzeum krt. 14-16 1088

A világ változik, de menyasszonyok voltak 500 éve is, és napjainkban is. Hogy változott a női szerep az évek folyamán? Voltak-e régen szerelmi házasságok? Hogy változtak a viseletek, tradíciók?

Audionarrált színházi előadás megtekintése

Pinceszínház Török Pál u. 3., Budapest

Az előadás címe: April De Angelis: Színésznők, hossza 2 óra egy szünettel. Audionarrátor: Seres Edit Lili. Előnarráció a helyszínen. A programon való részvétel önköltséges, jegyek korlátozott számban kaphatók a jelentkezés…

Lélekmozgató a Csiliben

online

Szeretettel hívok Mindenkit februári soroksári online klubnapunkra, melyen a Csili Művelődési Központban a Parasport Napja alkalmából megtartott Rendezvényen veszünk részt, ahol többek között Mészáros Ágnes, Egyesületünk alelnökasszonya tart szemléletformáló előadást…

Tárlatvezetés a Pesterzsébeti Múzeumban

Pesterzsébeti Múzeum (1201 Budapest Baross utca 53.)

Szeretettel hívok Mindenkit februári klubprogramunkra, melynek keretében ellátogatunk a Pesterzsébeti Múzeumba, ahol tárlatvezetéssel lehetőségünk nyílik megtekinteni az „Üdvözlet Erzsébetfalváról” című állandó helytörténeti kiállítást, ezt követően a Kossuth Lajos utcán keresztül…

Februári klubnap

Kondor Béla Közösségi Ház Kondor Béla sétány 8., Budapest, Magyarország

A farsangi időszaknak ugyan már vége, de nálunk sem maradhat el a télbúcsúztató, vidám mulatság. Játékkal, fánkkal és tánccal köszönünk el a téltől és fogadjuk a tavasz közeledtét. Ha van…

Klubnap

Budapest Tűzoltó u. 82.

Klubnap a L'amouse cukrászdában

Nemzeti Színáz előadás

A Győri Kisfaludy Károly színház vendégjátéka-Buborékok

A Győri Kisfaludy Károly színház vendégjátéka-Buborékok

Márciusi Klubnap- Itt a tavasz

Újpesti Kulturális Központ: Ifjúsági Ház Budapest, 1042. István út 17-19. I. emelet 117. terem (a terem változhat)

Kedves Tagjaink, Kísérők, Érdeklődők! A márciusi klubon a kerület körzeti megbízottja, Varga Brigitta százados látogat el hozzánk. Bizonyára ismételten sok hasznos tájékoztatással leszünk gazdagabbak. A délután keretében beszélgetünk a Nőnapról,…

„Utánképzés ittas vezetőknek” – audionarrált színházi előadás

Pesti Magyar Színház (1077 Budapest, Hevesi Sándor tér 4.)

Tarts velünk a Pesti Magyar Színházba, ahol Háy János „Utánképzés ittas vezetőknek” című szatíráját nézzük meg audionarrációval! „Keserű komédia ez - a szó szoros értelmében! A darab szereplői ugyanis lehajtottak…

Nőnapi Klub és a kerámiakészítés alapjai Békásmegyeren

Békásmegyeri Közösségi Ház (1039 Budapest Csobánka tér 5.) I. emeleti kisterem

Vendégünk, Huszár Rita segítségével megtapasztalhatunk egy kézzel fogható művészeti forma, az agyagozás, a kerámiakészítés alapjait.

Színházi kulisszák – a Nemzet Színésze Psota Irén

Békásmegyeri Közösségi Ház (1039 Budapest Csobánka tér 5.) I. emeleti kisterem

Szebényi Ágnes színháztörténész muzeológus tart előadást a Békásmegyeri Közösségi Házban. Színházi kulisszák - a Nemzet Színésze sorozatában ezúttal Psota Irént ismerhetjük meg közelebbről.

Húsvét játékos formában

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ (1105. Budapest, Szent László tér 7-14)

A résztvevők egy kvízjátéék formájában elevenítik fel a húsvéttal kapcsolatos ismereteiket.

Klubnap

1144 Budapest, Csertő park 12.

Az audionarrációról a klubnapon Vendég: Gazdik Kati

Angol teadélután a pesterzsébeti Lámpás Klubon

Csili Művelődési Központ (1201 Budapest Baross utca 55.)

Kedves Tagok, Kísérők és Érdeklődők! Márciusi Klubnapunkon egy kis „utazásra” hívlak Benneteket, ahol Czagány Izabella vezet be minket az angol teakultúra hagyományainak rejtelmeibe, illetve lehetőségünk nyílik megtapasztalni az angol teázás…

Bűvös aromák, illó mágia

Napraforgó Család- és Gyermekjóléti Központ (1163 Budapest, Cziráki utca 22.) I. emelet klubterem

Nehéz az érzékeket rangsorolni. A látás, mondanák sokan a sorstársak közül, az mindennél fontosabb – talán így is van. Sokan szavaznának a tapintásra is – hiszen annyi mindent tud jelenteni…

Múzeum látogatás

Orvostörténeti Múzeum Apród u. 1-3., Budapest

Az orvoslás történetének megismerése az Orvostörténeti Múzeumban

Itt a tavasz!

Online: http://www.facebook.com/KozossegLampasaiKispest

Márciusi jeles napokról és a nagyböjti-, húsvéti népszokásokról a Kispesti Lámpás Klub 2024. márciusi online alkalmán.

2. kerület márciusi online lámpás klub

https://www.facebook.com/KozossegLampasaiMasodikKerulet

Miért ne ajándékozzunk élő állatot? Hamarosan itt a húsvét, és sokunknak eszébe juthat, hogy milyen remek ajándék lehet egy puha, szőrös kis állat. De aztán elmúlik az ünnep, jönnek a…

Hegyvidék márciusi online lámpás klub

https://www.facebook.com/KozossegLampasaiHegyvidek

Miért ne ajándékozzunk éő állatot? Hamarosan itt a húsvét, és sokunknak eszébe juthat, hogy milyen remek ajándék lehet egy puha, szőrös kis állat! De aztán elmúlik az ünnep, jönnek a…

Látogatás a Szépművészeti Múzeumba

Szépművészeti Múzeum Dózsa György út 41., Budapest

A Ókori Egyiptom című kiállítás megtekintése és részvétel egy ehhez kötődő múzeumpedagógiai foglalkozáson.

Tavaszköszöntő a klubnapon

1134. Budapest, Tüzér u. 56-58.

A XIII. kerületi Lámpás klub tagjai a tavaszi ünnepekről beszélgetnek

Látogatás a Magyar Természettudományi Múzeumba

Magyar Természettudományi Múzeum (1083 Budapest Ludovika tér 2-6.)

Sok szeretettel invitálok Mindenkit márciusi klubprogramunk keretében, hogy látogasson el velünk a Magyar Természettudományi Múzeumba, ahol tárlatvezetéssel megtekinthetjük a múzeum állandó kiállítását.A program időpontja: 2024. március 28. 10:00 Helyszíne: Magyar…

Az 1. online klub Józsefvárosban

https://www.facebook.com/kozosseglampasaijozsefvaros

Kerületi és egyesületi aktualitások, érdekességek, hasznos gyakorlati tippek tagjainknak, érdeklődőinknek.

Időutazás Mátyásföldön

Mátyásföld - Imre utca 1.

Sétáltál már Mátyásföldön? És vettél már részt időutazáson? Még ha az első kérdésre igennel is felelsz, a másodikra már aligha. Azonban – ha velünk tartasz – ezen a nagypénteken mindkettőt…

Klubnap

Budapest Haller u. 27 1093

Az internetes csalások megelőzése-Váradi József rendőr őrnagy előadása

Varázslatos illatok a rákosmenti klubon

Rákoshegyi Közösségi Ház Kép U. 7-11

Ha szeretnél megismerkedni az illatok varázslatos világával, akkor tarts velünk és vendégeinkkel klubnapunkon.

A Gózon villa titkai

Rákosliget Gózon Gyula utca

Ha szeretnél közelebbről megismerkedni az XX. század egyik legendás színészével, akkor látogass el velünk a rákosligeti Gózon villába!

Látogatás a Karinthy Szalonba

Karinthy Szalon 1111 Budapest, Karinthy Frigyes út 22.

Sok szeretettel hívok mindenkit 2024.04.11-én az újbudai külsős programunkra, mely a Karinthy Szalon meglátogatása lesz. Közösen megtekintjük a Titkos világom – Kiállítást Szikszay Béla rajzaiból. A tárlatvezetést a művész úr…

“Utazás” az amazóniai őserdő mélyén

Csili Művelődési Központ (1201 Budapest Baross utca 55.)

Áprilisi pesterzsébeti lámpás klubnapunkon vendégünk lesz Finta Lajos római katolikus pap, aki missziót teljesített közel 20 éven keresztül dél-Amerikában az amazóniai őserdő indián közösségeiben. Finta atya kivetítő segítségével, fotókkal illusztrálva…

Budapest Állásbörze

Biodóm - Budapest Állatkerti körút 16,, Budapest, Magyarország

Találd meg a helyed a Budapest-családban a második Budapest Állásbörzén! A Fővárosi Önkormányzat másodjára szervezi meg a Budapest Állásbörzét, ahol az érdeklődők megismerhetik a fővárosi cégek és intézmények tevékenységét, és találkozhatnak…

Esemény-kitelepülés

7100 Szekszárd, Hunyadi utca 4. irodaház nagyterme. Hunyadi utca 4., Szekszárd,, Magyarország

Láthatár Segédeszköz Bolt  Webáruház:  https://lathatarbolt.hu/ Telefon: +36 1 384 55 41, 4-es menüpont Mobil: +36  70 383 3611 +36 30 513 1830

Az aromák bűvöletében

1077. Budapest, Nagydiófa utca 34. (KlauDió Civil Központ)

A résztvevők előadást hallanak a különféle illóolajok jótékony hatásairól.

A Költészet napja – verses, zenés irodalmi műsor Békásmegyeren

Békásmegyeri Közösségi Ház (1039 Budapest Csobánka tér 5.) I. emeleti kisterem

Vendégeink Bartolf Zsuzsanna népdalénekesnő és Horváth Attila harmonikaművész, akik az immár hagyományos Költészet-napi klubon verses, zenés műsorral várják tagjainkat, vendégeinket.

Illatok az ókori Egyiptomből – látogatás a Szépművészeti Múzeumba

Szépművészeti Múzeum Dózsa György út 41., Budapest

A Ókori Egyiptom című kiállítás megtekintése és részvétel egy ehhez kötődő múzeumpedagógiai foglalkozáson. A programon való részvétel ingyenes, azonban a férőhelyek száma korlátozott, ezért előzetes jelentkezés szükséges legkésőbb április 15.…

Régi történetek, ismeretlen-kedves helyek: vendégünk a Kertvárosi Időutazó

Napraforgó Család- és Gyermekjóléti Központ (1163 Budapest, Cziráki utca 22.) I. emelet klubterem

Sétáltál velünk Mátyásföldön Nagypénteken, és tetszett, amit láttál-hallottál? Szívesen beszélgetnél azzal az emberrel, aki közel negyedszázada megálmodta-megvalósította ezt – az azóta eltelt években méltán híressé vált – programot? Esetleg nem…

A Római sas árnyékában

BTM AQUINCUMI MÚZEUM ÉS RÉGÉSZETI PARK 1031 Budapest, Szentendrei út 135.

Aquincumi múzeumlátogatás

Áprilisi klubnap

Kondor Béla Közösségi Ház Kondor Béla sétány. 8., Budapest

Ez alkalommal a látássérült emberek hétköznapi tevékenységei (pl. háztartási munkák végzése, tanulás, pénz kezelése, közös szabadidős tevékenységek, stb) során felmerülő nehézségekről és azok megoldásairól fogunk beszélgetni. Segítségünkre lesz ebben a…

2. kerület áprilisi online lámpás klub

https://www.facebook.com/KozossegLampasaiMasodikKerulet

Kik azok a csodálatos vakvezető kutyák? Április 27.-e a vakvezető kutyák világnapja. E-havi klub alkalmunkon megtudhatjuk, hogy kik azok a csodálatos vakvezető kutyák, mire képesek, és mire nem? A látó…

Tárlatvezetés a Gödöllői Királyi Kastélyban

2100 Gödöllő Grassalkovich Kastély 5852

Sok szeretettel hívok Mindenkit áprilisi külsős programunkra, ahol „időutazáson” vehetünk részt, ugyanis ellátogatunk Gödöllőre a Grassalkovich Kastélyba, és megtekinthetjük tárlatvezetéssel annak állandó kiállítását. Lehetőségünk nyílik azokon a folyosókon, termekben megfordulni,…

Hegyvidék áprilisi online lámpás klub

https://www.facebook.com/KozossegLampasaiHegyvidek

Kik azok a csodálatos vakvezető kutyák? Április 27.-e a vakvezető kutyák világnapja. E-havi klub alkalmunkon megtudhatjuk, hogy kik azok a csodálatos vakvezető kutyák, mire képesek, és mire nem? A látó…

A majális története

Prevenciós Központ 1134. Budapest, Tüzér u. 56-58.

Klubnapi beszélgetés a majálisról

Fókuszban az anyák és gyermekek a józsefvárosi online Lámpás klubon

https://www.facebook.com/kozosseglampasaijozsefvaros

Egy pár perces videóval, s annak leírásában egy dokumentummal készülünk, a címben jelzett témára fókuszálva. Aktuális hírek, érdekességek, hasznos tippek, program- film- és könyvajánló, s egy játék is szerepel majd…

Rákosmenti Majális

Népkert, XVII. K. 1173

Tarts velünk a rákosmenti majálisra a Népkertbe, ahol mi lámpások is kint leszünk a standunkon érzékenyítős játékokkal!

Gyere mesélj-Storytelling a klubnapon

1093 FMK-Ferencvárosi Művelődési Központ Budapest Haller u. 27.

Van egy érdekes, humoros, nevettető, vagy akár szomorú történeted? Gyere, mondd el!

Hangfürdő a pesterzsébeti Lámpás Klubon

Csili Művelődési Központ (1201 Budapest Baross utca 55.)

Kedves Tagok, Kísérők és Érdeklődők! Szeretettel hívok Mindenkit májusi klubnapunkra, melyen vendégünk lesz Krayné Faragó Zsuzsanna, a Gong Akadémia hangmasszőre és gongoktatója. Zsuzsa bevezet minket a tibeti hangtálak világába. Lehetőségünk…

Épületséta-Pesti Vigadó

Budapest Vigadó tér 2. 1051

Idegenvezetés a Pesti Vigadó épületében, épülettörténeti séta-ingyenes

Kortárs írók nyomában – beszélgetés Szalay Miklósné Erdélyi Tündével

Békásmegyeri Közösségi Ház (1039 Budapest Csobánka tér 5.) I. emeleti kisterem

Vendégünk Szalay Miklósné Erdélyi Tünde, a VGYKE ferencvárosi közösségi civilszervezője, író, aki a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok megyei Egyesülete által kiírt "Fények vakondja" irodalmi pályázaton 12. helyezést ért el.

Látogatás a Mafilmszinkronstudióban

1138. Budapest, Vizafogó sétány 2. (masterfilm digital)

A résztvevők meghallgatják miként működik egy szinkron felvétele.

Séta a Fővárosi Állatkertben

Fővárosi Állat és Növénykert (1146 Budapest Állatkerti krt. 6-12.)

Sok szeretettel várok Mindenkit májusi külsős programunkra, mely keretében teszünk egy közös sétát a Fővárosi Állat és Növénykertben – megtekintve annak lakóit.

Audionarrált színházi előadás megtekintése

Thália Színház Nagymező utca 22-24., Budapest

Az előadás címe: MARC CAMOLETTI: BOEING, BOEING - LESZÁLLÁS PÁRIZSBAN, hossza 145 perc egy szünettel. Audionarrátor: Seres Edit. A programon való részvétel önköltséges, jegyek korlátozott számban kaphatók a jelentkezés sorrendjében,…

Ismerjük meg a Sipeki-Villát!

1146 Budapest Hermina út 47.

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége megújult székházát járjuk be, ez által alkalmunk lesz közelebbről is megismerni az egykori Sipeki-Villát.

2. kerület májusi online lámpás klub

https://www.facebook.com/KozossegLampasaiMasodikKerulet

Éljenek az Édesanyák, és a Nagymamák! Május első vasárnapja egy csodálatos ünnep, az Édesanyák napja! Ennek apropójából beszélgetek Dudikné Rácz Andreával, aki látássérültként vált édesanyává, így tapasztalatból tud nekünk mesélni…

Hegyvidék májusi online lámpás klub

Legfontosabb az egészségünk! A magas vérnyomás (hipertónia) világnapja: május 17. Ennek apropójából kaphatunk információkat arról, hogy mit jelent a magas vérnyomás, mik a tünetei, és hogyan tudjuk megelőzni azt.

Meghívó a XVI. kerület online klubjára

https://www.facebook.com/lampas16bp/

Áprilisban egy különleges vendéget invitáltunk meg a XVI. kerületi lámpás klubra: Benedek Ágnes, a Kertvárosi Időutazó látogatott el hozzánk. A kertvárosi Időutazó különlegessége, hogy a XVI. kerületben szervez városnéző sétákat,…

Májusi klub: nyári tervek és ötletek

Napraforgó Család- és Gyermekjóléti Központ (1163 Budapest, Cziráki utca 22.) I. emelet klubterem

Hamarosan itt a nyár, közeleg a szép idő. Most, hogy lassan elérkezünk a 2024-es év feléhez, itt az ideje, hogy ismét tartsunk egy beszélgetős, évtervezős klubnapot. Egy finom tea és…

Meghívó a VGYKE 2024. évi Közgyűlésére

Zuglói Civilház - 1144 Budapest Csertő park 12. (megközelíthető: Őrs vezér tértől 82-es trolibusz Vezér utca megálló)

A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) a VGYKE elnökségének 10/2024. számú határozata alapján 2024. május 28-án 9.30-tól 12.00 óráig közgyűlést tart, melyre szeretettel várjuk minden kedves tagtársunkat és…

Májusi klubnap

Kondor Béla Közösségi Ház Kondor Béla sétány 8., Budapest

Vendégünk lesz Keviczky Csilla rendőr hadnagy a BRFK XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársa. Beszélgetni fogunk a közbiztonságról, az előforduló csalásokról, bűnesetekről és természetesen ezek elkerülésének esélyét csökkentő módszerekről. Megemlékezünk klubunk fennállásának…

Nyárindító fagylaltozás a Habcsók Cukrászdában

Habcsók Cukrászda (1165 Budapest, Újszász u. 45/b.)

Napjainkban, beleveszve egyre bokrosabb teendőinkbe a mind szűkebb határidők szorításában, szinte észrevétlenül szalad az idő – mintha csak tegnap ünnepeltük volna az új évet, és lám: régen elvirágzott nemhogy a…

“Kutyául vagyunk”

Csatlakozz klubunkhoz és ismerkedj meg tagtársunkkal, aki friss kutyagazda és megosztja velünk a kutytartással kapcsolatos élményeit és tapasztalatait.

Klubnap

Ferencvárosi Művelődési Központ FMK Budapest Haller u. 27. 1093

El-Camino-A lélek útja-élménybeszámoló a zarándokútról - Bagi Rea

Szülinap – egy éves a pesterzsébeti Lámpás Klub

Csili Művelődési Központ (1201 Budapest Baross utca 55.)

Kedves Tagok, Kísérők és Érdeklődők! Sok szeretettel meghívok Mindenkit a pesterzsébeti Lámpás Klub megalakulásának egy éves évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő ünnepségre, mely során Horváthné Dunaveczki Leona gondoskodik a jó hangulatról.…

Eberésszünk!

Napraforgó Család- és Gyermekjóléti Központ (1163 Budapest, Cziráki utca 22.) I. emelet klubterem

Az általánosan elfogadott elmélet szerint vannak „kutyás” emberek és vannak „macskás” emberek – no meg azok, akiket hidegen hagynak holmi skatulyák, és egyként szeretik vagy kerülik mindkettőt. Abban viszont mindenki…

2. kerület júniusi online lámpás klub

https://www.facebook.com/KozossegLampasaiMasodikKerulet

Hogyan óvjuk vakvezető kutyáinkat a nyári nagy melegben? Júniusban már elég meleg napokat élünk, gyakoriak a 25-30 fokos napközbeni csúcshőmérsékletek is. Júliusban, és augusztusban ettől csak még melegebbre, és akár…

Hegyvidék júniusi online lámpás klub

https://www.facebook.com/KozossegLampasaiHegyvidek

Hogyan vigyázzunk magunkra a kánikulában is? Közelegnek az év legforróbb hónapjai, amire már érdemes jó előre felkészülnünk, hogy mit tegyünk, és mit ne tegyünk kánikula alkalmával, hogyan óvjuk magunkat ilyenkor.…

„Az idő arcai” – tárlatvezetés az OSZK időszaki kiállításán

Országos Széchényi Könyvtár (1014 Budapest, Szent György tér 4-5-6.)

Biztosan eszedbe jutott már eltöprengeni az idő természetén: látszólag valahonnan indul és valahová tart – ami már elmúlt, ahhoz legfeljebb emlékeinkben térhetünk vissza. Azonban mintha körben is járna, ahogy a…

Lángosozás a pesterzsébeti Duna-parti sétányon

Pesterzsébeti Duna-parti sétány

Szeretettel hívok Mindenkit júniusi programunkra, melynek a békesség és nyugalom partja, a pesterzsébeti Duna-parti sétány ad otthont. A program keretében teszünk egy nagy sétát, majd sor kerül lángosozásra is. A…

Júniusi klubnap – Végre itt a nyár!

Kondor Béla Közösségi Ház Kondor Béla sétány. 8., Budapest

Itt a nyár, a nyaralás, a kikapcsolódás ideje. Beszélgetünk arról, hogy mire figyeljünk a nagy kánikulában, kinek milyen tervei vannak az elkövetkező meleg hónapokban. Mindezt egy kis játékkal fűszerezve tesszük…

Múzeumlátogatás

1036. Budapest, Korona tér 1

A XIII. kerületi Lámpás klub tagjai ellátogatnak a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumba (klubprogrammal egyben)

Eberésszünk online is – téma: a vakvezető kutya

https://www.facebook.com/lampas16bp/

Júniusi online klubunkon az ebeké lesz a főszerep. Különösen egy bizonyos munkakutyáé, akit akár naponta láthatunk jellegzetes hámjában, amint látássérült gazdájának segít megküzdeni a nagyvárosi közlekedés sokszor szó szerint értendő…

Júniusi online klub Józsefváros

https://www.facebook.com/kozosseglampasaijozsefvaros

Aktualitások, benne a józsefvárosi tagokat érintő nyertes pályázatunkról

Kirándulás a Bory várban

A magyar vár is a szerelemnek állít emléket, akárcsak a Tadzs Mahal indiában. Mi olyan messz nem utazunk, Székesfehérváron nézzük meg a Bory várat, utána ebédelünk.

Láthatárban a Láthatár bolt

Rákosligeti Katolikus Kör XV u. 2

Ha hiányzik a készletből egy nagyító, vagy egy beszélő eszköz, akkor látogass el a klubunkba, ahol a Láthatár Bolt munkatársa Németh Róbert lesz a vendég , aki segít neked e…

Görög tájakon-klubnap

1093 FMK-Ferencvárosi Művelődési Központ Budapest Haller u. 27.

Vendégünk Papakosztandi Mária a görög életérzésről, tájakról, ízekről, szokásokról mesé.

A zene bűvöletében

Magyar Zene Háza, Olof Palme Sétány 3.

Ha szereted a zenét, érdekelnek a Magyar Zene Háza programjai, akkor tarts velünk az állandó kiállításra, ahol végigvezetnek bennünket a zenetörténet legfontosabb állomásain!

La Traviata-főpróba az Operaházban

Magyar Állami Operaház Budapest Andrássy u. 22. 1061

Az Operaházak legkedveltebb darabja, mely a Kaméliás hölgy regénye nyomán íródott.

Kerületünkről Erzsébetvárosban

https://www.facebook.com/kozosseglampasaierzsebetvaros

A nézők megismerkednek a Budapesti strandolás történetévvel.

Audionarrált színházi előadás megtekintése a Városmajorban

Városmajori Szabadtéri Színpad Szamos u. 2/B, Budapest

"Thomas Vinterberg és Tobias Lindholm: Még egy kört mindenkinek" A hatalmas sikerű dán film alapján készült színdarab nagy beleérzéssel és humorral szembesít bennünket azzal, milyen eufóriával és milyen fájdalmakkal jár,…

2. kerület július online lámpás klub

https://www.facebook.com/KozossegLampasaiMasodikKerulet

Kikapcsolódás Balatonbogláron! A nyár egyik várva várt pillanata sokaknak a nyaralás. Mi látássérültek sem vagyunk ezzel másképp, ugyanakkor felmerül a nyaralásunk kapcsán nagyon sok olyan kérdés, és szituáció, ami a…

Hegyvidék júliusi online lámpás klub

https://www.facebook.com/KozossegLampasaiHegyvidek

A fagylalt története. A nyár egyik meghatározó finomsága a fagylalt. Sokféle formából, ízből, és állagból választhatunk már a fagyizókban, cukrászdákban. De vajon honnan indult a fagylalt története, ki és mikor…

Budavár online klub

Győző Ákos Tiborral beszélgetünk, aki jártas a filmkészítés világában. Számára hobby a segítő állatokról  dokumentumfilmeket készíteni és új elhatározásáról mesélt, miszerint belevágna egy vakvezető kutyákról szóló film elkészítésébe.

Mindent a kéznek – tapintható fotókiállítás

Óbudai Múzeum Lajos U. 136-138.

Tarts velünk egy különleges kiállításra, ahol szavak, hangok és tapintás segítségével szerezhetsz különleges élményeket fotókról

Kerületünkről Erzsébetvárosban

https://www.facebook.com/kozosseglampasaierzsebetvaros

A nézők megismerkednek a VII. kerület kialakulásának történetével.

Álarcosbál-főpróba az Operaházban

Magyar Állami Operaház Budapest Andrássy u. 22. 1061

Az Operaházak legkedveltebb darabja, mely a Kaméliás hölgy regénye nyomán íródott.

A hangtálak varázsa-a tibeti hangtálak megnyugtató varázsa

Ferencvárosi Művelődési Központ (FMK) Budapest Haller u. 27. 1093

2024. augusztus 9-i klubnapunkon a Tibeti hangtálakkal ismerkedünk meg. A zene mióta ember él a földön, jelen van az életünkben. a zenehallgatás csökkenti a vérnyomást és a pulzusszámot, és a…

Tordas westernfalu

Tordas westernfalu

Már sráckoromban a vadnyugatról álmodoztam én---és igen, valóra válhat, egy időutazás keretében. Rodeo bika? Igen! Aranymosás? Igen! Vadnyugati szabadulószoba? Igen!

2. kerület augusztus online lámpás klub

https://www.facebook.com/KozossegLampasaiMasodikKerulet

Visszatekintés az elmúlt 10 hónapra...Eltelt 10 hónap, mióta elindult velem a 2. kerület online Lámpás Klubja. Ebben a hónapban egy összefoglalást, és kedvcsinálót hallgathattok meg az eddigi klub alkalmakról.

Hegyvidék augusztusi online lámpás klub

https://www.facebook.com/KozossegLampasaiHegyvidek

Nosztalgiázás az elmúlt 10 hónapról... A nyári nagy melegben jólesik egy kis nosztalgiázás az elmúlt időszak klub alkalmainak a felidézésével. Miről is szólt a decemberi, vagy a márciusi klub alkalmunk?…

Augusztusi online klub Józsefváros

A kerület Facebook oldala: https://www.facebook.com/kozosseglampasaijozsefvaros

Fókuszban a csillagászat az aktuális híreink mellett.

Zeneterápiás foglalkozás a rákosmenti klubon

Rákoshegyi Közösségi Ház, Kép u. 7-9

Szereted a zenét? Ha igen, akkor tarts velünk a rákosmenti klubnapra! Egy zeneterapeuta segítségével megismerkedhetünk néhány egyszerű hangszerrel

Faludy irodalmi est

K&F Galéria & Pub Budapest Kosztolányi Dezső tér 11

Faludy György életművéből készült mondodráma Kurucz Ádám Konrád Latinovits díjas előadóművész tolmácsolásában

Szeptemberi strandolás

Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdő Vizisport utca 2., Budapest

Vége a nyárnak, de a meleg még tart, ezért egy szezonzáró strandolás még jól esik bárkinek. Hozz magaddal törülközőt, papucsot és ne hagyd otthon a fürdőruhádat sem! Kerületi klubtagjaink számára…

Klubnap

Zuglói Civil Ház 1144 Budapest, Csertő park 12.

Védekezzünk az adathalászok és az internetes csalók ellen

Láthatárbolt és ügyfélszolgálat a pesterzsébeti klubnapon

Csili Művelődési Központ (1201 Budapest Baross utca 55.)

Szeptemberi klubnapunk vendége ezúttal a Láthatár Bolt és az Ügyfélszolgálat képviseletében Németh Róbert, aki bemutatja nekünk a bolt legújabb és legnépszerűbb termékeit, valamint lehetőség nyílik a termékek megvásárlására, illetve az…

Klub program

Zuglói Japánkert Kövér Lajos u. 1., Budapest

Látogatás a Zuglói Japánkertbe. Hazánk elsőként épült Japánkertje Zugló szívében.

Látogatás a Kiscelli Múzeumba

Kiscelli Múzeum Kiscelli u. 108,, Budapest

A XIII. kerületi Lámpás klub tagjai ellátogatnak a a Kiscelli Múzeumba a Világ-város című kiállításra

Évadindító klub Békásmegyeren

Békásmegyeri Közösségi Ház (1039 Budapest Csobánka tér 5.) I. emeleti kisterem

Kötetlen beszélgetéssel indítjuk az új évadot. Emellett lehetőséget nyújtunk Tagjaink számára tagdíjbefizetésre. Aki ebben segítségünkre lesz: Németh Róbert, a Láthatár Segédeszközbolt munkatársa, aki lehetőséget nyújt segédeszköz-vásárlásra is.

On-line tagfelvétel tájékoztató előadás

Google meet platformon: https://meet.google.com/rjj-rbkx-okn

Meghívó Ismét új on-line szolgáltatást indít a VGYKE! Intézze otthonából, néhány kattintással, akadálymentesen a VGYKE-be való belépését, az online tagfelvételi regisztráción keresztül! Kérjen segítséget munkatársainktól chaten. Lépjen be egyesületünk tagságába…

Nyári élmények

Prevenciós Központ 1134. Budapest, Tüzér u. 56-58.

A XIII. kerületi Lámpás klub tagjai mesélnek a nyári élményekről

Szeptemberi klubnap az okoseszközökről oktatónkkal

Kondor Béla Közösségi Ház Kondor Béla sétány 8., Budapest, Magyarország

Vendégünk lesz Lakatos Melitta, a VGYKE okoseszköz oktatója, akit az online térből már többen ismerhetnek. Ezúttal személyesen látogat el hozzánk és néhány eszközt is magával hoz bemutatni nekünk. Várjuk az…

II. kerületi Lámpás Klub online alkalom

https://www.facebook.com/KozossegLampasaiMasodikKerulet

Témánk: Kerületi civil szervező váltás,az új közösségi szervező, Pataky Andrea bemutatkozása. A II. kerületi Lámpás Klub következő online alkalma meghallgatható lesz, szeptember 26. 10 órától a kerület facebook oldalán. Közösség…

Online nyitóklub: bemutatkozik a Lipótvárosi Lámpás klub szervezője

https://www.facebook.com/profile.php?id=61556396240804

Kedves tagjaink, érdeklődők, feliratkozók! 2024. szeptemberétől végre Lipótvárosban is online klubalkalommal jelentkezik a Közösség Lámpásai klubhálózat! A pár perces videó során bemutatkozik a klub szervezője és pár szóban bemutatja a…

Érzékenyítés és vakvezető kutya a Rákoshegyi napokon

Rákoshegyi Közösségi Ház Kép u. 7-9

Tarts velünk a Rákoshegyi napokra, ahol koncertek és előadások várnak! Velünk tart egyik tagunk a vakvezető kutyájával, mi pedig érzékenyítő játékokkal készülünk.

Szeptemberi online klub Józsefváros

https://www.facebook.com/kozosseglampasaijozsefvaros

Bemutatkozik: a józsefvárosi közösségi életet segíti új munkatársunk.

Fehér bot nap IV. kerület

Újpesti Kulturális Központ Ifjúsági Ház (1042 Budapest, István ú. 17-19.)

Fehér bot nap IV. kerület